Kelet-Magyarország, 1992. augusztus (52. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-31 / 205. szám

2 Kelet-Magyarország HAZAI HOL-MI 1992. augusztus 31., hétfő Tüskés Marok Sóslóhegyi szlalomozás Bodnár István A sóstóhegyi lakosok szerint Nyíregyháza mostohagyermeke a település. Sorozatosan hangzik el különböző fóru­mokon a panaszok tömke­legé, és sajnos nemigen változik semmi. A megye, sőt talán az ország egyetlen városrésze Sóstóhegy, ahol három sorompó is útjába kerül az embernek, míg egyes részeibe eljut, heten­te itt csak egyszer hordják el a szemetet, orvosi rende­lő nincs a településen, a telefon pedig elérhetetlen álom. Hadd szaporítsam a pa­naszokat most egy kevésbé hangoztatottal is, oly kés­Mindenféle ják az érdeklődőket a Váci Mihály művelődési köz­pontba Nyíregyházán, 13 órától tartják a sakked­zést. VÉRADÁSOK SOROZAT- BAMvrA. hétre is szervezett véradásokat különböző helyszíneken a megyei Vö­röskereszt szervezete. Hét­főn Kemecsén, kedden Pá- tyodon és Záhonyban, szer­dán Nyíregyházán a SZA- VICSAV-nál és Jánkmajti- son, csütörtökön Szabolcs- veresmarton és Tiszavas- váriban (a Költségvetési üzemben), pénteken Kán- torjánosiban várják az em­bertársaikon segíteni szán­dékozó önkéntes véradókat. KIHELYEZETT ÜGY­FÉLSZOLGALATOT tart a megyei Társadalombiztosí­tási Igazgatóság minden kedden 10—14 óra között Mátészalkán a Családsegítő Központban. Szeptember 3- án, csütörtökön ugyaneb­ben az időben Tiszavasvá- riban. a Polgármesteri Hi­vatalban várják az érdek­lődő állampolgárokat, hogy nyugdíj, családi pótlék, be­tegségi-anyasági ellátási és járulék ügyben tájékoztas­sák őket, ha kell. Tizedikén Nyírbátor. 17-én Csenger, 24-én Vásárosnamény lesz a kihelyezett ügyfélszolgá­lat helyszíne. HONVÉDSÉGI ÜGY­FÉLFOGADÁS. A megyei Hadkiegészítő Parancsnok­ság városi katonai főelő­adói kedden 9—12 óra kö­zött Csengerben, 10—14 óra között Tiszavasváriban tar­tanak fogadóórát. Gratulálunk Kemecsén a napokban tar­totta aranyla­kodalmát Már­ton Imre és Enyedi Margit. Az idős házas­párt négy gyer­mek, hat unoka cs két déduno­ka köszöntötte. Kiállítások A nagykállói városi könyvtár kiállítótermé­ben Barkóczi Vera és loan Anghel Negrean nagybá­nyai képzőművészek tárla­ta látható. A nyíregyházi Jósa And­rás Múzeumiban az állan­dó kiállítások mellett két időszaki kiállítás is várja az érdeklődőket. A Nemesi lakásbelsők a XIX. század- S ban, valamint a Magyarok ELEK EMIL FELVETELE SZABOLCS SZÉPE ’92. Első alkalommal rendeztek mggi'ei szépségversenyt Va- * já«0»A benevezettek között . , Záhonytól ^Nyíregyházán át Mátészalkáig sok település­ről voltak szép hölgyek. A zsűri a több fordulós meg­mérettetés után Szabó Ildi­kót találta a megye leg­szebb hölgyének, aki Máté­szalkán él ifjú férjével, szüleivel.. Ildikó udvarhöl­gyei Kun Friderika és Krajnyik Tünde lett. A szépségkirálynő a korona mellé egyhetes görögországi utat nyert, ahova férjével október elején utazik. VÁCI-PROG.RAMOK. Ma, hétfőn, 15 órától a Lé- lékmentő klub foglalkozása lesz az Ifjúsági Centrum­ban, majd 17 órától pszi­chológiai tanácsadásra vár­keny az új lakótelepre ve­zető Üttörö út, hogy bizony azon többnyire szlalomozni kell az autóknak. Mert két autó azon egymás mellett nemigen fér el. Ha egy au­tóbusszal, teherautóval ta­lálkozik véletlenül egy au­tós, annak bizony ki kell térnie a földpatkára, kü­lönben az ütközés elkerül­hetetlen. (A földpadkát egyébként járdának hasz­nálják.) A sok kitérés ilyenkor nyáron még hagy- ján, de ha síkos vagy fa­gyos lesz az út, ez bizony igen veszélyes. Nagyon üd­vös lenne, ha még a tél be­állta előtt szélesítenék ezt az utcát, s ne adj' isten, a sorompót kikerülő megígért út is elkészülne. A piac és a maffia Mint egy békés strandon... harasztosi pal felvetele Nyíregyháza (KM — Ko- váts Dénes) — Ügy tűnik, egyre rázósabb események színtere a megyeszékhely To­kaji úti (KGST) piaca és környéke, hiszen az ott tör­téntek számos munkát adnak a rend őreinek, emellett egy­re nagyobb nyugtalanságot keltenek a békés hazai és külföldi állampolgárokban. Tenni kéne már valamit, de hogy kinek, mit és hogyan, talán senki sem tudja. Most már nem lehet „patópálkod- ni”. Külön írás, sőt. inkább cikksorozat témája lehetne az ott uralkodó, és sokak ál­tal többé-kevésbé ismert ál­lapotok bemutatása, elég, ha csak a köztisztaság és a köz- biztonság kérdéskörére gon­dolunk. Fejpénz fenyegetéssel Többször adtunk már hírt arról, hogy a volt Szovjet­unióból érkező, gyakran rég­óta itt tartózkodó állampol­gárok honfitársaiktól pénzt kérnek azért, hogy a buszról egyáltalán leszálhassanak, és a piacon árusíthassanak, kö­vetelésüknek nem egyszer fenyegetéssel adnak nyoma- tékot. A fáma 3—500 forin­tos ..adóról" szól fejenként. S vajon hány olyan eset volt, melyről csaic az érintettek tudnak? Legutóbb a maffiózók — ugyan, miképp lehetne őket nevezni? — megöléssel fe­nyegették az egyik - buszos csoport vezetőjét, amennyi­ben nem fizetik meg a fej- pénzt. Hogy, hogy nem, az utasok értesítették a rend­őröket, tanúskodtak is a zsa­rolásról, a fenyegetésről. Két követelőző őrizetbe is került. Aztán fordult a kocka, vél­hetően. a félelem okozta, de többen elálltak a tanúsko­dástól, csupán a csoport ve­zetője tartott ki, bizonyítva a gazemberek cselekedetét. Aztán híre érkezett, a bandi­ták társai a busz felgyújtá­sával fenyegették az utaso­kat, ezután már elállt ő is a szándékától, kérve, engedjék szabadon a két honfitársát, visszavonja a korábban tett vallomását. (Az más kérdés, hogy az ügyész is úgy vélte, nem érdemes lorszírozni az ügyet — tanúk híján nem is nagyon tehetett mást —, bár az, hogy a maffiózók tette a társadalomra gyakorlatilag nem veszélyes, enyhén szól­va is megkérdőjelezhető.) Sok hűhó semmiért A végén már oda jutottak, egész éjszakai, s bő félnapi kihallgatás, alkudozás után, hogy a hazatérni szándékozó utasok rendőri védelmet kér­tek a határig, sőt még tovább is, annyira tartottak a bosz- szútól. Aztán szinte puszi­pajtások lettek a zsarolók­kal, a vezető azt javasolta a rendőröknek, majd ők haza­viszik a buszukkal korábbi ellenfeleiket. S ha jól vettem ki szavaikból, gesztusaikból, akkor a végeredmény kiszá­míthatóan az lehetett, ha a határ túloldalán is, de mégis fizetnek majd nekik, úgy­mond bánatpénzt a fogdában töltött időért.. . Bár a két férfit a magyar hatóságok kiutasították az or­szágból, sok eredményre nem vezetett több mint 20 rendőr munkája, kárba veszett idő­nek nevezhető, amit az ügy­re — mondhatni — pazarol­tak. A félelemből visszavont vagy megtagadott vallomá­sokkal semmit sem kezdhet­nek. De vajon ehelyett meny­nyivel hatékonyabb bűnmeg­előző, vagy bűnüldöző mun­kát végezhettek volna ?.. . Meddig még? Szinte biztosra vehető, hogy a maffiózók visszatér­nek, s társaikkal egyetemben tovább folytatják üzelmeiket a piacon. De félő, ez nem­csak az ő, és honfitársaik belügye, hanem jelentősen befolyásolja a nyíregyháziak, s a többi oda látogató bizton­ságát is. Kinek jó az, ha megvámolnak, megsarcolnak embereket, íenyegetőznek, hiszen akár vér is folyhat, miképp volt már rá példa. Arra pedig gondolni is rossz: mi lesz, ha a magyar és kül­földi bandák összecsapnak... A rendőrség gyakorlatilag tehetetlen, hiszen, ha nincs tanú, nincs bizonyíték, nem léphetnek fel kellő eréllyel a bűnözőkkel szemben. S — bár reménykeltő, hogy a tervek szerint ukrajnai rend­őrök csatlakoznak itt a ma­gyar kollégákhoz, magyarok Ungváron hozzájuk a bűnö­zők kiszűrésére — vélhetően az egységes fellépés sem jár majd igazán nagy eredmény­nyel. Pedig szükség lenne a kaotikus állapotok rende­zésére. Piacra szükség van, de nyugodt körülményekre is. Vajon meg lehet teremte­ni? Nyíregyháza-Napkor: 33 fok! Meteorológusok között kánikulában Napkor (KM — Réti Já­nos) — Hetek óta a meteo­rológiai előrejelzés a legna­gyobb érdeklődéssel kísért műsorrésze rádiónak, televí­ziónak egyaránt. Az a né­hány perc, amikor mérés- eredmények és műholdfelvé­telek alapján megtudhatjuk újra és újra, hogy remény­telen a helyzet: frontok, cik­lonok és anticiklonok csak nem akarnak enyhet hozó keringőt járni felettünk. Eh­hez reggelente a rádió kör­zeti időjárás-jelentésében rendszeresen elhangzik az is, hogy Nyíregyháza-Napkor mennyire felhőtlen, mennyi­re szélcsendes és mennyire meleg. A radarmeteorológiai ob­szervatórium furcsa épülete mint egy hatalmas rovar — minden van rajta: fej, tor, potroh, ahogy kell — maga­sodik a hónapok óta perzse­lő táj fölé. Látványa a 4-es úton közlekedőben kifeje­zetten rossz érzéseket is kelthet, hiszen a műhold­csatornákon vetített horror­filmek, no meg a meleg ha­tására gondolhatja azt is, hogy szárazságtól óriásivá dagadt pókszerű bogár ké­szül rárontani az országúton autózókra egy nyelebnyi hi­deg ital reményében. A toronyszerű objektum lábához érve kívülről ész­leljük, hogy belül festés fo­lyik. Legalábbis addig, amíg fel nem forr az edényekben a kennivaló és sűrű nem lesz a hígító. A nap annyi­ra sárgán süt, hogy az már fehér. Ebből a vakításból fekete kutya ólálkodik elő. Kezdeti barátságossága hir­telen bizalmatlanságba megy át. Nem csodálom. Csapzottak vagyunk, mint akciófilmekben a menekü­lők. Az állomás fiatal munka­társa oldja fel a pillanat fe­szültségét és betessékel ben­nünket az épületbe, ahol né- hányan ecsettel a kezükben lépdelnek-lábalnak fürdő­nadrágban létrák, csöbrök, vödrök és egyéb edények között. — Száraz időben keve­Az észlelöoperátor meleget Ezen hőmérők adatait mondják be a rádióban. BALÁZS ATTILA FELVÉTELEI sebb a dolgunk, ritkábban kell méréseket regisztrál­nunk, azért végezzük most a festést. A magunk erejéből, a mi területünkön sincs semmire pénz — fogadja a két hívatlan vendéget Gyüre László, az obszervatórium vezetője. Elmondja, hogy 1984 júli­usától működik ez az állo­más és idén tavasszal a sós­tói is kiköltözött. Májustól összevontan látják el a hét­féle feladatöt: a radarszol­gálatot a repülés részére és a szinoptikus méréseket az előrejelzésekhez. — Obszervatóriumunk lét­rehozását az 1970-es nagy árvíz szomorú tapasztalatai indokolták. Akkor a későn érkezett jelzés szinte lehe­tetlenné tette a védekezést. észlel. Ma már a felhőben is tud­juk mérni a várható csapa­dék mennyiségét és azonnal jelezzük a vízügyi hatósá­gok felé. — Mostanában erre aligha kerül sor — nézünk esdek- lően a szakemberekre. — Csak az 50. szélesség­től északra vannak felhők, a Kárpátok vonulata szá­munkra kedvezőtlenül tereli a ciklonok áramlását. Vagy­is sehol kedvező előjel, pe­dig a mi műszereink 256 km sugarú körben érzéke­lik a légköri jelenségeket. Óránként adott jelentéseink így jelenleg nem sok jóval kecsegtetnek. Talán szep­tember első hetében . . . Vilmányi Csaba ügyeletes észlelőoperátorral a szabad­ban működő mérőeszközök leolvasása végett elkerülhe­tetlen kilépünk az objektum teraszára. A déli nap suga­rai valósággal átdöfik az embert, akár szerelmes szí­vét Ámor nyílvesszeje, mi­közben hirtelen sült rántot- taként csattan elénk a táj. A műszereken a vigasztalan forróság adatai: a talaj hő­mérséklete 1 méter mélyen 18,2, 2 centiméternyire a felszíntől 42,8 fok. Három méter per szekundum se­bességű keleti szél fúj, szin­te semmi légmozgás, A hő­mérő higanyszála a 33-as jelzésnél áll. Két perccel 12 óra után, augusztus 27-én Nyíregyháza-Napkor meteo­rológiai állomáson. Forró nyomon Hamis 100-dolláros Nyíregyháza (KM — Boj­té Gizella) — A napokban a Büntető törvénykönyv legkü­lönfélébb tényállásait merí­tették ki bünözőhajlamú em­bertársaink. A hét végén Császárszálláson „lába kelt” 47 gázpalacknak. A kár 237 ezer forint. Nagykállóban egy férfi lo- pódzkodott be az elmegyógy­intézetbe, s ott a WC-én tar­tózkodó beteget fajtalanko­dásra kényszerítette. Hamis 100 dollárosra buk­kantak egy ügy kapcsán, a gazdaságvédelmi osztály pénzhamisítás alapos gyanú­ja miatt nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen. Az eddigi vizsgálat alapján úgy tűnik a pénzt a KGST-pia­con vették. Kigyulladt Kisvárdán egy vállalkozó baromfinevelője. A tűz okát egyelőre nem tud­ták megállapítani. A baleset következtében több száz csir­ke elpusztult. S az esemény legtragikusabb híre az, hogy a tűz martalékai között egy ismeretlen személy holttes­tét is felfedezték. A Tiszában ismét meghalt egy ember. Kenézlő és Gá- vavencsellő között a folyón csónakkal két férfi át akart kelni, akik ittas állapotban voltak. Egyikőjük a csónak mellett úszott, a másik köz­ben kiborult belőle. Aki saj­nos nem is nagyon tudott úsz­ni és elmerült a Tisza sodrá­sában. A társa is küzdött az örvénnyel, fuldoklását észre vették, így az ő életét sike­rült megmenteni. ^ Ügyeletek Sürgős esetekben a megyei rendelőintézet­ben — Nyíregyháza, Bocskai út 73. sz. — fo­gadják a felnőtt és gyer­mekbetegeket este héttől reggel hét óráig. Az ügyeletes gyógyszer- tár este fél kilenctől reg ■ gél fél 8-ig kereshető fel Nyíregyházán, a Szabad­ság tér 1. szám alatt. Rendezvények és lengyelek a történelem sodrában című kiállítás sok érdekességet tár a látoga­tók elé. A múzeum hétfő kivételével 9 és 17 óra kö­zött tart nyitva. A mátészalkai Szatmár Múzeumban Forgalmi és emlékpénzeink 1945-től napjainkig című kiállítás látható naponta 8-tól 16-ig, szeptember 21-ig. A csengeri múzeumban Szejke Vilmos festőművész posztumusz kiállítását te­kinthetik meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom