Kelet-Magyarország, 1992. augusztus (52. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-04 / 183. szám
1992. augusztus 4., kedd Kelet-Magyarország 3 Hfean wwxmo9 Térségi szerkesztőség Fehérgyarmaton Fehérgyarmat (KM — Nagy István Attila) — Ha minden a tervek szerint halad, akkor hamarosan nemcsak Fehérgyarmaton, hanem a környező települések lakásaiban is nézhetik a térségi televízió adásait. Ezeket a műsorokat Fehérgyarmaton szerkesztik majd, de az információkat az egész térségből szerzik, így az emberek és a települések közelebb kerülnek egymáshoz, közösek lesznek a gondjaik és az örömeik. A fejlesztésekről Bolyáki Attila, a városi televízió és kábelhálózat közelmúltban kinevezett igazgató-főszerkesztője számolt be. Felfűzték a várost A fiatalember eddig másodállásban végezte munkáját, s jórészt az ő lelkesedésének, a fanatizmussal határos hitének köszönhető, hogy Fehérgyarmat kettőezer-ötszáz lakásából ezernyolcszáz már ,,fel van fűzve" a hálózatra. Az ezerhatszáznegyven kilométer kábelhálózaton tizenhárom televíziós program jut el a nézőkhöz kitűnő kép- és hangminőségben. Működik egy közszolgálati csatorna is, huszonnégy órás képújsággal, amelyen szöveges és képi információkat juttatnak el a lakásokba a vonatok indulásától a kórházi ügyeletig. A városközpont egyik üzletének kirakatában egész nap működik egy színes televízió, amelyről szintén leolvashatók a legfrissebb információk. Ezen a csatornán ad a városi televízió önálló műsort, egyelőre kéthetenként. Kik készítik a műsorokat? A főállásúak összesen heten vannak, de a karbantartókkal együtt. S rájuk igazán nagy szükség van, mert, ha hibát jelentenek, néhány perc múlva a helyszínen vannak. Attila úgy gondolja, hogy a szolgáltatást nagyon komolyan kell venni. Az alapkérdések közé tartozik, hogy ki tartja fenn az intézményt? A városi önkormányzat az idei költségvetésbe 3,2 millióval szállt be, ehhez jött a lakossági hozzájárulás, amely ötmilliót tett ki (főképpen a kábelfejlesztésre), innen-onnan befut még egy kis támogatás, illetve saját bevétel. Ez összesen kilencmillió. Elnézem a külső munkatársaknak fizethető tiszteletdíjakat. Nevetségesen kevés mindegyik. Inkább a lelkesedés hajtja őket, ha szabad ilyen kifejezést ma még használni. A városi televízió szeptembertől profi technikával készíti műsorait. Köszönhető ez a kis csapat lelkesedésének és kitartásának, s annak, hogy pályázat útján kaptak tizenöt- milliót az Országos Műszaki Fejlesztési Intézettől a térségi televízió létrehozására. Ebből tízet a stúdió korszerűsítésére fordítanak (három kamera, vágópult és egyéb berendezések), vásárolnak egy gépkocsit is, hogy meg tudjanak felelni a követelményeknek, amelyeket majd a térségi műsorok elkészítése jelent. Mi a térségi televízió? Fehérgyarmaton egy mikrohullámú adóállomás épül (a tervek szerint a kórház tetején), ez továbbítja majd a közszolgálati csatornát harminc kilométeres körzetbe. A helyi települések veszik a jeleket, és a saját kábelhálózatukon eljuttatják a lakásokba. Eddig húsz település csatlakozott a rendszerhez, köztük van Vásárosnamény, Csen- ger, Tyúkod és még jó néhány. A települések a huszonnégy órás képújságba eljuttathatják az információkat, illetve a városi televízió adásaiban eseménytudósításokkal is szerepelnek majd. Miért jó ez a mostani rendszer? Azért, mert megkerüli a frekvencia moratóriumot, a működtetése lényegese^, olcsóbb, hiszen, ha kiépül a településeken a kábelhálózat, akkor azon legalább tizenhárom csatorna műsora eljuttatható lesz az előfizetőkhöz. Álom a jövőről? Egyáltalán nem az. Éppen Fehérgyarmat példája mutatja, hogy néhány megszállott ember munkája átsegíthet a nehézségeken. Mire jó a helyi televízió? Mindenképpen javítja a nyilvánosság erejét, Bolyáki Attila egymás után sorolja, hogy mi minden „köszönhető” a televíziónak, itt, Fehérgyarmaton. A városi kórház körüli gondok megoldása, az autószerviz ügye, a közrend és közbiztonság kérdésének a felvetése, a gázbekötések figyelemmel kísérése. Rendszeresen közvetítik az önkormányzati üléseket több órán át. A lakosság nagy érdeklődéssel nézi ezeket, a képviselők is érzik, hogy televíziós szereplésük nagymértékben befolyásolja a róluk kialakult képet. Dankó Mihály G yerekkoromban, a falunk utcáin gyakran hallottam a: ,,meszel., meszet!" — kiáltást. Ez azt jelentette, a hegyekből ekhós lovasszekérrel megérkezett a mészégető, s áruját így kínálta eladásra. De a ,,drótos tót" is szívesen látott vendég volt a településen. Éneklő hangon adta mindenki tudtára, hogy megjött, és megfoltozza a lyukas üstöket, fazekakat, lábasokat. Manapság ismét divatba jött a házalásnak ez a módszere, csakhogy most a megrakott. IFÁ-król, Csepelekről szénét kínálnak. Nem is lenne vele baj, ha ugyanolyan tisztességes módon járnának el, mint a valamikori felvidéki meszes. Ezek — a magukat kereskedőknek mondott — nagyrészt szélhámosok, kihasználják az idős falusi emberek tájékozatlanságát. Felvásárolják az olcsó és importszeneket és ezt kínálják az utcán. S bár ár alatt adják, mégiscsak ráfizetés az egész. Rendszerint már a mondott súly sem felel meg a valóságnak, vagy csodálkozik a vevő, ha a korábbi egy kanna szén helyett ebből dupláját kell majd eltüzelni, hogy ugyanolyan meleg legyen. Jellemzők a tárolási problémák is, van amelyik könnyen porlad, de az öngyulladásra is volt már példa. Tudom, a hiányhelyzet su- gallása, a bányák bezárása, a korábbi gyakori ,,szénmizéria” sokkolja az állampolgárokat. Sok nyugdíjas pedig örül, ha nem kell utánajárni és házhoz hozzák a tüzelőt. Mégis érdemesebb a biztos, jól leinformálható helyről beszerezni a télire- valót, s akkor nem érhetik meglepetések az embert. A TÜZÉP-eknek (legyen az vállalati, szövetkezeti esetleg magán) pedig fel kell venni a kesztyűt, akár úgyis, hogy ők mennek ki a vidéki településekre, vagy kedvezményeikkel — mint ahogy erre napjainkban van is példa — arra ösztönözzék a lakosságot, hogy tőlük vásároljanak. KÖSZÖNET A FEOTEDEZÖŰTORT Tisztelt Szerkesztőség! A Kelet-Magyarország által szervezett 1992. aug. 1-jei kirándulással kapcsolatosan az alábbi jóérzésű kívánságaimnak szeretnék hangot adni. Többször jártam ezen a vidéken egyedül, de csoportosan csak most először. Kifogástalan volt a csoport összetétele, magatartása, amelyet csak fokozott: az idegenvezető mindent megtett azért, hogy megyénk útbaejtett nevezetességeit megismerjük. Ezen elhivatottságáért külön is tiszteletet érdemel. Sokan most döbbentünk rá, milyen szép is a mi migyénk, mennyi felhalmozott értékünk van kihasználatlanul. Csak egyet tudok érteni azzal, hogy a faluturizmust meg kell teremteni, illetve azt ki kell bővíteni. Különösen elragadó volt a csoport részére, hogy nemzeti himnuszunkat a költő síremléke előtt elénekelhettük, amely a csoport addigi összetartozását csak megerősítette. Ezúttal is tiszteletünket fejezzük ki a szerkesztőség szervezőinek azzal a bizalmas kéréssel, hogy jó lenne a kezdeményezést a jövőben is folytatni, illetve rendszeressé tenni. Nyíregyháza, 1992. aug. 3. Skolnyik András Nyíregyháza, Selyem u. 53. (Az Ibusz és Tücsöktours buszaival lezajlott megyejárásról a szombati számunk Barangolás rovatában riport jelenik meg. A szerk.) Tárca mammsmm C sődület. Valami történik. A tömegvonzás, a fizika törvénye itt is érvényesül. A középpontban egy Dacia személygépkocsi, benne egy egy év körüli gyerek. Sír. S mi az, hogy sír, ordít torkaszakadtából. Az ablak résnyire lehúzva, jól hallatszik az üvöltés. Telik az idő, a pici nem fárad. Az emberek alkotta gyűrű egyre szűkül. Egy asz- szony megpróbálja kinyitni a kocsi ajtaját. Beszélget, mutogat, nyugtatgatja a kicsit. Az észre sem veszi. — Mit kellene tenni! — sopánkodik. Valaki hívjon rendőrt! — Bár maga sem tudja, mire lenne az jó. — Szülő az ilyen, elmegy flan- colni és itthagyja ezt a szegény csöppséget bezárva, bezzeg a mi időnkben még a tengerikapáláskor is a hátunkra kötöttük a gyerekeinket — szólal meg egy fejkendős nénike. Hangját elsodorja a vitatkozás. Egyesek helyeselnek, mások a rohanó világunkat szidják. — Ne mondjon már ilyen hülyeséget mama! — repliká- zik egy nájlonszatyort szorongató fiatal férfi. — Hogy tudott maga úgy kapálni. Persze..., hallottam olyanról, aki kikötötte a gyerekét a föld végében Dankó Mihály Kicsi a kocsiban egy fához... — s lassan tovább áll. A „mit ért maga hozzá”-tót a „fogja be a száját”-ig röpködnek utána a megjegyzések. — Talán éhes? — nyújt be az ujjnyi ablakrésen egy háztartási kekszet egy kalapos bácsika. — Nem látja, hogy inkább szomjas — hallatszik hátulról, — szegénykém már kibőgte a lelkét! S a gyerek, mintha mindezt nem is hallaná, csak ordít, bár nem olyan hévvel, de még mindig fáradhatatlanul. — Én már nem bírom nézni! — ront neki ismét az ajtónak az előbbi nyitogató. — Azt mondom, törjük fel, ki tudja mi lett a szüleivel..., vagy lehet, hogy szándékosan hagyták itt. Az indulatok kezdenek elszabadulni. Erősödik az azonnal cselekedni akarók tábora. De a Dacia ajtajai nagyon ellenállók. Hiába minden erőfeszítés. Az idő múlását senki sem veszi észre, 5 perc, 10 perc telt el, ki tudja... Egyszer csak elegáns fiatalasszony tör utat magának. Mit sem törődik a szemrehányó szavakkal. — Felébredt az én picinyem — mondja, amint a kulcsot illeszti a zárba. A gyerek már csak hüppög, az anyja látványa megnyugtatja. Csak úgy félkézzel megsimogatja a kicsi fejét, s azonnal indít. A tömeg szétnyílik a tovagördülo autó előtt. m z emberek beszélni getnek. Vitatkoznak ** még egy kicsit. Majd mindenki indul a maga dolgára. Vége a szenzációnak, de otthon lesz mit mesélni. Jóléti Szolgálat a cigányokért Nyíregyháza (KM — Bojté) — A Népjóléti Minisztérium által alapított Jóléti Szolgálat Alapítvány pályázatot hirdet olyan hátrányos helyzetű települések közösségei számára, ahol a cigány származású lakosság aránya eléri, illetve meghaladja a 35 százalékot. A pályázatot benyújthatják olyan települések állampolgárainak csoportjai is, ahol a cigány származású lakosság aránya eléri, illetve meghaladja a 20 százalékot. A helyi programok finanszírozására a vissza nem térítendő támogatás összege 30 millió forint. Az egyes helyi közösségek által megpályázható legnagyobb támogatás kettő, önfenntartó regionális közösségi programok esetében pedig hárommillió forint. Részletes felvilágosítást a pályázat feltételeiről és tudnivalóiról a Jóléti Szolgálat Alapítvány irodája ad. Cím: 1051 Budapest, Arany János u. 6—8. Kommentár Elhisszük... Cselényi György m napokban Nagykálló Szirond tanyán az 57 a ■ éves Marján Sándor- nénál jártam, akitől 200 ezer forintot elraboltak. Amikor az eltűnt pénzről tett említést, számomra furcsán magyarázkodni kezdett. Kérlelt, higgyem el, a pénzéért nagyon megdolgozott, hiszen bikákat hizlalt, teheneket, sertéseket tartott, továbbá jókora dohány- és kukoricaföldet művelt. Ráadásul — amióta a férje meghalt — mindezt egyedül... Úgy éreztem, Marjánné mindezt azért mondja, mert attól tart, az emberek egy része talán úgy vélekedik: attól lopnak, rabolnak, aki a jövedelméért nem tett eleget, vagyis a bűncselekmény áldozatává válásra valamiképpen rászolgált. Azt hiszem, az ő esetében senkinek sincs kétsége afelől, hogy a pénzére igen kemény munkával tett szert. Amikor megkérdeztem tőle: a történtek után nem fél-e, határozott nemmel válaszolt. Az ezzel kapcsolatos gondolatmenete is hasonlít az előzőhöz. Ugyanis nyílt tekintettel, tiszta lelkiismerettel, megható illúzióval közölte: ha nem sértett meg senkit, s a másét nem vette el, akkor miért félne? Ebből az is következik: az féljen, akinek van mitől. Tehát azt érheti baj, aki valamiképpen megérdemli. Bár úgy lenne... Hogy amit tud, számoljon fel, s a tanyáról költözzön el, már többen tanácsolták neki. De ő kiáll amellett: ameddig bír dolgozni, miért dobjon ki mindent? Azt tartja, sűrűbben lakott helyen is megélhet hasonlót. Ébben sajnos igaza van... Nézőjpontj Szénárusok HÁTTÉR
