Kelet-Magyarország, 1992. augusztus (52. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-27 / 202. szám
1992. augusztus 27., csütörtök HÁTTÉR . ' , ' ♦ , \ t - í • » Honfoglalás számítógéppel Nyírkércsen licitáltak Nyírkércs (KM — Balogh Géza) —■ A kultúrház nagytermében gyülekeznek már az emberek, a megye első földárverésének érdekeltjei, s érdeklődői. A bejárattal szemben „csőre töltve” várakozik a számítógép, hegyezik a ceruzákat a megyei kárpótlási hivatal munkatársai, s fent, a pódiumon elfoglalja lassan helyét a nem mindennapi esemény elnöksége is. Előttük asztal, s azon egy közönséges húsklopfoló — az árverező kalapács. A mai nap egyik főszereplője. Ha az koppan, elérkezik a nagy pillanat, a nyírkércsi kárvallottak egy csoportja — elsőként Sza- bolcs-Szatmár-Beregben — visszakapja a saját, vagy az apáik földjét. Tíz óra, s feláll a község polgármestere, Csorna Tibor- né. Üdvözli az egybegyűlteket, megköszöni a kárpótlási hivatal munkatársainak, hogy ennek a kis nyírségi falunak tették először lehetővé az árverést, majd a pillanat történelmi jelentőségét ecseteli. Aztán átadja a szót Sveda Bélának, a megyei kárpótlási hivatal vezetőjének, aki nyomban elhárítja a köszönetét. — Az önöké, nyírkércsieké az érdem — mondja. Három szempont alapján döntöttünk a helyszínről. A legfontosabb, ami Kércs mellett szólt: itt volt talán a legnyugodtabb helyzet, itt sikerült a leggyorsabban, megegyezniük a fórum tagjainak, s az érintetteknek. Mond még néhány keresetlen, biztató szót a térség országgyűlés képviselője, Jakab Ferenc is, majd a kárpótlási hivatal helyettes vezetője, Molnár Gábor következik. Ő vezeti az egész árverést, övé tehát a legnagyobb felelősség. Ennek tudatában kezdi mondandóját, töviről hegyire elmagyarázva az érintettek tennivalóit. Az egész terem feszülten figyel, hiszen a törvény kacifántosán fogalmaz. Többek között ilyen mondatok is vannak benne: „Ha a csökkentett kikiáltási áron több ajánlat érkezik és a föld még meglévő aranykorona mennyisége az ajánlatot fedezi, az ajánlatot tevők között sorsolás útján kell meghatározni, hogy vételi joguk gyakorlása érdekében milyen sorrendben nyilatkozhatnak, és melyik földrészlet tulajdonosai lesznek.” S ez csak egy a sok közül! Érdemes hát figyelni. A nézőtér első sorában két nő, s két férfi, őket érinti leginkább az ismertetés, de elég csak rájuk nézni, ők lélekben már egészen máshol járnak. A férfiak mereven a pódiumra kifüggesztett térképet nézik, az asszonyok meg a kezüket tördelik. Tóth László, Kovács Béla, Banga Károlyné, s Kozma Imréné — ők azok, akiket az a Szerencse ért, hogy elsőként licitálhatnak a földjükért. Közben Molnár Gábor befejezi árverési tájékoztatóját, s kezdetét veszi a licitálók okmányainak az ellenőrzése. Rendkívül aprólékos, hosszadalmas munka ez, többen ki is menekülnek az udvarra a hőségből. E sorok írója az ajtó mellett ül, sorra haladnak el mellette az érdeklődők. Köztük több, távoli településről érkezett polgármester, jegyző, téesz-elnök, akiket a kíváncsiság hajtott ide. Jöttek, hogy lássák, mire számíthatnak majd a saját falujukban. A hivatal emberei végre végeznek az első kárpótlásra váróval, Tóth Lászlóval, aki a budapesti parképítő vállalatnál volt művezető, míg le nem százalékolták. — Na, hogy lesz... mi lesz!? — veszik körbe nyomban az érdeklődők. — Megegyeztetek... vagy agyonnyomjátok egymást!? Nem mindegy ez, hiszen ha észnél vannak a licitálók, akár mgg is duplázhatják a remélt területet. Csak tudni kell, hogy mikor kell nemmel, illetve igennel felelni. Tóth László azonban nem szól semmit. Csak kacsint, amiből mindenki értheti, hogy tisztában vannak ők a lehetőségeikkel. Hiába írták a nagyokos pestr újságok, hogy a magyar parasztot megint be fogják csapni — mintha azoknak a fővárosi újságíróknak valóban a magyar parasztokért fájna a fejük! — csak bízzák a nyírkércsiekre, a tisztaberkiekre mindezt. A megye első licitálójának egyébként mindössze nyolcezer forint értékű kárpótlási jegye jött meg mostanra — még vagy húszezer hátra van HARASZTOSI PÁL FELVÉTELE —, amiből számítása szerint egy hektárnyi földet vehet. De ha szerencséje van, akár kettőt is. Egyébként árpát akar vetni még az őszön, a később visszaszerzett területen pedig, összefogva a többi társával gyümölcsöst telepít majd. Hamarosan kiderül... Molnár Gábor — miután az egyezség létrehozása nem sikerül — aranykoronánként háromezer forintért elindítja a licitálást. Persze négyőjük közül senki sem mozdul. Az ár száz-száz forinttal csökken, míg el nem éri a minimumot, az ötszáz forintot. Ám ekkor mind a négy tábla a magasba emelkedik. A várt területnek tehát mindegyikük a dupláját kapta vissza. Tóth László, a megye első kárpótoltja, az első fordulóban 1,8 hektárt. Következne a nyílhúzás, hogy ki melyik táblát kapja, de a négy kárpótolt már csak legyint mosolyogva. — Kérem, mi már rég megegyeztünk ebben... Nem telik el öt perc, a számítógépről legömbölyödik négy térkép. A négy visszakapott terület hajszálpontos rajza. Tárca Zsákbakazetta Baltigh Frigyes S zeretem a zenét. Valahogy jobban szórakoztat, mint a parlamenti beszámolók, vagy országunk gazdasági helyzetének elemzése. Betértem hát egy üzletbe, hogy meglepjem magam kedvenc előadóim egyikének legújabb kazettájával. A kínálat fantasztikus, a bőség zavarának vad izgalma lett úrrá rajtam. Egyre mélyebbre ástam magam a jobbnál jobb zene világába. Hosszú vívódás után kezemben volt a kiválasztott kazetta, mely nagy eséllyel pályázott arra, hogy néhány napon keresztül, reggeltől estéig szomszédaimat ,,boldogítsa". Mielőtt döntésemet a fizetéssel szentesíteném, szeretném megtudni, kedvenc zenekarom mely felvételeit tartalmazza a válogatás. Mivel a külső borítón erre vonatkozóan nem találtam semmi utalást, megpróbálom a belsejébe nézni. Nem érült. Egy csillogó védő- ilag megakadályozott benne. Rögtön beugrott a sokszor hallott felhívás: „Állítsuk meg a kazetta- hamisítást! Az eredeti kazettán a minőség védjegye. ” Az eladó szerint ilyenkor a hasonló hanglemez hívható segítségül, melyről a kívánt információ minden nehézség nélkül leolvasható, de az nekik jelenleg nincsen. És bár a védőszalag a minőséget garantálja, de az ember már csak olyan, hogy kételkedik\ és szeretne megbizonyosodni az áru hi- bátianságáról. A matrica azonban ebben is meggátol. Met ha a felvételek mégsem tetszenének, ki venné meg kettétépett védjeggyel a kazettát? A boltban vigasztaltak, hogy így legalább marad otthonra a meglepetés, amikor végre kibonhatom az ajándékom. Kedvetlenül fizettem, nagyon szükségem volt már a zene nyugtató hatására. ...Ez néhány napja történt. Azóta a szomszédok is megnyugodtak... Szeptember elsejétől Drágább lesz a kenyér Nyíregyháza (Bojté Gizella) — Az új árjegyzékek már kint vannak a boltokban, melyek a Nyíregyházi Sütőipari Vállalat termékeinek szeptember elsejétől érvényes ácart tartal- • nigzzák. Horváth Zoltán gazdasági igazgatóhelyettes el- rhondta, hogy cégük átlagosán 10 százalékos áremelést vezet be. Hasonló változásra számíthatunk a Mátészalkai Sütőipari Vállalatnál is — tájékoztatta szerkesztőségünket Gots József igazgató, hiszen a liszt nemrég 18—20 százalékkal lett drágább. A nyíregyházi sütőipari vállalat naponta átlagosan 650 mázsa kenyeret süt, a mátészalkai pedig körülbelül 560- at. Az áremelésnél elsősorban a liszt, valamint a segédanyagok és az energia emelkedésére hivatkoztak. A legkeresettebb termékeik közül a kereskedők részére többek között a következő fogyasztói árat javasolják: félbarna kenyérnél 1 kilogram 34 forint, a félfehérnek 36, a házi jellegű és az alföldi kenyérnek 41 forint lesz kilója. A'zsemle és a kifli 3,60-ba fog kerülni. Ezek a termékek azonban szabadárasak, melyektől a boltosok eltérhetnek, így drágábban vagy olcsóbban is adhatják az árut. A sütőipari vállalat egyébként 15,5 kereskedelmi árrést kalkulált be. Az utóbbi időben csökkent a lakosság kenyérfogyasztása. Ennek oka elsősorban a takarékosság lehet. Az igazgató- helyettes véleménye szerint azonban nem valószínű, hogy a háziasszonyok visszatérnek a házi kenyérsütéshez, mivel a fogyasztói szokások olyanok, hogy legtöbben a friss, meleg kenyeret szeretik. Kelet-Magvarország 3 NÓZC0 Réti János F ürdésre fogható vizeink környékén — legyenek azok természetes képződmények, avagy mesterséges csinál- mányok — a gomba módra elszaprodott vásári bódék árubőségében ott kelleti magát a nyári fegyverek arzenálja. A vízi pisztolyok sokfélesége, ,,megszólalásig" hasonlítva az eredetire, és újabban a nagy teljesítményű kézifegyverek, a,,gitárok” megannyi változata, természetesen hideg folyékony töltetre hangszerelten. A gyereksereg veteti, a szülő veszi. Felfegyverzik a csemetéket a kánikula legfejlettebb harci eszközeivel, amelyek a rövid és erős vízsugártól a hosszú vastag nyalábon át egészen a szaggatott sorozatvetésig a legváltozatosabb módon küldenek hirtelen hűsülést gyanútlanul napozó ismerősnek, olykor ismeretlennek is. Van aki örömmel veszi a „támadást”, van aki nem. De hát ki tud mondani a világon egyetlen jelenséget akár, amelyik egyöntetű hatást vált ki a környezetében. Mindenesetre a magam részéről örülök, ha ránézek a naptárra, majd belelapozok az újságokba és felfogom az elektronizált médiumok hömpölygő híradásainak lényegét, akkor igenis örülnöm kell, hogy ebben a hosszú, forró nyárban — és már harmadik esztendeje — mindössze ennyi militáris elem jelenik meg ezredvégi történelmük utolsó, de talán legváltozatosabb, legbizonytalanabb, egyben legre- ménytkeltőbb történetében. Tőlünk délre és keletre, jó néhány pontján a Földnek halált kattognak valódi fegyverek, miközben nálunk csintalan, netán icipicit vásott gyerekek csak hideg zuhanyt lövellnek maguk körül a műanyag géppisztolyutánzatokból. A baj csak az, hogyha játékból is, de fegyvereket szorongatnak a kis kezek és nem azért spriccelnek nagy élvezettel, hogy a célbavett számára elviselhetőbbé tegyék a meleget, ellenkezőleg: ha pár pillanatra is, de kellemetlenséget akarnak okozni valakinek. Tudatosan, előre megfontolt szándékkal. De ne legyünk telhetetlenek... Kisvárdai képeslap. Csillag utcai pillanatkép — VP — Kommentár Magyar „virtus” Bojté Gizella A magyar ember tévedése, hogy a nyugati üzletet afféle úri huncutságnak véli, amelyben az nyer, aki rámenősebb, aki jobban blö fföl, hazudik, hamisan ígér — olvasom a nemrég megjelent Inter Japán magazin hasábjain a piros betűkkel szedett, bekeretezett szöveget. A cikk szerzője egy hosszú oldalon számol be a , magy . szági üzleti világiban zett tapasztalatairól, -i'neyöt ezúton ajánlok jónéhány vállalkozó figyelmébe. Jó tisztában lenni azzal, hogyan is vélekednek rólunk a világ másik pontján. Mentségünkre csak a rendszerváltás megpróbáltatásait hozzák, hiszen a nagy zűrzavarban először csak a nyugati szerencse- vadászokkal találkozhattunk, akiknek módszereit hamar elsajátítottuk, ami viszont nem dívik a nemzetközi üzleti életben. A jó üzletembert ugyanis magas szaktudása, tisztessége, megbízhatósága, valamint többéves kapcsolatai jellemzik. A japán üzletember nem érti, miért várják a magyarok, hogy a Nyugat megsegítse a gazdaságukat, ha ők maguk nem igyekeznek azt rendbehozni. Amikor a külföldit a repülőtérről leszállva már az első percben becsapják a taxisok. Az üzletkötésekben sem érezhető különösen a kölcsönös előnyre törekvés szelleme. A szerződéskötések — tudhatjuk meg a cikkből — valóságos zsarolásra épülnek. (Mármint magyar részről.) A kapitalizmusba való átmenet állapotában mindenki azon igyekszik, hogy pénzt szerezzen külföldről. ■ Aztán majd csak lesz valahogy... Ezzel az elvvel azonban nem fogunk a japánok szerint előbbre jutni. Meglévő adottságainkkal, gépeinkkel kellene jól dolgozni, de nálunk óriási a rendetlenség, a nemtörődömség — a munkamorállal van baj. A cikk elolvasása után nem sok magyarkodni való kedvem maradt. Lehet, hogy kicsit túlzó a japán vélemény, de mindenképpen megszívlelendő az utolsó gondolatával együtt: szomorú dolog, hogy a szabad piacra való váltásból nem lett bőség; csak a tolvajok száma növekedett...