Kelet-Magyarország, 1992. augusztus (52. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-22 / 198. szám
A KIM hétvégi melléklete MIDIs' kérdések Merre tart a felsőoktatás? Nagy István Attila Nyíregyháza (KM) — Mai életünkben csaknem minden átalakul. Van ebben olykor valamilyen görcsös erőfeszítés is, de a legtöbb esetben arról van szó, hogy a megszokotthoz viszonyítva sokkal jobban kell alkalmazkodnunk a megváltozott feltételekhez. Az elmúlt évtizedekben is gyakran megfogalmazódott ez a követelmény, a teljesítés elmaradása azonban nem vont maga után semmilyen különleges következményt. Napjainkban azonban azt éljük meg, hogy az állam egyre nagyobb tempóban kivonul a mindennapi élet különböző színtereiről, így aztán most már valóban nem mindegy: képesek vagyunk-e alkalmazkodni. Az állam mecénási szerepe egy ideig még minden bizonnyal érintetlenül hagyja az oktatás egészét, még akkor is, ha ezen a területen is vannak magánjellegű kezdeményezések. De azok elsősorban ott jelennek meg, ahol a befektetett tőke megtérülése nagyon gyors. A felsőoktatásban viszont ettől még nagyon távol vannak az intézmények. Ha egyáltalán cél lehet az ilyesfajta gyors alkalmazkodóképesség kialakítása. Székely Gáborral, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola főigazgatójával arról beszélgettünk, hogy melyek ma azok a kihívások, amelyek elől nem lehet megfutamodni. Merre tart a felsőoktatás? — Országos érdek, hogy a tanárképzés megfeleljen az európai mintáknak. Ennek érdekében át kell alakulnia a képzés rendszerének. A közelmúltban a tanárképző főiskolák főigazgatóinak a kollégiuma éppen ezekről a kérdésekről tanácskozott, és kialakította a maga elképzeléseit. Az egységes egyetemi szintű tanárképzés feltételeit az ezredfordulóig meg kell teremteni. Ennek az a lényege, hogy széles alapozáson indul, és a képzés különböző szakaszaiban lehetőséget ad a pályamódosításra. Négy évnyi szakmai és egy év tanári mesterségre felkészítő szakaszból állna. Megmaradna a szakrendszer, de kiegészülne értelmiségi, általános képzéssel. A tanári mesterség elemei: pedagógia, pszichológia, szakmódszertan, iskolai gyakorlat. A tanári kultúra elengedhetetlen része az idegennyelv-tudás. — Megfogalmazódtak-e már az átalakulás lehetséges modelljei? — Igen, ezekről is beszélgettünk. Ezek természetesen csak elképzelések, hiszen az élet még bizonyára módosítja őket. A tanárképző főiskolák esetében az alábbi modellek javasolhatók: az adott intézmény valamelyik egyetem pedagógiai karává válik; a tanárképző főiskolából önálló egyetem lesz; betagozódik a regionális universitásba; a tanárképző főiskola feladatai más intézménybe integrálódnak, vagy a képzési profil átalakul. A változások sok mindentől függnek. Vannak szakmai, személyi feltételek, de sok múlik azon is, hogy az anyagi lehetőségek mennyire támogatják majd az elképzeléseket. Fontos tudni, hogy az egyes főiskolák nincsenek egyforma helyzetben, különböző örökséggel, hagyományokkal rendelkeznek. — Mi a helyzet Nyíregyházán? — Van olyan elképzelés, hogy párhuzamos lenne a képzés az első két évfolyamon a debreceni egyetemen és a nyíregyházi tanárképzőn. Két év után megindulhatna a mozgás. Ennek az lenne az előnye, hogy így fokozatosan beépülhetnénk az egyetemi tanárképzésbe. A főiskola másik útja a tanítóképzés fejlesztése lehetne. Itt az a nagy kérdés, hogyan alakul a magyar közoktatás. Arról keveset beszélünk mostanában, hogy Nyugat-Európában a kilenc-tíz osztályos iskolamodell van érvényben. Ha ehhez akarunk igazodni, akkor másképpen kell a tanítóképzést megszervezni. A harmadik út a nem tanári szakok bővítése. Nekem az a véleményem, hogy a tanárképzés egyetemi színvonalúvá fejlesztése lenne a legjobb. — Ezek szerkezeti változások. De vajon szakmailag felkészült-e a főiskola az egyetemmé válásra? — Nehéz erre igent vagy nemet mondani. Vannak tények. Egy akreditációs bizottság 1996-ig megvizsgálja az egyetemeket és a főiskolákat. Ez azt jelenti, hogy a főiskolai és egyetemi tanároknak önbevallást kell készíteniük tudományos munkásságukról. A tanárképző főiskolán évről évre növekszik a publikációs tevékenység, a tudományos fokozatok megszerzésében is van előrehaladás. Ebben a tanévben tizenegy esetben volt tanszékvezető-váltás. Egyre inkább látszik, hogy új generáció lépett az első vonalba. — Szokás a rendszer- váltást emlegetni. Mi történt ezen a téren? — Világnézeti okok miatt egyetlen kollégától sem kellett megválnunk. A főiskola a korábbi években sem volt teljesen elkötelezett, inkább centrista jellegű. Változások azért történtek. Megszűnt a marxista és a társadalomelméleti tanszék, létrehoztuk a filozófiai, a közgazdaságtani és a politológiai tanszékeket. A filozófiaoktatásban érvényesül a pluralista szemlélet, megjelent az idealista filozófia, illetve a polgári filozófia oktatása is tág teret kap. — Egy felsőfokú intézmény rangját az is jelzi, hogy milyen igényeket tud támasztani a hallgatókkal szemben. Mi a helyzet ebből a szempontból? — A beiskolázásnak alapvető eleme, hogy a tanárképző főiskolát azért hozták létre, hogy ebben a térségben a pedagógus- és értelmiségképző feladatkört betöltse. Úgy gondolom, hogy még sokáig megmarad ez a küldetése. Ezért aztán érthető, hogy alacsonyabb pontszámmal érkeznek a leendő hallgatók, mint például Budapestre vagy Debrecenbe. A legnehezebb helyzetben lévők jönnek hozzánk. Másrészt földrajzi helyzetünkből adódóan törődnünk kell a határainkon túl élő magyarság képzésével is. De az alacsonyabb pontszámok mellett is tartani szeretnénk egy bizonyos jó országos szintet. Ha megemeljük a felvételi ponthatárokat, elveszítünk olyan hallgatókat, akik ebből a térségből kerülnének be a főiskolába. így volt ez ebben a felvételi időszakban is. Az idei tanévben hatszá- zan végeztek, de szeptembertől hétszáz elsős; hallgatónk lesz. Szükség van a pedagógusokra. — Annak ellenére, hogy közöttük is megjelent a munkanélküliség? — Tudni kell, hogy szakos ellátottságban ez a térség még mindig nem áll olyan jól. Másrészt a pályái rendkívüli módon elnőiesedett. A szülések miatti kiesést 'is pótolni kell. Meg aztán nincs minden szakon „túltermelés”. — Készül-e a főiskola a.demográfiai apályra? — Új lehetőségeket kell kínálni. Hogy ezek milyenek lesznek, azt most még nem nagyon lehet tudni. Mindenesetre mi is készülünk. Néhány példa: az elmúlt tanévben indítottuk a nemzetközi kapcsolatok ügyintézői szakot, az idén létrejött az ukránruszin tanszék, 1993-tól ukrán szakos hallgatók kézdik meg tanulmányaikat. Szeptembertől környezetvédelmi szak indul, jövőre pedig olasz szakra is lehet majd jelentkezni. Az ének-zene-népzene is a főiskola újdonságai közé tartozik. A főiskolai képzés tehát mindenképpen az igényekhez való rugalmasabb alkalmazkodás irányába halad. A TARTALOMBÓL: • Nemzeti alaptanterv • A gyémántdiplomás orvos • Várhegyi időutazás Egri Erzsébet képei Részlet s I J üskés ágak. rabságában védteíen gyéréig bosszú * I árnyéig bomáCyában édesanya, elárvult hegedű, időtlen bölcs egy kihalt városban. ‘Különös világ fedezhető fel “Egri Erzsébet alkotásain. Olyan világ amelyben félnek, szoronganak.az emberek,, védtelenek.a gyerekek, Jélneka csernobili tragédia megismétlésétől, a jövőtől. Egri Erzsébet Nyíregyházán él és a művészeti szakközépiskolában tanít. Műveivel többször is bemutatkozott már megyénkben is. Egy elmaradt kézszorítás Tóth Kornélia O arnyi Tamás nem ment el a Parlamentbe arra a fogadásra, amelyet az olimpiai csapat tiszteletére rendeztek. Állítólag nem kapta kézhez a meghívót, bár gyanítom, hogy a kétszeres olimpiai bajnokot megkülönböztetett módon kereste a küldönc. Kissé értetlenül áll a sportszerető közönség a nyilvánvalóan sértésnek szánt tett mögött. Hiszen ott a kupolacsarnokban Göncz Árpád, Antall József és Szabad György a mi nevünkben is megszorította a bajnokok kezét. Egy ország szurkolt a kis küldöttségnek, hogy régi dicsőségünk ne tűnjön el az ötkarikás játékokról, és minél többször csendüljön fel a magyar himnusz a legjobbak tiszteletére. A vegyes úszás koronázatlan királya igazán nem panaszkodhat a népszerűségre. Sok éve, hogy sikereitől hangos a sportsajtó. Milliónyi ember izgult akkor, amikor a szeme világáért küzdött, lestük a híreket a német klinikáról. S ugyancsak örültünk, amikor újból vízbe szállt, és ismét hozta a tőle várt győzelmeket. Manapság nyílt titok, hogy Darnyi nem szíveli az újságírókat. Szíve joga, de egy olimpiai bajnoknak, mi több, egy magára valamit is adó sportembernek illik palástolnia az ellenszenvét. Sikereiről ugyanis a medencén túl az általa éppen — hogy a legenyhébben fogalmazzak — nem kedvelt újságírók és kommentátorok jóvoltából értesülhet a publikum. Ha úgy vesszük, a sikerek tolmácsolóit akadé- koskodóknak tartani nem éppen diplomatikus magatartás. Hogy a sportszerűséget már ne is említsem. Az pedig továbbgondolásra késztet, miért kellett az ország közjogi méltóságain keresztül az egész sportszerető közvéleményt semmibe venni a távolmaradással? Kinek használt ezzel? Mi ellen tüntetett? Borzasztóan kíváncsi lennék arra, hogy a következetes szigoráról ismert és szakmája elismert mestere, Széchi Tamás mit mond majd Darnyi- nak? Ahogy tettei alapján ismerem, nem dicsér(het)i meg. Végül is egy át nem vett kitüntetésből szabad-e messzemenő következtetést levonni? A rendszerváltás tétova hónapjaiban dívott, hogy egyesek nem vették át a nekik szavazott kitüntetést, mert nem akartak szakmai és sorsközösséget vállalni a döntnökök- kel. Ezzel lehetett bizonyítani a másik oldalnak, hova tartozik az illető valójában. Különösen az Erzsébet-díj át nem vétele körüli hercehurcákra emlékezik a közvélemény. De kinek és mit bizonyít ez a remek sportembernék megismert fiatalember? Mert megszállott sportszeretete, siker utáni vágya, a súlyos betegség leküzdése, a mérhetetlen edzésadag teljesítése igenis kivívta a sportot kevéssé kedvelők rokcnszenvét is. S akkor olyan a mostani távolmaradása, mint egy arculcsapás. Lélekben ott lettünk volna mi is az Országházban és megköszöntük volna Darnyinak, hogy nemcsak magáért, hanem értünk is rótta és rója a hosszakat, hogy azon az olimpiai dobogón mi is ott álltunk, akik büszkék vagyunk vegyes úszás mai királyára. Az a Dar- hyi, aki világcsúcsaival emelkedett ki társai közül, szimpatikus, a mi fiúnk. Még a külföldi tudósítók is megütköztek nyilvánvaló, a sportújságírók iránt táplált ellenszevén, amit nem rejtett véka alá a nemzetközi sajtótájékoztatón sem. Utána idehaza már a Parlamentbe sem tartotta fontosnak elmenni. Tudom, egy éremnek három oldala van, meg közte egy csomó árnyalat. Egy ember is lehet indiszponált, fáradt, lehet torkig sok mindennel, amíg magánember. Otthon, ha megengedheti magának, kedvére vezetheti le indulatait. De mihelyt kilép az ajtón, ő már nem X. Y. csupán, hanem a magyar sport nagykövete, amelytől igenis joggal vár el jó modorú viselkedést a közvélemény. Amikor egyéni ellenszenvét illik félretenni, mert ő már egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy saját belátása szerint cselekedjen. A nagykövet, a tanácsos, de még a misszió alkalmazottja sem élhet teljes jogú magánéletet, mert róla meg szabadidejében is egyfajta magatartást tételez fel a kívülálló. Most, amikor a rendszerváltás után régen becsukott ajtók nyílnak újra hazánk politikai, gazdasági, kulturális és sportéletének nagykövetei előtt, különösen fontos, hogy milyen képet rajzol rólunk és hazánkról, akinek megadatott, hogy legalább egy tollvonássá öregbítse a nép nimbuszát.
