Kelet-Magyarország, 1992. augusztus (52. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-15 / 193. szám
6 Ä %de t - 'Magyarország Hétvégi meűéklete 1992. augusztus 15. Négy méter széles boldogság Építőkockák a Korányin — de nem gyerekeknek. SZEKERES TIBOR FELVÉTELE Nyíregyháza (KM — T. Z.) — Lábtengó pálya. Krétával az úttestre rajzolva. Mert máshol nem lehet. S pattog a labda az aszfalton, míg egy autó nem jön. A nyíregyházi Korányi lakótelep a városi ember menekülése a zöldbe, a csendbe. Jobban mondva csak próbálkozás. Hisz az ott osztott telkek csak égbeszökő csodapaloták, vagy barakkszerű sorházak építésére alkalmasak. Kicsik, egymás mellé zsúfoltak. Amit nyerhett vele az építő, az, hogy nem kell más családok belső életét látnia, hallania; a maga háza előtt seperhet, nem marad koszosán a közös; s mégis a zöldbe léphet ki az ajtón, nem az áporodott lépcsőházba. De a megoldás nem tökéletes. Középpénzű emberek tömege szeretne telket vásárolni. Egy olyan nagyságút, amely „egészségesnek” mondható, nem tudnak megfizetni. Ezért beletörődnek a keskeny földcsíkokba. Ami mondjuk négy méter széles, és harmincöt hosszú. Ha nem kíváncsiak a szomszédra, sövénysort ültetnek. S más nem is fér a telekre. A gyerekeknek előbb vagy utóbb unalmassá válik a hazai zöld. Másnál pedig nem lehet randalírozni. Irány tehát az utca. Az ilyen lakótelepeken úgynevezett szervizutak vannak, amelyeken nem száguldoznak, száguldozhatnak az autók. Mégsem megfelelő hely játékra. Játszótér azonban nincs. Mit tehet a telekelosztó, a városi önkormányzat? Vagy kielégíti a tömeges igényt szalagtelkekkel, kevés zöldfelülettel, vagy nagyobbakat árul, de drágábban. Eddig az előbbi utat járták, például a tervezett 116 hegyett 150 lakás épült a „Korányi négyesen”. S aki már egyszer építkezik, az szeretne pénzétől függően minél nagyobb házat. Általános kép: a telek kicsi, a ház nagy, aprócskák az udvarok. Hiába terveztek a Korányira belső sétányokat, azok vagy nem épültek meg, vagy elkerítették őket a XX. századi területfoglalók. A negyedik ütemnél elkövették azt a nagy hibát, hogy kevés zöld felületet hagytak meg. A nyugati oldalán egy telek kimaradt, itt lehetne „közös területet” létrehozni. A nulladik ütemben erre a célra 3000 négyzetmétert tartottak fenn. A keleti oldalon a Luka-lapost szeretnék védetté tenni, s ez az erdő pótolhatná a lakótelepről hiányzó zöldet. Kicsit idegeskedek Kluk Zoltán melegburkoló- val a gyönyörű lakásában beszélgettem, ahol minden úgy ragyog, alig merek leülni. — Kösz, megvagyok — mondta a 36 éves, magas szőke fiatalember. — Csak egy kicsit idegeskedek. Miért? Az ország, s benne a vállalkozók kilátástalannak tűnő helyzete miatt. A százezreket sújtó munkanélküliség is aggaszt. Most már a saját bőrömön érzem a sokak által hangoztatott panaszt: a kormány a vállalkozókat csak szavakban támogatja. Ugyanis, ha valaki vállalkozásra meri adni a fejét, rögtön komoly nehézségekbe ütközik. — Például? — Úgy tudom, korábban a kezdő vállalkozóknak havi 900—1300 forint társadalom- biztosítási járulékot kellett fizetniük, amit idén áprilisban jócskán megemeltek. Vagyis immár minimum 4300 forintot szükséges leperkálni. függetlenül attól, hogy volt-e bevétele. Egyébként a munkaellátottságra pillanatnyilag nem panaszkodom, de ősszel, sőt télen nemigen lesz mit csinálni. Azon kívül nagy a kockázat, hiszen korántsem biztos, hogy a megrendelő az elvégzett munkámért tud-e fizetni. Ezt előzőleg olyan ciki megkérdezni tőle. — Az azért jó, hogy a magad ura vagy... — Jó, hogy nem áll a hátam mögött főnök. (Csak otthon a feleségem, amit el lehet viselni.) Kétségtelen, legalábbis remélem, a vállalkozásoké a jövő, s talán nem sokára elérjük azt, hogy az adott szó, illetve annak megtartása szent lesz. Én erre törekszem. Az oldalt összeállította: Szőke Judit Kösz, megva... Kállai János A mikor óvatos csengetésünkre ajtót nyit, rögtön látom, nincs semmi különösebb baj. Szeretettel, szíves invitálással fogad, csak arra int: maradjunk csöndben, mert alszik az unoka. * Miért voltak töprengő gondolataim a látogatást megelőzően? Nem tudtam teljes biztonsággal „bemérni”: miként is élte át az igazgatóvá meg nem bízásának bizony padlóra vágó pillanatait. Mert, azt viszont nagyon tudtam: neki az iskola, a gimnázium nem egyszerű munkahely volt, hanem minden. Kis pátosszal: maga az állandóan megújuló élet. Ezért töprengtem sokat, vajon illik-e, szabad-e háborgatni kérdésekkel, faggatózással. Ülünk a kerti asztalnál, kellemes hűvösben kortyolgatjuk a harmatos pohárba töltött, zamatos vörösbort, csipegetjük hozzá a bioszendvicset, a sós-ropogóst, és arról beszélgetünk, arról a napról, amikor megtudta, hogy mégsem ő lesz a következő ciklusban az iskola vezetője. Pedig, mondja önmagát is győzködve: a tantestület. majdnem száz Egy boldog nagyapa százalékban rám szavazott, igaz, rajtam kívül nem pályázott más. Csak hát az a másik testület, az önkormányzati, ott HARASZTOSI PÁL FELVÉTELE nem kaptam meg a szükséges számú voksot. Igaz, a ciklust úgysem tudtam volna végigvinni, hiszen három éven belül nyugdíjas leszek, de legalább addig jó lett volna... Huszonöt eredményes évem van bennek a gimnáziumban, sokkal több sikerrel a hátam mögött, mint kudarccal. Nem keseredtem el, de valami azért megtört bennem. Igaz, egy évre megbíztak az igazgatói teendők ellátásával, s hogy azután hogy lesz, azt még én sem sejtem. Sajnálom, hogy így alakult a dolog, nem elsősorban a magam, inkább az iskola szempontjából. Tényleg nem panaszos a hangja, nem vádaskodik, személy szerint nem okol senkit a kudarcáért, mert hát azért bizonyos értelemben ez az egész mégsem nevezhető másképpen. Ahogy másra terelődik a szó, ismét a régi, ironikusan viccelődő barát és kolléga hangját hallom, aztán pedig a gondos nagyapáét. Már búcsúzkodunk, amikor karjára veszi a nagyokat ásító, jöttünkkel mégis felébresztett unokát, hogy bevigye a hűvös szobába, hátha visz- szaalszik még egy kicsit. Szinte idilli a kép, derűs a hangulat, mindannyiunknak jólesik a körülvevő, nyárdéli nyugalom. Csak hát a lélek mélységeiben, vajon ott is ilyen rezzenéstelen a harmónia? Szöveg nélkül KERTÉSZ SÁNDOR KARIKATÚRÁJA Tudod ___ én csak akkor írok neked, ha valami van. S most van. Nyár. Hőség. ,,Havaj", tengerpart, lányok. Na, témánál vagyunk. Pedig, az egekre mondom, én semmit sem csináltam. Csak új fiú vagyok a placcon. No, szóval... Van egy diripótlékunk, elvált maca, a klimax és a halál közt. Ránézésre annyi vér van benne, mint a halpiacban. Pedig! Nem értettem, miért somolyognak össze a poron- tyos kolleginák, amikor a bizonyítványok kitöltésekor többször ellibbentette hozzám aszott fenekét, hogy ,,fiatalúr, van valami gondja?”. Mit mondjak, jólesett, mert... Ne vigyorogj, tudod, hogy nálam a friss húsokat az érett tudás nem homá- lyosítja el! Jólesett, mert év közben a kutya se nézett rám, vagy ha igen, akkor azért, hogy lebaltázzon. Tudod, a puhatestű góré. Visszatérve fonnyadozó Csipkerózsikánkra, röviden és velősen: rám hajtott. Ami még hízelegne is, ha nem ez történne minden új fiúval. Kivált, ha töriföcis. Az elődöm is inkább zöldséges standot nyitott, hogy elkerülje az első éjszakát. Amelynek joga a mi kis Casaní- vánknál van törvénybe foglalva. Az angyalok kara meg vihogott. Ok tisztes távolból nézték, hogyan áll fel... a szőr a hátamon, ver ki a harmadnapos hideglelés, amikor megindul a termen át. Két napig próbáltam a gondolathoz edzeni magam. Beszereztem három doboz Bilagitot, és szódabikarbónát, hogy gyomorral bírjam. A végeredmény az lett, hogy a volt férjének adtam igazat. Megérthetsz! Ezzel a szakkal nem ugrálhatok. A bioszos Katika próbált megmenteni. Emlékszel rá, a kokban nála aludtunk a gólyabál után. Két éve ő is itt van. A régi szép és eseménymentes éjszakák emlékére meg-megelőztejitkos hódolóm, sokat mutatkozott velem, egyszerűen nem engedte a közelembe a nya- nyust. Szeptembertől csak normál órái vannak, se tagozat, se ßzakkör. Miattam. Újra témánál vagyunk, új témánál. Ez az orző-védo kutyahűség nem volt véletlen. Se vice, se verza. Jómagam hálámat semmi esetre se szerettem volna kifejezetien hagyni, nála meg szárad a kötél. A bolond nem menekült el mesz- szire hazulról, most mama, papa ül a szoknyácskája szélén, s nem hagy senkit hozzáférni. Pedig van mihez! Az egyetemen aranyoska volt, de a nagy vadászatokon egy-kgt kis trófeán kívyt a Nagy Okelmét, azaz O- kell-már-t nem gyűjtötte be. Aztán irány hon szeretett tantestületem, amelynek perspektívái egy hátrané- zéssel felérnek. Zárt világ, gubókká száradt, s elkelt mákvirágokkal, ,,jaj picim, de csini vagy ma" (szabad fordítása: te sem leszel már fiatalabb) rosszakarókkal. Ha komolyan akarsz dolgozni, akkor magadra nincs idő, portyára indulni ciki a te egzisztenciádban, s hamar kilóg a lóláb. A baráti kör hamar elkopik, mert a férj után jön a gyerek, aztán a másik, aztán a, házibarát, aztán a másik. Ó, még van időd, fiatal vagy, most kell élni, utazol, tanulsz, mert egy művelt nő az már valami. Alább majd egy doktornál, orvosnál nem adod, s nem is adhatod, mert rosszul érzed magad, ha nem tud követni szíved új párja. Jelentkeznek a hős szerelmes nős emberek, lehozzák néked a csillagokat, és a harisnyát, ami az asszonynak nem kell. A pásztorórák percei peregnek, futnak, aztán fut a lovag, mert most van a gyerek első áldozása, első ballagása, első házassága, első válópere. És ott van, a harminc-sok éves, még nem szült gyereket. Igaz, hogy szakmailag a legjobb, húzóember az iskolában, élvezi is, amit csinál. De este hazamegy, mamával elmerengenek azon, hogy szegény papa, ha ma élne, de megenné ezt a töltött káposztát. Aztán lámpaoltás után órákat áll az ablakban, a késő esti utcai fényparádét szívja magába, a belső tompa ürességbe. Amely akkor tölti ki teljesen, amikor a mama meghal. S elkezd keseredni a maga levében, majd száradni, lélekben, s testben. Döbbent pilácsolásodat fejezd be, én is öregedhetek, nem? A lényeg: ebben a pillanatban érett meg bennem a felfedezés, nem hagyhatom, hogy ez a kis Katika is erre a sorsra jusson, úgy hogy... Lejegyezte: Tapolczai Zoltán
