Kelet-Magyarország, 1992. augusztus (52. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-11 / 189. szám

i 2 Kelet-Magyarország SPORT 1992. augusztus 11., kedd A magyar sport ismét tudott bizonyítani Schmitt Pál a magyar sportolók sikereiről, az olimpiai mozgalom előtt álló feladatokról Barcelona (MTI) — Dr. Schmitt Pál, a MOB elnöke elégedett a magyar sporto­lók barcelonai eredményei­vel, erről nyilatkozott hét­tőn a Magyar Távirati Iro­dának. — Büszlkeség tölt el, hogy sportolóink teljesítették az elvárásokat. Helsinki után a legeredményesebben szere­peltek — mondta. — Ügy nyugtázhatjuk: megérte a sok erőfeszítést, a törekvést, mert valóban a magyar sport ismét tudott bizonyítani. Kö­szönhető a siker a verseny­zőknek, a szakvezetőknek, a sportegyesületekneik és a szakszövetségeknek egyaránt. Szeretnék köszönetét tolmá­csolni a kormánynak, a par­lamentnek, a képviselőknek, akik bizalmat előlegeztek sportolóinknak, továbbá azoknak a támogatóinknak, szponzorainknak, akik szin­tén hozzásegítették verseny­zőinket ahhoz, hogy gondta­lanul, jól készülhessenek fel a nagy versenyekre. Bar­celonában sok gratulációt kaptam külföldi sportveze­tőktől, akik nagy elismerés­sel nyilatkoztak Magyaror­szág sikereiről, arról, hogy ez a kis ország milyen re­mek sportolókkal rendelke­zik. Mi jól tudjuk, ezek az eredmények már nem tük­röznek politikai töltetű erő­feszítéseket, s ha hozzáte­szem azt, hogy eredményein­ket tiszta eszközökkel értük el, akkor még megnyugtatób­ban nézhetünk a jövőbe. Kö­szönjük a támogatást azok­nak a sportolóknak is, akik nem jöhettek el az olimpiá­ra, de segítették a felkészü­lést azzal, hogy versenyző­társak, edzőtársak voltak. — Külön kell szólnom ar­ról, hogy az olimpia idején a kintiévé versenyzőink egysé­ges, igazi csapat benyomását keltették. Jó szellemben töl­tötték napjaikat az olimpiai faluban,, a stadionokban, a küzdőtereken egymásnak szurkoltak, biztatták egy­mást. Nem célom a sport­ágak külön értékelése, ez a szakszövetségek feladata, amelyet az olimpia után a MOB szeptemberi üléséig tesznek meg. Barcelonának ugyanis vannak sikerei, de vannak tapasztalatai is, amelyeknek értékelése to­vább segítheti azt a munkát, amelyet Barcelonától kell megtennünk a következő, 1996-os, Atlantában rende­zendő 26. nyári olimpiáig. Ha már Atlantáról esik szó, el kell mondanom, hogy az amerikai város 150 fős kül­döttséggel figyelte a barce­lonai olimpiát, gyűjtötték a tapasztalatokat. Az olimpiai mozgalom 100 éves jubileuma alkalmából sorra kerülő ver­senyeket ők is tökéletesen kívánják megrendezni, azzal a gondolattal, miként Bar­celona is bizonyította: az olimpiai játékoknak a jövő­ben is nagy, kisugárzó szere­pük van. A NOB-tól szerzett információ szerint, amíg Barcelonában 172 ország versenyzői vettek részt, ad­dig Atlantában várhatóan 185 nemzet képviselői vesz­nek részt a küzdelmekben. — Samaranch elnök úr je­lölésével kapcsolatban még eltérőek az információk. Én úgy tudom, hogy a NOB jelenlegi elnöke, a 72 éves Samaranch egészségi állapo­tától teszi függővé a jelö­lést. A NOB előtt a jövő évi monacói kongresszuson még az a feladat is áll, hogy el­döntse, 2000-ben melyik vá­ros rendezhet nyári játéko­kat. A jelenlegi megítélés szerint a nagy esélyesek kö­zött emlegetik Pekinget, Sydneyt, de „beszállt” az esélyesek közé Berlin és Manchester is. Barcelonában valamennyien nagy propa­gandát fejtettek ki annak ér­dekében, hogy népszerűsít­sék városukat. Befejezésül Schmitt Pál arról nyilatkozott, hogy a kö­zeljövőben munkáját a MOB soron következő ülésével kapcsolatos feladatokra össz­pontosítja. és természetesen nemzetközi sportdiplomáciai tevékenységét változatlanul aktívan folytatja. Tudósítóink figyelmébe! Nyíregyháza (KM) — A hét végén rajt lesz a ladarú- gó-bajnokságokban. Évek óta nagy segítséget jelen­tenek azok a sportszerető vezetők, akik a tudósítások összeállításában nagyon so­kat segédkeztek. Erre az önzetlen segítségre az új szezonban is számítunk, ezért kérjük a kedves tu­dósítókat, hogy július 14- én, csütörtökön 14 órára jöjjenek el szerkesztősé­günkbe, egy amolyan sze­zonindító megbeszélésre. Mezőtrade Kupa Ausztrál és amerikai teniszezőkkel Balatoni öbölúszás Tihany (MTI) — Szomba­ton egy régi magyar hagyo­mány éled újjá. Ekkor ren­dezik a Tihany—Balatonfü- red közötti öbölátúszást, a Wesselényi-emlékversenyt. Az egykor oly népszerű via­dalon 3,6 kilométert kell tem­pózniuk a résztvevőknek a Balaton langymeleg vízében. Bárki ei ndulhat a verse­nyen, ha érez magában any- nyi kurázsi, hogy a nem ép­pen rövid távot teljesítse. Nevezni a helyszínen, a ti­hanyi strandon lehet vasár­nap reggel nyolctól három­negyed tizenegyig. Nyíregyháza (KM — Horá- nyi Zsuzsa) — A teniszélet­ben már hagyományt terem­tett a Nyírfa Kupa. Ezen a versenyen tűnt fel az osztrák Muster, a nőknél Mandliko- va, Temesvári Andrea, és a nyíregyházi születésű Kova- csics Rita. A Mezőtrade Rész­vénytársaság átvette ennek a versenynek a szponzorálását, így az idén és remélhetőleg a jövőben is Mezőtrade Kupa néven kerül megrendezésre. — Nagyon nagy az érdek­lődés a verseny iránt, amit Matthaus és Bellus gondja Elképzelhető, hogy Lothar Matthaus, az Internazianale válogatott középpályása visszaigazol a Bayern Mün­chenhez. A milánói klub menedzsere elmondta, hogy megbeszélését tartott a Ba­yern egyik vezetőjével, de konkrétumokban nem álla­podták meg. Amennyiben létre jönne az üzlet, a mün­chenieknek az 13 millió márkába kerülne. Viszont, ha várnak egy évet, akkor Matthaus szerződése lejár, és akkor csak hárommilló- ba kerülne mindez. Amíg a világbajnok német középpályás az új bajnok­ságra készül, szegény Bellus János a betegágyon kesereg. Nem volt szerencséje, pedig egy jó kis csapathoz került, Mátészalkára. _ És amilyen peches vasárnap délelőtt a Hajdúnánás elleni edzőmér­kőzésen súlyos sérülés érte, eltörött a lába. így talán csák a tavaszi szezonra lesz harcképes az ügyes középpá­lyás. Szendrei üzletember lesz? Eleget tett ai elvárásoknak Nyíregyháza (KM — Mán László) — Jó érzés lehet így visszajönni! Mármint aho­gyan szombaton Szendrei Jó­zsef visszatért Nyíregyházá­ra. A válogatott kapuvédő pályafutásának nem a leg­fontosabb időszakát töltötte a nyíregyházi csapatnál, ám bizonyára emlékezetes hete­ket élt meg. 4^)^ Szóval szombaton vissza­jött, nem egyedül, hanem egy csapattal. Azzal a spa­nyol Cadizzal, amelynek a hálóját őrizte, ahol a szurko­lók imádták, és istenítették az ő Pepéjüket. Mert a nép­szerűség egyik biztos jele a becenév, itthon még Csámpi volt, a spanyoloknál Pepe. A nyíregyházi stadionban egymás után ölelték meg a rég ismerősök, mindenkivel diskurált egy keveset, a meccs után pedig készséggel állt lapunk rendelkezésére. O A kép alapján régi is­merősként tért vissza Nyír­egyházára, de ön ezt hogyan érzékeli? — Nagyon kellemes érzé­sekkel jöttem, mert jói érez­tem magam Nyíregyházán. Igaz a távozásomat egy ki­csit feltupírozták, de hát ilyen a foci világa, sokszor a fele sem igaz a leírtaknak. O Az Eurosport jóvoltá­ból sokan lestük a spanyol bajnoki összefoglalókat, kü­lönösen a Cadiz meccseit. Sokszor láthattuk, mert a csapta nem tartozik az élvo­nal elitjéhez, így a kapusnak gyakorta volt dolga. — így van, a Cadiz sokat kínlódott a bajnokságok so­rán, mivel a gyenge csapa­tok közé tartozik. Az elsőd­Interjú közben Pepe, vagy Csámpi, azaz Szendrei József. SZEKERES TIBOR FELVÉTELE. leges cél mindig a bennma­radás volt, ezt szerencsére si­került is elérni. O Amiben óriási szerepe volt Pépének, erről a spa­nyol bajnokság visszhangjá­ban hallhattunk, olvashat­tunk. Nem lehet könnyű egy ilyen csapat legfontosabb posztján játszani. — Mindig nagy volt a fe­lelősség, de szerencsére sike­rült megfelelni az elvárások­nak, a hajrák mindig jól si­kerültek. O A hírek szerint többé már nem kell a cadizi kapu­ban idegeskednie, mert ott már nem folytatja. Ez egy végleges búcsút is jelent? — Valóban, a Cadizzal nem újítottam meg a szerző­désemet. Egy-két hetet még várok, ha a spanyol bajnok­ságból lesz megfelelő ajánla­tom, akkor még egy évet vé- dek. O És ha nem kap ilyen ajánlatot, talán újra itthon folytatja? — Nem, akkor pihenek egy keveset, és szeretném biztosítani a megélhetést a családomnak. A magyar foci vérkeringéséből már kiestem, így ha nem lesz spanyol szerződés, akkor itthon, az üzleti életben próbálok sze­rencsét. Tiszavasvári győzelmet remél Beszélgetés Kiss Miklós edzővel az is mutat, hogy kilenc or­szágból hetven versenyzőt várunk — tudtuk meg Bohus Páltól a Mezőtrade ügyve­zető igazgatójától. — Remél­jük, hogy ez a verseny fel­lendíti a város tenisz után­pótlását. Izraeli, FÁK-beli, cseh­szlovák, lengyel, német, olasz, román, amerikai, ausztrál te­niszezők versenyezhetnek az ifjúsági ATP pontokért az augusztus 11-én kezdődő ver­senyen, ahol az ünnepélyes megnyitóra 10 órakor kerül sor. Nyíregyháza I (KM — Kovács Y* \ György) — A Jq hét végén moz­gásba lendül a labdarúgás honi gépezete, elkezdődik a pontvadászat. Megyénk legjobbjai között az NYVSC NB I-ben, a Ti­szavasvári Lombik SE csa­pata — újoncként — az NB II-ben szerepel. A csapatok felkészültek a hétvégi nyi­tófordulóra, bár tudják, mindketten nehéz mérkőzés előtt állnak. Nyíregyházára az Űjpesti TE, TLszayasváriba az el­múlt bajnokság egyik siker­csapata, a Kábái Egyetértés együttese érkezik. Ez utóbbi találkozóra vasárnap a Lom­bik felújított sporttelepén kerül sor. Hogyan készültek, mit vár a mérkőzéstől a csapat veze­tő edzője, Kiss Miklós, aki hajdan a tiszavasvári csa­pat többszörös gólkirálya volt, — miközben a magyar „A” válogatott kispadjáig is eljutott — régi környezeté­ben folytatja. Nagy esemény ez a mi életünkben, hiszen ez ideig még sohasem volt NB Il-es futballcsapata ennek a vá­rosnak. Magasan lobog a láng ezekben a napokban Tiszavasváriban, a szurkolók csakúgy, mint a csapat tag­« Mai műsor TENISZ. Mezőtrade Kupa, ifjúsági világranglista-ver­seny, városi stadion tenisz­pályái, 10. jai, nagy izgalommal várják a bajnoki rajtot. Kérjük, foglalja össze rö­viden, mit csináltak a baj­nokság megnyerése óta? — Július 6-án kezdtük a felkészülést, egyhetes úgy­nevezett „ráhangoló” edző­tábort szerveztünk. Két he­tet ugyancsak otthonunkban töltöttünk, ez igen jót tett az együttesnek. Közben elkez­dődtek az előkészületi mér­kőzések is... Az újonc tiszavasváriak játszottak a Kazincbarciká­val, és több más csapat el­len. Legutóbb két külföldi együttessel is megmérkőz­tek: az ukrán Zakarpatszka- ja ellen 3:l-re, a moldáviai Kisinyovval szemben 5:2-re nyertek. A bajnoki főpróbát Nyírbátor csapata ellen vív­ják, erre a mérkőzésre au­gusztus 12-én, Tiszavasvári­ban kerül sor. — Jelentős mértékben változott a játékosállomány — folytatta az edző —, Ka- thó Attila ugyanis abba­hagyta az aktív játékot. Nagy Sándort pedig más klubhoz igazolták. Üj játé­kosaink Havelant (Özd), Pa- ulik (NYVSC), Pitács (So- mesul — román), Zubanics (NYVSC). — Mit ígér a sorsolás? — Első mérkőzésünket ha­zai pályán vívjuk a Kaba ellen. A folytatás sem lesz könnyű. Második találko­zónk Hajdúnánáson lesz, a harmadik Tiszavasváriban. Számítunk lelkes közönsé­günkre, akik a csapat biztos bennmaradásában remény­kednek. Egyébként az ősz folyamán nyolcszor játszunk hazai pályán, hétszer uta­zunk idegenbe. — összeált-e a már a stáb, amely a csapatot segí­ti, irányítja az NB II-ben? — A nemrég megtartott vezetőségi ülésen kialakult az a team, amely a csapat irányítását végzi. így: szak­osztályelnök Mészáros Lász­ló, szakosztályvezető Fitos Sándor, technikai vezető Szabó Lajos, orvos dr. Ho- ray Károly, gyúró Virág Imre. A nagycsapat pálya­edzője Veress Miklós lesz, az ifjúságiakkal Szabó Pé­ter, a serülőkkel Biró Pál foglalkozik. Ami azt illeti, Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében újabb fehér folt tűnt el a labdarúgás térképén. A Lombik SE labdarúgói jó­voltából NB Il-es mérkőzé­seket láthat az itteni, fut­ballra éhes közönség. Egye­lőre szerény céljaik vannak. A legfontosabb, hogy az együttes meg tudjon kapasz­kodni az NB II-ben. Ez pe­dig elsősorban a labdarúgó­kon múlik. T otónyeremén yek 13 plusz egy találatos szel­vény nem volt. A 12 találatos szelvényekre 833 955 forintot, a 12 találatos szelvényekre 17 935 forintot, all találatos szelvényekre 1162 foimtot fi­zetnek, míg a 10 találatos szelvények nyereménye 200 forint. Főszerkesztő dr Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Olvasószerkesztők: Ésik Sándor, Páll Géza. Tervezőszerkesztők: Csonka Zsolt, Sipos Béla. Budapesti szerkesztőség- Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőségvezelő: Görömbölyi László. Hírügynökségek: MTI/AP. Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Ésik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Kiadó es Szerkesztoseg: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u 3-5 4401 Postafiókszámok- lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 11-277 Telex: 73-344. Telefax: 16-624. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 10-329. Hirdetés: 10-150. Készült a Nyírségi Nyomdában. Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Görbedi László mb. igazgató. Terjeszti a Debreceni Postaigazgatosag, 4046 Debrecen. Bethlen u 1, Telefon: (06-52) 12-111. Igazgató: dr. Kovács József. Előfizethető a hírlapkézbesitő postahivatalokban, hírlapüzletekben, hírlapkézbesítőnél és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest XIII., Lehel u. 10/a közvetlenül, postautalványon vagy átutalással a Postabank Rt. 219-98636021.02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 249 forint, negyedévre 747 forint, fél évre 1494 forint, egy évre 2988 forint. Az áruspéldányok ára mindennap egységesen 9,90 forint. A terjesztéssel kapcsolatos észrevéte­leket és javaslatokat a Postaigazgatóság és a postahivatalok intézik. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Indexszám: 25059 HU ISSN 0133-2058. Mát Független Allajnok Közössége 45 38 29 Egyesült Államok 37 34 37 Németország 33 21 28 Kínai NK 16 22 16 Kuba 14 6 11 Spanyolország 13 7 2 Koreai Köztársaság 12 5 12 Magyarország 11 12 7 Franciaország 8 5 16 Ausztrália 7 9 11 Kenya 242 Norvégia 2 4 1 Törökország 2 2 2 Indonézia 2 2 1 Brazília 11 — Görögország 2 — — Svédország 17 4 Üj-Zéland J- 4 5 Finnország 12 2 Dánia 114 Marokkó 111 Írország 11— Etiópia 1—2 Algéria 1 — 1 Észtország 1 — 1 Litvánia 1 — 1 Svájc 1 — — (A közölt számok sorrendben az arany-, ezüst- és bronzér­mek számát összesítik.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom