Kelet-Magyarország, 1992. július (52. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-31 / 180. szám

8 Kelet-Magyarország SPORT 1992. július 31., péntek Farkas és a habostorta Mai döntök Rácsók «■ LASZTIK Bódi sokáig éremesé­lyes volt, végül csak az ötödik helyen vég­zett 62 ki­lós kötöttfogású birkózónk. Am nem volt döntő magyar résztvevő nélkül, mert Farkas Péter magabiztosan menetelt a 82 kilósok finá­léjába. Kétszeres világ- és egyszeres Európa-bajnokunk ott állt a szőnyegen és a nagy lehetőség kapujában. Vele szemben a lengyel Ste- pia gondolkodhatott hasonló­képpen: ezt az aranyat nem adom. Az első két perc pár po­fonja, és gyűrődése után a bíró úgy döntött, a mi fiunk passzívabb, és térdelőhely­zetbe küldte. A lengyel csi­nált is egy pontot. Nem sok­kal később a valóban aktí­vabb Farkas került kedvez­ményezett helyzetbe, és egyenlített. Majd még egy­szer a térdelő mögé került, és ekkor már hárompontos akciót hajtott végre, sőt nem sokkal később egy gyönyörű pörgetés után 6:1-re vezetett. Még egy perc volt hátra, ám Farkas nem állt le, hanem tovább hajtotta, gyömöszölte a lengyelt, aki teljesen elké­szült erejével. A lelkes ma­gyar tábor hangosan számol­ta vissza az időt, és végre nullára ment a stopper. Kocsis Ferenc, Farkas edző­je villámként termett tanít­ványa mellett, és emelte fel a világnak: íme az olimpiai bajnok! így birkózóink már a második aranyat szállítot­ták! Győzelme után Farkas úgy vélekedett, hogy az elő­döntő sokkal nehezebb volt, a finálé már csak hab volt a tortán. Ma ismét úszónap Az úszódöntőkön ismét telt ház volt, de nekünk nem volt kiért izgulnunk. Az előfutamok után 100 m há­ton Deutsch új országos csúccsal a B-döntőbe került, Ágh Olivér kiesett, csakúgy, mint 1500 gyorson Szilágyi, akinek szereplését igazán nem kísérte sok siker ezen az olimpián. Ma azonban újra tövig rághatjuk körmeinket úszó­inkért. Kétszáz vegyesen Darnyi és Czene, 200 m há­ton pedig Szabó T. és Eger- szegi szállnak vízbe. ökölvívóink „nevében” ez­úttal a 63,5 kg-os Szűcs foly­tatta a remek szereplést, mi­után pontozással nyert új- zélandi ellenfele ellen. Eddig talán a sportlövők okozták a legnagyobb csalódást. Érmet nem nyertek még, s csupán egy olimpiai pontot szerez­tek. Csütörtökön két női standard puskásunk is a döntőbe került, közülük Fó­rián Éva negyedik, Joó Éva nyolcadik lett. Női tőrözőink közül senki nem jutott a nyolcas döntőbe. Űj sikersportágunkban, cselgáncsban a pénteki küz­delmek során a 66 kg-os Nagy Zsuzsa a második for­dulóban kiesett, a férfiak 78 kg-os súlycsoportjában a kecskeméti Zsoldos Zsolt 'lapzártáig az első két körön már túljutott. Dobogósod STANDARD PUSKA, nők: 1. Launi Meili (Egyesült Ál­lamok) 2. Nonka Matova (Bulgária), 3. Malgorzata Ksiazkiewicz (Lengyelország). BIRKÓZÁS: kötöttfogás, 82 kg: 1. FARKAS PÉTER (Ma­gyarország), 2. Piotr Stepien (Lengyelország), 3. Daulet Turlihanou (Egyesített Csa­pat). ÜSZÁS: férfi 200 m pillan­gó: 1. Melvin Stewart (Egye­sült Államok), 2. Joseph Loa­der (Űj-Zéland), 3. Franck Esposito (Franciaország). ŰSZÁS: női 200 m vegyes: 1. Lin Li (Kína) 2:11,65 — új világcsúcs, 2. Summer Sanders (Egyesült Államok), 3. Daniela Hunger (Németor- szág). ÚSZÁS: férfi 50 gyors: 1. Alekszandr Popov (Egyesí­tett Csapat), 2. Matt Biondi (Egyesült Államok), 3. Tom Jager (Egyesült Államok). ATLÉTIKA: 20 km gyalog­lás, férfi súlylökés. CSELGÁNCS: férfi 71, női 68 kg. KERÉKPÁR: férfi repülő­verseny, 4000 m üldöző csa­pat, pontverseny, női repülő­verseny, női 3000 m üldöző egyéni. SPORTLÖVÉSZET: kis­öbű sportpuska összetett. SÚLYEMELÉS: 82,5 kg. TORNA: férfi egyéni ősz­ÜSZÁS: férfi 1500 m gyors, 200 m vegyes, 4X100 m ve­gyesváltó. Női 50 m gyors, 200 m pillangó, 200 m hát. VÍVÁS: férfi tőr egyéni. Bombariadó! Csütörtökön a kora reggeli órákban az olimpia városá­ban az utolsó percekben ha­tástalanítottak a tűzszeré­szek egy robbanószerkezetet. A rendőrség jelentése szerint a bomba egy szatyor mélyén bújt meg Aiguafreda egyik bevásárlócentrumában. A szemtanúk azonnal értesítet­ték a biztonságiakat, amikor meglátták, hogy egy asszony óvatosan leteszi az áruház bejárata előtt a veszélyes csomagot, majd gyorsan el­tűnik. Aki adja: Jan Olsen amerikai úszó. Aki kapja: barátnője, a szintén úszó Jennifer Johnson. Ami köztük Van: az olim­piai falu rácsa. Doppingbotrány Kirobbant az első dopping- botrány Barcelonában: há­rom brit sportolót, Jason Li­vingstone rövidtávfutót va­lamint Andrew Davis és Andrew Saxton súlyemelőt hazaküldték a tiltott szerek használata miatt. A bejelen­tés szerint az első doppin­goló a 20 esztendős Li­vingstone, a 60 méteres fe­dettpályás síkfutás Európa- bajnoka, a brit atlétika egyik felfutóban lévő csillaga, aki a mostani ötkarikás játékokon a 100 méteren és a 4X100 méteres váltóban indult vol­na, éremeséllyel. A július 15- én végzett doppingszúró­próbán anabolikus szteroid használatát mutatták ki ná­la. Andrew Davisnél és Andrew Saxtonnál — mind­ketten 25 évesek — ugyan­csak pozitív eredményt mu­tatott ki a múlt hónapban elvégzett próba. Nyitány augusztus 15-én Sorsolás az NB lll-ban Nyíregyháza (KM) — Deb­recenben elkészítették a lab­darúgó NB III Tisza-csoport- jának 1992/93. évi sorsolását. Az újonc Nagykálló otthoná­ban kezd, miként a Kisvár- da, amely rangadót játszik Mátészalkával. Negyedik csa­patunk, Rakamaz idegenben kezdi a pontvadászatot. 1. FORDULÓ. AUGUSZ­TUS 15., szombat (15,30): Miskolci VSC—Ózdi Kohász, Abaú j szántó—Haj dúszo- boszló, Olefin SC—Bélapát­falva, Sajóbábony—Szerencs. Vasárnap (15,30): Kisvárda— Mátészalka, Nagykálló—Bor­sodi Építők Volán, Derecske —Rakamaz, Balmazújváros —Edelény. 2. FORDULÓ. AUGUSZ­TUS 22., szombat (15,30): B. Volán—Kisvárda, Bélapát­falva—Abaújszántó. Vasár­nap (15,30): Mátészalka—Sa­jóbábony, Rakamaz—Olefin, Ózd—Nagykálló, Szerencs— Derecske, Hajdúszoboszló— Balmazújváros, Edelény— MVSC. 3. FORDULÓ. AUGUSZ­TUS 29., szombat (15,30): Abaújszántó—Rakamaz, MVSC—Hajdúszoboszló, Ole­fin—Szerencs, Sajóbábony— B. Volán. Vasárnap (15,30): Derecske—Mátészalka, Kis­várda—Nagykálló, Balmaz­újváros—Bélapátfalva, Ózd —Edelény. 4. FORDULÓ. SZEPTEM­BER 5., szombat (15): B. Vo­lán—Derecske, Bélapátfalva —MVSC. Vasárnap (15): Kis­várda—Ózd, Nagykálló—Sa­jóbábony, Mátészalka—Ole­fin, Rakamaz—Balmazújvá­ros, Szerencs—Abaújszántó, Hajdúszoboszló—Edelény. 5. FORDULÓ. SZEPTEM­BER 12., szombat (15): MVSC—Rakamaz, Sajóbá­bony—Kisvárda, Olefin—B. Volán. Vasárnap (15): De­recske—Nagykálló, Abaúj­szántó—Mátészalka, Bal­mazújváros—Szerencs, Ede­lény—Bélapátfalva, Ózd— Hajdúszoboszló. 6. FORDULÓ. SZEPTEM­BER 19., szombat (14,30): Sa­jóbábony—Ózd, B. Volán— Abaújszántó, Bélapátfalva— Hajdúszoboszló. Vasárnap (14,30): Kisvárda—Derecske, Nagykálló—Olefin, Mátészal­ka—Balmazújváros, Raka­maz—Edelény, Szerencs— MVSC. 7. FORDULÓ. SZEPTEM­BER 26., szombat (14): MVSC—Mátészalka, Abaúj­szántó—Nagykálló, Olefin— Kisvárda. Vasárnap (14): Hajdúszoboszló—Rakamaz, Balmazújváros—B. Volán, Derecske—Sajóbábony, Ede­lény—Szerencs, Ózd—Bél­apátfalva. 8. FORDULÓ. OKTÓBER 3., szombat (13): Sajóbábony —Olefin, B. Volán—MVSC. Vasárnap (13): Kisvárda— Abaújszántó, Nagykálló— Balmazújváros, Mátészalka —Edelény, Rakamaz—Bél­apátfalva, Derecske—Ózd, Szerencs—Haj dúszoboszló. 9. FORDULÓ. OKTÓBER 10. szombat (13): MVSC— Nagykálló, Olefin—Derecske, Bélapátfalva—Szerencs. Va­sárnap (13): Balmazújváros— Kisvárda, Hajdúszoboszló— Mátészalka, Ózd—Rakamaz, Edelény—B. Volán, Abaúj­szántó—Sajóbábony. 10. FORDULÓ. OKTÓBER 17. szombat (13): Olefin— Ózd, Sajóbábony—Balmaz­újváros, B. Volán—Hajdúszo­boszló. Vasárnap (13): Kis­várda—MVSC, Nagykálló— Edelény, Mátészalka—Bél­apátfalva, Szerencs—Raka­maz, Derecske—Abaújszántó. 11. FORDULÓ. OKTÓBER 24. szombat (13): MVSC— Sajóbábony, Bélapátfalva— B. Volán. Vasárnap (13): Ra­kamaz—Mátészalka, Hajdú­szoboszló—Nagykálló, Ede­lény—Kisvárda, Balmazúj­város—Derecske, Ózd—Sze­rencs, Abaújszántó—Olefin. 12. FORDULÓ. OKTÓBER 31. szombat (13): B. Volán— Rakamaz, Abaújszántó—Ózd, Olefin—Balmazújváros, Sa­jóbábony—Edelény. Vasár­nap (13): Kisvárda—Hajdú­szoboszló, Nagykálló—Bél­apátfalva, Mátészalka—Sze­rencs, Derecske—MVSC. 13. FORDULÓ. NOVEM­BER 7. szombat (13): Bél­apátfalva—Kisvárda, MVSC —Olefin. Vasárnap (13): Ra­kamaz—Nagykálló, Ózd— Mátészalka, Balmazújváros —Abaújszántó, Szerencs— —B. Volán, Hajdúszoboszló —Sajóbábony, Edelény—De­recske. 14. FORDULÓ. NOVEM­BER 14. szombat (13): B. Vo­lán—Mátészalka, Olefin— Edelény, Sajóbábony—Bél­apátfalva. Vasárnap (13): Kisvárda—Rakamaz, Nagy­kálló—Szerencs, Balmazúj­város—Ózd, Derecske—Haj­dúszoboszló, Abaújszántó— MVSC. 15. FORDULÓ. NOVEM­BER 21. szombat (13): MVSC —Balmazújváros, Bélapát­falva—Derecske, Vasárnap (13): Mátészalka—Nagykálló, Szerencs—Kisvárda, Raka­maz—Sajóbábony, Hajdúszo­boszló—Olefin, Edelény— Abaújszántó, Ózd—B. Volán. Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Olvasószerkesztők: Ésik Sándor, Páll Géza. Tervezőszerkesztők: Csonka Zsolt, Sipos Béla. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőségvezető: Görömbölyi László. Hírügynökségek: MTI/AP Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Ésik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Kiadó és Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401. Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 11-277. Telex: 73-344. Telefax: 16-624. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 10-329. Hirdetés: 10-150. Készült a Nyírségi Nyomdában. Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Görbedi László mb. igazgató. Terjeszti a Debreceni Postaigazgatóság. 4046 Debrecen. Bethlen u. 1. Telefon: (06-52) 12-111. Igazgató: dr. Kovács József. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalokban, hírlapüzletekben, hírlapkézbesítőnél és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/a közvetlenül, postautalványon vagy átutalással a Postabank Rt. 219-98636021.02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 249 forint, negyedévre 747 forint, fél évre 1494 forint, egy évre 2988 forint. Az áruspéldányok ára mindennap egységesen 9,90 forint. A terjesztéssel kapcsolatos észrevéte­leket és javaslatokat a Postaigazgatóság és a postahivatalok intézik. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Indexszám: 25059 HU ISSN 0133-2058. A XXV. nyári olimpiáról jelentjük Arannyal szőtt birkózószőnyeg

Next

/
Oldalképek
Tartalom