Kelet-Magyarország, 1992. július (52. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-31 / 180. szám

1992. július 31., péntek Szövegelés Fehérgyarmat (MK) — A JITÁSZ Rt. kirendeltsége Fe­hérgyarmaton, 3500 fogyaszl- ■ tót tart nyilván. Az idetartozó 40 községgel együtt ez mint­egy 14 ezer családot érint, a bevétel 6—12 millió forint ha­vonta. Mintegy 400 ezer forint a késedemes fizetés. Aki a felhívásra sem fizet, annál ki­kapcsolják az áramot. Na­gyobb gondot okoznak az üzemek, intézmények. Előfor­dult, hogy a felszámolási eljá­rás után a villanyszámla to­vábbra sincs rendezve. A városban 268 bérlakásból az első félévben 1 millió 252 ezer forintot kellett volna lak­bérként begyűjtenie a FIKSZ Kft.-nek. A hátralék 91 ezer forint (ami 7,3%; szemben a korábbi évek 2—3 %-ával). Nyolcán tartoznak 5—10 ezer forintnyi összeggel. A fűtés az elmúlt idényben 30 családot érintett. Légköb­méterenként 228 Ft volt a díj. 22 közületi és vállalkozói épít­mény fűtésére is sor került, itt légköbméterenként 499 Ft-ot fizetnek. Némi adategyezte­tésre, észrevételezésre sor került, de a fűtési díj hátraléka miatt eddig senkivel szemben nem kellett eljárást indítani. KULTÚRSZEMÉT. „Ha re­gényt írsz,, azt mondsz el, amit akarsz. Es ha nem tetszik, amikor befejezted, bedobha­tod a szemétkosárba. A film esetében ez lehetetlen. Egy film túl sokba kerül ahhoz, hogy a szemétkosárba dob­ják.” Gabriel Garcia Marquez, kolumbiai író A NAGYSÁG MÉRTÉKE: „Egy nagy író tulajdonképpen második kormánynak számít. Ebből következik, hogy sehol, semmilyen rezsim sem kedve­li az igazán nagy írókat, ha­nem csak a jelentékteleneket.” Alexandr Szolzsenyicin, orosz író Nyíregyháza (KM) — A búza hozta magát — negyven mázsa körüli átlag mutatkozik a 60 hektárról, és az időjárás­hoz képest elégedettek az aja­ki Búzakalász Termelőszövet­kezetben. Az ötven hektár ár­pával már nem jártak ilyen jól: a homokos területen a csapa­dékhiány miatt nemcsak a növények fejlődése maradt vissza, de a gyomirtó vegy­szerezés sem volt hatékony, így 20 mázsa körüli átlagot várnak. Az árpa betakarítása után megy majd a két kom­bájn a rozsföldekre, ahol még 60 hektárról kell learatniuk a termést. Rozsból a sok évi 40 mázsás átlaghoz képest, most 30-al számolnak. Pénzügyi megfontolásból SZEKERES TIBOR FELVÉTELEI nem a közeli kisvárdai Gabo­naipari Vállalathoz viszik elad­ni a termést, ugyanis Nyírma- dán és Demecserben a felvá­sárló cégek azonnal tudnak fizetni. Ez pedig létkérdés a kis tsz-nek, ahol épp elég fej­fájást okoz a húsipari vállalat bő másfélmilliós, behajthatat­lannak látszó tartozása. KIPRÓBÁLTA .......A lóver­seny az íráshoz viszonyítva stabil és nyugodt tevékeny­ség.” John Steinbeck, amerikai író MŰHELYTITOK. „Az a hie­delem, hogy a leírt szöveg már végleges, vagy az erős vallá­sosság vagy a fáradtság jele.” Jorge Luis Borges, argentin író NYÍRKÉRCS ÉLNI AKAR Aki teheti, vállalkozásba fog .......... ........i... Nyírkércs (Donáthy István) — A nap hirtelen lép ki a hajnal körbehulló függönye mögül, álmosan a falura hunyorít, aztán felszárítja a párat, mintha csak jobban szemügyre akarná venni az odalenn mozgolódó embe­reket. Először néhány öreg­asszony fejkendöje feketéi­nk, frissességüknek csupán a köszvény emel gátat, őket a napszámosok maroknyi csapata követi, majd jönnek azon szerencsések, akiknek még nincs zsebben a mun­kakönyvük, s ha távolra is, de dolgozni járnak. Az utcán az eget kémlelik, vajon megjön-e az áldás, mert ha nem, bizony sanyarú sorsa lesz a parasztnak, no meg mindenkinek, akinek kiszárad a kertje. Felsült az uborka, mondják, oda a zöldség, s akkor is a fejüket csóválják, ha a kukorica vagy a krumpli kerül szóba.Mintha nem lenne nyári szünet: már kora reggel gyerekhad vonul, kezükben kapanyél, s szomorúan néz­nék a hosszúnak Ígérkező nap elébe, hisz a mezei mun­kánál az iskola is jobb. Apropó, iskola. Tágas udva­ron régi-új épületek, az egyik a századfordulóról való, ahol nagyanyáink szolgáltak szo­balányként, s egy hajdan volt park helyén tornaterem nyúj­tózik, gőgösen hátat fordítva a barátságos kérésieknek. Nem sok tanar él a faluban, ráadá­sul egy részük csak „vendé­geskedik”, mivel a határokon túlról érkeztek, s mint mond­ják, jobban szeretnének vala­melyik városban letelepedni. Nyolc óra után feltűnik a postás, útját kíváncsi tekinte­tek kísérik, azt fürkészvén, kézbesíti-e már a nyugdíját, vagy hozza-e a járadékot. A levél kevés, az emberek job­bára hivatalos ügyekben ír­nak, s az arra kapott választ kissé mogorván, kényszere­detten veszik át, mert sejtik: a borítékban már megint csekk lapul. Az utcákat járva nem szúr szemet a szegénység, újon­nan emelt házak sorakoznak egymás mellett, s Káreset akár rohamosan fejlődő köz­ségnek is találhatná az ide­gen, ha nem látna megkese­redett, gondokról árulkodó ar­cokat. Szóba elegyedve a járóke­lőkkel elmondják nehézségei­ket, miszerint nagyon maga­sak az árak, a bérek viszont arra sem elegendők, hogy néhanapján húst egyen a csa­lád, s mivel a takarmány is megfizethetetlen, sok helyütt már jószágot sem tartanak. Ki tudja, mi lesz a földdel, mert annyi mindent hallani, s a falu­si ember negatív tapasztalatai alapján csak annak ad hitelt, amit a saját bőrén érez. A fiatalok rettegnek a jövő­től, állást aligha találnak a kör­nyéken, s többségük nem hi­szi, hogy az ezred végéig kedvező változások történné­nek a terület munkaerőpia­cán. Néhányan külföldre vágynak, ám sem nyelvisme­ret, sem szaktudás, s álmuk így aligha teljeséül. Aki teheti, vállalkozásba fog, s ennek köszönhetően bővül a kis lélekszámú telepü­lés szolgáltató szektora, úgy­hogy ma már fuvarozók, autó­szerelők, fodrászok állnak a lakosság rendelkezésére, bíz­va önnön tehetségükben. Nyíltan senki sem támadja őket, egyikük mégis arról pa­naszkodik, hogy sok az irigy, s az emberek inkább bebicik­liznek Baktára, mintsem hely­béli iparoshoz forduljanak. A kultúra legfőbb közvetítő­je itt a televízió, bár a kérde­zettek döntő hányada csupán kommersz műsorokat néz, könyvet pedig alig, vagy egyáltalán nem olvas. A ka­maszok hiányolják a mozit, mivel diszkóba járni költsé­ges, szórakozni meg mégis­csak kell, de mert nincs más, marad a kocsmák valamelyi­ke. Es ami megdöbbentő: egy gimnazista azt állítja, hogy ezen a környéken szégyen a műveltség, s aki tudásra vá­gyik, annak mennie kell, kü­lönben gúny és megvetés cél­táblája lesz. Nem messze a tsz kapui látszanak, udvarán gépek, békésen ásítozva. Talán épp arról merengnek, hogy mivé lettek a szép idők, mikor még egymás nyomában pöfögtek, és végezték mindazt, mit úgy hívnak: aratás. Estére busszal térnek haza az ingázók, a mezőről fárad­tan jönnek meg a gyerekek, és sietnek vacsorázni, hogy mielőbb ágyba bújhassanak. Ott legalább senki sem nógat­ja őkét szaporább tempóra, s ha jön az alom, ki-ki elmerül­het a játékok és mesék va­rázslatos birodalmában. Hajlék Baraksó Erzsébet m m apjai'ok közéletének f\f egyik eléggé nehe- * ■ zen kezelhető kérdé­se az; milyen a viszonyunk a menekültek ügyéhez. Szélsőséges megítélések­kel is lehet találkozni, ami­kor például azt fogalmazzák meg: nincs elég baja ennek a szerencsétlen országnak, most még vegyük a nya­kunkba a menekültek gond­ját is, másoknak adjunk, amikor magunknak sincs elég? Vannak, akik úgy vé­lik, az itteni nagy munkanél­küliségnek az is az egyik oka, hogy a jövevényeknek is szükségük van munkahe­lyekre, egyes állásokba őket helyezik el. Szóvá teszik to­vábbá a közbiztonságot, a menekültek áradata nyo­mán várható esetleges na­gyobb arányú bűnözés ve­szélyének lehetőségét. A másik véglet a rászoru­lók megsegítése iránti feltét­len szolidaritás. Számos példát említhetünk a szerve­zett nemzeti gyűjtőakcióktól kezdve a pénzsegélyeken át odáig, hogy sokan vannak, akik idegeneket a hajlékuk­ba fogadtaky legyen fedél a menekült gyermekek feje fö­lött. Melegség tölti el a szí­vünket arra gondolva; sok kispénzű nyugdíjas is, és aki tehette, vitte a kis cso­magját. egy kiló cukrot, egy liter olajat, -egy kiskabátot, csakhogy ■valami módon se­gíthessen a bajba jutotta­kon. ... ... Újabban, ahogy. rohamo-; san nőtt a politikai. okökból földönfutókká váltak száma, azt tehet észrevenni, mintha enyhült volna a harag az idegenek iránt, inkább az együttérzés, a szánalom, vagy a megértés jeleit lehet érzékelni honfitársaink köré­ben, és olyan megjegyzése­ket hallani, nálunk legalább nem lőnek. Tisztulni látszik a társadalom megítélése, mi­szerint nem szívesen veszi a nyugati kalandra hozzánk érkezett, vagy tovább utazni szándékozó vándorokat, ám kényszerűen befogadja azo­kat, akiket földjüktől elűztek, akik a menekülésre rá­kényszerültek. Nem természetes állapot, ha családok, öregek és gye­rekek kénytelenek elhagyni otthonaikat. Bízzunk abban, hogy a napokban megtartott genfi menekültügyi konfe­rencia döntései nyomán a nemzetközi szolidaritás na­gyobb mértékben érvénye­sül majd, és hazánk a vállalt terhek egy része alól mente­sül. Addig pedig próbáljunk békében együtt élni váratlan vendégeinkkel, mondván: kétszer ad, ki gyorsan ad... Sikeres olvasótábor Ratkó Józsefné írja Nagykállóból Sikeresen zárt a 3. Ratkó József Olvasótábor Kál- lósemjénben. Az Erdélyből, Kárpátaljáról, Kassáról érke­ző táborozok országjáráson, a magyar történelemről és Ratkó József műveiről tartott beszélgetéseken elő­adásokon vettek részt, majd a Nagykálló-Harangodpusz- tai TEKA-tábor munkájába kapcsolódtak be. Neves gondolkozókkal, művészek­kel ismerkedtek meg. A tábor szervezői nagyon sajnálják, hogy a magyar- országi fiatalokat egyetlen kislány: Fekete „Rita képvi­selte Köleséről. Ő a vásáros- naményi szakközépiskola tanulója. A tábor létrejöttét, mun­káját pénzadományokkal, egyéb módon segítették: Bethlen Gábor Alapítvány, Magyar Nemzetért Alapít­vány, József Attila Alapít­vány, Garabonciás Szövet­ség, Kállósemjén Nagyköz­ség Önkormányzata, Elek István képviselő, Viszokai László magánfuvarozó, Stock Gyula művelődési ház igazgató, Szalai Lajosné, Szirota Sándor a mozi dolgo­zói, a megyei moziüzemi vál­lalat, Ratkó Lujza néprajzos, a színművészeti iskola hall­gatói, Lipcsey Miklós Kálló­semjén polgármestere, Mertz erdész úr és kedves felesége. Valamennyi szervnek és személynek köszönetét mond a tábor vezetősége és valamennyi lakója. Kommentár Saját hatáskör Dankó Mihály T örvény, de miből? Július 1-jétől életbe lépett a közalkalma­zottak és a köztisztviselők jogállását szabályozó tör­vény. Ebben többek között rögzítették a területen dol­gozók besorolási bérét is, ami mint kiderült, a jelenle­ginél magasabb. Akkor pe­dig fizetni kell, s itt jön a kér­dés, de miből? A napokban a televízió Esti Egyenleg című műsorában megkér­dezték erről a Pénzügymi­nisztérium államtitkárát is. Ő summásan úgy foglalt állást, a több milliós alapbér, és a pótlékok kifizetésére nem áll rendelkezésre egy fillér sem. A beszélgetésből az is kiderült, a jogszabály megszületett ugyan, de nem történt meg az egyeztetés a minisztériumok között, va- \ gyis a pénzügyi háttérről mindenki elfeledkezett. S, j hogy mégis javasoljon vala­mit, kivágta a rezet: oldják meg az önkormányzatok sa­ját hatáskörükben. Ez a legegyszerűbb, az önkormányzatok nyakába sózni mindent. De vajon mi­ből gazdálkodják ki az ősz- szeget? A költségvetések már rég elkészültek, a fél éves zárások most adnak számot arról, hogy is állunk. S bizony, a legtöbb helyen nem dicsekedhetnek. Az örökös áremelések, a plusz kiadások, még a tervek megvalósulását is veszé­lyeztetik. Pedig valóban megérde­melnék az ott dolgozók a nagyobb anyagi, erkölcsi megbecsülést. Aki emberek­kel foglalkozik; tudja, milyen nehéz nap mint nap meg­győzni a segélyért folyamo­dót, megnyugtatni a munka- nélkülit, vagy nevelni, oktatni | a fáradt, netán éhes gyer­meket. A törvény megszüle- j tése egyfajta hitet és re- I ményt adott, de ha már az j első lépésnél csorbát szén- i ved. ki hisz majd neki?! Ul Á 7TCD n/A j f elv •. Aratás kánikulában Tartozások

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom