Kelet-Magyarország, 1992. július (52. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-31 / 180. szám

Róma A Nyugat-európai Unió (WEU) kilenc országból ér­kezett védelmi és külügy- minisztériumi szakértők kezdtek tanácskozást csü­törtökön Rómában, azzal a céllal, hogy terveket dol­gozzanak ki a volt Jugosz­lávia területére küldendő csapatkontingensekre vo­natkozóan. Ezen egységek feladata a segélyszállítmá­nyok védelme lenne. Berlin MTI — FOTO Honeckert rabként ábrázoló plakátot tartanak a magas­ba a július 29-i tüntetés résztvevői. Az egykori NDK volt vezetője ezen a napon érkezett a moszkvai chilei nagykövetségről Berlinbe, ahol azonnal börtönbe szál­lították. (További részletek a 4. oldalon.) New York A Horvátországban állo­másozó kéksisakosok man­dátumának kiszélesítését, további kilencszáz ENSZ- alkalmazott kiküldését kér­te a Biztonsági Tanács elé terjesztett jelentésében Butrosz Gáli főtitkár, hogy megállítsák a menekültek beáramlását az ENSZ által ellenőrzött területekre. Az ENSZ támogatja azt az el­képzelést, hogy két szakér­tői csoport utazzon a vala­mikori Jugoszláviába, ki­vizsgálni milyen módon le­hetne a legtöbbet tenni a több száz ezer ember sor­sának megkönnyítésére. Jeruzsálem»^—! Hatalmas robbanás tör­tént csütörtökön az izraeli hadsereg egyik katonai üzemében, Tel-Aviv köze­lében. A robabnásnak va­lószínűleg több tucat áldo­zata van. Szemtanúk el­mondták, hogy a detonáció következtében több kilomé­teres körzetben betörtek az ablaküvegek. A robbanás színhelye fölött 2,5 kilomé­ter magas füstoszlop kelet­kezett. Peking A világ legkisebb Korán­ját megvételre kínálják fel egy nemzetközi árverésen, amelyet októberben ren­deznek Pekingben. A könyv 2,7 milliméter hosz- szú, 1,9 milliméter széles és a súlya 5,3 gramm. Találkozó m./.« . Antall József miniszter- elnök július 30-án — kéré­sére — informális találko­zón fogadta a Budapesten átutazó Milan Panicsot, akit a közelmúltban a Szerb és Crna Gora-i Államszövetség kormányfőjévé választottak. A miniszterelnök kifejtette, a Magyar Köztársaság kö­vetkezetesen megtartja az ENSZ BT határozatait, ez­zel együtt a BT előírásait meg nem sértve, lehetővé teszi a humanitárius segít­ségnyújtást. Segőlyekmmm—m Az amerikai kormányzat a magyarországi demokra­tikus fordulat óta 98 mil­lió dollár értékű támoga­tást folyósított a politikai és a gazdasági rendszer át­alakítására, az életkörül­mények javítására. Az amerikai támogatásnak — bár számszerűen viszony­lag nem nagy — fontos szerepe volt abban, hogy az amerikai magántőke ilyen nagy érdeklődéssel fordul Magyarország felé és ott vezető szerepe van a nyugati beruházásokban — mondotta. Tízezer Augusztus 1-jétől a kül­földre utazó magyar ál­lampolgárok az eddigi 2 ezer forint helyett 10 ezer forintot vihetnek magukkal a határokon túlra. Az új intézkedéssel kapcsolatban a Pénzügyminisztériumban elmondották: mivel szin­tén augusztus 1-jétől jelen­tősen szigorodnak a vám­szabályok, ezért a deviza- jogszabályokat is változtat­ni kellett. Privatizáció^* A kihirdetésüket követó 30. napon, vagyis augusztus 28-án hatályba lépnek a privatizációs törvények. A Magyar Közlöny — július 28-án megjelent — 81. szá­ma tartalmazza a privati­zációs törvénycsomagot: azaz a tartósan állami tu­lajdonban maradó vállalko­zói vagyon kezeléséről és hasznosításáról, az időlege­sen állami tulajdonban lé­vő vagyon értékesítéséről, hasznosításáról és védelmé­ről, valamint az állam vál­lalkozói vagyonára vonat­kozó törvényekkel össze­függő jogszabályok módo­sításáról szóló törvényeket. Vizsgálati Nem igazolódtak azok a vélemények, miszerint a Magyar Rádió gazdálkodá­sálban súlyos visszaélések fordulnak elő. Á korábban nyilvánosságra hozott fel- tételezéseket az Állami Számvevőszék részletesen megvizsgálta, az állításokat igazoló dokumentumok nem kerültek elő, kirívó visszaélésre utaló jeleket az ellenőrzés nem talált — jelentette ki Hagelmayer István, az Állami Számve­vőszék elnöke. Hm árt az ívatassái Fagylaltellenőrzés a megyében Amitől télen lesz melegünk Olcsóbban vehetünk szenet nyáron Nyíregyháza (KM — Tóth Kornélia) — Bár évek óta nem fordult elő a megyében fagylaltmérgezés, a szakem­berek korántsem látják eny- nyire kifogástalannak a köz­kedvelt nyári csemege előál­lítását és forgalmazását. Dr. Gilányi Ibolya megyei tisztiorvos adott tájékozta­tást arról a közös ellenőrzés­ről, amelyet az Állami Nép­egészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat a megyei fogyasz­tóvédelmi felügyelőséggel közösen végzett. A fagylalt népszerűbb, mint valaha, nem véletlenül szaporodnak az elárusítóhe­lyek. A megyében már öt­száz helyen forgalmaznak fagylaltot. Gyakorta látták, hogy a fagylalt árusításá­hoz csak a tárgyi feltételeket szerezték be a vállalkozók, a higiénés szemlélet azonban hiányzott. Fagylaltot most hat helyen főznek (ebből három korsze­rűtlen technológiával), de hiába a legmodernebb gépe­sítés, ha az edény piszkos. Az egyik nagy forgalmú presszó­ban lepődtek meg az ellen­őrök a látottakon, összesen 240 fagylaltmintát vizsgál­tak meg és 30 százalék bak­teriológiai tisztaságát kifo­gásolták. A kémiai vizsgá­lat, amely a minőségre, a toxikológiára és a színező­anyagokra is kiterjed, 40 szá­zalékban nem felelt meg a szigorú követelményeknek. Azt talán különösebben in­dokolni sem szükséges, hogy a megfelelő ivóvíz és a tisz­ta edény is kevés, ha egész nap szobahőmérsékleten tá­rolják az elkészült fagylaltot és az alapanyag egy részét. Szinte hihetelen, de talál­tak *olyan elárusítóhelyet, ahol a frissen vágott csirkét a fagylaltkeverék mellett tá­rolták. Felfüggesztették a fagylaltárusítást és kötelez­ték a tulajdonost a hiányos­ságok megszüntetésére. Ez egyébként is hatásosabb, mint a pénzbüntetés. Hosszú évek tapasztalata, hogy a bírság nem tart vissza az újabb szabálytalanságtól. A közös vizsgálat során a minőség ellen vétőket a fo­gyasztóvédelmi felügyelőség, a bakteriológiai és higiénés hibákért a tisztiorvosi szol­gálat szabott ki komoly bír­ságokat. A megyei tiszti főor­vos pedig arról határozott, hogy a közegészségügyi elő­írásokat durván megszegő és így a lakosság egészségét veszélyeztető vállalkozók ne­vét szeretnék majd nyilvá­nosságra hozni. jelentenek. Ugyanis a szén­árak 400 forint körül kez­dődnek, a magas fűtőértékű 800-as feketeszénen keresztül az 1000 forintos kokszig ter­jednek. Most indult a nyíregyházi telepen (és csak ott!) egy másik újabb akció, ami augusztus 31-ig tart. A lé­nyege, a 450,20 forintos be- rentei dúsított dió, és a 430,20 forintos mosott akna­szén mázsáját egységesen 290 forintért adják. Hangsú­lyozta a vezető: a leértéke­lés nem minőségi problémák miatt történt! Qk a beérkező termékeket (külföldit is) be­vizsgáltatják, ellenőrzik, s olyan nem kerülhet forga­lomba, ami nem felel meg a kívánalmaknak. Az akcióban részt vesznek a 2400 forintos nyugdíjas és a 3000-es dolgozói utalvá­nyok is. Ez azért is érdekes, mert az utalványforgalom­ban volt egy kis megtorpa­nás. Nem lesz súlykorlátozás sem, egyaránt vásárolhatnak közületek, magánemberek. A bánya vezetői ígérik: a szállításban nem lesz fenn­akadás, átmenetileg, egy-két napra lehet gond, ha nagy az érdeklődés. Érdemes te­hát most beszerezni a télire- valót, hogy elkerüljük az idegeskedést, a tumultust. újabb birkózónk állhatott a dobogó legfelső fokára, Farkas Péter a sportág második, a magyar csapat ha­todik barcelonai aranyérmét szerezte. (További részletek a 8. oldalon.) mti-tel)efotO Nyíregyháza (KM — Bojté) — A pénzügyminiszter és a nemzetközi gazdasági kap­csolatok minisztere új ren­deletet adott ki a vámeljá­rásról, melynek szabályai augusztus 1-jétől érvénye­sek. Ezért az állampolgá­rok és külkereskedelemmel foglalkozó gazdálkodószer­vek holnaptól a határokon a most bevezetett jogszabá­lyok gyakorlati megvalósí­tásával találkozhatnak, mely­nek lényege a következő: a behozott cikk a vám meg­fizetése vagy biztosítása előtt nem adható ki. Mindenkinek azonnal ki kell fizetni az árukra kisza­bott vámot. Csak rendkívüli kivételes esetekben adnak halasztást. Ha valaki köte- iezettségének nem tesz ele­get a törvényes zálogjog alap­ján a vámhivatal az árut visszatartja, majd meghatá­rozott módon értékesíti, mely­nek összegéből levonják a vámtartozást. Nyíregyháza (KM — D. M.) i — Széles választék és megfe­lelő mennyiség várja a vá­sárlókat, — mondta Űri Béla, a KELET-TÜZÉP Rt. Tü­zelőanyag-kereskedelmi Iro­da vezetője, amikor a tüzelő­anyag-kínálatról érdeklőd­tünk. A hazai szénbányászat termelésének visszaesése miatt importtal tették zök­kenőmentessé az ellátást. Len­Szénhegy. gyelországból, Cseh és Szlo­vákiából, a volt Szovjetunió területéről ma is folyamato­san hoznak be szenet, ami nemcsak a hiányt pótolja, de egyfajta versenytársa is a magyar termékeknek. A vállalat különböző ked­vezményes akciókat vezetett be. Már júliustól, a megye SZEKERES TIBOR FELVÉTELE TÜZÉP-ein, mázsánként ol­csóbban kínálják 53,90 fo­rinttal az oroszlányi dúsított darát, 40-nel a mecseki bri­kettet, 111,50-nel a gyöngy- brikettet, 50-nel a dorogi szenet, 111,50-nel a tatai to­jásbrikettet, és 113,50-nel a konix brikettet. Ezek az en­gedmények 10—18 százalékot XLIX. évfolyam, 180. szám ARA: 9,M FORINT 1992. július 31., péntek 1 Jf * / m . Y y TP ~k gijt-. ... ; v.; Vámfizetés helyben Auiisztas 1-tól _______________________4. oldal Hamis ezresek

Next

/
Oldalképek
Tartalom