Kelet-Magyarország, 1992. július (52. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-18 / 169. szám

Ä %elet-Maflijarorszáfi hétvégi melléklete } 7 1992. július 18. Szorongósdi '*)?éti János m ikor tetszettek utoljá- |W| ra valahol valaminek a főnökét keresni? Intézmény, vállalat, iroda te­lep, üzlet stb. vezetőjét ilyen vagy olyan okból, de isme­retlenül. Ha nemrégiben, akkor emlékezhetnek rá, hogy az adott helyen általá­ban megállt — ahogy mondani szokták — a hátizsák a levegőben és alig leírható kifejezés ült, ha csak néhány pillanatra is a beosztottak ábrázatára. Mert ilyenkor kíváncsiság, szorongás, kétség, bizony­talanság egyszerre tükröző­dik az arcokról, olvasható ki a tekintetekből, holott senki nem tud, mert előre nem is tudhat semmit. így van ez, ha az érkezőnek panasza van, de akkor is ha dicsérni jött és nem temetni — hogy visszájára fordítsuk Antonius szavait a felülmúl­hatatlan Shakespeare-mo- nológból. Aztán, amikor előadja mi járatban van, enyhül a feszültség és szin­te hallani a megkönnyebbü­lés sóhaját: na, hála Isten­nek, nem rólam, mégcsak nem is az én munkaterüle­temről van szó, aki jött, nem miattam, vagy miattunk jött. Őszintén remélem, hogy ezek az alig néhány másod­percig mutatkozó, mégis jel­lemző társadalmi tünetek nem a kenyérféltés új, ha­nem inkább a szocialista ke­resztapák mindenhatóságá­tól való szorongás régi ref­lexei, amelyek sajnos egy­szerre utalnak az önbiza­lom és bizalom hiányára egyaránt. Mert mi mást je­lezhet, mint össztársadalmi önbizalomhiányt, ha azt el­képzelni sem tudjuk, hogy a feladatot, amit ránk bíztak, olyan szinten látjuk el, ami kiáll bármilyen megmérette­tést, vagyis nyugodtan jöhet minden szintű főnökünkhöz, aki jönni akar. És mi az ha nem generális bizalmatlan­ság, ha a messziről jött ide­genben eleve rosszindulatú reklamálót, ellenséges szándékot gyanítunk. Olyat, ami létbiztonságunk elleni támadásnak tekinthető. Régi reflexek továbbélé­sét vélem a feszültség ilyen apró felizzásai mögött. Azt, hogy belénk idegződött: ha valamiért valakinek nem tetszik, amit csináltunk, ak­kor egy sor hátráltató kö­vetkezményre számítha­tunk. Igaz, a munkaköny­vünket nem adták ki, kelle­metlenségünk viszont épp elég adódhatott. Abból, hogy az ellenlábasunknak ilyen meg olyan funkcioná­rius rokona, ismerőse, ba­rátja volt a városnál, me­gyénél, aki úgy keresztbe tehet nekünk, hogy arról koldulunk. Kivétel, ha a mi ismerősünk, rokonunk, ba­rátunk volt az erősebbik... káder. Letűnt korszak lassan tűnő beidegződései ezek, amit új idők új félelmei vál­tanak fel. Vajon jön-e vala­ha ,,jobb kor”, aminek nem embernek ember által való sakkban tartása lesz a lényege. Dimenziók E gy ideje — nyil­ván valamilyen pá­lyafelújítási, vagy karbantartási munkálatok miatt — késnek a Nyír­egyháza felé közlekedő vo­natok, amit vasutasnap okán nem lenne ildomos fel­emlegetni, de ez a jegyzet most arról szól, hogy a leg­több embernek legalább két személyisége van. Szóval késnek a vonatok. A hangosbemondókon át ezért végig a szakaszon rendre az utazók megérté­sét és türelmét kérik, és mi utas mivoltunkban megér­tők, türelmesek vagyunk. Mi mást tehetnénk? Ügyfél­ként, az élet számtalan in­téznivalója közepette bizony nem sok a választásunk. El­fogadjuk a helyzetet, amibe belekényszerülünk. Hogy késni fog a vonat, hogy nem hozzák időben a járandósá­got, hogy az általunk vá­lasztott étel már elfogyott, hogy ilyen-olyan szolgálta­tás ezért, vagy azért szüne­tel, hogy a bolt szabadság miatt zárva, hogy a hiba a közvetítő vonalban van. És a többi, és a többi... Türel­münket és megértésünket kérik, mi több meg is köszö­nik előre, hiszen tudják, hogy mindkettőből kifogyha­tatlan a készletünk. Aztán egyszerre csak for­dul a kocka: munkahelyün­kön mintegy varázsütésre ügyintézőkké, tisztviselőkké válunk, amikortól valósággal belénk száll a hivatal összes boldogtalansága. Ebben a dimenzióban felszólítunk és felszámítunk, berendelünk és bekasszírozunk, kisza­bunk és kivetünk, vagyis büntetünk, ahogy csak az írógépünkből kifér. Zárás előtt már nem szolgálunk ki, nyitás előtt nem engedünk be. Ebédidő alatt kérlelhe­tetlenek vagyunk, elvégre annyi nekünk is jár! A másik asztalon még a kétségbe­esetten csörgő telefont sem vesszük fel, nehogy akara­tunk ellenére keveredjünk valami intézkedésfélébe, hiszen az nem a mi aszta­lunk, nem ránk tartozik, nem tudjuk, meg egyébként sem érdekel. Ennyi pénzért ilyen árak mellett? Még mit nem! Ilyenkor úgy elfeledke­zünk megértésről és türe­lemről, mintha e két foga­lom létezéséről — kivált­képp a tartalmáról — sejtel­meink is alig lennének. Rej­tély, hová illan belőlünk az asztal túlsó felén egyszerre éppen az, amit helyzetünk­kel visszaélve elvárnak, sőt majdhogynem megkövetel­nek tőlünk, ha az innenső oldalán topogunk ügyeink- kel-bajainkkal. Ki kellene fejleszteni ma­gunkban egy újkeletű érzé­kenységet! Éz jelezné min­dennapi cselekvéseink so­rán, hogy amilyen kellemet­lenséget, kényelmetlensé­get, bosszúságot elszen­vedni nehezünkre esik, olyannak, vagy hasonlónak okozói se legyünk! Illetve csak azt kérhetjük és vár­hatjuk egyfelől, amire más­felől bennünk is mutatkozik hajlandóság. Arrébb ment a határ? Kárpótlási húzd meg, ereszd meg Penyigén Idézet egy levélből: Segítséget, tanácsot szeretnék kérni. Penyigéről van szó, ahol a kárpótlási hi­vatal a Zöld Mező Tsz-hez 100 aranyko­ronát jelentett be kárpótlásra és tudo­másom szerint ennél sokkal több az igény. Van olyan család, amelyiknek egyedül kevés volna ennyi föld. Idézet egy másik levélből: A tsz-elnök bejelentette a közgyűlé­sen: pótlólag megkapta a kárrendezési hivataltól, hogy még 3500 aranykoronát kell kijelölni karpótlásra, de megszavaz­tatta a közgyűléssel, hogy a hivatal in­tézkedése késés miatt jogellenes, így nem vehető figyelembe. Dönthet-e ilyen ügyben termelőszövetkezeti közgyűlés? Balogh József Dr. Sveda Béla, a kárren­dezési hivatal vezetője: — Február 17-ig kézbesítet­tük a mezőgazdasági nagy­üzemek részére hogy a tulaj­donukban, illetve használatuk­ban lévő földből mennyi aranykorona értékre jelentet­tek be kárpótlási igényt. Pe- nyigére 172,69 AK-t jeleztünk. Egy hónapon belül több hely­ről is információt kaptunk, hogy ez nem lehet jó adat, ezért többször is felülvizsgál­tuk az okiratokat, lekértük a központból a számítógépes adatokat és megállapítottuk, hogy a közlés téves volt. A 172 aranykorona is szerepelt, de ehhez még további 3508,85 szántót és egyéb művelési ágú, továbbá 41,66 AK erdő területével is növelni kell. Mivel a szövetkezetnek 16 275 aranykorona értékű földje van, ez bőven fedezi azt a 6283,68 AK értéket, melyet a penyigei, a mándi, a kömö- rői, tehát a szövetkezethez tartozó falvakban kárrende­zésre ki kell jelölni. * * * Tukacs Sándor tsz-elnök épp értekezletet tart, mikor megérkezünk. Mondani sem kell miért jöttünk, hisz együtt lát Kőrössy Miklósáé pol­gármesterasszonnyal, akivel földügyben volt már néhány­szor vitája és dr. Sveda Bélá­val, a megyei kárpótlási hiva­tal vezetőjével. Tulajdonkép­pen kérdés nélkül is válaszol. — Megkaptuk a kiértesítést a hivataltól. Akkor sem tudtuk, hogy ki nyújtott be kárpótlási igényt, de úgy ítéltük meg, hogy kevés az a 172 aranyko­rona Penyigén. Megkérdez­tem egy tsz-elnökök számára rendezett értekezleten, jó-e ez a szám, mire Sveda úr azt mondta: ez az igény, ne fog­lalkozzunk vele. Az egyeztető fórum is kifogásolta, kevesell­te. Közgyűlésen ismertettem, a tagság megszavazta. Dr. Sveda Béla: — Amikor az a bizonyos elnöki értekez­let volt, valóban kevesellte az elnök úr a kárpótlásra kijelölt aranykorona értékét, én pedig azt válaszoltam: ha igaz az ál­lampolgárok bejelentése, ha igaz, hogy a kisasszony nem ütötte el a tizedesvesszőt a számítógépen, akkor a kiérte­sítés tökéletes. Sem nekem, sem kollégáimnak meg sem fordult a fejében, hogy pontat­lan adatot ismerünk. Aztán, amikor több levelet kaptunk, telefonon érkeztek jelzések, akkor derült ki, hogy lemaradt egy 3500 aranykorona értékű szántó és 41 aranykorona ér­tékű erdő. — Egyeztettük a központtal és április 1-re megszületett az új határozat, amelyben kértük a termelőszövetkezetet, korri­gálja tévedésünket, amiért egyébként szóban is, írásban is elnézésüket kértük. A levél végén az szerepel, hogy a ko­rábbi 2738 aranykorona 6283- ra változik. A termelőszövet­kezetnek ugyanis nemcsak Penyigén, hanem azokban a községekben is gondoskodni kell a kárpótláshoz szükséges földről, amelyek lakói a penyi­gei Zöld Mező Tsz-ben van­nak. Nyugodtan kérhettem ezt, ugyanis a mezőgazdasági nagyüzem tulajdonában, ha kiegészíti az új közlés szerinti 6300 aranykoronára, még ak­kor is tízezer aranykorona ér­tékű föld marad. Hátrány tehát nem éri a mezőgazdasági szövetkeze­tét. Elnök úr elvitte a levelet, az egyeztető fórumhoz, eljut­tatta a polgármesteri hivatal­hoz is, és néhány nap múlva kiderült: ennek ellenére sem változtatnak korábbi állás­pontjukon, vagyis hogy csak a 172 aranykorona értéket haj­landók kárpótlásra kijelölni, ezt hagyta jóvá a közgyűlés is. — Én amint visszajöttem, újra összehívtam a közgyű­lést, s akkor sem szavazták meg a nagyobb területet. Egyébként, ha kijelölnénk a 3500 aranykoronát, nem ma­radna semmi a földalapban. A penyigei tagságnak át kellene járni a szomszédos községek határába. Erről hallani sem akarnak az emberek. Ismét a kárpótlási hivatal elnöke veszi át a szót. — A közgyűlésnek szerin­tem semmiféle hatásköre nincs erre. Ha lenne, egyetlen mezőgazdasági nagyüzem sem volna hajlandó kárpótlás­ra földet kijelölni, mindenütt összehívták volna február 17 után a közgyűlést és megsza­vazták volna, hogy „földet vissza nem adunk.” Erről szó sincs, a kárrendezési hivatal­nak az összesített termelő­szövetkezeti tulajdonban lévő termőföldre vonatkozóan kö­telező érvényűnek kell lenni. Azt el tudom fogadni, hogy összeülnek az idős kárpótlás­ra jogosultak, a szövetkezeti részarány-tulajdonosok képvi­selői és megbeszélik, hogy melyik legyen a kárpótlásra jogosultak földalapja, melyik legyen a részarány-tulajdono­soké. Emberi gyarlóság az is, hogyha kárpótlásra jogosul­tak kárára a részarány-tulaj­donosok földje nőhet, akkor nyilvánvalóan azt megszavaz­zák. De vajon mit szavazná­nak, a kárpótlásra igényt tar­tók? Hát ezért nem lehet a döntést egyik csapatra sem bízni. Mindettől függetlenül a fel­lebbezés megérkezett a kár­pótlási hivatalhoz és továbbí­tották azt az Országos Kár- rendezési Hivatalhoz. Előre megjósolható, hogy a felleb­bezésnek nem adnak helyt, mi lesz azután? Tukacs Sándor tsz-elnök: Közgyűlés elé vittük a témát. Nem vitattuk a kárpótlási hiva­tal döntését, megszavaztuk. Másodszor azért vittük köz­gyűlés elé, mert a részarány­tulajdonosok többen vannak, úgy gondoltuk a kijelölést ne­kik kell jóváhagyni. Azt akar­tuk, hogy a közösség döntse el, hol lesz az a terület. Úgy igyekeztünk a területeket kije­lölni, hogy a résztulajdonosok aranykorona átlaga is megfe­leljen az érdekeiknek és a kár­pótlásra jogosultaké is. Az lenne a legjobb megoldás, ha a szövetkezet földje mellett lévő állami gazdasági terület­ből kaphatnának kárpótlást az emberek. Ott volt egyébként sok családnak korábban föld­je, miért kell most a tsz-éből kárpótolni mindenkit. Kőrössy Miklósné polgár- mester szerint arra a hatezer aranykoronára sem lesz je­lentkező, a visszamaradó rész így is a szövetkezeti részarány-tulajdonosoké lesz. Miért hát a makacs elhatáro­zás? Az elnök úr ugyanis az­zal zárja a beszélgetést: ma­radjon akkor ez az ügy a jogi úton. Néhány szót arról: mit is jelenthet ez? Elős?qr, is közeleg a határ­idő az augusztus 15, amíg a kárpótlási jegyükért földet ké­rők igényeit be kell jelenteni, el kell végezni munkáját a földrendező bizottságnak. Pe­nyigén azonban patthelyzet alakult ki. ha nem lesz kimér­ve a föld, nyilván ősszel elma­rad a szántás, a vetés, és ez annyit jelent, mintha ki sem osztották volna. És ez még nem is minden. A jogi út azt jelenti, hogy hiába lesz itt má­sodfokú döntés, a termelőszö­vetkezet bíróság elé viszi majd az ügyet, ahol megint csak veszíteni fog. Ismét fel­lebbezés következik, ahol új­ból vesztes marad és közben eltelik két év, a földtulajdono­sok pedig a jogerős bírósági döntésig nem juthatnak föld­höz. Tehát elképzelhető, hogy Penyigén csak 1994—95-ben lesz földosztás, addig a ter­melőszövetkezet használja a földet. Érdekek ütköznek tehát Penyigén. A tsz szerint 430 tag érdeke áll szemben nem tudni hány, de ennél lényege­sen kevesebb kárpótlásra igényt tartó helybelivel, ezért ragaszkodna a tsz-elnök ah­hoz, hogy a föld vagy leg­alábbis nagyobb része egy­ben maradjon. A törvény vi­szont törvény, joggal tarthat igényt volt tulajdonára minden család, aki hajlandó megdol­gozni, megművelni azt, még­hozzá a lehető legkorábban, amit a jogszabály lehetővé tesz. Érthető az is, hogy a tsz vezetői azt szeretnék elérni, hogy a megműveletlen állami gazdasági területből kártala­nítsák a földigénylőket, de erre — míg a tsz-nek földje van — nincs lehetőség. Ma­rad tehát a kárpótlási törvény végrehajtása, amit időben húzni, halasztani lehet, de ki­kerülni nem. És talán nem is érdemes, mert esetleg az el­húzott időért, az elmaradt haszonért és jövedelemért — ugyancsak bírósági úton — a tsz-től kérnek majd kárpótlást. És valakinek ezt is ki kell majd fizetni. Dombornyomat Kass János alkotása

Next

/
Oldalképek
Tartalom