Kelet-Magyarország, 1992. július (52. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-02 / 155. szám
1992. július 2., csütörtök HATTER Kelet-Magyarország 3 Drágább az otthoni élet Határozat indulatokkal Nyíregyháza (KM-M. Magyar László) Nemigen kell mostanában sok kávét fogyasztaniuk a szociális otthonokban élőknek, hogy emelkedjen a vérnyomásuk. Elég, ha csak egy pillantást vetnek az önkormányzatoktól <|emrég kézhez kapott határozatokról. Azok ugyanis arról tájékoztatják őket, hogy magasabb térítési díjat kell fizetniük. Mint közismert, közel egy évtizeden keresztül 2070 forintot fizettek havonta az ott- honok'fakói, azonban egy új kormányrendelet a mindenkori öregségi nyugdíj minimumát — ez jelenleg 5700 forint — határozta meg alapként. S, hogy érvényesüljenek a helyi sajátosságok is az önkormányzatok plusz, mínusz ötven százalékkal módosíthatják az új térítési díjat. Késett a határozat — Majdnem június közepén kaptuk meg az új térítési díjról a határozatot, holott már június 1-től fizetni kell a magasabb összeget. Ez jogsértés, mert szerintünk már jóval előtte, legalább május közepéig meg kellett volna kapnunk a tájékoztatást, hogy legyen időnk gondolkodni, esetleg más helyet keresni — mondja felháborodva Szabó Sándor és Koncsol János, mindketten az Etel közi szociális otthon lakói. — Nem értünk egyet az emeléssel. Most a 2070'forint helyett 6840 forintot kell fizetnünk, mert a nyíregyházi önkormányzat 20 százalékkal megemelte a kormány által előírt alapdíjat. A nyugdíjaink nem emelkedtek ilyen arányban. Se kártya, se sakk Az idősek azt a döntést is igazságtalannak tartják, hogy az önkormányzat a Sóstón lévő otthon lakóitól az öregségi nyugdíj 10 százalékkal megemelt összegét kéri csak. — A sósléi otthon üdülőkörzetben vánf^míg mi be- tonbunkerbe'n * lakunk tízemeletes házak között. A fal is salétromos, s a tévé s néhány újság mellett nincs semmi szórakozásunk, nincs se sakk, se kártya, se dominó, se könyvtár. Nem fogadjuk el a kapott határozatot, valamennyien megfellebbeztük. A határozatokat a polgár- mesteri hivatal családvédelmi irodája postázta ki. — Az önkormányzat hiába döntött februárban az új térítési díjról, nekünk meg kellett várni a felemelt nyugdíjakról szóló szelvényeket — magyarázza Molnár Lász- lóné irodavezető. — A szelvények még április végén is jöttek így csak májusban tudtuk elkészíteni a közel 410 határozatot. Egyébként az eddigi 2070 forintot igazságtalannak tartotta a közvélemény is, hiszen ezért szállást, teljes ellátást, orvosi ellenőrzést kaptak az otthon lakói. Az elmúlt évtizedben emelkedtek az árak, valamint a nyugdíjak is. aki mégsem tudja kifizetni a díjat, természetesen nem fizeti ki ezt az összeget, azonban még így is visszakap 1710 forintot, mint zsebpénzt. Családias légkör A sóstói és az Etel közi otthonok helyzetét jól ismeri Bódi Andrásné szociálpolitikai csoportvezető: — Amikor tavaly megnyílt az Etel közben a szociális otthon, mindenki ide akart jönni, ez volt a „sláger”. Családias a légkör, az 50 ember jobban tud egymáshoz alkalmazkodni, mint Sóstón a 360 személy. Itt 1-2-3 ágyas szobák vannak, míg a Sóstón 4 ágyas szobák. A látogató rokonoknak sem mindegy, hogy elsétálnak az Étel közig, vagy buszozniuk kell a Sóstóra. Az Etel közi otthonnal kapHA8AS2TOSI PÁL FELVÉTELE r9i Simoni© ' csolatos fejlesztésekről Kállai Zoltántól, az Egyesített Szociális Intézmények igazgatójától kértem tájékoztatást: — A folyosói rész valamennyire valóban salétromos. Ez csak akkor derült ki, mikor ledobta az olajfestéket. Azt a falrészt majd lambériáztatni fogjuk. Az ott dolgozókkal már megbeszéltem, ha igény van rá, vegyenek sakkot, kártyát, illetve különböző játékokat. Az otthon lakói nagyon bíznak a fellebbezésben, amelyet a köztársasági megbízott területi hivatalához kellett címezni. — Mi csak az ügymenet törvényességét vizsgáljuk felül — válaszolta érdeklődésemre dr. Rácz János hatósági osztályvezető. — Lehet az ügyintézés törvény- sértő, ha mondjuk nem jól számolták ki a térítési díjat. Kaptunk egy fellebbezést, amit közel negyvenen írtak alá. Mi ezt szétbontjuk annyifelé, ahányan aláírták, s mindenki ügyében külön-külön döntünk, hogy történt-e törvénysértés. i Tárca Leprázás Ellopták Babát és Tündért Csak a hült helyük maradt Szőke Judit gy hívják pestiesen azt a -j m gyilkos társasjátékot, melyet azok művelnek, ■ akik lemaradtak a győ- ■[ zelmi dobogóról, s ezt azzal •gyekeznek kompenzálni, logy a dicsőségest befeketítik, eláztatják, kikezdik. Ezek a leprázók rendkívül eredményesek tudnak lenni. Kiváló képességük van arra, hogy valami aprócska szépséghibát, nüanszot találjanak a győzelemben, hogy mindenkinek elvegyék a kedvét, annak is, aki pedig örült a sikerének, de annak is, aki vele örvende- ’ zett. Végsősoron túl lehet ezt élni, csak egy kicsi időre veszi '.el az oxigént az áldozatok elől. Mindenkit utolér előbb- utóbb a maga szintjén. Tervezzen akár liftet, vagy legyen menő bridzsező. Keresztet is vethet magára jó darabig. Mígnem egyszer csak, mert a pletyka is körbejár, valaki ; mást talál és süllyeszt el egy időre valami rémisztő történet, r a diszkvaljfikáló aljasság. Sokszor arra megy ki a játék, . hogy az áztató helyet cseréljen az áztatottal, de vannak esetek, amikor lelkileg fontos a bemószerolás. Ennek köpködő jelszava: azért neki, a sikeresnek se legyen olyan nagyon jó. Ez már nem kenyéririgység. Sőt, sokszor olyanok terjesztenek leprázó történeteket, akiknek éppenséggel jól megy, érvényesülnek. Ezért az ő szájukból teljességgel hihető, hiszen miért mondaná, ha nem lenne igaz, semmilyen érdeke nem fűződik a benyálazáshoz... A kicsinyes lelkek minden árat hajlandóak megfizetni. Rágalmaznak, gáncsolnak a pitik, ahol tudnak. Hány ügyszerető ember bukik meg, lelkes kínlódik, tehetséges bonyolódik kálváriába, buzgó halálozik el. ,,Csak neki ne legyen jó” — ez tehát a társasjáték szlogenje, mely elég hamisan cseng, ha belegondolunk. Hiszen nemcsak a kigolyózott szenved vereséget. Mi is valamennyien. Ugyanis, aki betartott, az nagyon elégedett nyilván. Csakhogy ezzel megbillent a mérleg az olcsó és a nagyszerű között, mély azoknak van ínyére, akik a maguk által is teremtett középszerűségben szeretnek lubickolni. Nyíregyháza (KM — Cselé- nyi) — Az 57 éves Kökényesi Dániel, Kálmánháza, Váci Mihály utca 5. szám alatti lakos amikor reggel kiment az istállóba, azt hitte rosszul lát. Ugyanis Baba és Tündér nevű két gyönyörű, bogárfekete kanca lovának hűlt helyét találta. Valószínűleg a 230 ezer forint érték eltűnésénél is nagyobb súllyal esik latba az állatok iránti szeretete, hiszen azokat Kökényesi Dániel több éve neveli, valamint velük kereste kenyerét. A történtekről a lánya tájékoztatta lapunkat. — Június első hetében édesapámat ismeretlen személyek azzal keresték fel, hogy állítólag úgy hallották: apám a lovait el szándékozik adni — mondta a hölgy. — De ő erről természetesen hallani sem akart, annál is inkább, mivel belőlük él. Ezután a félelmetes kinézetű férfiakat a portáról elküldte. Mindnyájan arra gondoltunk, az érdeklődők valódi célja a terepszemle volt. — Június 24-én este apám a lovakkal a dohányföldön dolgozott, majd hazatért — folytatta a nő. — Babát és Tündért az istállóban a jászolhoz kötötte, majd a gazdájuk is nyugovóra tért. Miután éjjel az apám udvarán lévő három kutyát valakik sprével védelemre képtelenné tették, a két lovat ellopták. Régebben Kálmán- házán az öcsém hízóját és fejőgépét tulajdonították el. A községben elszaparodott állatlopások miatti félelmükben sokan már az istállóban alusznak. Kökényesi Dánielt a történtek megviselték, azóta nagyon beteg, az istállóba sírva jár, s családtagjaihoz is alig szól. Nézőpont) Tévé-árvák Balogh Géza T ivadar, strand, Tisza, úttörőtábor... Szép, nyári napsütés, egy hét felhőtlen boldogság. Kibéreltem a családdal egy kis faházat, s együtt élünk a tábor lakóival. A lányaim hamar barátokra leltek, vannak köztük lei- leiek, balatonbogláriak, gyarmatiak, s cégénydányá- diak. Ők, az utóbbiak már az első napon a szívünkhöz nőttek. A volt Kende-kastély lakói, állami gondozott gyermekek. Fénylő, fekete szemű lánykák, csendes, halk szavú lurkók, végtelenül hűséges gyermekek. Egyidősek lehetnek a lányaimmal, olyan hét-nyolc évesek. Esténként együtt megyünk le a partra, s bedobjuk a horgokat. Reggel hatkor már az ablakunk előtt csivitelnek, várják a lányaimat, s várják az estét, hogy mehessünk újból horgászni. Hálásak minden mosolyért, minden aprócska, szelíd szóért... Vasárnap délutánonként szokott eszembe jutni a régi, jó öt-hat éves emlék, amikor bekapcsolom a tévét, s megjelenik az egyik ismert bemondónő, aki újabban riporteri szerepeket is vállal. Az ebmenhely lakóit kínálgatja, jól táplált, fényes bundájú, kényen tartott kutyákat. Gazdit keres Panni, Fanni, s Tóni... a sok árva tacskó, foxi, spániel... Sosem szerettem volna kutya lenni, gondolom nem vagyok ezzel egyedül. Ha az ember már embernek született, vállalnia kell a sorsát. De nézvén a műsort, el-eltü- nődöm, vajon biztos-e, hogy igazam van. Én eddig csak olyan szólásokat ismertem, hogy ,,kuyavilág jön..." hogy ,,kutya nehéz élete van...", hogy ,,kutyának udvaron a helye”. De most, hogy látom a riport főszereplőit, a dédelgetett kutyákat, már-már arra az abszurd következetetésre jutok: talán jobb helyre is születhettek volna az én cé- génydányádi lányaim... Mert akkor talán valamilyen formában ők is megjelenhetnének a magyar televízióban, s ha nem is gazdára, de talán apára, anyára találhatnának... KOSSUTH TÉR Két pályázat érkezett Nyír- egyházára központi terének rendezésére. Az elgondolásokról készült makettek a Városháza előtt naponta polgárok százait vonzzák, akik véleményére, „szavazatára” számít a képviselő-testület, a városi főépítész, hogy nyugodt szívvel dönthessenek, melyik valósuljon meg. BALÁZS ATTILA FELVÉTELE. Kommentár Személyleírás Réti János ß izony három hete is lehet már annak, hogy kolléganőnek elmesélte az esetet, de a mi időnkben a rossz hírek szinte szárnyalva előzik meg azt, ami jó. Nem tudni, hogy hír, vagy hírlapíró változott- e előbb, de tény: az elborza- dásra, aggodalomra okot adó tudósításokkal jobban iparkodunk, mint azokkal, amelyek a reményt hirdetik az életből. Szombati bevásárlás közben az idős asszony a nyíregyházi piac kellős közepén elvesztette a kézitáskáját. Ott felejtette valamelyik stand pultján a nagy rakos- gatás közben, és hiányát egy másiknál vette észre. Kétségbesését fokozta, hogy pénztárcájában nagyobb összeg volt, mint amennyit általában magánál tartott. A reménytelennek tűnő keresés aztán boldog, mi több, reményteljes véget ért. Károsult és a becsületes megtaláló — kolléganőnk emlékezete szerint egy negyven év körüli asszony — a mérlegházban találkoztak, ahol a táska visszakerült tulajdonosához. A hölgy a hálából felkínált jutalmat sem fogadta el. Egyszerű, hétköznapi történet. Csak azért különleges, mert Magyarországon és 1992-ben esett meg, ahol a pénz lassan mindenek feletti lesz, és az embereket lépten-nyomon a bűnözés réme fenyegeti. Amikor kezdjük azt hinni, hogy a Jó kiveszőben van nemcsak környezetünkben, hanem az Univerzumból is. Erre egy ismeretlen leadja a teli táskát anélkül, hogy viszonzást várna. Egyszer talán ez is természetes lesz! Itt és most az természetes, hogy nem természetes. Ezért a jótevőkről is pontos személyleírást kellene adni, hogy messziről felismerjük őket. Bár lakótelepen van az Etel közi otthon, a légkör családias.
