Kelet-Magyarország, 1992. július (52. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-02 / 155. szám

1992. július 2., csütörtök HATTER Kelet-Magyarország 3 Drágább az otthoni élet Határozat indulatokkal Nyíregyháza (KM-M. Ma­gyar László) Nemigen kell mostanában sok kávét fo­gyasztaniuk a szociális ott­honokban élőknek, hogy emelkedjen a vérnyomásuk. Elég, ha csak egy pillantást vetnek az önkormányzatok­tól <|emrég kézhez kapott határozatokról. Azok ugyan­is arról tájékoztatják őket, hogy magasabb térítési dí­jat kell fizetniük. Mint közismert, közel egy évtizeden keresztül 2070 fo­rintot fizettek havonta az ott- honok'fakói, azonban egy új kormányrendelet a mindenko­ri öregségi nyugdíj minimu­mát — ez jelenleg 5700 forint — határozta meg alapként. S, hogy érvényesüljenek a helyi sajátosságok is az önkor­mányzatok plusz, mínusz öt­ven százalékkal módosíthat­ják az új térítési díjat. Késett a határozat — Majdnem június közepén kaptuk meg az új térítési díjról a határozatot, holott már jú­nius 1-től fizetni kell a maga­sabb összeget. Ez jogsértés, mert szerintünk már jóval előt­te, legalább május közepéig meg kellett volna kapnunk a tájékoztatást, hogy legyen időnk gondolkodni, esetleg más helyet keresni — mondja felháborodva Szabó Sándor és Koncsol János, mindket­ten az Etel közi szociális ott­hon lakói. — Nem értünk egyet az emeléssel. Most a 2070'forint helyett 6840 forin­tot kell fizetnünk, mert a nyír­egyházi önkormányzat 20 százalékkal megemelte a kor­mány által előírt alapdíjat. A nyugdíjaink nem emelkedtek ilyen arányban. Se kártya, se sakk Az idősek azt a döntést is igazságtalannak tartják, hogy az önkormányzat a Sóstón lévő otthon lakóitól az öreg­ségi nyugdíj 10 százalékkal megemelt összegét kéri csak. — A sósléi otthon üdülő­körzetben vánf^míg mi be- tonbunkerbe'n * lakunk tíz­emeletes házak között. A fal is salétromos, s a tévé s néhány újság mellett nincs semmi szórakozásunk, nincs se sakk, se kártya, se dominó, se könyvtár. Nem fogadjuk el a kapott határo­zatot, valamennyien megfel­lebbeztük. A határozatokat a polgár- mesteri hivatal családvédel­mi irodája postázta ki. — Az önkormányzat hiába döntött februárban az új térí­tési díjról, nekünk meg kel­lett várni a felemelt nyugdí­jakról szóló szelvényeket — magyarázza Molnár Lász- lóné irodavezető. — A szel­vények még április végén is jöttek így csak májusban tudtuk elkészíteni a közel 410 határozatot. Egyébként az eddigi 2070 forintot igaz­ságtalannak tartotta a köz­vélemény is, hiszen ezért szállást, teljes ellátást, orvosi ellenőrzést kaptak az otthon lakói. Az elmúlt évtizedben emelkedtek az árak, valamint a nyugdíjak is. aki mégsem tudja kifizetni a díjat, termé­szetesen nem fizeti ki ezt az összeget, azonban még így is visszakap 1710 forintot, mint zsebpénzt. Családias légkör A sóstói és az Etel közi ott­honok helyzetét jól ismeri Bódi Andrásné szociálpolitikai cso­portvezető: — Amikor tavaly megnyílt az Etel közben a szociális ott­hon, mindenki ide akart jönni, ez volt a „sláger”. Családias a légkör, az 50 ember jobban tud egymáshoz alkalmazkod­ni, mint Sóstón a 360 sze­mély. Itt 1-2-3 ágyas szobák vannak, míg a Sóstón 4 ágyas szobák. A látogató rokonok­nak sem mindegy, hogy elsé­tálnak az Étel közig, vagy buszozniuk kell a Sóstóra. Az Etel közi otthonnal kap­HA8AS2TOSI PÁL FELVÉTELE r9i Simoni© ' csolatos fejlesztésekről Kállai Zoltántól, az Egyesített Szo­ciális Intézmények igazgatójá­tól kértem tájékoztatást: — A folyosói rész vala­mennyire valóban salétromos. Ez csak akkor derült ki, mikor ledobta az olajfestéket. Azt a falrészt majd lambériáztatni fogjuk. Az ott dolgozókkal már megbeszéltem, ha igény van rá, vegyenek sakkot, kártyát, illetve különböző játékokat. Az otthon lakói nagyon bíz­nak a fellebbezésben, ame­lyet a köztársasági megbízott területi hivatalához kellett cí­mezni. — Mi csak az ügymenet törvényességét vizsgáljuk fe­lül — válaszolta érdek­lődésemre dr. Rácz János hatósági osztályvezető. — Lehet az ügyintézés törvény- sértő, ha mondjuk nem jól számolták ki a térítési díjat. Kaptunk egy fellebbezést, amit közel negyvenen írtak alá. Mi ezt szétbontjuk annyi­felé, ahányan aláírták, s min­denki ügyében külön-külön döntünk, hogy történt-e tör­vénysértés. i Tárca Leprázás Ellopták Babát és Tündért Csak a hült helyük maradt Szőke Judit gy hívják pestiesen azt a -j m gyilkos társasjátékot, melyet azok művelnek, ■ akik lemaradtak a győ- ■[ zelmi dobogóról, s ezt azzal •gyekeznek kompenzálni, logy a dicsőségest befeketí­tik, eláztatják, kikezdik. Ezek a leprázók rendkívül eredmé­nyesek tudnak lenni. Kiváló képességük van arra, hogy valami aprócska szépséghi­bát, nüanszot találjanak a győzelemben, hogy mindenki­nek elvegyék a kedvét, annak is, aki pedig örült a sikerének, de annak is, aki vele örvende- ’ zett. Végsősoron túl lehet ezt élni, csak egy kicsi időre veszi '.el az oxigént az áldozatok elől. Mindenkit utolér előbb- utóbb a maga szintjén. Ter­vezzen akár liftet, vagy legyen menő bridzsező. Keresztet is vethet magára jó darabig. Mígnem egyszer csak, mert a pletyka is körbejár, valaki ; mást talál és süllyeszt el egy időre valami rémisztő történet, r a diszkvaljfikáló aljasság. Sokszor arra megy ki a já­ték, . hogy az áztató helyet cseréljen az áztatottal, de vannak esetek, amikor lelkileg fontos a bemószerolás. En­nek köpködő jelszava: azért neki, a sikeresnek se legyen olyan nagyon jó. Ez már nem kenyéririgység. Sőt, sokszor olyanok terjesztenek leprázó történeteket, akiknek éppen­séggel jól megy, érvényesül­nek. Ezért az ő szájukból tel­jességgel hihető, hiszen miért mondaná, ha nem lenne igaz, semmilyen érdeke nem fűző­dik a benyálazáshoz... A kicsinyes lelkek minden árat hajlandóak megfizetni. Rágalmaznak, gáncsolnak a pitik, ahol tudnak. Hány ügy­szerető ember bukik meg, lel­kes kínlódik, tehetséges bo­nyolódik kálváriába, buzgó halálozik el. ,,Csak neki ne legyen jó” — ez tehát a tár­sasjáték szlogenje, mely elég hamisan cseng, ha belegon­dolunk. Hiszen nemcsak a ki­golyózott szenved vereséget. Mi is valamennyien. Ugyanis, aki betartott, az nagyon elé­gedett nyilván. Csakhogy ez­zel megbillent a mérleg az ol­csó és a nagyszerű között, mély azoknak van ínyére, akik a maguk által is teremtett kö­zépszerűségben szeretnek lu­bickolni. Nyíregyháza (KM — Cselé- nyi) — Az 57 éves Kökényesi Dániel, Kálmánháza, Váci Mi­hály utca 5. szám alatti lakos amikor reggel kiment az istál­lóba, azt hitte rosszul lát. Ugyanis Baba és Tündér nevű két gyönyörű, bogárfekete kanca lovának hűlt helyét ta­lálta. Valószínűleg a 230 ezer forint érték eltűnésénél is na­gyobb súllyal esik latba az ál­latok iránti szeretete, hiszen azokat Kökényesi Dániel több éve neveli, valamint velük ke­reste kenyerét. A történtekről a lánya tájé­koztatta lapunkat. — Június első hetében édesapámat ismeretlen sze­mélyek azzal keresték fel, hogy állítólag úgy hallották: apám a lovait el szándékozik adni — mondta a hölgy. — De ő erről természetesen hallani sem akart, annál is inkább, mivel belőlük él. Ezután a fé­lelmetes kinézetű férfiakat a portáról elküldte. Mindnyájan arra gondoltunk, az érdeklő­dők valódi célja a terepszemle volt. — Június 24-én este apám a lovakkal a dohányföldön dol­gozott, majd hazatért — foly­tatta a nő. — Babát és Tün­dért az istállóban a jászolhoz kötötte, majd a gazdájuk is nyugovóra tért. Miután éjjel az apám udvarán lévő három ku­tyát valakik sprével védelemre képtelenné tették, a két lovat ellopták. Régebben Kálmán- házán az öcsém hízóját és fe­jőgépét tulajdonították el. A községben elszaparodott ál­latlopások miatti félelmükben sokan már az istállóban alusz­nak. Kökényesi Dánielt a történ­tek megviselték, azóta na­gyon beteg, az istállóba sírva jár, s családtagjaihoz is alig szól. Nézőpont) Tévé-árvák Balogh Géza T ivadar, strand, Tisza, úttörőtábor... Szép, nyári napsütés, egy hét felhőtlen boldogság. Ki­béreltem a családdal egy kis faházat, s együtt élünk a tábor lakóival. A lányaim hamar barátok­ra leltek, vannak köztük lei- leiek, balatonbogláriak, gyarmatiak, s cégénydányá- diak. Ők, az utóbbiak már az első napon a szívünkhöz nőttek. A volt Kende-kastély lakói, állami gondozott gyer­mekek. Fénylő, fekete sze­mű lánykák, csendes, halk szavú lurkók, végtelenül hű­séges gyermekek. Egyidősek lehetnek a lá­nyaimmal, olyan hét-nyolc évesek. Esténként együtt megyünk le a partra, s be­dobjuk a horgokat. Reggel hatkor már az ablakunk előtt csivitelnek, várják a lányai­mat, s várják az estét, hogy mehessünk újból horgász­ni. Hálásak minden moso­lyért, minden aprócska, sze­líd szóért... Vasárnap délutánonként szokott eszembe jutni a régi, jó öt-hat éves emlék, amikor bekapcsolom a té­vét, s megjelenik az egyik ismert bemondónő, aki újab­ban riporteri szerepeket is vállal. Az ebmenhely lakóit kínálgatja, jól táplált, fényes bundájú, kényen tartott ku­tyákat. Gazdit keres Panni, Fanni, s Tóni... a sok árva tacskó, foxi, spániel... Sosem szerettem volna kutya lenni, gondolom nem vagyok ezzel egyedül. Ha az ember már embernek szüle­tett, vállalnia kell a sorsát. De nézvén a műsort, el-eltü- nődöm, vajon biztos-e, hogy igazam van. Én eddig csak olyan szó­lásokat ismertem, hogy ,,kuyavilág jön..." hogy ,,ku­tya nehéz élete van...", hogy ,,kutyának udvaron a helye”. De most, hogy látom a riport főszereplőit, a dédelgetett kutyákat, már-már arra az abszurd következetetésre jutok: talán jobb helyre is születhettek volna az én cé- génydányádi lányaim... Mert akkor talán valami­lyen formában ők is megje­lenhetnének a magyar tele­vízióban, s ha nem is gazdá­ra, de talán apára, anyára találhatnának... KOSSUTH TÉR Két pályázat érkezett Nyír- egyházára központi teré­nek rendezé­sére. Az el­gondoláso­król készült makettek a Városháza előtt naponta polgárok szá­zait vonzzák, akik vélemé­nyére, „sza­vazatára” szá­mít a képvise­lő-testület, a városi főépí­tész, hogy nyugodt szív­vel dönthes­senek, melyik valósuljon meg. BALÁZS ATTILA FELVÉTELE. Kommentár Személyleírás Réti János ß izony három hete is lehet már annak, hogy kolléganőnek elmesélte az esetet, de a mi időnkben a rossz hírek szin­te szárnyalva előzik meg azt, ami jó. Nem tudni, hogy hír, vagy hírlapíró változott- e előbb, de tény: az elborza- dásra, aggodalomra okot adó tudósításokkal jobban iparkodunk, mint azokkal, amelyek a reményt hirdetik az életből. Szombati bevásárlás köz­ben az idős asszony a nyír­egyházi piac kellős közepén elvesztette a kézitáskáját. Ott felejtette valamelyik stand pultján a nagy rakos- gatás közben, és hiányát egy másiknál vette észre. Kétségbesését fokozta, hogy pénztárcájában na­gyobb összeg volt, mint amennyit általában magánál tartott. A reménytelennek tűnő keresés aztán boldog, mi több, reményteljes véget ért. Károsult és a becsületes megtaláló — kolléganőnk emlékezete szerint egy negyven év körüli asszony — a mérlegházban találkoz­tak, ahol a táska visszake­rült tulajdonosához. A hölgy a hálából felkínált jutalmat sem fogadta el. Egyszerű, hétköznapi tör­ténet. Csak azért különle­ges, mert Magyarországon és 1992-ben esett meg, ahol a pénz lassan mindenek fe­letti lesz, és az embereket lépten-nyomon a bűnözés réme fenyegeti. Amikor kezdjük azt hinni, hogy a Jó kiveszőben van nemcsak környezetünkben, hanem az Univerzumból is. Erre egy ismeretlen leadja a teli tás­kát anélkül, hogy viszonzást várna. Egyszer talán ez is természetes lesz! Itt és most az természetes, hogy nem természetes. Ezért a jótevőkről is pontos sze­mélyleírást kellene adni, hogy messziről felismerjük őket. Bár lakótelepen van az Etel közi otthon, a légkör családias.

Next

/
Oldalképek
Tartalom