Kelet-Magyarország, 1992. július (52. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-10 / 162. szám

1992. július 10., péntek Kelet-Magyarország 3 ÚJ FAZONT KAP A SZÖVETKEZET Elsők a megyében a balsaiak Önállóan A jövőjükről szavaznak. tek, gondozták az állatokat, javították a gépeket, szerve­zeti forma nélkül is. S most az új törvényeknek megfelelően jogilag is megalakulnak. „Mindjárt felszáll a füst” — mondja valaki, hogy oldja a feszült várakozást. S közük is mindjárt, hogy az igazgatósá­gi tagok közül ki hány szava­zatot kapott. Manapság meg­lepő bejelentés: elnöknek egyhangúlag Heinrich Lajost választották. A mezőgazdasági főiskolát végzett, szakmérnöki oklevél­lel is rendelkező elnök noha őszül, csupán negyven év kö­rüli. Itt bizonyíthat. Rövid be­szélgetésre invitáljuk. Azzal kezdi, hogy igen nehéz körül­mények közt kezdik a közös életet. De kihasználják a lehe­tőségeket és igényelnek az úgynevezett reorganizációs hitelkeretből, a szarvasmar­hatelep kialakítására, fejlesz­tésére is vesznek fel hitelt. Az Nábrádi Lajos Balsa (KM) —Történelmi­nek nevezhető eseménynek vagyunk tanúi a balsai mű­velődési házban. Megyénk­ben itt alakult meg az első új típusú mezőgazdasági szövetkezet. Termelni, a szó igazi értelmében gazdálkod­ni akarnak az itteniek, s holland segítséggel ipari üzemet is szeretnének. Nem túlzás: világra szóló e kis falu terve, ezért is ad ide támogatást a Világbank. Érthető, hogy a kultúrház- ban ülő mintegy száz ember bizakodó. Örömmel tapasztaljuk, hogy a székeken szép szám­mal ülnek fiatalok és középko­rúak is. Száznyolcvan szövet­kezeti tag képviseletében azért gyűltek össze, hogy ki­dolgozzák, elfogadják az alapszabályt és elnököt meg igazgatóságot válasszanak maguknak. A hőség ellenére tömött sorokban, fegyelme­zetten járulnak az urnához. Sorsukról, jövőjükről szavaz­nak. Amíg a szavazatokat szám­lálják, van idő a falu vezetőitől megkérdezni: miért pont az év kellős közepén alakul meg az új típusú, de a régi típusú tsz- re is hasonlító szövetkezet? Az egybehangzó válasz: ez év elején a balsaiak elszakad­tak a gávavencsellői közös tsz-től és önálló munkába kezdtek. Szántottak, vetet­Tehenek a balsai Tisza-parton. A SZERZŐ FELVÉTELEI Tárca sjt múltkor kis híján vet- tem egy autóbuszt. _ Persze, nem valami korszérű, nyugati buszcsodát, csupán egy öreg Ikaruszt. Miden földöntúli tevékenység­gel foglalkozó cimborám pró­bált rábeszélni, mondván, holtbiztos üzlet. Kicsit kipofoz­zuk, feladunk egy hirdetést az újságban, s mar vihetjük is a csencselőket Sztambulba, meg Velencébe. — Mennyibe kerül ma egy busz? — kérdeztem, mert kezdett érdekelni a dolog. — Hát..., vagy másfél mil­lióba. — Te nem vagy nor­mális! Honnan akasszak én le annyi pénzt? — néztem rá megrökönyöd­ve. — Ki mondta, hogy a mi buszunk annyit tak­sál? Fejenként megusz- szuk százezerből. Tán még kevesebből is. — Ugyan márI — legyintet­tem — ennyiből legfeljebb egy rossz Wartburgot vehetsz. Nem szólt semmit, csak in­tett, hogy üljek be a kopott Zsigulijába. Az egyik város­széli autókereskedőhöz haj­tott, s lecipelt a telep végébe. Egy kis halmon megállt, s mint valami csatát irányító hadvezér, a parányi völgybe mutatott. — Tessék... ott a buszunk! Valóban ott volt. És sokkal jobb állapotban, mint gondol­tam. Igaz, a rozsda már ki­kezdte, a gumik leengedtek, az ülések kiszakadoztak... de hát mit várhattunk volna kéts­zázezerért!? Később leballagott hozzánk a telepvezető, s nem hiába mondják, hogy minden cigány a maga lovat dicséri, ő is el­mondott minden jót, amit csak el lehetett mondani az öreg jószágról. Cimborámmal már alig le­hetett bírni. Legszívesebben rögtön elvitte volna, ám előtte valami tisztességes szerelőről kellett gondoskodnunk. Aki feljavítja, kicsinosítja, aztán mehetünk. Már a telep kapujában bú- csúzkodtunk, mikor azt talál­tam kérdezni: Mióta is áll az udvaron a busz? — Ó, most hozták nemrég — legyintett a telepvezető. — Fél éve talán... Vagy egy ki­csivel korábban? Honnan tudhattam volna, hogy ez rövid, vagy hosszú idő? Hiszen annyit értettem az autóbuszokhoz,, mint hajdú a harangöntéshez, azért szöget ütött a fejembe az iménti mondat. Hiszen ha eddig nem kelt el, annak csak van valami oka,. Ám nem én voltam az öt­letgazda. S teljesen megszé­dített a társam lendülete. Még aznap felkerestünk egy szere­lőt, aki hümmögött, vakarta a fejét, s azt javasolta, hogy várjunk. Ne ugorjunk fejest az üzletbe, majd meglátjuk, mi­képp alakul a helyzet. Eltelt egy hét, majd kettő, aztán négy, mikor üzent a szerelő. Elővett egy újságot, s olvasni kezdett belőle egy cikket. Már a címe is borzasztó volt. ,, Módo­suló nemzetközi közúti személyszállítási feltéte­lek...” Volt abban szó fu­tóműről, fékberendezés­ről, kerékfelfüggesztés­ről, tachográfrol, meg még a jó ég tudja, miről. A lényeg az volt, jobb nekünk elfelejteni ezt az üzletet. Mert ha mi meg akarunk felelni a ,,módosuló nemzetközi közúti személyszállítási feltételek­nek”, akkor a gatyánkat is rá kell költeni arra az ócska buszra. Kútba esett tehát a tervünk. Pedig mennyire bizakodtunk! Én abban, hogy hamarosan milliomosok leszünk, s nem kell ilyen, s ehhez hasonló írá­sokkal bosszantanom az olva­sót. elnök hangsúlyozza: e két hi­telfajtából a régi típusú tszek nem igényelhetnek. Világhitel Adódik a kérdés: ez a szö­vetkezeti forma miben külön­bözik a régitől? A válasz: libe­rálisabb, önállóbb. A tagok saját tulajdonban tarthatnak tetszés szerint néhány hektár földet, néhányat bevihetnek a közösbe. A közösben is élnie kell a jó értelemben vett tulaj­donosi szemléletnek. Keres­kedve akarnak gazdálkodni. Már idén is szerződésük van tejre, cukorrépára, mákra. S az igazgatóság hamarosan kidolgozza a szövetkezet táv­lati koncepcióját — mondja a frissen megválasztott elnök. A koncepció kidolgozásánál a középpontban lesz az új burgonyasziromgyár — veszi át a szót dr. Mátyás László állatorvos, a falu polgármeste­re. Örömmel újságolja, hogy a minap jártak itt a holland üzletemberek és előzetes megállapodás született az üzem létrehozásáról. A he­lyiek a Tisza-partján tízhektá­ros területet biztosítanak, a hollandok világbanki hitelt és olasz technológiát hoznak. Nem csak a balsai, a környék­beli falvak határában termő burgonyát is fel lehet majd itt dolgozni — így a polgárme­ster. Gazdaként Zömök, napbarnította em­ber a 73 éves Kuknyó Mihály bácsi. A tömegben többfelé mutat és mondja. Ez a lá­nyom, ott a vejem, az a szőke fiú az unokám. Mind az új szövetkezetben dolgozik. Jó­magam is. A gávavencsellői közös tsz-ben 70 fős növény- termesztési brigádot is vezet­tem valaha. Az új szövetke­zetben a vejem kovácsmest­er, lakatos, és mindenes. A neki kimért cukorrépát nem­rég kapáltam, egyeltem. Hála Istennek, még bírom a mun­kát. Rám is számíthat a szö­vetkezet. Remélni lehet: a balsaiak pár év múlva jobb életre szá­míthatnak. Ezt mondjuk az új elnök Trabantjában, az aratás alatt álló árpaföld mellett. Ara­tás után, pár hét múlva itt va­lóban új barázdát szánt az eke... TITKÁRNŐKÉPZŐ Nyíregyháza (KM — K. J.) — A nyíregyházi Jurányi TIT Centrum nyolchónapos, nem­zetközi titkárnői kurzust szer­vez középfokú végzettséggel rendelkezőknek. Az október­ben induló tanfolyam 200 órás tematikáját az ország legjob­ban felkészült szakemberei készítették, s a programmal a TIT megnyerte a PRIMOM Vállalkozásélénkítő Alapít­vány pályázatát is. A felvételi követelmények: érettségi bizonyítvány, 40 év­nél nem idősebb kor, gépírás, számítógépes operátori iga­zolás, alapfokú angol nyelvis­meret. A tanfolyam sikeres elvég­zése után a hallgatók okleve­let kapnak: a nemzetközi tit­kárnői kurzusról, alapfokú vagy középfokú nyelvvizsgá­ról, számítógépes szöveg- szerkesztésről. A részvételi költség 27 000 forint, melynek 50 százalékát sikeres vizsgák esetén a PRI­MOM támogatásából vissza­térítik. A kedvezményre csak 20 fő tarthat igényt, ezért a jelentkezés sorrendje a támo­gatás szempontjából megha­tározó. Jelentkezési határidő: 1992. július 31. Cím: Jurányi TIT Centrum, Nyíregyháza, Országzászló tér 8. Balogh József m lighanem példa nél- kül álló eset történt a 9 ■ minap. Néhány fia­talember — mellesleg a nyíregyházi Építők kerékpá­ros szakosztályának tagjai — napi adagjukat rótták az úton, amikor egy tolótetős Wartburg előzte meg őket. Már az előzés is rendőrségi nyomozati példatárba illően szabálytalan volt, mert épp­hogy nem sodorta egytől egyig a bicikliseket az árok­ba. Ám a vezető alattomos­sága csak ezután mutatko­zott meg igazán. Amikor az elsőt is elhagyta már, karjá­val kinyúlt a felhúzott tolóte­tőn, s gázspréjével leperme­tezte a hatvan-hetven kilo­méteres sebesség mellett egyébként is kapkodva fúj­tató gyerekeket. A fiúknak megállni sem volt idejük, árokba borították magukat kerékpárjukkal, s kisebb- nagyobb sérülésekkel me­gúszták a tolótetős Wart­burggal létrejött találkozóju­kat. Tulajdonképpen csak egy példa ez, ha durva is, azok­ból az esetekből, amit az autósok egy része művel azzal a néhány, ma már országos versenyeket nye­rő, s a nemzetközi kerékpá­roséletben is egyre ismer­tebbé váló fiúkkal, akik né­hány hónapja versenyszerű kerékpározásra adták fejü­ket. Szüleik meglehetősen nagy áldozatot hoznak ér­tük, hogy megfelelő minősé­gű versenykerékpárt vegye­nek, ha tehetik, edzésen is követik őket, hogy óvják ép­ségüket az előzésnél min­denféle szabályt felrúgó, s az oldaltávolságot nem is­merő autósoktól, de minden baleset így sem elkerülhető. A minap egy kulcscsonttö­réssel kellett kórházba szál­lítani az edzőt, mert — a sors iróniája — egy gyalo­gost ütött el. Egy asszony látta ugyan, hogy biciklisek közelednek, de nyilván eszébe sem jutott, hogy mo­torkerékpártól megszokott sebességgel tartanak felé, s úgy gondolta, áttér még előttük az úton. A kerékpá­rosok megpróbálták kikerül­ni, az edző is bedűtötte jár­müvét, hogy elkerülje az üt­közést, ám az asszony visz- szalépett, s így történt meg a baleset. Veszély tehát az autósok és a gyalogosok oldaláról is leselkedik rájuk, ám az edzést tornateremben még­sem tarthatják, hisz a napi száz kilométer körüli adag csak országúton futható be. Ez akkora mennyiség, amely megérdemel annyi fi­gyelmet, hogy legalább ne veszélyeztessük épségü­ket. És ehhez csak a közle­kedés szabályait kell meg­tartani. . Fehérgyarmaton a kórház és a városközpont közötti területen több utcai világítás „hibádzott” meg az elmúlt napokban. Debrecenből — a TITÁSZ Rt. megbízásából — érkezett a Sebő kábelmérökocsi, ami pontosan be­méri a hibát, s így a szerelők már meg is javíthatják a közvilágítást. MOLNÁR KÁROLY FELVÉTELE Kommentár VÁMSZEDŐK Nábrádi Lajos jm z egyik sóstóhegyi J\ telek gazdája egy- szerű, ,,kisember”. Beregben lakatosszakmáját gyakorolta, majd a munka- nélküliség elől Nyíregyházá­ra települt (vagy menekült) családjával. Itt raktáros­ként dolgozik — ezen ma már cseppet sem le­het csodálkozni. A hétvégén betörtek a sóstóhegyi tel­kére. Egy lapos, nádas területet szinte fillérekért megvett. (Forintjai nem voltak.) Fel­törte, termőre fordította az istentelenül szikes vacak földet tavalyelőtt. Tavaly ősszel beültette gyümölcs­fákkal. A telepítés másnap­ján a fáit a friss gödrökből az éjszaka leple alatt ki hú­zogatták, kisteherautóra rakták és elvitték. Rendőri nyelven szólva ismeretlen tettesek. Idén tavasz óta káposztával, zöldséggel pró­bálkozik. Öntöz, kapál, gyomlál, ki akarja egészíteni szégyenteljesen kevés fize­tését. Egy kis bódé van a telek közepén. S a telket három­soros szögesdrót veszi kö­rül. Mutatta nekem el-elcsu- kló hangok kíséretében: egy helyen a drótkerítést átvág­ták. A bódén három bizton­sági lakat volt, mindegyiknek elnyisszantották a szárát. Aztán a kinyílt ajtón át be­mentek és értékek után ku­tattak. Nem találtak. Csak szerszámokat, munkaesz­közöket. Ezeket nem vitték el. Ezekkel dolgozni kell(ene). Nézőpont) Vadnyugat HÁTTÉR I Balogh Géza

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom