Kelet-Magyarország, 1992. június (52. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-06 / 133. szám

1992. június 6. JA JCeíet ^íaavarorszáa íétvéai meííéktete. 11 Behozni a lemaradást Cservenyák Katalin ■ Ramocsaháza. Sértődés ne es­sék, őszintén szól­va nem valami szépen hangzó név. De mit te­gyünk, ha egyszer úgy hívták azt az embert, tudniillik Ramocsa Jánost, akihez valamikor az 1280-as években érkezett egy vendég, s mindenfelé kérde­zősködött: merre van Ramo­csa háza. Egyébiránt kisne- mes: család volt a Ramocsa, kúriájuk is állt a faluban, a hozzá tartozó szántóföldek a jobbágyokéval vegyesen fe­küdtek a határban. A XVIII. század elejére fiuágon kihalt a család, az örökös lányok pedig Jármiakhoz, Erdődyek- hez, Nyárádyakhoz mentek férjhez, ők vitték tovább a bir­tokot. Igazából nem lohet panasz a falu fekvésén: két forgal­mas, a négyes Is a negyve­negyes út között terül el, a múlt rendszerben úgynevezett térségi feladatokra kijelöl; te­lepülés volt, csak éppen i:em tudta kihasználni a kínálkozó lehetőségeket. Most már talán nem érdemes bolygatr i, miért, lényeg, hogy 1977-ben Baktalórántházához csatolták, s mint ahogy az már lenni szokott, a nagyobbnak volt több haszna a házasságból. Elvitték innen az ÁFÉSZ- központot, a körzeti megbí­zottat, akarták az iskolát és a téeszt is, de utóbbi kettőt nem sikerült, s megmaradt a kör­zeti orvos és állatorvos is 1990 január elseje óta azon­ban újra önálló a falu, most már saját lábán kell megállnia. A legutóbbi választáson a polgármesterségért heten in­dultak, de alig telt el két év, már lemondott a megválasz­tott polgármester, így nemrég újból a szavazóurnák elé szó­lították Ramocsaháza polgá­rait. Már az első fordulóban annyian mentek el, hogy azonnal lehetett is eredményt hirdetni: jelentős fölénnyel Simon József győzött az öt je­lölt közül. Fiatalember, alig túl a ne­gyedik ikszen, s ahogy át­esünk a bemutatkozási cere­mónián, máris mondja: neki virágzó gazdasága van. No­csak, gondoltam, ilyesmivel nem szokás dicsekedni, s mert a gondolat arcomon is látszott, máris mosolyra sza­ladt a szája: — Virágokkal foglalkozom... Simon József maga is meg­lepődik, amikor a falu átlag életkoráról érdeklődöm, s ki­derül: az 1566 lakosból 1126 választásra jogosult, vagyis 18 éven felüli. Iskolába két­száz gyerek jár, óvodába hat­vanöt, a bölcsődét bezárták. Öregszik a falu. Egyre többen szorulnak segítségre, s egyre kevesebben lesznek, akikre támaszkodhatnak. A polgár- mester mégis bizakodó: — Dolgos emberek laknak itt. Nem divat ma már ezzel dicsekedni, de társadalmi munkában mindig élen jár­tunk. így lett minden utcában járda, bővült az óvoda, épül­tek buszmegállók. Társadalmi munkáért 1987- ben félmillió forintot nyert a falu. Részben felújításokra, a falu szépítésére költötték, de azért történt egy szerencsét­len ballépés is: futotta egy Mező Imre-szoborra. Annak isszák most a levét, s emiatt került egy időre akaratán kívül az érdeklődés középpontjába Ramocsaháza: a Magyarok Nemzeti Szövetsége a szobor eltávolítását követelte, majd miután elérte, valakik még az emléktáblát is megrongálták. Ha akkor egy kicsit előbbre látnak, talán más szobrot vesznek, de ki gondolt voha ilyesmire abban az időben... — Van élet ebben a faluban — folytatja a polgármester —, bár akadnak hangoskodók, mint mindenütt, a többség jót akar, tenni a községért. Sze­rencsések vagyunk, mert 1990 augusztusa óta cross­bartelefonunk van, s vezeté­kes ivóvizünk is. Megoldásra vár a csapadékvíz elvezetése, szeretnénk megszervezni a szemétszállítást is. Az utak­nak csak hatvan százaléka szilárd burkolatú, ebben is előre kell lépni. Nemrég nyer­tünk pályázaton, a napokban már kezdődik is a László utca kövezése, majd folytatódik a Lenin utcában. Az iskola mellé rövidesen tornaterem épül. Sok behoznivaló lemaradá­sa van a falunak — utólag visszatekintve az elmúlt két évben sem sikerült kiaknázni a lehetőségeket. Volt eset, hogy amiatt maradtak ki vala­miből, mert rosszul írták meg a pályázatot. Ilyen hibát most már nem szeretnének elkö­vetni. Kevés a munkalehetőség a faluban. Egyedül a jól működő téesz (tavaly kilencmilliós nye­reséggel zárt) és a mellék­üzemágként létrehozott cipő­üzem kínál megélhetést, utób­A SZERZI vétele bi hetven embernek. A mun­kanélküliek száma lassan eléri a kétszázötvenet, közülük nyolcvanhatan már túljutottak a másfél éven, vagyis kiestek az ellátásból. S akkor még nem beszéltünk a háztartás­beli asszonyokról, akiket soha, sem milyen statiszti kában nem tartanak nyit ván. Káposztá bői, krumpli­ból. dohány ból és alná ból szeretne megélni a ra mocsaházi em bér. csak éppen nem sikerül — nincs piac. Idén még az főjárá: 'em kedvez — Ieguf Mjára refelé hó esett. Oi an s uaz a föld, hogy porzik. Simon József, s a korábbi megbízót* poi jármester, Nagy Albert a valUlkozások, vállalkozók segítésében látja a kiutat, főként a helybélieket szeretnék előnyökben része­síteni. Az önkormányzat már tavaly állást mglalt bármilyen ide telepedett váll Okozásnak helyi adómentes éget ad. Kocsival járjuk végig a falut, s a frissen megválasztott Si­mon József már a polgár- mester szemével nézi az ut­cákat, házak-1* 'tézménye- ket: itt meg ke" j; vítani a kerí­tést, az óvod. néf ány napja leomlott vak ni 't.'* mihama­rabb oótolr; mrdt e tenni, fa­li házzá alaktani a lerobbant művelődési házat, hasznosí­tani az üresen állé bölcsődét. Aztán hirtelen ötlettől vezé­relve befordulunk a valamikori Mikecz-kúria udvo.ára. Anél­kül nem mehetek el, hogy ezt ne lássam. A hatalmai) líímbú fákkal övezett épületbén szolgálati lakásokat a) akítr ttak ki, itt éí a körzeti orvos és az állatorvos is. Akkor jut csak eszembe, falvakat, kistelepüléseket jár­va miiyen gyakran elfeledke­zünk arról, nemcsak elvándo­rolnak vidékről a diplomások, hanem meg is telepednek. Mint ez a két orvos, Nagy Géza és Róka István. Nagy doktor nincs odahaza, gyógysze­rért ment, fele­sége, Lívia asszony, s az ő édesanyja azon- bar íagy szere­tet/ fogad, s be­hívjak egy percre az állatorvost is. A lakás. lépve elfe­lejtem, i jgy vidéken vagyok: központi fűtés, kényelmes bútorok, a falon festmények. — Falun is lehet élni — szö­gezi le Lívia -»sszony, aki maga is orvos, nr betegsége miatt abba kellett hagynia a munkát. — N^ a falu hatá­rozza meg az ^íber milyen­ségét, hanem maga az em­ber. Az igényei. Róka doktor katonaként (polgári szolgálatot teljesített) került ide körzeti állatorvos­nak, aztán, ho< v februárban leszerelt, nem csomagolt ősz sze, maradt. ( licsérik is — szúrja közbe a szomszédasz szony.) Szűkszavú, inkább t munkája érdekh de azért el­mondja, a falub. azt tapasz talja, a téesztagsag tart a szc vetkezet széthullásától. Mert azt még fel tudja mérni a gaz­da, ha látástól vakulásig dől gozik, akkor termel is, de a szervezést, értékesítést már csak kevesen értik. Talán a koráboi cselédsors lehet az oka, hisz itt soserr voltak igazi g dagok. Min­denesetre, úgy timik, egy-egy hold*iyi4ötddel e> velőre a leg­többen/ beérnék. Aztán, ha már jobban megy a szekér — meglátjuk... Tolvajlépés: egy, kettő, három! Réti János D alán a kiegyezés idejé­nek felnőtt generációja lehetett hasonló hely­zetben, mint mi, akik elmondhatjuk, hogy «.'etünk már onnansó fele a század .nnenső felébe esett. Meg persze apáink, akik megéltek ilyen, aztán meg olyan világot, a vé­gén újra egy kicsi ilyennel. A II. világ­háború alatt még nem, vagy csak alig éltünk, így aztán itt állunk nagy, egész életre kiható katartikus él­mény nélkül, ha csak az átmeneti vi­lágrendszer összeomlása nem válik azzá, ahogy távolodunk tőle az idő­bér;. Szerencsésnek is mondhat­nánk magunkat, hiszen ezek szerint megéltük a történelem mindkét, álta­lunk elképzelhető változását. Nem mondhatjuk majd mókáinknak, déd­unokáinknak ábán könyökölve hin­taszékünk kajájára, hogy nincs me- sélnivalónk. Közvetlen közelből érzé­kelhetjük, sőt, alakíthatjuk elmélet és gyakorlat, ideáick és intézmények átváltozását. Ah' gy az emberek át­változását, beleértve a saját magun­két is. Valljuk be, nem akármilyen fo­lyamatról van szó, ennélfogva nem akármilyen élményről. Balszeren­csénk ezzel szemben az, hogy jófor­mán mindvégig útban vagyunk vala­hová. Az egyik oldalról másik oldal felé. Én, te, ő, ország, város, folyó, hegy. A régi Rákosi-rendszerben megélt gyermekkorunkban mifelénk gyakran játszottuk Tolvajlépés címmel jelzett kiszámolóst. Lényege az volt, hogy a játékosoknak a kijelölt tér egyik olda­láról úgy kellett átjutni a másikra, hogy azt a kiszámoló — aki az előző játékban elért elsőbbsége révén már eleve azon az oldalon volt — lehető­leg ne vegye észre. Tolvajlépés: egy, kettő három! — kiáltotta a szá­moló, háttal a játszótársaknak, akik ezalatt igyekeztek minél közelebb kerülni hozzá, illetve elsőként egyvo- nalba kerülni vele. A „három” elrik- kantása után, sőt, szinte azzal egy­idejűleg a kiszámoló sarkon fordult és szemlét tartott a felé törtetők me­zőnyén. Akit mozdulni látott az ak­kor már mozdulatlanok között, azt visszaküldte a startvonalra, kezdeni elölről az egészet, természetesen a siker legcsekélyebb reménye nélkül. Mert a győztes az lett, aki a legin­kább észrevétlenül és a leggyorsab­ban jutott át a túlsó oldalra. Követke­ző játékban ő lehetett a kiszámoló. Ez a régesrégi játék, a Tolvajlépés bizony gyakorta eszembe jut mosta­nában, mikor is nemcsak tapaszta­lom, hanem személyesen is,meg­élem ennek a Nagy Nemzeti Átoso- násnak mozzanatait. Két éve már, ha két magyar be­szélget, akkor két eset lehetséges. Az egyik: igyekeznek úgy szőni gon­dolataik fonalát, hogy igazából ki ne derüljön, milyen elvekkel azonosul­nak leginkább. Ez a gyakorlatban olyatán valósul meg, hogy csepegte­tünk, adagolgatunk ebből is egy kic­sit, meg abból is egy kicsit. Szidunk egy strófányit a kormány agrár-, szo­ciális vagy adópolitikáján, de dicsé­rünk néhány minisztert, és a nyugdí­jak korrekcióját is elismerésre méltó erőfeszítésnek nyilvánítjuk. Nem na­gyon értünk egyet az ellenzékkel, de szurkolunk az államelnöknek, az el­nökök miatt kitört Elnökök Háborújá­ban. Elismerjük, hogy az MDF jót akar, hogy az SZDSZ olykor szipor- kázóan riposztozik, hogy kár a kis­gazdákért, hogy a keresztényde­mokraták kiegyensúlyozottak, hogy a szocialisták között sok a jó szak­ember, és hogy a legvagányabb a Fidesz, aztán várjuk a hatást. Vár­juk, hogyan reagál partnerünk, mire horkan fel tagadólag, és mit helyesel bólogatással. Többnyire nem is gon­dolunk rá, hogy a másik„szint úgy van ezzel, csak fordítva. Ő bennün­ket akar kiismerni, már amennyire felületes megítélés alapján lehetsé­ges. A másik eset a fentebb már emle­getett átóvakodás terepgyakorlata. Nagyjából úgy megy végbe, hogy mondjuk, mondjuk, mondogatjuk a magunkét, szó szót követ, mígnem egyszer csak a beszélgetés bizo­nyos fordulatánál alkalmunk nem nyílik feltűnő módon, de inkább lát­szatra félvállról, mellesleg, szinte észrevétlenül igazítani, magyarázni egyet a múltunkon, ami azért szá­munkra mégiscsak az ifjúságot jelen­tette. Az eszmecseréknek ez az a pont­ja, ami teljességgel lényegtelennek tűnik, hiszen néhány mondatnyi, még inkább fél mondatnyi csupán, de — korcsolyázónyelven fogalmaz­va — ebben van a tripla lutz elrejtve, amit reményeink szerint értékelni fognak a Pontozók. Vagy másképp: ez a Nagy Iramodás, miközben a történelem, aminek kortársai va­gyunk, ránk számolja a Tolvajlépést. Ilyenkor történik utalás arra, hogy apánk kulák volt, kereskedő, vagy iparos, annak ellenére, hogy eddig szegényparasztnak, bolti eladónak, münkásnak vallottuk. Az egyetemre nem azért nem vettek fel, mert tanu­lás helyett a lányokat hajkurásztuk a strandon, hanem mert nyilvántartot­ták a származásunkat. Minden élet­rajzi ferdítés ellenére. Anyánk para­dicsomosüvegjei ötvenhatos Molo- tov-koktélokká válnak, a padok alatt csúsztatott szerelmes leveleink meg röpcédulákká, melyekben a iskolai munkástanács megalakítását szor­galmaztuk. Kiderül, hogy mi azelőtt sem voltunk szívbajosak, és ahol csak lehetett, jól odamondogattuk nekik, sőt, egyenesen betartottunk a rendszernek, amikor csak egy mód kínálkozott rá. Jobbnál jobb beosztá­sok egész sorát utasítottuk vissza csak azért, hogy még színleg se kell­jen azonosulni Velük. Másik variáció: szóba se kerültünk előmenetel szempontjából, hiszen Azok ponto­san tudták, hogy bennünket aztán nem tudnak megvenni. Igen, ezekkel a hangsúlytalan, szinte zárójelben mondott megjegy­zésekkel araszolunk a történelmi túl­oldal felé, hogy egyszer, hamarosan, vagy holnap már úgy tessék, mindig is ott voltunk, minket az Ister is oda teremtett, és minden eddigi na volt is, megtévesztés volt csupán. (A rend kedvéért szükségesnek tartom hangsúlyozni, hogy ezen felséges többes számban 'leadott példálózá- som nem a múlt ndszer fő bűnö­seinek bizonyuló tő haszonélvezőiről és nem az eleve, már idegsejtjeik­ben is ellenkezőkről szól, hanem azokról a közbülső milliókról, akik egyszerűen élt >k, szerettek, tanul­tak, dolgoztak azokban az tize­dekben, amit most utólag magyaráz- gatni igyekeznek. Ők azok, akik nem kiálthattak a tisztikarnak, hogy vigyá­zat, zátony közeledik, hiszen azt sem tudták valójában, hogy merre megy a hajó a világti .ténelem Ege és Vize között. Most ztán úsznak, éviekéinek a saját erejükből, mert a csónakok már megint ‘ele vannak és a mentőöveket is kios-rótták. Ha belegondolunk, z így követke­zik az örök emberi természetből. Mindaddig ugyanis, e , .íg egymás ri­válisai vagyunk, ami érvényesülni, ha áttételeken át, de ' égiscsak egy­más rovására tudunk, addig újraren­deződések idején t;zony ugrásra készen áll bennünk a gyanakvás. Ugyanakkor mások gyanakvását — ami szorongásaink szerint esetleg épp velünk szemben nyilvánul meg — jobb híján magyarázkodással, mentegetőzéssel, bizonyíthatatlan bizonygatással próbáljuk féken tar­tani. Ahhoz, hogy ez a f jlyamat valaha visszafordítható legyen, első lépés­ben kezdjük azzal, hoqy elhisszük a másik ember történetet. Fenntartá­sok és gyanakvás nélkül. Az egymás feljelentgetésének, illetve igazoltatá­sának elszomorító er éke apáink­ban még benne él. Az önigazolga- tást, ha tudjuk, nekünk <ell feledtet­ni. A mi generációnk története, még ha szeretnénk, se ke . dhet 1989- cel. olvajlépés: egy, kettő, három! — ügyesen, B £■ ügyetlenül, loholva, lo- I pakodva, félvállról, de feszülten figyelve óva- kódunk, lopakodunk, settenkedünk a túloldal, illetve már szerencsére az innenső oldal felé. Csak érnénk már át valahára vala­mennyien. És tapasztalnánk, hogy ezen a fertályon tényleg melegebben süt a nap.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom