Kelet-Magyarország, 1992. június (52. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-03 / 130. szám
1992. június 3., szerda HÁTTÉR Kelet-Magyarország 3 Biceg a mozgássérültek ügye Ez volna a majdani Petö-intézet SZEKERES TIBOR FELVÉTELE Ki áll melléjük? Tiszaszentmárton—Záhony (KM — Baraksó Erzsébet) Nem először tudósítunk lapunkban a mozgássérültek záhonyi alapítványának ügyéről. Három záhonyi állampolgár, Darvai Sándor- né, Lázár Jánosné és Dobos János dolgozik együtt már hosszabb ideje egy kuratóriumban azért, hogy Záhony térségében egy kihelyezett Petö-intézet működhessen. Amint ismeretes, hazánkban az immár világhírű Pető- intézetben gondozzák a súlyosan károsodott gyermekeket. Újabban egyre több gyermeket hoznak nyugatról, különösen Angliából, és félő, ha számuk tovább nő, kénytelenek lesznek az ugyancsak hasonló gondoskodást igénylő magyar gyerekeket elutasítani. A kiszoruló magyaroknak A Pető-intézetből esetleg kiszoruló magyar gyerekekre gondoltak a záhonyiak, kinézték a helyet is, amely átalakítás után alkalmas volna intézeti célra. Jótékonysági bált rendezett a záhonyi polgár- mesteri hivatal, annak bevétele volt az alapítvány kezdő összege, amelyhez azután újabb felajánlások érkeztek. Itt lép be a cselekmények sorába a hasonló ötlettel jelentkező Puskás László, a megyénkből elszármazott, Angliában élő fotós. Munkahelye egy rózsakertészet, munkaadója Harkness úr méltányolja az ötletet, hogy egy rózsafélét nevezzenek el Pető rózsának, s minden eladott tő után egy bizonyos százalékot átutalnának a Pető-intézet javára. Csak Angiiéban több millió kertben nevelnek rózsákat, nem lebecsülendő a támogatás. A legutóbbi figyelemreméltó esemény a Pető-intézetben Lady Diana budapesti látogatása, valamint a majdnem botrányos készületlenség volt a magyar fél részéről. Nem tudjuk, mit gondoljunk a mentalitásról, amikor az angolok adnák a pénzt, segítenének, nálunk pedig valaki keresztbe tesz. Legalábbis ez volt a benyomása Mr. Puskásnak. Ingyen felajánlás Tiszaszentmárton polgár- mesterével, Szántó Gyulával és a jegyzővel, Szabó Évával megnéztük a kiszemelt helyet, a megüresedett iskolaépületet. Kiesik a forgalomból, ideális a nyugalom, az épület jó állapotban van, csak tatarozni kellene, mintegy 1400 öles telek tartozik hozzá. Már feltörték, széthordhatják, ha nem rakják rendbe. Közös döntés eredményeként a képviselő-testület ingyen felajánlotta a Pető-intézet céljaira az épületet is, a telket is, igaz, többet már nem tudnak vállalni, a felújításra már nem telne. Ha a községbe kerülne az intézet, vagy harminc személynek, főleg asszonyoknak tudnának itt munkahelyet teremteni. Kellene egy kijáró Megkérdeztük Bajor Tibort, Záhony polgármesterét, változik-e valamilyen formában a megegyezésük azok után, hogy Tiszaszentmárton, a korábban a városhoz csatolt település teljes mértékben önállósult? Nem változik semmi — ezt a választ akár cikkünk mottójául is választhatnánk. Hogy miért, azt senki nem tüdta megmondani. Eközben az alapítvány gyarapszik, aminek csak örülni lehet, mert hátha egyszer mégiscsak fordul a kocka. Lehet, hogy azoknak van igazuk, akik úgy vélekednek, maga a Pető-intézet van saját maga ellen. Vagy azoké az igazság, akik azt állítják: kellene valaki, például egy képviselő, aki mellé áll az ügynek, mert nálunk még mindig csak akkor haladnak a dolgok, ha van egy befolyásos személy, aki másoknak kijárja az ügyeket? Bevezetőnkben azt írtuk, nem először foglalkozunk ezzel a témával. A történéseket figyelve bizonyos, hogy nem is utoljára... Nemzetközi jachtkikötőt gyártanak Tiszalökön. A hajójavító üzem történetében most fordult elő első alkalommal, hogy jachtkikötö tervezésére és gyártására kérték fel. A 6—8 állásos, parttól 20 méterre álló építmény a nemzetközi előírásoknak megfelelően készül. Az építési munka az utolsó szakaszához érkezeti. A tervek szerint még ezen a héten a helyszínen a Dunán Zebegénynéi teszik vízre, hogy a Calipso Yacht Klub céljait szolgálja ELEK EMIL FELVÉTELE Változik a szabadság Nyíregyháza (KM) — Egy hónap múlva, július 1-jén lep hatályba az új Munka Törvénykönyve. A jogszabály szerint a munkavállalót hetente két pihenőnap illeti meg, az egyiknek vasárnapra kell esnie. Megváltozik a szabadság számítása is. Az alapszabadság legalacsonyabb mértéke évi 20 nap, s az életkorral együtt emelkedik a szabadság időtartama. 25 évtől 21 nap, 28 évtől 22 nap, 31 évtől 23 nap, 33 évtől 24 nap, 35 évtől 25 nap, 37 évtől 26 nap, 39 évtől 27 nap, 41 évtől 28 nap, 43 évtől 29 nap, 45 évtől 30 nap az alapszabadság. Évenként 5 nap pótszabadság illeti meg például a fiatalkorú munkavállalót, utoljára abban az évben, amelyben 18. életévét betölti. A gyermek nevelésében nagyobb szerepet betöltő vagy a gyermekét egyedül nevelő szülőt 1 gyermek után 2, 2 gyermek után 4, 2-nél több gyermek után összesen 7 nap pótszabadság illeti meg. Tárca magyar turisták gyak- ran szenvednek vagy okoznak balesetet Európa útjain, nyilatkozta egy szakember a rádió magazinműsorában, mert — és itt következett a lényeg — sokan közülük képesek keleti gyártmányú, mi több, ner s a legújabb évjáratú autóikkal versenyre kényszeríteni a nyugati szupercsodákat. így fest az igazság egyik arca — gondoltam •—, mert eldöntendő, hogy az ilyen helyzetekben végül iö ki versenyez tulajdonképpen. A magyar-e, aki valósággal kiköpeti kocsija karburátorát, hogy ne maradjon szégyenben a száguldóval szemben, vagy a sztráda táltosa, mikor odapörköl ennek a csórónak, hogy megmutassa, ki az úr az aszfalton. Idáig érve eszembe jutott egy régi, nedveskés, ködöskés őszi reggel, amikor jó ismerősöm Volkswagen Golfjával indultunk a Mátrából Budapestre. Akkoriban a magyar utakon, magyar rendszámú nyugati márka olyan ritka volt, mint fehér Adidasban sétáló varjú a tsz vetésében. Bevallom: utastársnak való meghívását elfogadva arra gondolRet! Janos tarn, egy-kettő, felvillantunk a fővárosba, mit számít száz- egynéhány kilométer egy ilyen masinának. Már láttam magam, amint kajánul nézek vissza azokra, akik mellett elsuhanunk. De mekkorát tévedtem! A Golf, az én Laci barátom jóvoltából csak gurult, gurult, hatvannal, hetvennel, nyolcvannal. Akár őrnaszád a parti vizeket, szántotta a leb- benő párát maga előtt, egyenletesen, nyugodtan, nagyvonalú eleganciával. Közben — gondolom, említeni sem kellene — Moszkvicsok, Skodák, Wartburgok, sőt Trabantok hagytak el bennünket, nem egy közülük bizony csattogva, zörögve, prüszkölve az egymás előzésében kifejtett erőlködéstől. Volánjaik mellől nem büszke, inkább értetlenül csodálkozó tekintetek keresték a Golf pilótájának arcát: miért nem kapcsolgat, miéft nem nyomja a pedált, amikor tehetné? Egy ilyen kocsival! — Hajtsatok, ha any- nyira sürgős! Mi nem repülőgéphez megyünk! — Laci mindössze ennyit fűzött a körülöttünk zajló kergetőzéshez már valahol Hatvan és Gödöllő között. Azonkívül az élei ennél fontosabb dolgairól beszélgettünk, miközben az előzők által is megbámult, még inkább irigyelt márka, gyorsulásának és végsebességének fitogtatása nélkül, akár hőmérőben a higanyszál, kúszott végcélja felé. Megjegyzem, Laci már akkor úr volt, amikor megismertem, méghozzá főúr, aki részben családi tradícióként, részben többéves nyugat-európai pincérkedése során tanulta meg, hogy ,)egy úr a pokolban is úr”. Meg az országúton is. Zavar a demokráciában Balogh József fj fa én történetesen Bo- Iíviában lennék külföldi újságíró és azt látnám, hogy minden épületen plakátok hirdetik: védjük meg a demokráciát, védjük meg az elnököt, biztosan azt a tudósítást küldeném haza lapomnak, hogy itt valamilyen puccs, hatalomátvétel, diktatúra veszélye fenyeget. Gondolom, ma Magyarországon nincs ilyen helyzet, a plakátok mégis az utcára kerültek. Kétségtelenül zavar keletkezett az utóbbi napokban az alkotmányos demokrácia értelmezésében, ám az is kétségtelen, hogy egy személyi döntés körüli vita nem ér annyit egyik tábor képviselőinek sem, hogy szakítópróbát tegyenek, s odáig mérgesedjék a vita, hogy azt a látszatot keltse, mintha az egész demokrácia veszélybe került volna. Elsietett hangok, elkapkodott vélemények hangzottak el, láttak napvilágot, holott első perctől látszott: most is az Alkotmánybíróság lesz hivatott kimondani a végső szót. Ezt igazolja az is, hogy a koalíciós pártok kezdeményezték a köztársasági elnök hatáskörének alkotmányos gyakorlásáról beterjesztett országgyűlési nyilatkozat megtárgyalásának elhalasztását, mert meg kí- _ vánják várni az Alkotmánybíróság döntéséi, nyilatkozatukkal nem akarják befolyásolni azt. Az ellenzék józan körei is megelégedéssel fogadták a koalíciónak ezt a lépését, ugyanakkot megmaradtak a szélsőségesebb szárnyakra jellemző hangok is. Sajnálatos, hogy kevésszer van alkalmunk megtapasztalni a vélemények egybeesését, s elég gyakran a tömegeket is megtéveszteni képes szélsőséges vélemények döntik el a közéletet. Ugyanakkor az is igaz: mind a két oldalon találhatóak olyan vélemények, amelyek a közös pontot keresik, s nem szenvednek szereptévesztésben. Ezt a szándékot kellene erősíteni. A döntés rövid időn belül várható, ám az alkotmányos demokrácia továbbra is és mindaddig veszélyben marad, amíg egy személytől, egy eseménytől függ. Ha továbbra is lesz, aki a vihar látszatát kelti ott, ahol a szellő is alig lengedez. Bár utcán vannak a plakátok, bár fizetett politikai hirdetés jelent meg keddi lapunkban, hogy ,,mentsük meg az elnököt", reménykedjünk abban, az arra illetékesek bölcs döntése után valamennyi vitázó fél levonja a szükséges tanulságot, és mi is meggyőződhetünk róla, hogy alkotmányos válság nem fenyeget. Már csak azért sem, mert ahol Alkotmánybíróság dönthet, ott ez aligha fordulhat elő. Kommentár A mi expónk Máthé Csabo , p gy héttel a tavaszi h, BNV kapuzárása után a keleti régió számára egy igen fontos üzleti bemutató és nyugodtan mondhatjuk vállalkozás indul, a II. Kelet—Nyugat Nemzetközi Kiállítás és Vásár, amely mától, öt napon keresztül várja a szakembereket és a nagyközönséget. Ahhoz az üzleti körhöz igazodik a nyíregyházi expo, amely a földrajzi adottságunkat kihasználva igyekszik korrekt, megbízható partnere lenni a volt Szovjetunió köztársaságaiból, Romániából Szlovákiából érkezett üzletembereknek. A találkozás tavaly- megtörtént, amelynek eredményét nehéz számszerűsíteni, hiszen számos nagyvállalat, kisebb társaság, magánvállalkozó kötött üzletet szomszédainkkal. Egy éve úgy fogalmaztunk: az expo meg- adtá a lehetőséget a kontaktusra, összehozta a különböző országok kereskedőit, most már rajtuk a sor, ezt mennyire tudják kamatoztatni. A tavalyi expo zárásakor ígéretet kaptunk a szervezőktől, hogy hozzákezdenek az idei kiállítás és vásár megrendezésébe. Ezt sikerrel tették, a nagy létszámú kiállítók, a telt ház. a reményt keltő üzleti kínálatok szolgálnak ehhez alapul. Bár először nagyobb területen, a repülőtéren tervezték a rendezést, később visszatértek a városközpontba, amelyet a nagyközönség jobban meg tud közelíteni. Valamit valamiért, nyilatkozta Lendvai István vásárigazgató, és ennél a mondatnál arra utalt, hogy a Buj- tosi Szabadidő Csarnok környékén lakók nem a legszebb jelzőkkel emlegetik a kiállítás szervezőit. Nincs megoldva a parkolás, ami a jövő év egyik legnagyobb feladata lesz. A szomszéd országokból sajnos sokan jönnek olyanok, akik nem tudják, vagy nem akarják kifizetni szállásukat és vagy személygépkocsikban, buszokban vagy a bokrok mélyén alszanak. Számukra mosdási és WC-használati lehetőség nincs. Lehet az a magyarázat is, hogy az igényesebb szálláshelyek. telítettek. Talán másod-, de többnyire harmadosztályú szálláshelyeket lehet még találni, ami már nem elégíti ki az igényeket. Egy tavalyi gond, a vendéglátás, úgy érzem, meg fog oldódni, erre most külön ügyeltek a szervezők. Az expót kiemelt rendezvényként kezeli a nyíregyházi önkormányzat csakúgy, mint a vállalkozói réteg. A tavalyi nyitókiállítás tanulságain okultak a rendezők, igényesebb, szervezettebb a rendezvény, amelyet jegyeznek határainkon túl is. Egy kérés: lehetőleg gyalog közelítsék meg a csarnokot, mert parkolót nagyon nehéz lesz találni. Nézó'^ont^