Kelet-Magyarország, 1992. június (52. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-22 / 146. szám

1992. június 22., hétfő CSUPA ERDEKES Kelet-Magyarország 1 1 rovata ŐRSZEM Esély a túlélésre Tapasztalatcse Münchenben Német kommandósok akció közben. Nyíregyháza (KM — Cselé- nyi György) — A közelmúlt­ban a megyei rendőr-főka­pitányságok közbiztonsági igazgatói Mün­chenben a ba­jor rendőrség felépítését, működését, biztonsági helyzetét, az utánpótlás ne­velését, a tö­megrendezvé­nyek biztosítá­sát, a repülő­gép-eltérítés és a tússzedés elleni védeke­zést tanulmányozhatták. A rendezvénysorozaton részt vett Tamás Lajos alezre­des, az MRFK vezetőjének közbiztonsági helyettese is, aki minden bizonnyal előbb-utóbb a szabolcsi rendőrségnél Is bevezethető dolgokat látott. — A bajor rendőrségnek nemcsak a technikai felsze­reltsége ámulatba ejtő, ha­nem a célszerű, praktikus gondolkozása is — említet­te a főkapitány-helyettes. Náluk a bűnügyi statiszti­kai szemlélet háttérbe szo­rul. A fő feladatnak azt te­kintik, hogy ha valakinek rendőri segítségre van szüksége, akikor azt a lehe­tő legrövidebb időn belül kapja meg. Valamennyi rendelkezésükre álló embe­rül. A fő feladatnak azt te- ennek rendelnek alá. Pél­dául, ha München valame­lyik utcáján azt kiáltom: Polizei (!), akkor bizonyos, hogy oda néhány percen belül több BMW járőrkocsi érkezik. — A mi rendőrségünkhöz képest jobb létszámhelyze­ten kívül mi áll e produk­ció hátterében? — A technika, a kompu- terizáltság. Ott az ügyeleti szolgálat papírt és ceruzát nem használ. A számítógép monitorján azonnal megje­lenik, hogy hová kérnek segítséget, s a térségben a legközelebbi URH-gépko- csi hol tartózkodik. A jár­őröket szinte egy gombnyo­mással irányítják a hely­színre. Ott az egyenruhás a legfontosabb rendőr. — A nagyobb útkeresz­teződéseket videokamerák­kal figyelik. A forgalmat az adott helyzetnek megfe­lelően gyorsíthatják, vagy lassíthatják. A lámpák köz­pontilag pillanatok alatt átprogramozhatók. A sza­bályokat szigorúan meg­tartják. — Németországban gya­koriak a tüntetések. Ehhez hogyan viszonyulnak? — A szervezők az ilyen irányú igényükkel, vala­mint az engedélyezés irán­ti kérelmükkel az önkor­mányzathoz fordulnak. A végzés az illetékes bíróság­nál megtámadható. A rend­őrség a törvénytelennek mi­nősített csoportosulás ellen lép fel, de akkor aztán kő­keményen. Nem ritkán víz­ágyúkat is alkalmaznak. Úgynevezett bevetési egy­ségeket hoztak létre, mon­danom sem kell, maximá­lis technikai felszereltség­gel. — A terrortámadás elleni védekezést is tanulmá­nyozhatta? — Természetesen A München Il-n, Európa egyik legnagyobb repülőte­rén éjszakai bevetési gya­korlaton vehettem részt. Életszerűen lejátszottak egy tússzedéssel együtt já­ró repülőgép-eltérítést. A terroristák elleni harc esz­közei és módszerei szakmai titkok, melyekről nem nyi­latkozhatok. Csak annyit mondok: a terroristáknak önmaguk megadására csak egy esélyt adnak. Ha nem élnek vele, megsemmisítik őket. Egyébként a német rendőrség a legtöbb intéz­kedését videóra veszi, s így a történteket később senki sem magyarázhatja a való­ságnak ellentmondóan. Arra büszke voltam, hogy a fizi­kai és önvédelmi készség tekintetében a mi Jonatán csoportunk tagjait a német kommandósok sem múlják felül. De e téren is a bajo­rok bámulatos eszközöket vehetnek igénybe — fejezte be Tamás Lajos alezredes. A tiszt félelme Nyíregyháza (KM) — Ko­vács András nyugalmazott katonatisztnek van egy ér­dekes és hasznos szenvedé­lye. Amellett, hogy a nyír­egyházi déli alközpontban polgárőr, a KGST-piacra is rendszeresen kijár, ahol a zsebtolvajokat szemmel tartja, sőt, ha tudja, lelep­lezi, illetve rendőrkézre ad­ja őket. Még a rendőrségen, továbbá a bíróságon való tanúskodástól sem sajnálja az időt, a fáritíságot. Kovács űr mutatja, hogy a tevékenységéről lapunk is többször hírt adott. Példá­ul kiderült: Alezredes — tigrisugrással — címmel jó­magam számoltam be arról, hogy 1990. márc. 3-án a KGST-piacon egy zsebtol­vajt — aki az elfogásakor igen agresszívan viselke­dett — milyen bravúrok után tudott atadni a rend­őrnek. Tavaly február 20- án a 12-es buszon csípett el bűnözőket. Megtörtént: a vásártéren egy román ál­lampolgártól elloptak egy rádiót. A rendőröknek Ko­vács úr mutatta meg: ki, s melyik batyuba rejtette. De a hasonló eseteket szinte vég nélkül sorolhatnánk. Ezek után azt hiszem, nincs, aki azt mondja: Ko­vács András nem érdemel önvédelmi lőfegyvert. Egyébként 29 éve van pisz­tolya. Az új rendeletnek eleget téve levizsgázott, de most mégis attól tart, eset­leg nem tarthatja meg fegyverét. Ha ez bekövet­kezik, az talán a sorsa, vagy az előírások nevetsé­ges, vagy inkább siralmas paradoxona lenne. Szinte csodát művelt... Segítsük őket! Gyerekek foglalkozás közben Nyíregyházán, a Szabolcs utca 2. sz. alatt. Nyíregyháza (KM — CS. GY.) — A megyében számos olyan 6 éven aluli sérült gyermek van, akikkel az is­kolakezdés előtt speciálisan kellene foglalkozni. Ezt az ÉPOfiSZ, vagyis az Értelmi Fogyatékosok Érdekvédelmi Szövetsége vállalja is, de saj­nos számos gonddal küzd. A Nyíregyháza önkor­mányzata által a Szabolcs utca 2. szám alatt biztosított helyiség a mai viszonyok kö­zött tulajdonképpen nagy dolog, s köszönet is jár érte De az egyetlen szoba (amely jelenleg öltöző, tornaterem és klubterem funkciót is ellát) a speciális gyermekfoglalko­zások lebonyolítására kevés­bé alkalmas. — Igyekszünk a szülőket is megtanítani arra, hogy a sé­rült gyerekük fejlődését ott­hon hogyan mozdíthatják elő, a kicsiknek pedig közös­ségi élményt próbálunk nyújtani, melynek során megtanulnak a többiekhez alkalmazkodni — mondta Tárnái Ottóné pszichológus, az ÉFOÉSZ megyei szerveze­tének titkára. — Jelenleg he­tente csak egyszer (kedd dél­utánonként) tarthatunk ösz- szejövetelt. Egyszerre opti­málisan csak 3—4 gyerekkel lehet foglalkozni, de van amikor összejön itt 12 is. Igény lenne arra is, hogy a szülők napközben is bármi - kor bejöhessenek, s egy szo­ciális gondozó segítse őket. Az ÉFOÉSZ a kiadásait a pályázatokon nyert pénzből fedezi. A vezetőség társadal­mi munkában tevékenyke­dik. M-né P. E., nyíregyházi la­kos a 4,5 éves kislányával, Noémival jött el. A gyerek csökkentlátó. — A legnagyobb gond • az — említi az édesanyja —, hogy Noémi nem tud rágni. Az ételeket darálva és folya­dékkal hígítva eszi meg, s emiatt nem járhat óvodába. Amióta (4 hónapja) az itteni foglalkozásokon részt vesz, sokkal kevesebb a gond ve­le. Például a személyes név­másokat nem cseréli fel, s ezen kívül rágni is tanítják. E téren is értünk el ered­ményt. Itt sajátította el a po­hárból való ivást, sőt már kanállal egyedül étkezik. A gyerekektől való félelme megszűnt. Otthon Zsóka és Valika néniről szinte árado­zik, akik vele rengeteget be­szélgetnek, rajzolnak, játsza­nak. Az említett problémán­kat egy orvos sem hallgatta meg igazán. Itt tudtuk meg, hogy Noémi nemhogy nem szellemi fogyatékos, hanem egyenesen intelligens. Taná­csokat is kapunk, meg egyál­talán a légkör kellemes, csa­ládias. Jó lenne, ha a speci­ális gondokkal küzdő gyere­kek több óvodai helyet kap­nának. Hogy megyei szintű prob- jelzi, hogy a nyíregyházi Szá­lúméról van szó, azt az is bölcs utcai épületben ibrányi szülőkkel is találkoztam. R. Józsefné és az M. házaspár elmondták: a gyereküket gyógytornára hordják, s sze­rintük egyszerre 6—7 nebuló számára kevés a hely. Ko­rábban Ibrányban is volt egy úgynevezett korai fejlő­dő csoport, de az sajnos va­lamilyen oknál fogva meg­szűnt. Pedig a gyógypedagó­gus a gyerekeken szinte cso­dát művelt. Tudomásunk szerint a probléma megoldá­sára az ibrányi polgármester segítséget ígért. József és a bűvös Megismételt Mondald-siker" Szatmárnémeti—Nagyká­roly (Mester Ágnes) — Meg­ismételte fergeteges sikerű romániai körútját a nyír­egyházi Mandala Színház fi­atal társulata június 14-e és 18-a között. Újra felléptek Szatmárnémetiben és Nagy­károlyban, s egy-egy elő­adást tartottak a Nagybányai Drámai Színházban és a Nagyváradi Nemzeti Szín­házban is. Négy nap, négy város, hat előadás, sok száz néző, több órányi taps, kazalnyi virág. Pedig voltak gondok a kö­zönségszervezéssel. A szat­márnémeti MADISZ-nak és lelkes vezetőjének, Miskolczi Endrének nem sikerült min­den alika'l ómmal teltháznyi közönséget becsalogatni a színházba. Talán a plakát volt kevés, talán a ballagás hétvégéje nem volt szeren­csés időpont, de más is nehe­zítette a szervezést. Nagybá­nyán egy önkényesen hozott polgármesteri döntés értel­mében a színház magyar nyelvű plakátját nem lehe­tett a városban kiragasztani. Mégis volt előadás — a ter­vezett kettő helyett ugyan csak egy, de az legalább telt­házzal. Nagybányán nem kis köszönet illeti a magyar plé­bánosokat, köztük Sikolya Bálintot, Máramaros megye főesperesét, aki prédikáció­jában ajánlotta híveinek a ,,József és a bűvös kabát" előadásának megtekintését. Az idős plébános maga is felállva tapsolt a bibliai té­májú rockimusical nagybá­nyai bemutatkozásán. A hétfői szatmárnémeti előadás vendége volt a nyír­egyházi önkormányzat kül­döttsége: Seszták Oszkár, a Humánpolitikai Bizottság el­nöke, Keresztes Dénes bizott­sági tag és Závarkó Mihály kulturális referens. A kül­döttség a városban tárgyalt a helyi önkormányzat képvi­selőivel Szatmárnémeti és Nyíregyháza tervezett test­vérvárosi kapcsolatairól. A MADISZ egyébként gaz­dag programot szervezett a Mandala Színház számára, amelyben a napi egy vagy két fellépésen túl szerepelt Ady Endre szülőházának meglátogatása Érmindszen- ten — a falut ma hivatalo­san Ady Endrénék hívják! — és egy költői kirándulás is belefért a szoros időbeosz­tásba, ahol a Teleki-kastély­ban berendezett Petőfi-mú- zeumot láthatta a társulat. Letűnt korok híradásai Kölcsönzés a múzeumból Nyíregyháza (KM) — Elfeledett, értékes hagyo­mányt elevenít fel a nyír­egyházi Jósa András Mú­zeum. Annak idején épp Jósa András, a híres or­vos és régész tájékoztatta a Nyírvidék c. újság ha­sábjain az olvasókat a múzeum könyveiről, fo­lyóiratokról, az új publi­kációkról. A múzeum könyvtárá­ban eddig csak a múzeo- lógusok, történészek for­gathatták a letűnt korok híradásait, a kuriózum­értékű könyveket, kiadvá­nyokat. Mostantól a főis­kolai hallgatók, érdeklődő kutatók is megismerked­hetnek a könyvtár kin­cseivel. Nemcsak helyben lehet használni, hanem a kiadványok fénymásola­taihoz könyvtárközi köl­csönzéssel hozzájuthatnak a megye távolabbi részei­ben élők is. Csak ízelítőül néhány kiadvány. A folyóiratok közül Szabolcs vármegye hivatalos lapja 1903— 1917-ig, és 1921—1935-ig a vármegye eseményeit, határozatait közli. A köz- igazgatási állapotokról ad hírt Szabolcs Vármegye Jelentése 1896—1944-ig. A História 1928, 1929—1931- es évfolyamaiban a ma­gyar műemlékekről, hon­ismeretről és helytörté­netről olvashatunk, benne a Hadimúzeumi lapok c. cikksorozatot. A magyar gyáripar független sajtó- orgánuma, a munkaadók szociális érdekeit, műsza­ki ismereteket is terjesztő szaklap volt a Honi Ipar (1910—1913). Kikölcsönöz­hető a Törvényhozási és törvényszéki csarnok 1860, 1861—63-as évfolyama, benne értekező cikkekkel, jogesetekkel, az akkori országgyűlési törvényho­zásról szóló érdekességek­kel. Ugyanígy a Jászi Osz­kár szerkesztette neves Huszadik Század 1908—10. 1911, 1912-es évfolyama; a nyíregyházi Igazság c. szépirodalmi és társadal­mi hetilap 1912-es megje­lenése; a Hónap c. szép- irodalmi, művészeti és tu­dományos folyóirat 1912- ből. Az évkönyvek, nap­tárak közül nagy érdeklő­désre tarthat számot a szókimondásáról elhírese- dett szépirodalmi lap, a Magyar Szemle emlékal­buma 1888—1898-ig, az 1907-es Szanatóriumi nap­tár, amely a versek és írások között a József kir. herceg Szanatóriumról kö­zöl publikációt. Krúdy Gyula írását is olvashat­juk A Fehér Kereszt Or­szágos Lelencház Egyesü­let 1910. évi naptárában. Különleges élményt ígér Voltaire összes munkái­nak 1791—92-es kiadása francia nyelven. A köny­vek, folyóiratok megte­kinthetők és kutathatók a Jósa András Múzeum könyvtárában, cím: Nyír­egyháza. Benczúr tér 21. Hintónjáró násznép Nyíregyházán a hétvégén rendhagyó módon tették emlékezetessé esküvőjü­ket Nemes Tünde és Dan- kó László, akik a násznép kíséretében hintóval vo­nultak a házasságkötő te­remig. HARASZTOSI PÁL FELVÉTELE

Next

/
Oldalképek
Tartalom