Kelet-Magyarország, 1992. június (52. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-22 / 146. szám
HATTER Kelet-Magyarország 3 KÉTES-E A „3 S”? Bizakodó hangulat az Euromobiliben 992. június 22., hétfő Mátészalka (KM — G. B.) — „Felszámolás közben a termelés zavartalanul folyik” — írhatnánk ki újabban a rövid pályafutása alatt a poklok kínját is megélt mátészalkai „3 S Euromobili” olasz—magyar bútorgyár kapujára. Az üzem dolgozói persze csöppet sem bánják, hogy ekként alakultak a dolgok. Sőt, egyre bizakodóbbak, hisz korábbi félelmükkel ellentétben a felszámolók nem bezárni, hanem közreműködésükkel pontosan rendbe hozni akarják az Euromobili szénáját. ____________________ Összeroppantak Az első fecskék között, két évvel ezelőtt alakult vegyes vállalat, amelynek alapítói az olasz Snaidero, a Szatmár Bútorgyár és a Skála (innen a három S elnevezés), a külföldi tulajdonos irányításával még akkor hatalmas beruházásba kezdett, ami jó magyar szokás szerint elhúzódott, s csak nemrég fejeződött be. Mire készen lett, a forgótőke elfogyott, s nem maradt pénz az igényes, drága alapanyagok beszerzésére, végső soron a gyártásra. Hitelt kellett felvenniük, amelyek magas kamatai, a bérleti díj, lízingterhek mellett, tavaly ősszel összeroppantot- ták a vállalatot, amely végül bejelentette a fizetésképtelenséget. Ekkor külső szakértők átvilágították a cég gazdálkodását. Közben megkezdődtek a tárgyalások a hitelezőkkel. Miután ez nem vezetett eredményre, nem maradt más hátra, mint a felszámolás. — Indult a felszámolás április közepén, ugyanakkor pedig, miközben a tél folyamán néhány hónapig állt is a gyár, szinte minden exportpiacunk megmaradt — emlékszik vissza a meglehetősen furcsa helyzetre a „3 S” kereskedelmi igazgatója, TérNem bezárni, hanem termelni jék Zoltán. — A belföldi vevőink bizalmát, amelyet végül is a finanszírozási gondok okozta megbízhatatlan szállításainkkal vesztettünk el, nekiláttunk visszaszerezni, hisz a felszámoló Hextra Kft. is azonban a véleményen volt, nem bezárni, termelni kell. Eközben meg kellett tenni bizonyos ész- szerűsítési lépéseket. Sajnos, ötven adminisztratív és fizikai dolgozót magunk bocsátottunk el, de még rajtuk kívül is voltak, akik a bizonytalanságot látva önszántukból hagyták itt a céget. Jelenleg teljes gőzzel folyik a gyártás az ország egyik legmodernebb bútorgyárában. Sikerült „visszacsábítani” a hagyományos vevőket, sőt új piacokat is szereztek. Ügy tűnik jó úton haladnak, hisz újraindították valamennyi korábban készített termékcsoport teljes vertikumát. A német, osztrák, belga, francia IKEA-áruház- láncoknak konyhabútorokat, németországi megrendelésekre különleges asztalokat és rusztikus irodabútorokat szállítanak. Bár a korábbi vezérigazgató, Kosa Barna nemrégiben úgy döntött, otthagyja a Három S-t, s így helyét megbízottként Szabó HARASZTOSI PÁL FELVÉTELEI István gazdasági helyettes vette át, a vállalatnál most bizakodó a hangulat. Már Yan remény — Mindannyiunk szerencséjére, a felszámoló világosan felmérte a helyzetet és úgy döntött, hogy bár megvan számára a kockázata is a dolognak, de gondoskodik a termelés finanszírozásáról — vélekedik a kereskedelmi igazgató. — Ugyanis előnyösebb feltételekkel tud értékesíteni egy működőképes vállalatot, karbantartott gépekkel és piaccal, mint egy olyat, ahol megszűnt az élet és bezárták a kaput. Így aztán most már van remény, hogy ez a korszerű gyár és az itt dolgozó szakembergárda egy új tulajdonos alatt is bútort, sőt minőségi bútort gyártson. Átkelés a határon Féügaki az líraion Írói Ibrány (MTI) — Magyar— ukrán érdekeltségű ipari üzemeket hoz létre a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei Ibrány községben a nyíregyházi HID KELETRE Kft. és a szimferopoli NOOSZFERA cég. Az üvegipari, valamint a fa- és fémipari összeszerelő, illetve a féldrágakőfeldolgozó üzemekben a tervek szerint év végéig folyamatosan indul be a termelés. A nyíregyházi egyszemélyes kft.-t létrehozó magánvállalkozó, Szkita Györgyné Rimán Erzsébet az MTI tudósítójának elmondta: az üzemeket a Taurus Gumiipari Vállalat volt ibrányi telepének épületeiben alakítják ki. Az üveggyártó gépsorok szerelését már megkezdték, s a munkában részt vesznek a technológiát adó ukrán szakemberek is. Az elképzelések szerint havonta mintegy négyezer négyzetméter üveget állítanak elő, amit belföldön és külföldön értékesítenek. Az üzemekben összesen ötven embernek teremtenek munkahelyet. A munka- folyamatokat irányító szakemberek a szomszédos országból jönnek. A féldrágakő, alapanyagot az Ural-hegysé- gen túlról hozzák Szabolcsba. Az 51 millió forintos beruházáshoz a kft. jelentős állami segítséget kapott. A költségek 50 százalékát munkahelyteremtő támogatásként vehették igénybe. A HID KELETRE Kft. — nevének megfelelően — működésének másfél éve alatt igen jó kapcsolatokta alakított ki Grúzia, Kazahsztán, Litvánia, Oroszország, Örményország több cégével is, jelentős mennyiségű árut értékesítenek, illetve importálnak. Tárca B iztosan minden nyíregyházi lakos megfejtette már: minek a rövidítése az utóbbi időben a képernyő valamelyik csatornáján megjelenő HBO. Szerintem csak azt jelentheti, hogy Házi Buli Oh. Mert amióta rávarázsolták a képernyőre, áll a házibuli. Nemcsak a városban, hanem nálunk otthon is. Kezdődött azzal, hogy mindent felforgatott. A megszokott csatornákról arrébb lökte a megszokott műsorokat, a legjobbakat, a legtöbbet nézetteket pedig egyszerűen eltüntette, hogy nesze piszok néző, majd lesz neked hiányérzeted, aztán örülsz, hogy veheted a HBO-t potom hatszázért. Azért megvallom őszintén, várakozással töltött el ama ígéret, hogy jön a fényképes igazolvánnyal ellátott megbízott, de nem jött. Pedig megmagyarázta volna, mi abban a jó nekünk, ami nekik és hogy én is elmagyarázhattam volna: mit kérek, amiért először megvásároltam egy antennát, aztán bevezettettem saját pénzemen a kábelt, majd amikor ezt bekötötték, elvágták az antenna koakszát, így $f3 ilaltígh^.l^sc í most nem tudok visszakapcsolni rá. Csak fizethetek és nézhetem a rádiót, mert az még kábelkomtalanul működik. (Csak el ne szóljam magam.) Szóval jött Amerika legnagyobb tévécsatornája, a világ legjobb filmjeit hozta a lakásunkba. Egy hétig. Most kék fény van és hangzavar ha véletlenül rátéved ujjam a keresögombon I erre a csatornára. De a próbahét nagyon megérte. Mert ha az akkor vetített filmek a legjobbak voltak, mi jöhet még ezután? Míg a csatornán látható kék fényt néztem, azon is elgondolkodtam: vajon van-e joga egy kft.-nek szórakozni egy 102 ezres várossal, elvenni másutt sugárzott műsorokat, s pénzért adni, mikor már épp elég sok családnak kifizetni az 500 forintra felemelt tévéelőfizetői dijat. Azt sem tudom, jogosult-e rátelepedni azok csatornájára is, akik nem vevők ajánlatára. 'Azt viszont tudom, hogy amióta ez az új csoda belépett a házba, ahányon vagyunk, annyian keressük a csatornákat. Az ereszcsatornát átpakoltuk a fürdőkádba, az ivóvízcsatornát kivittük a telefonvezeték csatornájába, mert azzal is befürödtünk, a szennyvízcsatornát pedig épp most akarjuk elvezetni a Kábelkom otthonába. Hagy fogjanak rajta esténként ők is valamit. Kállai János A z eléggé elcsépelt, de el nem évült himnuszéneklési, illetve: nem éneklési „jelenség" vagy alkut tünet talán eszembe sem jutott volna, ha nem látom az egyik malmöi fociközvetítés nyitányát. Az angol és a francia csapatok és a feszes rendben sorakozó zenekar közé ékelődve állt egy férfi, és énekelt. Amolyan előéne- kesként, érces hangon into- nálva a God save the Queen-t majd a Marseil- les-t, kedvet, hangulatot csinált az együttzengéshez. Es zúgtak, szárnyaltak, sok- ezer torokból a himnuszok. Felemelt fejjel, nyílt tekintettel vállalták ezt a nemzeti jelképet, és nemcsak a pár pillanat múlva egymás-' nak eső csapatok —, akik feltehetően erőt merítettek, hitet, tartást a számukra szent énekekből —, hanem mindenki, aki ott volt a stadionban.. - y Nem akármilyen ünnepségen vettem részt nemrég. Az új tanámemzedéket útjára indító nyíregyházi diplomaosztón. Volt himnusz- és szózat éneklés, pontosabban vérszegény kísérlet arra, hogy a szintén nagyszámú tömeg föléemelkedjen hangjával a lbizony gyatra minőségben megszólaló gépzenének. De nem! Nem ez történt. Klimpírozva, re- csegve-ropogva „elzengtek” dallamba-szövegbe rögzült nemzeti jelképeink, és a kisszámú vállalkozó is halkan, szinte félve-szégyellve valamit énekelt. Valami nem stimmel, mondtam magamnak. Valószínűleg az előénekes hiányzik. Lám, lám, ott a svéd stadionban milyen flottul ment minden. Vagy valami mást kellene költeni? Valamit biztosan! • Szatmári mézes A SZERZŐ FELVÉTELE lett göngyöleg is szerepel a „segítés” formájában. A helyi szövetkezetben minden behozott mézet minősítenek, s ettől függően fogadják (vagy nem veszik át) a beszállított mézet. A gyarmatiak a Polgär és Vidéke Afész-szel alakítottak ki ke- reskedélmi kapcsolatot. Az átvett és minősített (képünkön) mézért szinte azonnal megkapja a termelő az érte járó pénzt. KOMMENTÁR Üzleti terv Máthé Csaba N aprakész információ és üzleti terv. Bármennyire meglepő volt, a napokban a nyíregyházi inkubátorházban járt amerikai szaktanács- adó ezt a két hiányzó momentumot emelte ki, amely elősegíthetné a magyar vállalkozók előbbre jutását. Valóban megjelölte a magas hitelkamatokat, a belföldi piac lassú összeomlását, de mindezeket csak az előbb említett két tényező után mondta. A szabolcsi exportálók elsősorban az amerikai, ázsiai és nyugat-európai versenytársak termékkínálatára, árskálájára kiváncsiak, amit a jelek szerint nehezen tudnak beszerezni. A különböző adatbankokhoz való csatlakozás egyelőre nehézkes és körülményes. A nyári zöldség-gyümölcs szezon indításakor nemcsak a hazai, hanem összehasonlításként a külföldi árak is szükségesek. Egy gyors, megbízható hír-, csatorna közvetlenül, a termelőnek és a kereskedőnek is jelentős nyereséget eredményezhet. Ugyanez érvényes az ipar bármelyik ágára, ahol a szűkös hazai kínálat miatt az import mindent letarol. A megyénkben élők többsége elsősorban a mezőgazdasági termékek értékesítéséből tartja fenn magát, illetve egészíti ki jövedelmét, és olyan árakkal kalkulálnak, amely sokszor nevetségesen alacsony. ötletünk van, szerzünk hozzá pénzt és már mehet is a vállalkozás. Ettől intett óva az amerikai szak- \ tanácsadó és tegyük hozzá \ jogosan.. A megvalósítás ; előtt egyetlen egy csátor- I nát, az üzleti terv megalkotását elengedhetetlen köve- i telménynek tekintette Ha nincs jól átgondolt, kitalált, megszervezett koncepció,, akkor hiába á bombajó ötlet, a zsáknyi pénz, az esetek többségében a vállalkozás kénytelen csődöt jelenteni. Sajnos mindezeknek ellentmond a magyar gyakorlat, amely a jelek szerint úgy működik, hogy az ötlet adott, ■ még az üzleti terv is úgy-ahogy elkészül, de a hitelként felvett pénz kamata elviszi a tervezett nyereséget. Tisztaberek (KM — M. K ) — Volt már rosszabb kora nyár is — méhész szemmel — mint az idei. A szatmári térség méhészei az akác per- getését befejezték. A korábban működő áfész-szakcso- portok jogilag megszűntek. A Fehérgyarmat és Vidéke Áfész azonban a kapcsolatot nem szakította meg a térség méhészeivel. Cukor, gyógyle/ pény és sok más egyéb mell ««a© Előénekes Barabásnál naponta több mint ezer utast vámolnak a lishatárátkelőn.