Kelet-Magyarország, 1992. június (52. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-19 / 144. szám
4 Kelet-Magyarország MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL i >L> 1992- i™“* 19., péntek Évente 350 dollár Súlyos gond a költségvetés hiánya Budapest (MTI) — A bős— nagymarosi erőmű építésére vonatkozó államközi szerződés megszüntetése nyomán kialakult helyzetet áttekintve a kormány elosztotta a tárcák között a következő időszak feladatait és az e célokra elkülönített 500 millió forintot — egyebek közt erről határozott csütörtöki ülésén a kabinet. A kormány — miként László Balázs szóvivő az ülés szünetében tartott tájékoztatón ismertette — a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium feladatául szabta a beruházással összefüggő kisajátításokból és építkezési tilalmakból fakadó kártalanítási és peres ügyek rendezését, továbbá a dunai víziút-fejlesztés programját és a nagymaros— visegrádi térség táj-helyreállítási programjának kidolgozását. Belügyemket illetően a kormány áttekintette a költségvetés helyzetét, tekintettel az előirányzottat jóval meghaladó hiányra. Az államkassza hiányának legfőbb okát a bevételek elmaradásában látta, ezért a kabinet úgy döntött: kéri az Ország- gyűléstől a bevételi íőösz- szeg módosítását és felhatalmazást egy nagyobb deficit finanszírozására. Az erről szóló törvényjavaslatot még rendkívüli ülésszaka alatt benyújtja a parlamentnek. A kabinet döntött a turistaellátmány felemeléséről. Eszerint a 14 éven felüli kiutazók július 1-jétől évente 350 dollárnak, a 14 éven aluliak pedig évi 150 dollárnak megfelelő konvertibilis fizetőeszközt vásárolhatnak. Azok, akik már kiváltották ez évi 50 dolláros keretüket, júliustól a további 300 dollárra is jogosultak. Megmarad emellett a turistaellátmány prémiumos jellege is. Ami azt jelenti, hogy aki az elmúlt 3 esztendőben nem használta fel éves keretét, jogosult annak visszamenőleges kiváltására. Az 1989 óta takarékoskodók tehát most 500 dollár valutát kaphatnak. A kormány úgy határozott, hogy az Egzisztencia-hitelt ezentúl a Kincstári Vagyonkezelő 1 Szervezet által értékesítésre jelölt vagyontárgyak megvásárlására is igénybe lehessen venni. Ennek értelmében viszont az éves költségvetést módosítani kell olyan értelemben, hogy a vagyonkezelő bevételei megoszlanak a folyó költségvetés és az államadósság csökkentése között. Abban az esetben, ha az értékesítés az Egzisztencia-hitel felvételével a legkedvezőt^), a bevétel az államadósságot csökkentse. Még nincs döntés Budapest (MTI) — Az Országgyűlés csütörtöki ülésnapján folytatta a privatizációs törvénycsomag egyszer már lezárt részletes vitáját. Pál László (MSZP) hangsúlyozta: koncepciójában nem ért egyet a kormányzatnak az időlegesen állami tulajdonban lévő vagyonról szóló javaslattal, ugyanis az túl széles jogköröket ad a vagyonügynökségnek. Módosító indítványaival biztosítani kívánja az ÁVÜ működésének megfelelő nyilvánosságát. A szocialista képviselő felszólalására reagálva Szűcs István (MDF) azt kifogásolta, hogy nem lehet a 24. órában módosító csomagokat benyújtani. Ázzak vádolta meg az ellenzék képviselőit, hogy obstrukciós célból szólnak hozzá a vitához. A kialakult polémia hiábavalónak bizonyult, mivel további érdemi felszólalásra senki sem jelentkezett. így a privatizációs törvényjavaslatok részletes vitáját lezárták. Ezt követően a képviselők befejezték az egyházak idei céltámogatásának felosztásáról rendelkező parlamenti határozati javaslat általános vitáját. A pénzek elosztására vonatkozó javaslatot a parlament emberi jogi bizottsága készítette el. Eszerint a 68 millió forintos keretösszegből 21 egyház és gyülekezet részesülne. A Magyar Katolikus Egyház például 35 millió forintot, a Magyarországi Református Egyház 14 milliót, a Magyar- országi Evangélikus Egyház 7 milliót, az Izraelita Felekezet 2,5 milliót, a Magyar Ortodox Egyház 2 milliót kapna. A céltámogatás ügyében előreláthatólag a jövő héten határoz a Ház. Forró nyomon Kínaiak kiutasítása Nyíregyháza (KM — CS. GY.) — A Nyíregyházi Rendőrkapitányság — a különleges szolgálat bevonásával — a megyeszékhelyi, úgynevezett KGST-piacon és környékén ismét idegenrendészeti akciót tartott. Ennek során a Kopogó utcában egy ház udvarán felállított sátrakban, valamint a lakásban 8 olyan ukrán és 4 román állampolgárt találtak, akik az itt-tartózkodásukhoz semmilyen anyagi fedezettel nem rendelkeztek. Ellenben gázfegyverek, valamint különböző tűr- és rugós kések bőségesen voltak náluk. Lutter Sándor, az akcióalosztály vezetője elmondta: ugyanabban a lakásban 4 kínai személyre is rábukkantak, akiknél ötezer dollárt, továbbá 400 ezer forint készpénzt, illetve mintegy 5 ezer dollár értékű (körülbelül fél teherautónyi), Magyarországra illegálisan hozott ruházati és műszaki árut leltek. Az ukránoktól a tartózkodási engedélyt megvonták, s átadták őket az ukrán határőrizeti szerveknek. A kínaiakkal szemben a vám- és pénzügyőrség büntetőeljárást folytatott le, majd a megyei rendőrfőkapitányság igazgatásrendészeti osztálya a hazánkból való kiutasításukról intézkedett Az említett Kopogó utcai ház tulajdonosa ellen a bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt eljárást kezdeményeztek. Előzetes szóváltás után késsel hátba szúrta apját egy férfi június 16-án Sza- bolcsveresmarton. Az idős ember életveszélyesen megsérült. A tettes ellen a megyei rendőr-főkapitányság eljárást indított. Egy férfi a kisvárdai vasútállomás mellett bántalmazással fenyegetőzve egy 11 éves fiút az órája átadására kényszerített. Az elkövető ellen a Kisvárdai Rendőrkapitányság eljárást foganatosított. A tiszalöki üdülőtelepen feltörték a Rázom Csárdát, Tuzséron pedig az egészség-, valamint a művelődési házat, a kár összesen 70 ezer forint. Antall József miniszterelnök június 18-án dolgozószobájában fogadta Helmut Zilket, Bécs főpolgármesterét, aki Demszky Gábor meghívására egynapos villámlátogatásra érkezett Budapestre. mti — foto Vita a sajtótörvényről Budapest (MTI) — Jórészt a korábban már kifejtett álláspontok, ismert vélemények, hangzottak el a rádióról és a televízióról szóló törvény- javaslat csütörtöki parlamenti vitájában, amelyből kitűnt: néhány, a kétharmados többségre tekintettel konszenzust igénylő ponton továbbra sincs egyetértés a kormányzati és az ellenzéki oldal között. Ilyen pont — miként arra Haraszti Miklós (SZDSZ) felhívta a figyelmet — a Rádió és Televízió Hivatal működésének mikéntje, a közszolgálati média vezetőinek kinevezése, valamint az intézmények gazdasági finanszírozása, azaz független pozíciójuk pénzügyi garanciája. A liberális ellenzék részéről felszólalók mindemellett fontosnak tartották hangsúlyozni, hogy szervesen épüljenek be a törvénybe a monopóliumellenes szabályok. Véleményük szerint ugyanis csak ennek révén lehet megakadályozni a nyilvánosságot eltorzító médiahatalom kialakulását. A szocialisták képviselője azt kifogásolta, hogy a köz- szolgálati rádió és televízió közjogi alapítványi státusa — amely éppen az MSZP javaslatára került be a törvénytervezetbe — a • beterjesztett változatban eltorzult. Ennek következtében a törvényjavaslat bőven tartalmaz állami jogosultságokat a közmédia esetében •— állapította meg a szocialista frakció tagja. Az MDF képviselőjeként felszólaló Kálmán Attila művelődési államtitkár a rádiónak és a televíziónak a művelődésben és a közoktatásban betöltött szerepét összegezte, és ennek kapcsán megállapította: ai ifjúság kulturális informálása nem kap kellő teret a törvényjavaslatban. Az államtikár kritikus hangon szólt a rádió és a televízió műsorairól, és úgy vélekedett: irritáló a kormányzat minden áron való lejáratásának szándéka a közszolgálati tájékoztatásban. A rádióról és a televízióról szóló törvényjavaslat általános vitáját az elnöklő Dörnbach Alajos ugyan lezárta, de — több képviselőcsoport kérésére — jelezte: a nyári szünetet követően ismét megnyitják a vitát, lehetővé téve újabb módosító indítványok benyújtását. Ukrajna királya? (MTI — Panoráma) — Kijevbe készül az ukrán király. Egyelőre nem tudni, mikor szánja rá magát, hogy elhagyja otthonát. Spanyol- országot. Csak az a bizonyos, hogy felfedte szándékait. Igaz, ezeket csak ő maga és a monarchista érzelmű ukrán emigráció veszi komolyan — legalábbis egyelőre. A 44 éves II. Olelko (Alek- szej) és családja előéletéről mostanában mind gyakrabban cikkezik a kanadai és az amerikai ukrán sajtó. Ezeket a hírfoszlányokat, bármily csekélyek legyenek is, azonnal felkarolják a nyugat-ukrajnai lapok. Köztudott, hogy keleti szomszédunk Szlovákiával és Lengyelországgal határos vidékein mindig is rokonszenveztek a monarchia gondolatával, különös tekintettel akkor, ha az 1918-ban néhány hónapig virágzó Ukrán Rusz esetleges felélesztése kerül napirendre. 1918 áprilisa és decembere között Pavel Szkoropadszkij hetman vezetésével önálló ukrán állam jött létre, s erős német hátterével viszonylag stabil államalakulatként működhetett. Olelko 1970, nagyapja halála óta az ukrán királyi család első számú férfi tagja. Hitvallásáról és konkrét visszatérési elképzeléseiről egyelőre nem sokat tudni. Elment a molnár Balogh Géza Elment az utolsó magyar vízimolnár. Csütörtök délelőtt találtam meg asztalomon a barátom üzenetét: meghalt Bak Sándor bátyánk, elárvult a túristván- di malom. Az őszön beszélgettem utoljám jóízűt vele. Lelassult már akkorra a nagy nyári turistainvázió, sárga, meg fakó levelek sodródtak a vízen, s mi könyököltünk a malomhíd korlátján. Majd húszéves ismeretség kötött bennünket össze, így aztán egy-két szóból is értettük egymást. — Aztán volt valami? — nézett rám, s tudtam, az éjjeli halászatra gondolt. — Semmi — feleltem. Ö, hát mért nem szóltak? Az imént szórtam visz- sza a sokat. Már-már rituális módon ismétlődtek köztünk a fenti szavak, húsz éven át mindig így zártuk le az éjjeli kalandot. Szeretett évődni, beszélgetni. Azokkal, akiket megismert, megszeretett. Rengeteg jó embere volt, túlzás nélkül mondhatjuk, ismerte az egész ország. Ami nem csoda, hiszen hatvanöt évig szolgált az istvándi malomban. Még Kende báró fogadta fel valamikor 1927-ben, s ö hűséged volt a Túrhoz, a malomhoz haláláig. Ha azt a lisztet, amit ő megőrölt, most összegyűjtenénk, s a zsákokat egymás mellé tennénk, körbeérné talán a földet. Nem éheznének az emberek. Nyolcvanhat éves volt. Vele elment az utolsó, igazi magyar vízimolnár. Újabb állampapírok várhatók Stabilizáció a, sokkterápia helyett Nyíregyháza (KM) — Csak a stabilizációs utat választhatta a kormány a sokkterápiával szemben, nyilatkozta dr. Balassa Ákos, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója, aki csütörtökön Nyíregyházán, a Közgazdasági Társaság megyei szervezete ülésén tartott előadást a gazdasági folyamatokról. A stabilizációs út négy elemét vázolta az ügyvezető igazgató. A külgazdasági helyzetet elemezve egyértelműen pozitív jelzőket mondott, hiszen a fizetési mérleg aktívuma a 600 millió dollárt érte el, a devizatartalék pedig az 5 milliárd dollárt. Utóbbi hatásaként várhatóan rövid időn belül emelik a lakosság számára adható valutakeretet. A javaslatot már elküldték a kormányhoz, ennek mértéke még bizonytalan. A gazdasági növekedésről szólva Balassa Ákos már negatív jelzőket használt. A kereslet-visszaesést, a beruházások hiányát, az alacsony fogyasztást,- Iá versenyképtelen kínálatunkat jelölte meg okként. Ennek hatására egyre jobban elözönlik országunkat az importáruk. A harmadik elem az infláció megállítása.. Az év eleji prognózisok várhatóan beválnak, a jelek szerint az infláció mértéke 20—25 százalék között lesz. A negyedik eleme a stabilizációnak a belső pénzügyi egyensúly, amely egyre nagyobb hiányokat mutat. Jelenleg a költségvetés hiánya eléri a 100 milliárd forintot és ez megállíthatja a kamatok csökkenésének kedvező folyamatát. Az állami költégvetés hiánya miatt várhatóan a parlament újabb állampapírok kibocsátását engedélyezi, ami a gazdaságból vonja el a megtakarításokat. Ráadásul ezeknek az állampapíroknak a kamatai súlyos terhet rónak a jövő évi költségvetésre. A pénzpiacon a jelentős hiány zavarokat okozhat. Válnak a britek (MTI — Panoráma) — Ha nem sikerül helyrehozni Károly herceg és Diana hercegnő házasságát, lehet, hogy elkövetkezik a negyedik válás is II. Erzsébet királynő családjában, de bárhogy is meg vannak döbbenve a brit alattvalók, nincs min csodálkozniuk: egy szerdán nyilvánosságra hozott felmérés szerint az egész Közös Piacban ők válnak a legtöbbet. Fordulat a privatizáció megítélésében lavultak a potenciális kazal befektetők esélyei Budapest (ISB — S. Z.) — „Sokan és sokszor mondták már, hogy a gazdaság elsődleges érdeke a hazai kistulajdonosi réteg és az erős polgárság megteremtése, ám a privatizáció mind ez ideig nem járult hozzá érdemi módon ehhez a folyamathoz” — jelentette ki Csuhaj V. Imre helyettes államtitkár, Szabó Tamás privatizációs miniszter kabinetfőnöke a Budapesten megrendezett országos privatizációs konferencián. A decentralizált privatizáció megindulásával, az ahhoz kapcsolódó kedvezményekkel, illetve a munkavállalók és a vállalati menedzsment — vállalatvezetés — tulajdonszerzését ösztönző privatizációs technikák kidolgozásával azonban nagyobb lehetőség nyílt a hazai tulajdonosi réteg kialakulásának az elősegítésére — vélekedett a kabinetfőnök. A munkavállalók és a vállalati menedzsment tulajdonába eddig mindössze 6—8 milliárd forint értékű vagyon került, ami csak a töredéke az összes privatizált vagyonnak — hangsúlyozta Csuhaj V. Imre. Az eddigi költségvetési szemléletű privatizációs elképzelések arra irányultak, hogy a vállalatokat egyben és lehetőleg külföldi befektetőknek adják el, a bevételek jelentős része pedig az államkasszát illette. Ennek eredményeképpen a külföldi tulajdonszerzés aránya jelentős túlsúlyba került a hazaival szemben. A privatizáció decentralizálása kedvezően hatott a hazai tulajdonosi réteg kialakítását célzó folyamatra. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a programban részt vevő és már átalakult, vagy privatizált vállalatok esetében a menedzsment és a munkavállalók jelentős mértékben jutottak tulajdonhoz. Ehhez azonban arra is szükség volt, hogy a hitellehetőségek és a kedvezmények köre is bővüljön. Az Egzisztencia-hitel korábbi módosítása kedvezőbb feltételeket teremtett a hazai tulajdonszerzéshez, s ugyancsak ehhez járul hozzá a napokban a parlament által elfogadott munkavállalói résztulajdonosi program (MRP) is. A potenciális hazai befektetői réteget támogató eszközrendszer fordulatot hozhat a privatizáció politikai megítélésében is — hangoztatta Csuhaj V. Imre. A kormány azt szeretné kifejezni, hogy számít a menedzsmentre az ország gazdasági újjáépítésében; nem úgy tekint erre a rétegre, mint „hata- lomátmentőkre”, hanem mint a gazdasági élet tevékeny szereplőire. A munkavállalókat sem kívánja passzív résztvevőkként számon tartani, — ha tudnak, kezdeményezzenek! Segítségükre lehet ebben az MRP, mint kollektív tulajdonszerzési technika, amely az egyén kockázatát a minimálisra szorítja le. A lehetőségek tárháza azonban még nem merült ki. Ez év őszén várhatóan életbe lép a garanciaintézmény- rendszer, amely ugyancsak a hazai befektetőket segíti majd. Remélhetőleg javulni fognak a hosszú távú hitelezés feltételei, legalábbis „a kamatpolitika iránya errefelé mutat” — derült ki a kabinetfőnök szavaiból.