Kelet-Magyarország, 1992. június (52. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-13 / 139. szám
A Xtiei-Maflitarorszá# hétvégi meíCéHjCett 1992. június 13. A magyar nép Nagy István Attila A mikor először találkoztam ezzel a jelenséggel, még elcsodálkoztam. Másodszor, harmadszor már nem érezhettem ugyanazt, hiszen a folyamatos csodálkozás gyermekded érzésre, lelkivilágra utal. Ma már inkább bosszant, sőt olykor kifejezetten dühít, amikor azt hallom, hogy a magyar nép. A magyar nép szt akarja, a magyar nép azt akarja, hallani jobbról is, bal- 'ól is. Az elmúlt évtizedek alatt nagyon gyakran hivatkoztak politikusaink a magyar népre, egtöbbször olyankor, amikor agy-egy kényes döntést kel- ett „igazolni”. A magyar nép akarja a szövetkezetesítést, meg azt, hogy ne nőjenek a ársadalmi különbségek, mindenki képessége, mindenki szükséglete szerint. Most pedig a magyar nép Európába készül, akarja a /ilágkiállítást, a kaszás nép öldet akar, saját kisbirtokot, gazi rendszerváltást, leszámolást az előző rend minden sívével stb. Boldog és elégedett lehe- ek, mert megéltem egy rendszerváltozást, így aztán unokáimnak majd beszámolha- ok történelmi tapasztalataiméi is. A velünk együtt élő örténelem sokkkai izgalmasabb, mint ami a könyvekből megismerhető. Az előző rendszerben, de a mostaniban se sikerült (legalábbis eddig) megtudnom, -rogy ki az a magyar nép? \míg a tanyán — már gyermekfejjel és kézzel is — a földhöz kötődtem, mert szántottam, egyeltem, hordtam a kévét aratáskor, etettem a jószágokat, s szüretkor tapostam a szőlőt, a néphez tartoztam? Édesapám az ötvenes évek elején, tellett, hogy a földön gazdálkodott, állatokat tartott, mert az adót is fizetni kellett valamiből. Az egyik rokona tiltott sertésvágás miatt feljelentette. A tárgyaláson a nép ellensége lett. Kapott is érte hat és fél esztendőt. Jegyezze meg egész életére, hogy a népet tisztelni és szeretni kell! Amikor apám elszegődött bányásznak, s a föld alatt kereste a kenyeret, akkor már nem a néphez, hanem a munkásosztályhoz tartozott? S amikor tanultam, tanári diplomát szereztem, és értelmiségi lettem, sanda szemmel nézett rám a hatalom, mert az értelmiségiekkel mindig baj van/volt, akkor végképp elszakadtam a néptől? Ki voltam én, amikor ugyanaz maradtam? Napjainkban is elvétve akad olyan politikus, aki, amikor megszólal, és hatásra törekszik, ne a magyar népre hivatkozna. De hát, hol keressük a népet? Én az embereket inkább állampolgároknak nevezném, akiknek meg kell adni a jogot az önálló döntésre, akiknek nem a szívére, hanem az eszére kell hivatkozni először, mielőtt kérni akarunk tőle. Szólamok, hangos dörgedelmek helyett érveket kell sorakoztatni. Csak az ész belátásához társulhat a szív lelkesedése vagy elutasítása. Merre vagy jövendő? E zekben a napokban középiskolások ezrei ülnek utoljára az is- rolapadokban, hogy számot idjanak arról, mivel indította )ket útjára az iskola. Nem az rima mater, hanem az iskola, ímely az elmúlt évtizedekben jórészt megfeledkezett írről, hogy az életbe kilépők izámára olyan ismereteket is idjon, amelyek nincsenek benne egyetlen tankönyvben ;em. A pedagógust nem azért fi- :ették, hogy segítsen diákjá- iak eligazodni az élet által elvetett problémák sokasá- jában, nem azért, hogy jelen egyen a személyiségformá- ódás apró pillanataiban, s a elnőtt bölcs, de nem rezignált tapasztalataival felmu- asson néhány megoldási le- íetőséget. Ezt a magatartást lem vagy alig lehet mérni. A 'ersenyeken elért pontszánok pontosan megmutatják, nennyire jutott a diák egy- >gy tantárgy ismeretanyagá- >ak az elsajátításában. Kö- 'etkezésképpen az is nyil- 'ánvaló, hogy a pedagógus 5 munkát végzett. Persze az talán nem szorul bizonyításra, hogy nemcsak smeretek, hanem érzések is 'annak. S ez utóbbiakat igyanúgy meg kell „tanulni”, nint az adatokat, összefüg- jéseket. Az érettségiző diákok jól- osszul kifejtik a tételeket, az ilnök kihirdeti az eredményt, iste pedig a banketten felnézik a diákcsínyeket. S ki-ki ilindul a maga útján. De vaun merre? Tudják-e diák- aink, hogy jó útra léptek-e? Gondolnak-e arra, hogy esetleg egy egész életre választanak? Foglalkozást, jövendőt. Vagy mindenki a holnapot akarja megélni? A felnőttek is, a fiatalok is? Van-e jövőképe az életbe most kilépőknek? Lehetne még sorolni a kérdéseket, de a válasz nélkül hagyott kérdéseknek semmi értelmük. Az érettségizők egy része tudatosan választott (gyakran szülői segítséggel). Továbbtanul. A kétharmad a munkanélküliek számát szaporítja, vagy hosz- szabb-rövidebb ideig valamilyen munkát talál magának. De akar-e valamit az élettől? Tud-e választani az egyes lehetőségek közül, ha nem kíván csak úgy „beleélni” a világba? Sokan egyáltalán nem. Meglehet, nagynak tűnik majd az ugrás, amit a gondolatmenetben teszek, amikor azt írom, hogy fiatalságunk jövőképének „hézagossága" abban a pedagógiai magatartásban keresendő, amely az elméleti tudás javára lemondott a mindennapi élet megismerésének fontosságáról. Mielőtt azonban bárki is félreértene: nem varrom az iskola nyakába mindazt, amit nem teljesíthetett. Nem ezt várta el tőle az oktatásirányítás. Aztán az évtizedek alatt sokan le is szoktak arról, hogy az iskolának nevelnie is kellene. Most aztán mindent elölről kell kezdeni. Szívós munkával, bölcs türelemmel, figyelő szerettei. Önmagunk és a jövendő érdekében. Képzeletbeli kerekasztal Szőke Judit Nyíregyháza (KM) — Májusban a munkanélküliek száma meghaladta a félmilliót... további kis- és középnyugdíjasok szorulnának ingyenkonyhára... egy érettségi tablón a megszokott derű helyett keserű kamaszos felírat: munkanélküli találkozó ekkor és akkor... Mindeközben — a szakszervezeti pluralizmus 1989-es törvényes alapjának megteremtő- dése óta — az érdekvédelmi szervezetek egymással marakodnak. Az országban működő hét konföderáció közötti kiegyezést sürgette egy felhívás, melyet az Autonóm Szakszervezetek Országos Koordinációja tett közzé. Azt javasolták, hogy vessenek véget a testvérharcnak, hangolják össze az erőket. Hiszen csak közös állásponttal lehet leülni egy tárgyalóasztalhoz a kormánnyal és a munkáltatók képviselőivel a sorra kerülő gazdasági és szociális fórumokon. Le kell zárni a legitimitási vitákat, a szakszervezeti választásokon nem szabad a külső erők akaratának engedni. Megállapodásra kell végre jutni a szakszervezeti vagyon kérdésében is. Vajon felébred-e a szak- szervezetekben a veszélyérzet, megállapodássá érlelődik-e az időnkénti megegyezés? Erről és a kiegyezési javaslat főbb pontjairól kérdeztük három megyei érdekvédelmi tömörülés vezetőjének véleményét. MSZOSZ — GÉGÉNY ISTVÁN, MEGYEI KÉPVISELETVEZETŐ: — Az MSZOSZ 1991 őszén megtartott munkakongresszusa által elfogadott program szelleme ugyanaz, mint amit az autonómok javaslatukban megfogalmaztak. Az MSZOSZ Szövetségi Tanácsának állásfoglalása több mint egy hónapja látott napvilágot, az tartalmazta a további együttműködést. Tovább folynak a tavaly decemberben megkezdett érdek- egyeztetések is, melyek a gazdasági fellendülést hivatottak elősegíteni, vizsgálják, elemzik az árak, bérek ellátási, inflációs alakulását. Van esély arra, hogy több fontos kérdésben sikerül befolyásolniuk a gazdaságpolitika alakítását. A kormányt az államháztartási törvény most már kötelezi, ami azt is jelenti, hogy időben el kell készítenie az állami költségvetés tervezetet a szak- szervezetek bevonásával. Fontos lesz ebben a kérdésben a szakszervezetek egységes fellépése, melyet a kormánynak figyelembe kell vennie. A szakszervezetek közötti választás előkészítése zajlik. A konföderációk között biztató tárgyalások folynak a választók résztvevőinek köréről. Majd ezt követően foglalkozunk a va- gyonosztozkodással. Ebben a kérdésben új helyzetet teremtett az Alkotmánybíróság határozata. Egyébként álláspontunk az, hogy érdekvédelmi célokra szabad a szakszervezeti vagyont működtetni. A konföderációk párbeszéde annak köszönhető: rájöttek, hogy a hatalom a meglévő szakszervezeti vagyont mindenki más kezében szívesebben látná, mint a szakszervezetekében. LIGA — KÖTÉL ZOLTÁN, MEGYEI ELNÖK: — Nálunk, a Mátészalkai A tragikus sorsú királyné Eduard Kaiser: A császári pár Százhuszonöt éve, 1867. június 8-án koronázták meg Wittelsbach Erzsébet bajor hercegnőt, I. Ferenc Józsefnek, Ausztria császárának hitvesét Magyarország királynéjává. A tragikus sorsú, gyönyörű és különös asszony — akinek életét a közelmúltban nálunk is vetített Sisi filmsorozat a fiatal nemzedékkel is megismertette — Magyarországon mindig szeretetnek és tiszteletnek örvendett. Nem kis joggal a haza megmentőjének, őrangyalának tartották, emlékmúzeuma is volt. Szobránál mindig díszlett néhány virágszál, a róla elnevezett Er- zsébet-híd pedig őrizte nevét az elmúlt évtizedekben is. Most a Magyar Nemzeti Múzeumban nagyszabású kiállítás nyílott: több mint 250 festményen, szobron, Erzsébet királyné és az uralkodócsalád ereklyetárgyain, öltözetein kísérhetjük végig a szomorú királyné gyásszal és szenvedéssel teli életét. 7 Szerelvénygyárban a közelmúltban 55 százalékos létszámleépítés volt, a maradók túlélési esélyei a reménykedésben kimerülnek. A vállalati szakszervezet mozgástere, érdekképviseleti lehetősége a teljes megszűnés felé robog. Ez az állapot önmagában adja a választ a szakszervezetek között dúló vagyonvitára és a közelgő szakszervezeti választásokra. Mire utóbbira sor kerül, megyénkben alig lesz aktív dolgozó, aki válasszon. A megye munkavállalóit képviselő erős szövetség létrejöttének jelenleg semmi esélyét nem látom. A szakszervezetek közötti választásnak adminisztratív győztese lesz. A valódi győztes a tervezett választásokon nem indul, mert még nem alakult meg. A munkavállalók közötti szolidaritásról május 1-jén lehet beszélni, de ma a valóságban nem létezik. Ezt sikerült elérni a „sztrájkolunk, nem sztrájkolunk” álláspontokkal. Egyre szimpatikusabb a Monopoly- csoport elképzelése a volt SZOT-vagyon állami tulajdonba vételéről. Talán ez az egyetlen megoldás az elherdálás, illetve széthordás megakadályozására. A szövetségek vezetői olyan hévvel támadják egymást, hogy köztársasági elnökünk kiegyezést elősegítő közvetítő tevékenysége is kevésnek bizonyulhat. SZAKSZERVEZETEK EGYÜTTMŰKÖDÉSI FÓRUMA — TIMKÓ JÓZSEF, A KÖZALKALMAZOTTAK SZAKSZERVEZETÉNEK MEGYEI TITKÁRA: — A szakszervezetek közötti kiegyezés alapkérdés mind a központok, mind a tagság számára. Mi mindig is arra törekedtünk, hogy a munkavállalókat érintő kérdéseket tárgyalásos úton oldjuk meg, ezzel is elkerülendő a nyilvánosság előtti ,, sározást”. Számunkra elfogadhatatlan, hogy bárki kinevezze magát progresszív, korszerű szakszervezetnek. Rontja a viszonyt a hatalom megosztó differenciálása, de az is visszatetsző, ahogy egyes érdekvédelmi szervezetek a parlamenti pártokon „csüngenek”. Ha mindez elmúlik, a szakszervezetek akcióegysége, fellépésének ereje jelentősen javulni fog. Jogi és demokráciái képtelenség az, ami ma az országban vagyonügyben zajlik. Jól illik a szakszervezetek gyengítésének, szétverésének folyamatába a szakszervezeti vagyon parlamenti „kezelése”. Számunkra evidens, hogy a vagyonról a szakszervezeteknek maguknak kell megegyezniük. Az arányokat egyedül a taglétszám alapján lehet megállapítani. A szakszervezeti vagyont, mint ahogy az a hivatkozott törvény címében is sértően sze repel, nem a szakszervezettől kell megvédeni... Nem tapsolunk a szimpátiaválasztásnak, mert költséges, s amit eredményez, azok az adatok rendelkezésre állnak. De nem térünk ki előle, ha ez törvényi utasítás lesz. Úgy gondolom, félnivalója azoknak a harsány érdekvédelmi szervezeteknek lesz, akiknek legitimációja nem tagságtól, hanem párttól származik és taglétszáma deklarált, ennek okán titkos. Ha a törvény korrekt lesz, elfogadjuk a választások utáni mutatóit a vagyon megosztására. Szamosszeg és Olcsva A nagyváradi Szent László-szobor Balogh László Az Árpád-házi Szent László királyunk szentté avatásának 800. évfordulójára Nagyváradon rendezett Varadianum-ün- nepsorozat híreiből értesülhettünk arról is, hogy e nagy ki- • rályuőknak már a középkorban lovasszobra állt Nagyváradon, amit aztán a történelem vihara később elpusztított. A régi írásokat lapozgatok számára ez a hír talán nem is mondott újat. Az viszont már biztosan újdonságként hat, ha elmondjuk, hogy ennek az elpusztult szobornak valamelyest Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei vonatkozása is van. De kezdjük az elején! Magyarország történeti kronológiája szerint 1390-ben Czudar János váradi püspök felállíttatja Váradon Szent László király bronzból öntött életnagyságú lovasszobrát. Készítői a Kolozsvári testvérek, Márton és György. A szobor Várad török kézre kerülésével, 1660 után elpusztul (im. I. 231.). — Ennyit tudunk a szoborról, ám építtetőiéről már valamivel többet. Czudar János, aki 1383-tól volt nagyváradi püspök, korábban (de majd később is) Székesfehérváron működött őrkanonokként (Károlyi Okm. I. 357.) tanulmányait pedig Olaszországban végezte, ahogy erről Szirmay Antal tájékoztat (Szatmár vármegye fekvése, történetei és polgári esmérete Budán, 1809-1810. II. 162.). — Ez persze még nem köti megyénkhez a püspök urat. Van viszont arra is biztos adatunk, hogy ez a nagyváradi püspök abból a bölcsi, ónodi és szamosszegi nemesi előnevet viselő Czudar családból származik, mely család megyénk több településének birtokos, földesura volt a középkorban. Szirmay Antal pedig még azt is elmondja, hogy Czudar János apai nagyanyja a megyénkben őshonos Kállay családból való Kállay Katalin volt (im. II. 161.). Egy 1399. július 10-én kelt okirat viszont már településhez rögzítve pontosítja Czudar János illetőségét ily módon: „Zudar György, János fejérvári prépost, István fia Benedek, Zudar Péter bán fiai Jakab és Simon Zamoszek és Olcsva urai” (Károlyi Okm. I. 503.). Mindezekből tehát nyilvánvaló, hogy Szent László királyunk nagyváradi lovasszobrát az a Czudar János püspök építtette 1390-ben, aki megyénk két településének, Szamosszeg- nek és Olcsvának birtokos földesura volt. Aki e püspökről, illetve a Czudar családról bővebb tájékoztatást szeretne nyerni, azt megtalálhatja dr. Wertner Mór Az ónodi (bölcsi, szamosszegi) Czudarok genealógiája, Bp., 1891. című tanulmányában, ami megjelent: Turul. IX. kötet, 3. füzet, 141-45. oldalain. A szakszervezetek kézfogásáról
