Kelet-Magyarország, 1992. május (52. évfolyam, 105-127. szám)
1992-05-30 / 127. szám
1 <5 Kelet-Magyarország SPORT i^Z~| Nyíregyháza (KM) WKt — Második alka- lommal rendezik LJH, meg vasárnap —— ___J Nyíregyházán a Garai Kupa elnevezésű kerékpárversenyt. A harmincas évek országos hírű nyíregyházi amatőr kerékpárversenyzője, Garai Zoltán emlékére szállhatnak nyeregbe amatőrök és igazolt versenyzők május 31-én 9 órától. A versenyzőket korLabdarúgóprogram Jugoszlárok nélkül? 1992. május 30., szombat csoportonként indítják a megyeháza elől, s nevezésre az indulás előtt a helyszínen is van lehetőség. Szombaton még az Európa Uzletház Sooters fotónál, a Schwinn Csepel kerékpár-boltban és Garai Zoltánnál, a Galéria Üzletházban lehet nevezni a versenyre. A fődíj a Garai Kupa vándorserleg, amit a legtöbb pontot gyűjtő csapat egy évig őriz. 1 A labdarúgó Nem- zeti Bajnokság versenykiírá- ÍL sa szerint a 28—-------------- 29. és 30. fordulók mérkőzéseit azonos napon, egy időben játsszák. így az NB II-ben és az NB Ill-ban egyaránt csak vasárnap lesznek mérkőzések. Program. UP [I A forduló talán legnagyobb mérkőzésére Szegeden kerül sor, ahol a listavezető Békéscsaba szerepel. A Budafok—Bag találkozót már korábban lejátszották. Az NYVSC ezúttal Miskén lép pályára. Ősszel Nyíregyházán 3:l-re a szabolcsiak nyertek, most is ők az esélyesek. MISKE—NYVSC, V.: SZABÓ J. (RING, HERBÄLY). A nyíregyházi csapat legutóbb — a KSC ellen — meglehetősen gyenge formában szerepelt, így néhány poszton változtatásra készül Sándor István edző. A Nyíregyháza harmadik, a Miske 13. az NB II Keleti-csoportjában. Hétvégi műsor SZOMBAT ASZTALITENISZ. Garay old-boy emlékverseny, Má- riapócs ált. iskola 9,30. DIÁKSPORT. Országj áró Diákok Megyei Találkozója, Baktalórántháza, strandfürdő környéke. Táborbontás 9.30, ünnepélyes eredmény- hirdetés 10. KÉZILABDA. NB II női: Nyh. Volán—Egri Tanárképző, Örökösföld 11. Megyei bajnokság, férfi: Mg. Főiskola—Hodász 10, Olcsva—Záhony (Vásárosnaményban) 10.30. SAKK. Szabadföld Kupa megyei döntő, csapatverseny. Nyíregyháza, Árok u. 53. sz. 9. TENISZ. OB III csb.: Fehérgyarmati TC—SZÉSE, 9,30. OTP-Bank amatőr pénzdíjas versenye, Nyíregyháza stadion, 8. TÖBBTUSA. Országos bajnokság, Baktalórántháza, erdei tornapálya, 9. TÖMEGSPORT. Értelmi fogyatékosok megyei sporttalálkozója, Sóstófürdő, Ifjúsági Központ 10. VASÁRNAP KERÉKPÁR. II. Garai Kupa háztömb körüli verseny amatőrök és igazoltak részére. Rajt és cél: a megyeháza előtt 9. KÉZILABDA. NB II férfiak: Nyírbátor—Püspökladány 11. Megyei bajnokság, férfi: Demecser—Baktalórántháza 10, Öpályi—Csenger 11. Nők: Kállósemjén—Kisvárda II. 10. SAKK. Szabadföld Kupa megyei döntő, egyéni, Nyír- ■ egyháza, Árok u. 53. sz. 9. SALAKMOTOR. Országos bajnokság egyéni 6. fordulója, Nyíregyháza, Volánpálya 10,30. TENISZ. OTP-Bank amatőr pénzdíjas verseny, Nyíregyháza, stadion 8. LABDARÜGÄS. Megyei bajnokság I. osztály (kezdés: 17 óra): Záhony—Sényő v.: Hajdú (Ajler, Ambrus), Nyírkárász—Tiszalök v.: Gombkötő (Éva, Kozsla), Nyírbátor—Nagykálló v.: Hekmaa (Sitku, Fodor), Nagyecsed— Fehérgyarmat v.: Mónus (Nagy L., Márta), Csenger— Nyírtelek v.: Zahorán (Varga Z., Szarka), Kótaj—Kisléta V.: Franyó (Vári, Fekete), Baktalórántháza—Ibrány v.: Németh M. (Dávid, Namé- nyi), Űjfehértó—Tyúkod v.: Balogh M. (Sebők, Gál Z.). Megyei bajnokság II. osztály (kezdés: 17 óra): Domb- rád—Kálmánháza (Varga F.), Ajak—Nyírmada (Nagy J.), Napkor—Kocsord (Dudás), Tarpa—Tuzsér (Király), Ti- szaszalka—Vaja (Papp), Nyh. Volán—Kemecse (Tamasko- vics), Fényeslitke—Vásáros- namény (Tuzséron játsszák!), (Dudás), Nagycserkesz—En- csencs (Tamasovszki). Arcok a kispályáról Ács András Nyíregyháza (KM — KGy) — Mindent mondtak már rá. Azt is, hogy virtuóz kapuvédő, meg azt is, hogy soha nem lesz belőle semmi, örök ígéret marad. És még sok minden, ami e két szélsőséges vélemény közé befér. Pedig az mindenképpen valami, hogy a nyíregyházi városi kispályás labdarúgó-bajnokság egyik legjobb kapusa. A Kapufa SC hálóőre, ismert cerberus. Olyan nevekkel játszik egy csapatban, mint Neumann, Cséke, Gáspár, Bakosi, Matiz ... Rendre ő védi az együttes kapuját, s hogy nem lyukas mar- kú labdafogó, azt a csapat kevés kapott gólja bizonyítja. Mi a jó védés titka? — Kérdeztük a nyakig salakos, poros kapuvédőt, aki nem sajnálja magát: egyik sarokból a másikba repül. „Nem kell megijedni a közeli, váratlan lövésektől, máris nyert ügye van az embernek”. Ács Bandi ezekben a napokban ünnepelte 43. születésnapját, elárulta, még sokáig szeretne védeni. Huszonöt évvel ezelőtt a nyíregyházi Villamos Alállomás kispályás csapatában kezdte, később 2 évet sérülés miatt kihagyott, de 1972-ben újra folytatta. Mint kapus, a gyors, pontos indításokat kedveli, csapata sok találatot ért el ezzel. Mindig magasra teszi maga előtt a mércét, nehezen tudja elviselni, ha csapata őmiatta kerül hátrányba. Civilben, a Fővárosi Bútor- garanciális Központ dolgozója, garanciális javításokat végez, területe az ország keleti része. Szabad idejében a pecázásnak hódol, kevés jobb halfogó akad tőle a környéken. Ott is gyors és pontos, akárcsak a kapuban, a háló előtt. TOVÁBBI PÁROSÍTÁS: Szeged—Békéscsaba, Szarvas —DVSC, Salgótarján—Szolnok, Hajdúnánás—Kaba, Kecskemét—Eger, Hatvan— Kazincbarcika. Az állás 1. Békéscsaba 27 19 4 4 59-18 42 2. Kaba 27 17 4 6 52-25 38 3. Nyíregyb. 27 16 6 5 43-23 38 4. szeged 27 13 8 6 40-19 34 * Fontos mérkőzések fordulója következik. Különösen a Tiszavas- vári—Mátészalka és a Ra- kamaz—Hajdúszoboszló ösz- szecsapásokat kíséri fokozott figyelem. Nagyhalászban a Levelek együttese szerepel. Vasárnapi program. TISZA VASVARI—MÁTÉSZALKA, 16 óra. v.: Ke- rezsi (Nagy II. S., Nagy I. S.). A Lombik számára az első hely megtartása a cél, a szalkaiak a jobb pozíció megszerzését szeretnék. A mérkőzésen nagy harc várható, a pillanatnyi forma dönthet. RAKAMAZ—HAJDÚSZOBOSZLÓ. 16. v.: Vitányi (Tuss, Szemán). A rakamazi- aknak nem lesz könnyű dolguk, ellenfelük a feljutásra is esélyes Hajdúszoboszló, a második helyen tanyázik. A körülményeket figyelembe véve döntetlen a valószínű. NAGYHALASZ—LEVELEK, 16, v.: Ficze (Bodnár Z., Labancz). Mindkét csapat a táblázat alsó részében tanyázik, a halásziak otthon játszanak, ami előnyt jelenthet a számukra. TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEK: Borsodi Volán—Kisvárda, D. Kinizsi—Tiszaújváros, Miskolci VSC—Ózd, Edelény— Szerencs. Karcag—Balmazújváros. Az állás 1. T.-vasvári 27 17 7 3 60-23 41 2. H.-szobosz. 27 17 7 3 51-25 41 3. Ózd 27 13 10 4 52-26 36 4. Rakamaz 27 13 8 6 42-26 34 5. M.-szalka 27 13 6 8 39-23 32 0 Stockholm (KM) — Svédországból érkezett a hír, Iliiig szerint a rendező -——— északiak latolgatják annak lehetőségét, hogy Jugoszlávia labdarúgó-válo- gatottját nem engedik indulni a júniusban kezdődő Európa-bajnokság eseményein. Közismert, hogy az ENSZ és a BT szankciókra készül Jugoszlávia ellen, a svéd kormány bejelentette, csatlakozik ehhez. A svéd rendőrség vezetője kijelentette, nem vállal garanciát a jugoszláv labdarúgók biztonságáért. Ha Jugoszlávia nem indulhat, helyére Dánia lépne. Olimpia A kanadai Quebec szeretne otthont adni a 2002-es téli olimpiának. Ám az országon belül is akad egy vetélytár- sa, hiszen az 1988-as téli ötkarikás játékok házigazdája, Calgary ismét pályázik a rendezésre. Ragyogó magyar szereplés Az újkori olimpiák története — Szöul 1988. (22.) Kovács György Nagy érdeklődéssel tekintettek a sportkedvelők az 1988-as esztendő elé. Ez a felfokozott várakozás elsősorban annak szólt, hogy ismét olimpiát rendeztek — mindenki abban reménykedett, hogy ez valóban olimpia lesz, nekünk magyaroknak is. Szerencsére sokat változott a világ, s a négy év előtti szerencsétlen döntés után, sportolóink ismét ott lehettek a világ legjobbjainak nagy vetélkedőjén. Ami azt illeti, nemcsak ott voltunk, de versenyzőink nagyszerűen helyt is álltak Szöulban. Csak az 1952-es helsinki szerepléshez hasonlítható a mérlegünk: 11 arany-, 6 ezüst-és 6 bronzérmet szereztek sportolóink az olimpián, örökre beírva nevüket nemcsak a magyar, de a világ sporttörténetébe is. Ragyogó volt a magyar szereplés, kár, hogy disszonáns hangok is vegyültek a Darnyi Tamás, két aranyérem KM ARCHÍV FELVÉTEL nagyszerű muzsikába: két súlyemelőnk doppingügye hosszai ideig foglalkoztatta a közvéleményt. A két sportolót természetesen eltiltották, de sokak szerint a valódi felelősök ezúttal is megúszták. Szeptember 17-én szín- pompás megnyitóval veszi kezdetét a XXIV. nyári olimpia. A versenyek 23 sportágban 237 aranyéremért folynak 16 napon keresztül, 160 ország 9627 sportolójának részvételével. Hazánkat 201 olimpikon képviseli — nyolc év után újra — a világ sportolóinak legnagyobb találkozóján. Már a második napon megszületik az első érem. Igaz „csak” ezüst, de Guttler Károly „jóvoltából” ez is szép, értékes, hiszen csak 1 századdal maradt le az aranytól. Idehaza azt is kiszámítják: 16 milliméteren múlt az olimpiai bajnoki cím. Két napot várunk, hogy az ország összeölelkezzen, a 400 m-es vegyesúszásban Darnyi Tamás, később ugyanő a 200 m-es vegyes- úszásban dupláz. Az uszodában megtanulják a magyar Himnuszt, a továbbiakban Szabó József és Egerszegi Krisztina is olimpiai első. Szeptember 22-én valóságos aranyeső hullott a mieink számára Szöulban. Kötöttfogású birkózónk, az 57 kg-ban versenyző Sitke András aranyérmes, az öttusázók két- olimpiai bajnoki címet szereznek : egyéniben Martinék János, csapatban a Martinék, Mizsér, Fábián trió. Egy magyar versenyszámban továbbra is igazolódik a mondás: „lovasnemzet vagyunk!” Borkai Zsolt a hagyományok folytatója, aranyat érően „ülte meg” a lovát. Kardcsapatunk szenzációs bravúrt vitt véghez. A szovjetek már 8:4-re vezettek, innen fordított együttesünk s lett olimpiai első (Bujdosó, Csongrádi, Gedővári, Né- bald, Szabó). És hátravoltak még a kajak-kenu döntők. Itt kajak—1 500 méteren Gyulay Zsolt bizonyult a leggyorsabbnak, majd a kajak—4 1000 m-es csapatunk szintén első (Ábrahám, Csípés, Gyulay, Hó- dosi). Vége Miskén játszik az NYVSC Vasárnap Garai Kapa Kerékpárverseny Nyíregyházán I ■VÉkC Sr** i I Ma P » b Sa* 1 í. i I By I Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Olvasószerkesztők: Ésik Sándor, Páll Géza. Tervezőszerkesztők: Csonka Zsolt, Sipos Béla. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB) 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőségvezető: Görömbölyi László. Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Esik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Kiadó és Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5 4401 Postafiókszá- mok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 11-277. Telex: 73-344. Telefax: 16-624. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 10-329. Hirdetés: 10-150. Készült a Nyírségi Nyomdában. Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Görbedi László mb. igazgató. Terjeszti a Debreceni Postaigazgatóság, 4046 Debrecen, Bethlen u. 1. Telefon: (06-52) 12-111. Igazgató: dr. Kovács József. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalokban, hírlapüzletekben, hírlapkézbesítönél és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII Lehel u. 10/a közvetlenül, postautalványon vagy átutalással a Postabank Rt. 219-98636021.02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 249 forint, negyedévre 747 forint’ fél évre 1494 forint, egy évre 2988 forint. Az áruspéldányok ára mindennap egységesen 9,90 forint. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket és javaslatokat a Postaigazgatóság és á postahivatalok intézik. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Indexszám: 25059 HU ISSN 0133-2058.