Kelet-Magyarország, 1992. május (52. évfolyam, 105-127. szám)

1992-05-09 / 109. szám

1992. május 9. 8 A ‘Keíet-^Mjafyarorszáfl hétvéfli mettékjCete Ötperces beszélgetés Felföldi Anikóval Péreli Gabriella A Fővárosi Operett Színház öltözőjében látogattam meg Felföldi Anikót, de mintha meghitt otthon lenne, olyan vidám, barátságos ez a kis zug. Anikó kézimunkái vará­zsolták ilyenné, mint mondja, néhány kolléganője is követte ezt a szokását. Lehoczky Zsuzsával osztják meg az öl­tözőt. — Rengeteget beszélge­tünk, mindenről, mostanában mind többet arról, hogy meny­nyire elsatnyul a szellemi élet; amerre csak nézünk, pornó, horror, vérfürdő. Érthetetlen, hogy ugyanazzal a rettenettel találkozunk kikapcsolódás címén, ami mindinkább elönti a közel-távoli világot. Ez a kis barlang pompás, kedélyes menedék, nagyon kedveljük egymást Zsuzsával, és ez nem csekélység, hiszen bár­mennyire beszédes vagyok is, igazán nem vagyok olyan na­gyon könnyen barátkozó. — Boldggít mindkettőnket, hogy az Őrült nők ketrcében visszatért a régi-hiányolt, igazi színházi hangulat. Azelőtt még főzőcskéztünk is elő­adásszünetekben, vidám jö­vés-menés volt. Most?! Nyo­mott a hangulat, divatossá vált a depresszió és a barát­ságtalan, rideg viselkedés. Érthetetlen, hiszen egy pén­zért vidámak, barátiak is lehe­tünk egymáshoz. Amikor egy hétig nem volt műsoron az Őrült nők ketrece, hiányzott, egymást hívogattuk Zsuzsá­val: hányat alszunk még. Pe­dig ebben a darabban az a plane, hogy nincs benne nagy női szerep, a táncosnők is csaknem egytől egyig fiúk. De nem az a lényeg, hogy kis szerep, nagy szerep, hanem hogy remek darab, remek előadás, kollegális atmoszféra és- siker. Naponta játszom. Dehogy fárasztó! Sosem vi­seltem el a tétlenséget, péda- képem Síva, rengeteg karom van, ezerféle ténykedésem, ha kihasználatlanul hagyom bármelyik képességemet, készségemet — elvész a mozgékonyságom. — Meg ne kérdezd, van-e prózai szerepálmom! Sosem volt. A zenés műfajban meg­találtam magam, ma is lubic­kolok benne. Tavaly beugrot­tam Székesfehérváron Földi Teri helyett, tisztességgel helytálltam, de prózai szerep volt — hiányzott a zene. En igazán nem élhetek muzsi­kaszó nélkül, hiszen Vili (Ani­kó férje, Körmendy Vilmos) naphosszat hangszerel. A zene mindkettőnk életeleme, ez a harmonikus házassá­gunk (egyik) titka. Különben is maximálisan kiélem a prózai szereplést a szinkronizálás­ban. Imádtam például a Ghost című amerikai filmbeli szink­ronszerepeimet, sok Sophia Loren-filmet szinkrozinálok. És a változatosságigényemet sokféleképpen kielégíthetem. Sikersorozattá nőtte ki magát egy régvolt Latyi-film színi adaptációja az egykori Egy szoknya, egy nadrág, most Jobb, mint otthon címmel játsszuk Székesfehérváron, remek szereposztásban, s már bemutattuk a következőt, a Pepita kabát című film színi változatát. Sokadik fénykorában Aradszky László Garai Tamás Elöljáróban őszintén be kell vallanom; elfogult vagyok Aradszky Lászlóval kapcsolat­ban. Nem ok nélkül! Hiszen pontosan harminc évvel ez­előtt mutatta be a Vidám Színpad — Tamássi Zdenkó zenéjével — Jaj, a mama! című vígjátékomat. Az egyik jelenetében, amely története­sen zenés kávéházban ját­szódott (mert abban a korban még ilyenek is voltak ám Bu­dapesten!) a színház vezetői azt ajánlották, hogy ott éne­kelje el valaki a darab Micso­da nő című slágerét. Mindjárt ajánlottak is egy kezdő, de jó hangú fiatalembert, aki az első próbán roppant megille- tődötten mutatkozott be a tár­sulat tagjainak, közöttük a címszereplőnek, Gobbi Hildá­nak. És ez a riadt fiatalember a premieren és az ezt követő előadás-sorozaton bizony vastapsot kapott. A közönség meg is jegyezte a nevét: Aradszky László. És most itt ülünk egymással szemben, felelevenítve közös emlékeinket, beszélgetve a múltról, a jelenről, és persze a jövőről is. — Bizony voltam már jó néhányszor a csúcson, és ugyanennyiszer el is temettek — emlékezik. — De hát ez a sorsa mindenkinek a mi pá­lyánkon. Igaz, én ebben is ki­vételezett voltam, nem az én hibámból. Hogy kinek, kiknek köszönhettem, azt most utó­lag ne firtassuk. Azok az em­berek már nincsenek sehol, Aradszky László MTI-PRESS én meg — úgy érzem — is­mét ki tudja, hányadik fényko­romat élem! Néhány héttel ezelőtt érkeztem haza Toron­tóból, ahol két hónapon ke­resztül léptem fel az ottani Emke étteremben. Ez volt pontosan a tizedik kanadai turném, nem is szólva a többi európai és tengerentúli sike­reimről. De mindez nem feled­teti, hogy a második és har­madik nagylemezem megjele­nése között nem kevesebb, mint 16 hosszú esztendő telt el. Annak ellenére, hogy indu­láskor én voltam az első, majd a második aranylemezes, har­madik korongomért pedig épp a múlt év novemberében ve­hettem át Benkő Laci kezéből a platinalemezt. De a legbüsz­kébb talán arra vagyok, hogy a legutóbbi szilveszteri tévé­műsorban egy önálló blokkal szerepelhettem, és egy olyan háromtagú „vokál” kísért, melynek tagjai neves opera­énekesek voltak: Zempléni Mária, Kincses Veronika és Kalmá/ Magda. — És mi lesz a folytatás? — Már dolgozom követke­ző, sorrendben negyedik nagylemezem anyagán, és úgy tudom, hogy harmincéves énekesi jubileumom alkalmá­ból önálló tévéshow-t készít velem a televízió. — Pályatársai közül so­kan panaszkodnak arra, hogy nincs hol fellépniük, mert jóformán teljesen megszűntek az úgynevezett hakniműsorok. — Már akinek. Nem akarok dicsekedni, de nekem most sincs okom a búslakodásra, hiszen például most hétvégén is három helyre várnak! Ami pedig a haknit illeti, nyugodtan mondhatom, mert tanú erre a közönség is: én ugyanúgy teszem a magamét az Erkel Színházban, mint — mondjuk — Kiskunlacházán. — Több kollégája most — jobb híján — vállalkozásra adta a fejét. — Nekem ez még eszembe sem jutott. Minden idegszá­lammal a hivatásomra kon­centrálok. Igyekszem napra­kész maradni, szeretem a családomat, és imádom a munkámat. Nem akarok ha­sonlatos lenni az olyan futbal­listához, aki a pályán is — lab­da helyett — üzleti problémái­val foglalkozik. Nem is rúg gólt! „Nem voltunk emberközelben...” Kérdőjelek a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség háza táján Győrire László Tudtuk, tudhattuk, hogy a kárpátaljai magyarok érdekvé­delmét biztosítani hivatott kul­turális szövetség háza táján nincs minden rendben. Hiszen a csaknem botrányos HL köz­gyűlés előtt Födő Sándor, a KMKSZ elnöke a következő­képpen nyilakozott a Kárpáti Igaz Szó című napilapnak „...munkánkban sok meg a fogyatékosság... nem vdltuhk eléggé körültekintőek, szerve­zettek, nem tudtunk szoros kapcsolatot tartani az alsóbb láncszemekkel... nem voltunk emberközelben az alapszer­vezetekkel, nem figyeltünk kellőképpen egymásra. A hi­bákért személyes feHéíősságet is érzek...” Éppen ezt, amit maga az elnök is beismer, ezt vagjja a fejéhez Dupka György koráb­bi elnökségi tag, íeteíos titkár, aki a közgyűlésen bejelentette lemondását. Előbb a Magyar Nemzetnek nyilatkozott az El­nököt elmarasztalói ag. majd a Kárpáti Igaz Szó közölte Levél a KMKSZ tagságához című írását, amelyben vádjait „lé­nyegében megismétli. Ám Emiig a Magyar Nemzet né­hány nap múlva lehozza Födő Sándor válaszinterjüját, so­káig úgy tűnt, a kárpátaljai sajtóban megválaszolatlan marad a kihívás... + De mivel is vádolja Dupka György az elnököt? „Födő Sándor az utóbbi időben nem tűrí a bírálatot a jobbító szán­dékot. Akik konkrétan rámu­tatnak a vezetési hibákra, a hiányosságokra, azt szemé­lyes ellenséggé nyílvánítja.. Az elnök sokkal fontosabbnak tartja külföldi, főleg magyar- országi utazásait, minthogy rendszeresen felkeresse a községi és városi KM KSZ- alapszervezetekel... az erős központosítás és a személyi kultusz kiépítési irányában lépni hiba volt” Hát azért szobrot még nem állítottak Fodó Sándornak... Tény, hogy a III. közgyűlés vízválasztó a szövetség életé­ben. Nemcsak Dupka György mondott te, hanem Tóth Mi­hály addigi átestetek is, aki azó­ta már Kravcsuk elnök megbí­zottja a beregszászi járásban. Tóth Mihály elsősorban azért mondott te — nyilatkozta —, ment nem értett egyet az új átepszabállyal. «• Ám ez még nem minden, hiszen mint annak idején mi is hírt adtunk róla, a Kárpátalja című Miskolcon kéthetente megjelenő lap március 24-től már nem a KMKSZ fóruma. A válság tehát igen mély lehet, ha a szervezet eddigi lapját is elvesztette. MankovJfs tamás .(•Miskolc), a lap tulajdonosa és főszerkesztője kinyilatkozta, hogy a Kárpátalja ugyan ezentúl is a kárpataijai ma­gyarság fóruma lesz, de nem a KMKSZ-é. Vele tartottak a Kárpátalján élő újságírók *s. Ä KMKSZ új elnöksége ápri­lis 13-án ülést tartott, mélyítek határozatának' ;6. pontya így széli: „Az Alapszabály értel­mében semmisnek tekinti a Mankovits T amásnak adott meghatalmazást a KMKSZ magyarországi képviseleté­reA 7. pontban pedig ezt olvashatjuk: „Felkéri a Kárpá­talja című lap tulajdonosát, hogy a soros választmányi ülésen számöljjom be a lap 1991.. évi pénzügyi helyzeté­ről."’ És ezzel eljutottunk ahhoz a ponthoz, amiről a legtöbbet beszélnek Kárpáftafa-szerte, hisz a KMKSZ vezetésére is jellemző a pénzügyi zűrzavar, ami aztán sok mendemondá­ra ad okot, A rosszindulatú pletykaára- dat odáig fajult, hogy komoly emriberek állítják: az diritek,a saját zsebére dolgozott. És aki nem ismeri, ©I is hiszi róla. 4* Úgy is mondhatnánk, hogy a KMKSZ-t össztűz alá vette a sajtó (Kárpátalja, Kárpáti Igaz Szó). Emlegetnek egy fiatal­embert, Sz. Kovács Miklóst, akit a szövetség megalakulá­sa óla az elnök „testőrének", „csicskásának”, „fegyverhor dozójának”, „tanácsadójá nak” neveznek. Nagy Jeni (sztálini lágert járt nyugdíja; tanár, Dupka György riport alanya) a Kárpátalja április 7- számában írja: „Kovács Mik lóst a közvélemény régóta a elnök testőrének titulálja, ráa dásut joggal, hiszen még a ti képernyőjén sem válhatna! meg egymástól. Mondhatom kevés ennyire mindentudó magabiztos, önhitt, Mefisztó mosolyé fiatalember van Kár pátátján, aki így kiérdemelte volna a KMKSZ elnökénél megbecsülését, s fordítva.” + A sokat ragozott Sz. Ko vács Miklós vállalja a vá laszadást. Cikkének megjele néséig (Kárpáti Igaz Szó 1992. április 22.) a másik fé hallgatott. A szerző — szoká sához híven — most is inkábt példálózik, így csak a közvet lenül érintettek értenek a szó bői, ha akarnak. Idézni — bá míves mondatokról van szc — nem tudok belőle, mer olyan összefüggésekre utal amit csak belberkekben is mernek. A lényeg azonbar az, hogy jobbára azok vádas kodnak például a közgyűlés rossz lebonyolításáért, akik nek éppen az lett volna a fel adatuk, hogy a lebonyolítás zökkenőmentes legyen. Annak idején sokan a sze rnére vetették Sz. Kovács Miklósnak nyílt kommunistáéi lenességét, s főként azt, hogy általánosít. (Becsületére le gyen mondva, tette ezt még £ létező pártállam idején!) Indít tatását talán megértjük, ha fi gyetembe vesszük, hogy £ KMKSZ-t belülről elsösorbar a volt kommunisták, a befura kodott volt KGB emberei rág ják. És néhány volt elnökség tag mérhetetlen hiúsága, becsvágya. Tanulság? Az van bőven Szomorúan kell konstatálni hogy a már hazai és nemzet közi tekintélyre szert tett sző vétségét így szétcibálja s rosszul értelmezett ambícó. De vajon mi lesz a kárpátal­jai magyarsággal? A magyarság könyves Ki is valójában Püski Sándor? Szabón Jánosné D egtálálóbban tá­lán azok a sza­vak fejezik ká e kérdésre a vá­laszt, amellyel barátai mondtak 75. születés­napján: Püski Sándor azok közül a férfiak közül való, akik egy életet a nemzet csöndes, de konpk szolgálatában tömöttek el. írók, régi próféták, zene- költők cselekszenek ezzel! a hajthatatlansággal. Nem volt még magyar könyvkiadó, aki olyan mélyről induK vblna, mint ő, és szegényparasztíi örökségével olyan magaslatig jutott volna föl. Mi adja az emlékezés aktu­alitását? Az a tény, hogy végre váro­sunk is fogathatta a Püski Kiadó története emlékező kiiáiF lítást és könybemutatást A népi egységtől a nemzeti egy­ségig címmel. Az eseményt a Vasvári Pál történelmi Társa­ság szervezte meg, miig a gondos házigazda szerepét a városi galéria vállalta magá­ra. Kár lenne, ha nem soro!!- nánk fel azokat a helyeket, ahol ez a kiállítás már megfor­dult. Ezek: Róma, Kassa, Pozsony, Léva, Losonc, Rozsnyó, Debrecen, Sárospa­tak, IBékés, Békéscsaba, Sze­ged, Veszprém, Pápa, Tapol­ca, Székesfehérvár, Sopron, Hódmezővásárhely, Petőfi .Irodalmi Múzeum, Budapest és 1992. március 31.—április 16. között Nyíregyháza. Ez­után Ttszavasváá és Fehér­gyarmat is fogadhatja a minő­ség könyvikereskedésének bemutatkozását Nem tehet kis dolog, hogy ez a kiállítás .igen ’közel két hónapig örven­deztetheti meg megyénk ol­vasni szerető lakosságát Püski Sándor Békés köz­ségben föld .nélküli földműves család gyermekeként szüle­tett. 1929 ben a békési reál­gimnáziumban érettségizett, map 1935-ben a budapesti Pázmány Péter Tudomány- egyetemen jogi doktorátust szerzett. 1935 meghatározó dátum Püski Sándor életében. Böten az esztendőben kötött •házasságot Zoltán Ilonával, aki nemcsak négy fiúgyerme­kük gondos ’édesanyja, ha­nem könyves pályáján kitartó küzdőtársa, védelmezője lett.. Az egyetemi évék aiatt is­merkedett meg az akkor imdu- !ó politikai mozgalmakkal, vált a népi irodalom elkötelezett szolgálójává. Felismerte, hogy a magyar társadalom régóta esedékes átákításához, szél­iéi™ és politikai mozgalom szervezéséhez sajtóra, újsá­gokra, könyvekre van szük­ség. így vált a szellem, a kul­túra és a kulturált politika ige- hirdetőjévé. 1931 óta rendszeresen szerkesztett tankönyvpótló jogi, majd 1938-tól közgazda- sági karra szóló jegyzeteket, amiket 1948-ig használtak. A Nemzeti Onállósítási Alap kölcsönéből 1938. május 15- én könyvkereskedést nyitott az egyetem közelében, a Szert) utca 17. szám alatt. Első kiadott könyve Sinka István Vád című verseskötete volt 1939 májusában. Kiadói vállalkozása első szakaszá­ban — az 1950-ben bekövet­kezett államosításig — 150 könyvet jelentetett meg. A népi mozgalom szinte minden jelentős politikusa és írója — Németh László, Veres Péter, Szabó Dezső — Erdély és a Felvidék írástudói jelentethet­ték meg nála írásaikat. A tulajdonát képező Magyar Étet könyvesboltot Németh László a minőség könyvkeres­kedésének nevezte. A kiadó mellett pár év alatt kialakult a Könyvbarátok Köre, amely az egész országot behálózta.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom