Kelet-Magyarország, 1992. május (52. évfolyam, 105-127. szám)

1992-05-05 / 105. szám

1992. május 5., kedd HATTER Kelet-Magyarország 3 Iskolaérett paragrafusokat Napirenden a törvénytervezet Nyíregyháza (KM — M. M. L. ) — Születőben az új ok­tatási törvény, amelyről nemsokára az országgyűlés mondja ki a végső szót. Előtte azonban a tervezetet megvitatják pedagógusok, különböző bizottságok, szervezetek. A sorból nem maradnak ki a diákok sem, ugyanis a törvénytervezet volt a témája a Budapesten nemrég megrendezett or­szágos diákfórumnak is. Míg korábban az ilyen jelle­gű tanácskozásokat központi­lag szervezték, most három if­júsági szervezet — a Buda­pesti Önkormányzatok Közép­iskolai Szövetsége, a Magyar Középiskolások Köre és az Országos Diákunió — kezde­ményezte ezt a diákfórumot, hogy a középiskolások is véle­ményt mondhassanak a tör­vénytervezetről, javaslatot te­hessenek néhány pont módo­sítására. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből közel harminc fiatal vett részt a rendezvényen, akik között ott lehetett Szat­mári Anikó, a Nyíregyházi Ke­reskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola tanulója is. — A diákfórum védnöksé­gét Göncz Árpád köztársasági elnök vállalta el, azonban a megnyitóra nem tudott eljönni, csak levelet küldött. A közok­tatási törvényről dr. Dobos Krisztina helyettes politikai ál­lamtitkár tartott előadást, majd aztán a vita következett. A szervezőknek arra jobban kellett volna ügyelniük, hogy legyen elegendő anyag, mivel úgy nehéz vitatkozni a tör­vénytervezetről, hogy sokan még nem is láttuk. Bár néhá- nyan ismerték, a többség azonban nem. Másn pra az­tán -ikerült jó pár példányt fénymásolni. — Nemcsak a közoktatási törvényről vitatkoztunk, ha­nem a diákönkormányzatok működéséről és feladatairól is — folytatja Anikó. — Mind a két témával kapcsolatban vé­gül több javaslatot is elfoga­dott a diákfórum. Az egyik ja­vaslat szerint a tankötelezett­ség annak az évnek a végéig tart, amelyben a tanuló teljesí­ti az alsó és középfokú okta­tás szintkövetelményeit, vagy megszerzi az első szakmáját, vagy betölti a 18. életévét. Fontos határozat az is, hogy az iskolaszéket létre kell hozni, ha a nevelőtestület, a szülők érdekképviseleti szer­vezete, a diákok, szülők lega­lább húsz százaléka, vagy az intézmény fenntartója kezde­ményezi. Az iskolaszék a diákönkormányzat javaslatára is létrejöhet. Az iskolaszék összetételét úgy kell megha­tározni, hogy abban a tanulók és a szülők képviselői az összlétszámhoz képest több­séget (50% + 1 fő) képez­zenek. Elfogadtunk továbbá olyan javaslatokat, hogy az ellenőr­zőben szerepeljenek azok a diákokra és diákönkormány­zatokra vonatkozó jogok, amelyeket mindenkinek is­mernie kell. A szakma kiváló tanulója versenyt megnyerő diák jogviszonya maradjon meg a tanév végéig, amennyi­ben fenn akarja tartani. Az első évtől kezdve legyen fa­kultáció, vagy valamilyen sza­kosodási lehetőség. Azokat a tantárgyakat pedig, amelyekre nincs szükségünk a továbbta­nuláshoz, csökkentett óra­számban tanuljuk. A szakkö­rök, érdeklődési körök, önkép­ző körök, énnekarok, művészi csoportok a diákönykormány- zat tagcsoportjai legyenek, használhassanak minden he­lyiséget és eszközt. A diákfórumon a szakkép­zéssel külön szekció foglalko­zott, amelynek a munkájában Nagy Sándor, a 110. Sz. Ipari Szakközép- és Szakmunkás­képző Intézet tanulója vett részt. — A tanulmányi versenyek­kel kapcsolatban a szekció felhívta a minisztériumok fi­gyelmét, hogy a szakoktatási, a közoktatási és a felsőokta­tási törvények hatályba lépése után a tanulmányi versenye­ket igazítsák a törvényekhez és a tanév rendjéhez. Indo­koltnak tartjuk, hogy a szak­mai tankönyvek korszerűsíté­se során alapvetően az adott szakhoz tartozó szakmai is­meretek kerüljenek bele a tör­vénykönyvbe. — Azt a gondolatot is támo­gattuk, hogy a szakképzés is­kolarendszerű és iskolarend­szeren kívüli formái a szakmai tartalom tekintetében egysé­ges, illetve egymásra épülő, egymást kiegészítő rendszer­ként működjenek. A diákfóru­mot általában felszabadult vita jellemezte, jó volt találkozni a többi országrész fiataljaival. Esténként kulturális progra­mok vártak ránk, de a viták­ban akkorra már annyira elfá­radtunk, hogy nemigen vágy­tunk oda. A diákfórumot ősz­szel diákparlament követi, amelyen az időszerű gondo­kat, problémákat mondhatják majd el a fiatalok. Utak, hidak, felüljárók Álom, álom, édes álom Budapest (ISB — D. Á.) — A 2000-ig szóló országos közúthálózat-fejlesztési program összeállításánál alapvető követelmény volt, hogy az terjedjen ki a gyors- forgalmi hálózat (autópálya, autóút) bővítésén kívül a közúthálózat legfontosabb elemeire (főutak, alsóbb rendű utak, hidak, külön­szintű kereszteződések, ke­rékpárutak) is. Alapvető cél, hogy a fővá­roscentrikus sugaras szerke­zet egészüljön ki gyűrű irányú kapcsolatokkal. A megye- székhelyek legalább fele köz­vetlen autópálya-kapcsolattal rendelkezzen. A legforgalma­sabb főutakon valamennyi megyeszékhelyen elkerülő utakat biztosítsanak. Javuljon a folyami közúti átkelések sű­rűsége, duplázzák meg a kü­lönszintű közúti-vasúti keresz­tezések számát, illetve épül­jön ki a határ menti térségek várhatóan dinamikus terület­fejlesztéséhez a szükséges közúti infrastruktúra. E program szerint ebben az évszázadban (évezredben) Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyében a következő konkrét fejlesztésekre kerül sor. 8 milliárd 374 milliót fordíta­nak megyénkben a fent emlí­tett célokra. Szabolcs-Szat­már-Bereg szempontjából roppant fontos, hogy a tervek szerint Gyöngyöstől egészen Nyíregyháza térségéig elké­szül az M3-as autópálya, ami azt jelenti, hogy Budapest lé­nyegesen „közelebb kerül” megyénkhez. Ami a főutak településeket elkerülő szakaszait illeti: a 38- as ut Rakamazt, a 41-es pe­dig Vásárosnaményt kerüli el — utóbbit új hidak révén. Szé­lesítik a 4-es utat Nyíregyhá­za és Ajak között és új Tisza- híd épül Tíszakanyárnál. A tervezett hálózati jelentő­ségű összekötő utak: Nyír­meggyes és Nyírkáta között 5,0 km hosszon, Tiszavasvá­ri—Tiszadob 11,9, Gyulahá­za—Jármi 6,6, Nyíregyháza körgyűrű 16, Tamásbokor— Hajdúdorog 2,6, Ajak—Anarcs 3,0, Nyíribrony—Levelek 4,5. Helyi jelentőségű összekötő utak: Tíborszállás—Szalma­város 7 km, Rétközberencs— Szabolcsveresmart 8, Kislé- ta—Nyírgelse 7,5, Kállósem- jén—Kisléta 2, Nyírbogát— Encsencs 5, Tiszaberek—Kis­hódos 3,5. Bekötőutak: Nagy­halász—Tiszarád 3, Balká- ny—Kálmáchegyi-tanya 4, Pócspetri—4911 j. út, Sza- bolcsbáka—Lövőpetri 4. Ha­tárátkelőhelyhez vezető utak: Vállajtól 2, Lónyától-2; és Ba­rabástól 1, km hosszon. . Négy felüljáró megépítését tervezik, mindet Nyíregyhá­zán. Kettő a Vásárosnamény- nyal összekötő vasútvonalon, egy a budapestin, egy pedig a záhonyin. Kerékpárútból előrelátható­lag 81,1 km létesül 2000-ig Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyében. A tehetségekért Nyíregyháza (KM) — Pá­lyázatot hirdetett a városi ön- kormányzat oktatási és ifjúsá­gi bizottsága a tehetséges fia­talok részére. Gélja, hogy a városban élő általános és kö­zépiskolás korú fiatalokkal való foglalkozást segítse. Pályázni lehet természettu­dományi, anyanyelvi (irodal­mi), matematikai (számítás- technikai), történelmi és ide­gen nyelvi városi tehetség- gondozó körök programjainak készítésével és megvalósítá­sával. A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó adatait, a támo­gatandó program részletes leírását, az elért eredmények felsorolását, valamint a kért összeget. A pályázaton egyesületek, intézmények és magánsze­mélyek egyaránt részt vehet­nek. A beadás határideje: 1992. május 25. Részletes in­formáció kérhető: Nyíregyhá­za Megyei Jogú Város Polgár- mesteri Hivatala Oktatási, Kulturális, Egészségügyi és Sport Iroda (Nyíregyháza, Kossuth tér 1.) Tárca ^ » áltoznak az idők. Régebben so- '// kát hallottam, olvastam híres és * hirhedt kasszafúrókról. Ismertem is egyet, egy szolid és szerény ,, mak­kost", aki abból tengette az életét, hogy kasszafúró volt. A szó nemesebb értel­mében, mert ő csak akkor fúrt kasszát, ha a zár elromlott, a kulcs elveszett, avagy a tulajdonos elfelejtette a faliszéf zárkombinációját. Ez volt Tóni, a lakatos. Megrendelésre és olcsón dolgozott. Na, de az igazi mackósok, a nehézfiúk? Mil­liókat rámoltak ki. Régen. Aztán a kasz- szafúrás kiment a divatból. Postarablás, benzinkútrablás, OTP-pénztárrablás, ez volt a divat. Szóval változtak az idők. De még mennyire! Meglepetten olvasom a ked­venc lapomban, hogy az egyik vállalattól elvitték a kasszát. A cím után, rosszra gondolva, figyelmesen olvastam a cikket. Kiderült, nem a kasszát, a páncélszek­rényt vitték el. Az nehéz és bonyolult do­log lett volna. Csak végrehajtás történt. Mondom is a szomszédomnak, a derék Stohanek úrnak. — Na, mit szól hozzá? A törvény adta lehetőségekkel élve, az APEH végrehaj­tási cselekvést hajtott végre. — Mit csinált? — Kiküldte a végrehajtóit az adós válla­lathoz, azok meg beseperték, illetve kise­perték a páncélszekrényben lévő pénzt SERES ERNŐ Kasszafúrók és távoztak. Persze az eljárás jogosságá­hoz nem fér kétség. Mi több, van egy olyan ígéret, hogy ez a jövőben többször is, más vállalatnál is elő fog fordulni. — Ha ilyen a törvény, hát ilyen a tör­vény. Kasszafúrás helyett kasszatúrás. — Talált! — Mit találtam? — Egy új és frappáns fogalmat. Kasz- szafúrás helyett kasszatúrás. Hát ez zse­niális. Nekem ez eszembe sem jutott vol­na. Hasonlít ez ahhoz a fogalomhoz, amit régebben úgy neveztek, hogy pad- láslesöprés. Akkor is mentek a végrehaj­tók, és amit találtak, vitték. Persze ez a végrehajtás azért merőben más. Ebben az esetben a végrehajtók nem a padlás­ra, hanem a pénztárba, a páncélszek­rényhez mennek. — Hát igen — mondja Stohanek —, de kár vojt ezt az esetet nagydobra verni. — Éspedig? — Ha ezek után van egy csepp esze az APEH-nek tartozó vállalatoknak, ak­kor a továbbiakban a lóvét nem a kasz- szában, vagy a páncélszekrényban tart­ják. Nem biztonságos. A legjobb a szal­mazsák vagy a kispárna. Nem egy rossz ötlet. Ez a Stohanek néha zseniális. Szegény nagyapám — Isten nyugosz­talja — az is a szalmazsákban tartotta a pénzét. És milyen nyugodtan aludt. Sze­rintem gondolják meg az adósságba ke­veredett vállalatvezetők, akarnak-e nyu­godtan aludni vagy nem. Ámbár nem tu­dom, divat-e még a szalmazsák. Sóstó Blues­Kállai János s-t /"ár megint valami yyl olyan zene szólt a nyíregyházi városi művelődési központ hang­versenytermében, ami, ha pongyolán fogalmazok: megmagyaríthatatlan. A sok gyökerű blues legnagyobbjai amerikai néger muzsikusok, s ha kikiáltunk is „fehér óriásokat”, akik valóban mindent tudnak ebben a műfajban, ez a dolog lénye­gén nem sokat változtat. A blues népe, mint ahogyan LeRoy Jones megírta, nem itt él. Nem Európában, nem Magyarországon, nem Sza­bolcsban. A Hobo Blues Band nyír­egyházi koncertjén mégis valami olyan próbálkozás­nak lehettünk tanúi, ami több szempontból — a kivá­ló zenén túl — figyelmet ér­demel. A koncertnyitó blues, betartva minden elő nem írt, de a száz évnyi zenei tradí­ció által megkövetelt sza­bályt, Magyarországról szólt, mirólunk, gondjainkról, szorongásainkról, tévesz­méinkről, örökös elvágyódá­sunkról és szerelmes rög- hözköttötségünkről. Aztán a BAZ megye blues! Hobó Földes László egyetlen mondatával dimenziót adott az egésznek: és máris itt voltunk, itthon, mert a bor­sodi bajok ugyanúgy lehet­nek szabolcsiak, mint csongrádiak vagy Somogy­bán életet nehezítőt. És ez így ment végig, még akkor is, amikor a blues születésé­nek nyomába eredő, örök kamasz magánélményeiről énekelt, arról, hogy New York dzsungelében is Ady, József Attila, és még sok­sok magyar volt a társa bo­lyongásai közepette. Ez a zenakar ezen az estén azt akarta, hogy közünk legyen a súlyosan nehéz, s mégis tollpihe módjára lebegő muzsikához. Ézért improvi­zálta „bele" Földes a „pesti" szövegekbe, hogy: nyíregyházi lányok, hogy Sóstó, hogy Szabolcs. Mert együtt akart lenni ve­lünk. Es nem olcsó, közön­ségfogó indíttatásból, ha­nem mert megérezte: értjük, amit ki akar üvölteni, sikolta- ni, hörögni. — ...Talán, hogy együtt könnyebbedjünk! Faültetés Gyarmaton A tavaszi jó időt, no meg a lehetőségeket kihasználva faültetésre került sor Fehérgyarmaton április végén. Az önkormányzat több díszfát bocsátott a lakosság rendel­kezésére MOLNÁR KÁROLY FELVÉTELE Kommentár Sajnálat helyett Dankó Mihály r / sem tudja képzelni, aki nem érezte, mi- lyen nehéz egy lé­pést is megtenni, ha az iz­mok, az idegek nem enge­delmeskednek. Micsoda erőfeszítésbe telik a „más­ság” annak, akit a sors vala­milyen formában meglopott: sántán, púposán, hiányzó kezekkel, tolókocsihoz lán­colva, vakon vagy némán kell élnie. Sérült emberek, megrok­kant sorsok, kopogó botok; csak ezt látjuk, de vajon mi játszódik le bennük? Van-e időnk gondolni rájuk, tenni értük. Valószínű, nincs, mert rohanunk..., mert lusták va­gyunk..., mert különben is elég a magunk baja. S aki­nek hivatalból törődni kelle­ne velük, azok is gyakran el­feledkeznek róluk. Tálán érthető, hogy éppen ezért szeretnék felhívni magukra a figyelmet, hallatni hangju­kat. Erre szolgál az országo­san meghirdetett „Május 5. az esélyegyenlőségért" rendezvénysorozat. Százezrek kérnek lehető­séget az élethez. Nem kivé­telezést; esélyegyenlőséget! Mert aki tevékenyen él, nem jelent terhet önmagának és embertársainak. S mi kell ehhez, sok-sok apró, de számukra jelentős dolog: munkahely, hogy először ne ők kerüljenek „lapátra", akadálymentes környezet, hogy bejussanak a középü­letekbe. S ami a leglényege­sebb, nem külön elkülönítve, hanem együtt az egészsé­gesekkel. Elhasználódott testek és lelkek, megnyomorított de­rekak várják a segítséget. Tudom, manapság senkinek sem könnyű, a megélheté­sért vívott harc közepette fi­gyelni rájuk, de ha lehet, ne csak május 5-én. Nézó'Jpon^

Next

/
Oldalképek
Tartalom