Kelet-Magyarország, 1992. május (52. évfolyam, 105-127. szám)
1992-05-23 / 121. szám
Sorrendiség Réti János V ilághírű nyugat-európai cég tulajdonába került gyárunk egyik vezetőjének előszobájában várakozom, és alkalmam van tanulmányozni a környezetet, ami a régebben általános körülményekhez képest tartogat némi meglepetést a nézelődő számára. Nincs titkárnő, aki faggatózna kilétem felől, nincs bejelentés, várakoztatás, eltitkolt üvegeket és poharakat őrző gardróbszekrény, kávéfőző a hozzátartozó kávéillattal; röviden semmi a hajdan mindenütt oly jellemző körítésből. Mindössze néhány agyon- strapált bútordarab a legszükségesebbekből. Vendéglátómmal — már előző munkahelyéről olyan embernek ismertem, aki nem rabja a külsőségeknek — eszünkbe sem jut elemezni, magyarázni, mentegetni a helyzetet, amiből elmaradtak a korábban elma- radhatatlannak hitt tartozékok, velük egy sor beidegződés, Szokássá merevedett formaság. Lám, nélkülözhető a vezetői munkából az elegáns szekrénysor, a süppedő ülőgarnitúra, a pálmaliget, az ajándék íróasztalszett, mint ahogy a kedvesen csörgő-zörgő-csöröm- pölő kínálás is. Csak gondolatok cserélődnek tiszta egyszerűséggel rövidre fogott beszélgetésünkben. Aztán, az üzemet járva, megértek mindent, mert tudomásomra jut az új tulajdonosok makacs következetessége a dolgok fontossági sorrendjét illetően. Nyilván piacorientált szemléletük következménye, hogy először és mindenekelőtt óriási léptekkel fejlesztik a gyártást, a technológiát, másodikként a fürdők, öltözők és egyéb szociális helyiségek felújítását valósítják meg, és majd csak ezek után áldoznak esetleg olyan eszközökre, bútorokra is, amik nem feltétlenül a termelést, illetve a termelésben részt vevő ember kényelmét szolgálják. Ebből a fejlesztési rendből a gépek elsődlegessége még csak hagyján, de nem emlékszem olyan intézményre, vállalatra a múltban, ahol mondjuk a dolgozók tisztálkodására előbb és többet áldoztak volna, mint a főnökség irodáinak berendezésére. Ahogy régen az alkimisták az aranykészítés titkát, mi úgy kutattuk még a közelmúltban is a tőkés országok gazdasági eredményeinek összetevőit, pedig a csodának vélt jelenségek mögött' többnyire csak az egyszerűség, az ésszerűség, a józan értékítélet munkálkodott. A megfelelő, a célravezető sorrend. A két világháború közötti magyar kapitalizmus egyik legendás iparágteremtő alakja azt tartotta, hogy nagy dolgokat csak elégedett emberekkel lehet kezdeni. És nyilván nemcsak, sőt, nem is elsősorban a vezetők elégedettségére gondolt. Lassan időszerű lenne nekünk, magyaroknak is átvenni ezt a filozófiát. E gy térség gazdasági helyzetét, lett légyen az bárahány határral tagolt, a közös, vagy legalábbis azonosítható érdekek mielőbbi felismerése képes döntő módon megváltoztatni. Ezzel szemben a legkézenfekvőbb intézkedések és hozzájuk tartozó vagy azokat elősegítő jogi szabályozás halogatása tovább növelheti a hátrányt, ami egyébként is tetemes az abszolút mértékekkel mért fejlettséghez képest. A fenti okfejtés látszólag olyan egyszerű, hogy igazát a legújabban alakult cserkészcsapat tagjai is könnyedén belátnák, ha benne nem az a két állam volna érintett, amelyik érintett és az állításokban foglaltaknak nem az öreg kontinens azon égtáján kellene érvényre jutniuk, ahol érvényrejutásuk ki tudja mióta aktuális lenne. Mert így már a felismerés, intézkedés és szabályozás is bajosabb dolog. Aligha van két olyan határos megye Európában, amelynek egymás felé nincs áruforgalmi kapuja, ahonnan mindazt, ami vehető, eladható, cserélhető, tehát fuvarozható, csak tetemes kerülővel képesek eljuttatni egymáshoz az üzletfelek. Kivétel Szabolcs-Szatmár- Bereg és a romániai Szat- már megye. A két terület áruforgalma a logikus 50 kilométer megtétele helyett 180 kilométeren bonyolódik, miközben érdekek, ellenérdekek és érdekeltérések valóságos fesztiválja észlelhető a sorompók két oldalán. Más a kormányok véleménye, más a gyártók és kereskedők elképzelése, és — ne szépítsük — megint más az országúton, netán sínen fuvarozók felfogása a partneri közelségről, meg a dolgok belső logikájáról. Mindez meg kettőzve a NÁLUNK és az ODAÁT egyáltalán nem lényegtelen szemléletbeli eltéréseivel. Egyik államkassza sincs abban a helyzetben, hogy megengedhesse magának a gazdasági érdekek háttérbe szorítását pillanatnyi politikai megfontolások miatt — hallottam nemrég valakitől, aki jól látja a távolság lerövidítésének szükségességét. Egy másik szakember pedig azt hangoztatta, hogy az érvényben lévő devizagazdálkodási szabályok, de egyéb rendeletek is inkább nehezítik, mint segítik az egymást kereső partnerek közeledését. Vagyis a teherforgalmi határállomás megnyitásával fellendíthető együttműködés lehet, több problémát jelentene a feleknek, mint amennyi haszonnal kecsegtetne. A kérdés nyilván újra kormányközi tárgyalások napirendjére kerül, reménykedjünk hát a megoldásban. Hogy a diplomaták és majd a jogalkotók is mindkét oldalon az érintetteknek nyújtható segítséget, kedvezmények megadását tartják elsődlegesnek a felhozható kifogásokkal és hivatkozásokkal szemben. Jó esélyei vannak a liberalizmusnak Konrád György politikáról, irodalomról, műélvezetről Nyíregyháza (KM — Baraksó Erzsébet) — Liberális találkozót rendeztek a közelmúltban Nyíregyházán, melynek egyik előadója Konrád György író, a PEN Klub nemzetközi elnöke volt, aki itt több hazai és külföldi sajtószervnek, köztük lapunknak is külön interjút adott.- ■ - ÍV - "V»v ■ : _ ► Ön szerint, milyen élettere van Magyarországon a liberalizmusnak, mennyire fogadható el az hazánk állampolgárai számára, és mi lehet a céljuk a liberális gondolkodást népszerűsítő előadás-sorozatoknak? — Tudomásom szerint minden magyar városban működik liberális klub, azok tagsága rendszeresen szervez találkozókat, nincs tehát valami rendkívüli újdonsága ennek az itteni programnak, legfeljebb az, hogy ennyi ember nem szokott összejönni, és ennyi előadás nem szokott elhangzani. Ez a rendezvény egy folyamatba illeszkedik bele. A magyar liberalizmus elég régi gondolat, és el is fog még tartani jó ideig, hiszen évszázados jelenségről van szó. Mikor mennyire virágzik vagy sápad, az hosszú történelmi változások kérdése, én úgy veszem észre, hogy ma Magyarországon jó esélyei vannak, annál is inkább, mert Hegyeshalomtól nyugatra nem látok mást, csak liberális demokráciákat. >Ön a PEN Klub elnökeként — szerintem — pártoktól független tisztségét tölt be, az viszont köztudott, hogy a liberális találkozó hátterében ott van az SZDSZ. Hogyan fogadjuk az Ön itteni szereplését? — Azt hiszem, azért is vá- laszttattam meg a PEN Klub nemzetközi elnökének, mert azok a PEN-központok, amelyek engem erre a tisztségre javasoltak, tudták, hogy az emberi jogokért, a kifejezés szabadságáért, a cenzúra ellen és az európai megértésért már azelőtt is tettem valamit a demokratikus ellenzék tagjaként. Ezek azok az értékek, amelyek nem ellentétesek a PEN Klub értékeivel. A PEN- ben az a kötelességem, hogy ne legyek részrehajló, és az én dolgom, az elnöké a különböző politikai irányzatok, nemzetek, államok álláspontjának egyeztetése, szintetizálása, békítése. ........... II niwim i' iiin > nii^ mi ► Konkrétabban milyen feladatokat ró Önre a PEN Klub elnöki tiszte, és az mennyire teszi lehetővé a magyar irodalom nemzetközi népszerűsítését? — A PEN Klub nem népszerűsítő, inkább védelmező szerepet betöltő szervezet. Azonkívül eszmecsere is, költők, esszéisták, regényírók szervezete, amely a világ 112 országában létezik, irodalmak szövetsége, egy részről az irodalmakkal összefüggő tárgyak megbeszélésére, másrészről a bajba jutott, vagy éppen üldözött kollégák támogatására, és a velük való szolidaritás eredményes és néha — a PEN Klub tekintélyénél fogva — nyomatékos kimutatására. Az írók könyveinek elterjesztésére más intézmények vannak, ügynökségek, kiadók végzik a maguk munkáját, és a magyar irodalom ebben a tekintetben nincs rossz helyzetben, mert a jelentősebb művek a világ számos nyelvén megjelennek, és azok az írók, akiket Magyar- országon nagyra értékelnek, más országokban is ismeretesek. A PEN Klub elnöksége nem állás, csak tiszteletbeli feladat, kötelességem kettő van: az évi két világkongresz- szuson részt venni és azokat levezetni, de hát ez többet is jelent, mert időközben minden fölmerülő kérdésben dönteni kell. Körülbelül minden héten egy-két levelet és táviratot az én aláírásommal kapnak vezető államférfiak, többnyire azért, hogy ezt, vagy azt bocsássák szabadon, vagy védjék meg. Ennyiben a PEN Klubnak megvan a maga politikája, kettős értelemben. Az egyik: támogatja az embereknek a nemzeti, vallási, kulturális, faji határokon felülemelkedő, egymás közötti megértését. A másik: mindenféle cenzúrával szemben védelmezi a kifejezés szabadságát. Ez a két elv elég tartós, elég régi, 71 éve létezik a PEN, ez a világ legrégebbi nemzetközi szervezete, valószínűleg még sokáig fog létezni, egyre nő a tábora, új, meg új irodalmak kapcsolódnak bele, és a nehézségei inkább ebből származnak. Mivel megvan ez a szerep, ehhez kapcsolódnak különféle teendők, és azt hiszem, egy kicsit többet is utaztam az elmúlt évben, mint amennyit én szívem szerint kívántam volna — de hát igyekeztem ellátni a dolgomat — és ha letelik a terminusom, akkor szívesen átadom a helyem másnak. >■ Most térnénk az irodalomra. Egyes irodalmárok szerint a magyar irodalomnak a 40 év elteltével hirtelen fel kellett volna virágoznia, mégis hol vannak azok a korszakos alkotások, amelyeknek elő kellene kerülniük a fiókokból? — Soha még nem fordult elő, hogy egy ilyen heves társadalmi változás nyomában rögtön nagyszabású művek szülessenek. Vannak egyébként jó könyvek, amelyek már megszülettek, de nem két, vagy három év alatt szokott egy irodalmi korszak beteljesülni. Mikor ilyen változások vannak, az íróknak is, mint bölcs embereknek, előbb gondolkodniuk kell, előbb azért távlatot kell szerezni a dolgokhoz, és lassú műfaj az irodalom, az nem újságírás. Ez mindig így volt, mert akármilyen rezsim — fasiszta, kommunista — dőlt meg, kiderült; nem lappanganak a fiókokban a remekművek, illetve ami elkészült — ha már olyan botor volt az író, hogy olyat írt, amit a cenzúra tiltott — azt igyekezett így vagy úgy közreadni, például szamizdat, önkiadás formájában, és annak vállalta is a következményeit, vagy ha ezt egyszer nem vállalta, akkor valószínűleg a művet nem is csinálta meg. Ez a csalódás általános, Portugáliában és Spanyolországban éppen úgy megvolt, ahol fasiszta rendszerek múltak el, vagy Németországban. Ami a kommunista rendszerben elkészült, az kijutott a nagyvilágba. Most jön majd egy periódus, és azt hiszem, arról, hogy mi történt a 90-es években, majd 2000 után lehet értelmeset mondani. > Konrád-műveket sokan olvasnak, de sokan találják nehéznek. Személy szerint úgy jártam a műveivel, mint Thomas Mann néhány könyvével, nehezen emészthető számomra az Ön stílusa. Van recept, hogyan kell kon- rádul olvasni? r,»'* 'Vl* .<r.> •' ■+ - :• •' vit* ,-j — Kisebb adagokban. Nem kell elolvasni egy könyvet, nem kell egy este egyhuzamban olvasni, hanem egy órát olvasni, letenni a könyvet, elmenni sétálni, játszani a gyerekekkel. Nem egyszer éppen Thomas Mannról mondta a gimnáziumi tanárom azt, hogy fiam, én azt hiszem, te egy- tizedénél több részét nem fogod megérteni ennek a könyvnek, ez éppen a Doktor Fau- stus volt, de ez az egytized is több, mint ha más könyveket egészen megértenénk. Én nem hencegek, hogy az én könyveim milyenek, de azt, amit más írók is kértek az olvasótól, én is kérném: ne siessenek. >- Végül a terveiről ha beszélne, min dolgozik? — Tudja, amikor nem ilyen alkalmi írások készülnek, mint az itt elhangzott — mert ezeket mindig illendőségből írom — ha a múlhatatlan belső szükség rávisz, akkor regényt írok. Agenda 1. volt a Kerti mulatság című könyvem, most a folytatását, a második és a harmadik részét írom. ► Köszönöm a beszélgetést. Nagy István Attila Határeset r r ZM.UZSÁK, ha találkoznak Mindegy Ha iecsendesüinek az álmok, s észrevétlenül elmúlik a reggel meg a dél és az este, amikor nem emeled fel tekinteted, ha a szépség közeledik, amikor nem számít se múlt, se jelen, de nem várod a jövőt sem, akkor már hiába állnál az úton, hiába várnád, hogy felvegyen valaki, nem jár arra senki. Aki megállhatna, már elhaladt, hűvös szél fut a nyomába, por kavarodik meg átok. Minden mindegy már. Neked is.