Kelet-Magyarország, 1992. április (52. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-13 / 88. szám
1992. április 13., hétfő HATTER Kelet-Magyarország 3 Csődbe ment bizalom Felhajtás volt, elhajlás nem Tiszabercelen Az elnök döntése: háromszáz sertést még' kienged a telepről. SZERZŐ FELVÉTELE Galambos Béla Tiszabercel (KM) — „Ha nem fizetsz, jön a végrehajtó!” — ijesztgették egymást hajdanán az emberek. Tisza- bercelre a múlt hétfőn be is állított. Már nem egyedül jött, mint egy hónappal azelőtt. Vele volt a végrehajtást kérő Agroker képviselője, egy féltucatnyi pótkocsis teherautó, és hogy kellő nyo- matéka legyen a dolognak, egy rendőrautó is megállt tiszteletet parancsolóan a helyi Bessenyei Tsz sertéstelepének bejáratánál. A kétezerötezáz disznóért jöttek, amit a megyei bíróság döntése értelmében már korábban lefoglalt a Végrehajtó Iroda a tsz tizenhárom és fél millióra rúgó adóssága fejében. I kockázat is? A telep vezetője nem állt ellent a végrehajtónak, és a cég pénzéért rámenősen küzdő Agroker-munkatár- sa'knak. akik — szerinte — egy új kívánsággal álltak elő: a tekintélyes méretű kocákkal kezdjék az elszállítást. Igen ám, de pontosan ez lett a további bonyodalmakat okozó „műhiba." A tsz elnökének utasítására ugyanis pénteken traktorokkal torlaszolták el a telep bejáratát, hogy a további sertés- rekvilálást megakadályozzák. — Nem engedem kifosztani a szövetkezetei. Míg én vagyok itt a vezető, kötelességem védelmezni a vagyont — mondja némi kétségbeeséssel hangjában Filimon József tsz-elnök — ha bilincsbe verve visznek is el. én nem nyittatom ki a kaput. Péntek délelőtt a berceli tsz-irodán „békésen” kávézik együtt adós. hitelező és végrehajtó. Az utóbbi egy szimpatikus fiatalember. nem híve a felhajtásnak, az erőszak alkalmazásának. Türelmével némileg qldja a szobában lappangó feszültséget. Próbálja telefonon elérni feljebbvalóját, akceptái- ható-e a téesznek a foglalás felfüggesztésére irányuló kérelme. Délfelé végre sikerül szót váltaniuk, de az engedély nincs meg. folytatni kell. Az elnök veszi át a kagylót, és röviden ismerteti a helyzetet, a vonal túlsó végén lévő bíróval: Tirik, hullik az állat — A számításom szerint a tartozásunk összegével azonos értékű sertést már kiadtunk a telepről. Igaz. hogy ez a foglalási jegyzőkönyvben szereplő 2500 darabtól jóval kevesebb, de az Agroker követelésére az elszállítást olyan kocákkal kezdték meg, amelyek nem ötezerötszáz, hanem tizennyolcezer forint értékűek. Én ezek után már csak annyi hízót vagyok hajlandó kiadni, amennyi kiegészíti a tenyészállatok értékét, a tartozás teljes összegére. ................... Nincs engedmény. A' bírósági végzésnek érvényt kell szerezni, az utasítás szerint a lefoglalt 2500 disznót az utolsó darabig el kell szállítani. Csakhogy már elmúlt dél, s a reggel óta várakozó teherautókon jó ha annyit el tudnak vinni, amennyit a tsz számolt. Irány a sertéstelep. Az elnök feloldja a blokádot. A két hatalmas traktor ekéstől félreáll a kapuból. Háromszáz sertést még kiadnak a hatóságnak. Az elnök a kocák elvitelével kapcsolatban elmondja, hogy kint volt nála az Agroker vezetése és tárgyalni próbált a visszaszállításról. Ám ennek állategészségügyi akadályai vannak, mert fennáll a betegség behurco- lásának veszélye. Nem érti, miért kellett megváltoztatni a két héttel azelőtti megállapodásukat, hogy amilyen ütemben készre híznak az Agroker számára lefoglalt sertések, annak megfelelően értékesítheti azokat a vállalat. tgv viszont a szállítással törik, hullik az állat, aminek költségét aztán nem tudni, ki fogja viselni. A pénze után futó Agroker munkatársa Inántsi István a dologról másként vélekedik: „A gyors elszállításról azért döntöttünk, mert megtudtuk, hogy a foglalás után is történtek eladások a telepről anélkül, hogy a bevételiből egy fillért is felajánlottak volna nekünk törlesztésre. Másrészt megtudtuk, hogy a tsz csődöt jelentett, és mire meghíznak a disznók, már védi őt a csődtörvény. Mi pedig garantáltan semmit nem látunk a pénzünkből. A kocák ügye is csak utólag vált kulcskérdéssé. Hétfőn két órán át tárgyaltunk, ahol a tsz azt mondta, állategészségügyi okokból úgyis le kell cserélniük a tenyész- állományt, így egyszerűbb az üres kocákkal kezdeni a szállítást. Ez nekünk is szimpatikus volt. hiszen a telepen található süldőkből már nem fedezte volna a két és fél ezer darab a tsz adósságát. Hétfő óta azonban mindennapos akadályoztatásban volt részünk, pedig mi igyekeztünk alkalmazkodni a telep munfcaritmusához. További tárgyalások „Mi lesz itt, ha az első ilyen végrehajtásinak nem lehet érvényt szerezni!” — gondolja hitelező és végrehajtó egyaránt. Ma, hétfőn újra leül a tsz és Agroker s megpróbálnak egyezségre jutni. Talán sikerül. Mindenesetre a „példastatuálással” elvileg még egyet is lehet érteni, hisz fizessen aki vásárol. Sajnálni csak azt lehet. hogy éppen Szabolcsban és pontosan abban az ágazatban vert éket a bizalmatlanság két szereplő közé. amelyiknek most lenne igazán belső tartásra szüksége, ahhoz, hogy talpon tudjon maradni. Behajthatatlan végkielégítés A dolgozó hitelez a munkáltatónak Nyíregyháza (KM — Szőke Judit) — Rosszul gondoljuk, ha úgy véljük, könnyű annak az elbocsátott dolgozónak, aki jogosult végkielégítésre, hiszen a munkában töltött utolsó napon nagyobb összeg üti a markát, amivel egy darabig el lehet lenni... De ez csak abban a ritka esetben igaz, ha a munkáltatónak van pénze. Mit lehet akkor tenni, ha a munkavállaló nem jut azonnal a járandóságához? A lehetőségeket Szalókiné dr. Szőllösi Anna gazdasági bíró sorolja: — A munkában töltött utolsó napon el kell számolni a dolgozóval. Ha azonban nincs pénz azonnal, akkor állásidőt kell fizetni vagy jogszabály, vagy ha kedvezőbb, akkor a kollektív szerződés szerint. Az is megoldás, ha a dolgozó és a munkahely között születik egy megállapodás, miszerint bizonyos idő elteltével történik meg a végkielégítés kifizetése. — Ez gyakorlatilag' azt jelenti, hogy. a; dolgozó hitelezi a volt munkáltatóját. Ez az egész főleg akkor válik nem mindeggyé, ha az illető munkanélküli-járadékot igényel, hiszen nem közömbös ezen összeg kiszámítási alapja. Ráadásul a végkielégítés idejére nem jár munkanélküli-járadék. Elvileg tehát várni kell arra, hogy a volt munkáltató pénzhez jusson, például ingatlaneladásból. Ha azonban a türelmi idő lejárta után sem tud fizetni, marad a peres út. A bíróság pedig ítéletet fog hozni, melynek végrehajtása valószínűleg lehetetlen lesz, hiszen biztos van és lesz olyan elbocsátó munkahely, amelynek van ugyan pénze, de nem ellenőrizhető helyen, számlán tartja, hanem páncélszekrényben, vagy reklámszatyorban. Tehát pénz van is, nincs is. Általában nincs. Legalábbis a dolgozó jogos jussára. Tárca » V on egy korszakalkotó ötletem. Ügy kellene megszabni a kötelező biztosítás díját, hogy ha valakinek szocialista típusú, vagy régi autója van, az háromszor, négyszer annyit fizessen, mint aki márkás nyugati autókkal jár. Beláthatja mindenki, hogy ez így logikus, mert ha mondjuk egy Mercedes nekihajt az én 7 éves Dáciámnak, milyen kárt tud az okozni benne, amikor az egész nem ér 70—80 ezernél többet, de ha én belehajtok egy Volvóba, vagy egy Audiba, hát bizony rendes pusztítást tudok véghezvinni rajta. Mindez onnan jutott eszembe, hogy megint szárnyra kelt egy hír, miszerint a biztosítók emelni akarják a kötelező felelősségbiztosítás díját. Hosszas töprengés után jutottam ehhez a felfedezéshez, ugyanis a fogalmazás szerint (a Népszabadságban olvastam) módosítani akarják a díjakat. A módosításokkal eg\ g a biztosítótársaságok a második jel évre esedékes díjmértékek kialakításakor szeretnék elérni a jelenleg érvényben lévő díjak korrigálását is. Az intézkedésre — álláspontjuk szerint — azért van szükség, mert az eddigi károk kifizetésére, illetve a különféle járulékok fedezésére az eddig beszedett díj nem nyújtott kellő fedezetet. Miután többen is megerősítették, hogy ez a módosítás, ez a korrigálás, ez a díjmértékek kialakítása nagyjából díjemelést jelent, megtaláltam azt a mondatot is a híradásban, amely elárulja, hogy a javaslat, mármint a biztosítók javaslatának a lényege, hogy a biztosítási díjba nyereséget is kalkulálhatnak. Vajon mennyi lesz ez? 30 vagy 50 százalék? És vajon elég lesz-e ez a nyereség arra, amire fordítani akarják? Ezt meg azért merem megkérdezni, mert az utóbbi időben arra gyanakszom, hogy a magyar biztosítók válságban vannak. Ok is átalakulnak, ők is külföldi tulajdonba mennek át, közben jönnek a külföldi biztosítótársaságok, s mellettük kötnek különféle biztosításokat, s az az érzésem, hogy egészen jól megélnek belőle. Csak a magyar biztosítók mennek hazai pályán tönkre, nyilván mert a biztosítási díjból fizetnek a károkon kívül különféle járulékokat is. Fogalmam sincs, hogy mit jelent ez a járulék, éppen ezért láttam hozzá kidolgozni egy olyan határozatot, amelyet majd akkor hozok nyilvánosságra, ha a biztosítók is lépnek. Akkor k' n majd velük az én feltételei , mert közben az én beszedett fizetésem sem fedezi a kiadásaimat, a különböző járulékok fizetése pedig már megoldhatatlan helyzeteket teremt. Ha netán ez a biztosítókat nem érdekelné, bevallom, engem sem érdekel az ő anyagi helyzetük. Megértőbb csak akkor leszek, ha egyforma nagy lábon élünk majd. Nézőpont) Seres Ernő Á kadt politikus, aki a három törvényt követően (kárpótlás, szövetkezeti, átmeneti) konfliktusokkal terhes időszakot jósolt 1992-re. Van minisztériumi államtitkár, aki optimista, más szóval derűlátó és bizakodó. Megmondom őszintén, szorítok neki. Szeretném elhinni, sőt megvalósulva látni, hogy a mezőgazdaság leküzdi válságát, kilábal a bajból és a termelés visszaesése, a földművelők létbizonytalansága csak átmeneti és gyorsan kezelhető tünet. De a vitapartner, a képviselő, aki a minisztériumi bizakodást körömszakadtáig védő szakértővel szemben termelésre, exportra, foglalkoztatásra, egyszóval mindenre borúlátóan felelt, kitartott amellett, hogy az átalakulás nem lesz gyors, az igen szorosra vett határidőket nehéz lesz megtartani. Mint mondta, nemcsak 1992-ben, de jövőre, sőt az azt követő években sem várható az árutermelés, főként az exportképes árutermelés fellendülése. Optimista pesszimizmus uralta a televízió képernyőjét jó félórán keresztül. Aki ma nem is átfogóan, de ismeri a mezőgazdaság jelenlegi helyzetét, az csak fülelt és az elhangzó kérdéseket követő válaszokra hol kételkedve csóválta a fejét vagy helyeslőén bólogatott. Természetesen nemcsak a véleménymondás, de a kapott információ befogadása is szubjektív. Ilyen alapon elfogadom és elhiszem, hogy az átalakulás, az új típusú mezőgazdasági szövetkezetek, a szövetkezeteket kiegészítő egyéni vagy farmergazdaságok rövid idő alatt produkálják mindazt, amit a volt (van) termelőszövetkezetek, állami gazdaságok teljesítettek. De ugyanezen az alapon az említett képviselőnek is igazat kell adnom, hogy egyszer a termelési válság megszűnik, ezzel szemben nem lesz exportálható termékfelesleg, sőt a hazai önellátás is csorbát szenvedhet húsban, kenyérben, ipari növényekben. Kinek higgyek? Az átalakulás már elkezdődött. (Egyesek ezt bomlásnak nevezik.) Az új útra való áttérés jelei még halványak. A mezőgazda- sági vállalkozó, farmer a létért ugyanúgy küzd, mint két-három éve a termelőszövetkezetek. A tsz-ek már nem küzdenek. Megoldást keresnek. Megoldást arra, hogy ha lehet, adósságukat rendezzék, hogy akit még tudnak, azt foglalkoztassák, ami földet tudnak, azt bevessék. Termelőszövetkezeti vezetőknél én jobbára sem optimizmust, sem pesszimizmust nem tapasztaltam. Rosz- szabbat. Közömbösséget és beletörődést. Ugyanez mondható számos volt tsz- tagra. Ilyen alapon a helyzet nem a legrózsásabb. A jövőkép kivehetetlenül elmosódott. Van rézöntő Martinovszky István írja Nyíregyházáról Olvasva a Kiss Csaba vállalkozó „Pontatlan városi címtár?” című levelét a Kelet-Magyarország április 9-i számában, ezúton értesíteném, hogy jómagam is rézöntéssel foglalkozom, melyet hirdettem is e lap hasábjain. A városi címtárból az én figyelmetlenségem miatt kimaradtam, de jövőre talán én is benne leszek — tehát nem biztos, hogy mindenért a polgármester úr a felelős. Rézöntési problémáival várom lakásomon, a délutáni órákban. Martinovszky István Nyíregyháza, Rókazug 9. KOMMENTÁR ____________________ A népet raktárba? Szőke Judit N éhány héttel ezelőtt egy reggeli tv-mü- sorban bemutatták Bőd Péter Ákos dolgozó- szobáját. Az újat. A szolid környezettanulmányban elhangzott mondatok egy olvasónkat levél megírására inspirálták. Nem szelídre. Idézve legfontosabb bankárunk szavait — nem volt ideje még ízlése szerint átrendezni hivatalát — megértem, hogy felkapta a fejét arra a megjegyzésére, miszerint előző munkahelyén, az ipari minisztériumban volt egy kép a falon, mely fáradt kohászt ábrázolt. Ha arra ránézett, elment az életkedve. Attól a munkásnak a látványától, aki őrá volt bízva? Akik tőle várták a segítséget? Akiknek a sorsa függött tőlük? A levélíró indulata jogos: „vezetőink kölcsönökért kilincselnek, mi munkanélküli-segélyért és a nyugatiak által kidobott ruhákért állunk sorba. Ezért lenne jó, ha a vezetők legalább színlelnék, hogy ők vannak értünk ... A népet nem lehet raktárba tenni, mint azt a képet .. Nekem, hallva az ilyen kiszólásokat, sok nyilatkozattöredék jut eszembe, meg apró gesztusok, kézlegyintések, megalapozatlan biztatások, populista frázisok innen-onnan. Amiktől az ember kételkedni kezd a józan észben és nem tudja, merjen-e valami esélyt adni a jobb jövőnek ... Tetszik tudni, kedves levélíró, a kukacember azon nyüzsög, hogy á maga minél nagyobb részét minél hamarabb kizabálhassa, nem bánkódik a világ baján, míg tart a sajtból. Annak sem sűrűn fáj a feje mások miatt, akik előjogokat élveznek a hatalom birtokában, a napos- oldalon.
