Kelet-Magyarország, 1992. március (52. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-28 / 75. szám
1992. március 28. _Ä%^kt-9\iaßijarorszäß hétvégi mettifcktc] 1 Véges a türelem Bojté Gizella ■ Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, hol találunk ma elégedett embert e viharvert tájon, Jézus születésétől számítva néhány évnyire csak kétezertől. Hol van a jó szó, a csend, a béke, melynek lélekmelengető érzését már csak a természet — még ki nem zökkentett — rendje adja meg minékünk. A táj szépsége, a fák idegent köszöntő meghajlása, a föld mélyről jövő sóhajtása szinte benne lüktet egy kis falu vérkeringésében, melynek mindennapi életét a valamennyiünkre rázúduló gondok teszik zaklatottá. Dögé község csupán 800 méterre fekszik Kisvárdától, s a falu szinte rátelepszik a több kilométeren át kígyózó főútra. Kétezernegyvenen élnek itt. Az első írásos emlék szerint évszázadokkal ezelőtt a falu helyén temető volt. A tatárjárás idején sokan meghaltak, s a halottakat idehozták Várdáról és a környékről, ezért valamikor Döghelynek hívták a települést. Az itt élő emberek igyekeztek szorgalmas munkájukkal kedves otthont teremteni maguknak. A legtöbb porta rendezett, sok új házat lehet látni. Szűcs Tibor jegyző elmondta, hogy a fiatal házasokat olcsó telekkel, kölcsönökkel segítik. Nem nagyon vágynak a városba, hiszen közel is van, meg aztán ott sincs munka, így jónéhányan a gazdálkodásból próbálnak megélni. Gazdálkodás, gazdálkodás... — csóválta több parasztember az utcán a fejét, mikor erről kérdeztem őket. Föld az van, hogy úgy mondjuk dögivei. De kinek kell az? A helyi Rákóczi Termelőszövetkezetnek 1700 hektár földje van, tavaly 15 hektárt igényeltek vissza az emberek, az idén pedig ennek is csak a felét. A termelőknek az uborkázástól a paradicsomozásig sok mindentől elment egy életre a kedvük. Az járt jól, aki még kora tavasszal eladta a palántot. Aztán hogy az idén mi lesz... — Megmondom én, aranyos, magának — magyarázta dühösen Vincze Józsi bácsi —, kiülök én is a kispadra és egy kapavágást se teszek. Minek? Kapok talán 5500 forint járadékot, ha minden jól megy, elég az, mert ha éjt nappallá téve dolgozunk, se becsülik többre a paraszt munkáját. Elvitték már hónapokkal ezelőtt az almánkat, és még most sem fizették ki az árát! Hát micsoda dolog ez?! Kivágom az összes fát, nekem tíz forintot sem akarnak adni egy kiló almáért, Pesten meg 80-ért árulják. Vincze Ferenc polgármester elmondta, hogy egy olasz—magyar kft. — az elképzelések szerint — épít egy baromfifeldolgozó üzemet, ami körülbelül negyven embernek adhat majd munkát. A fő profil azonban továbbra is a mezőgazdaság. Ebben az évben több mint 200 hektárnyi háztájiban gazdálkodnak majd az emberek. A faluban szeretnék az eladási lehetőséget kicsit jobban megtervezni, a községben már három felvásárlóhely működik. Dögé jövőbeni arculatát nagyban meghatározhatja a szomszédságában lévő 375 hektár területű víztározó, amely idegenforgalmi szempontból óriási lehetőségeket rejt magában. Az infrastrukturális ellátás a jelek szerint egyre megfelelőbb lesz a településen. Kilenc községgel összefogva a jövőben szeretnék bevezetni a gázt. Ez Dögének 68 millió forint kiadást jelentene, azt remélik azonban, hogy a költségek körülbelül 50— 70 százalékát fedezi az állam. A községnek az idén 56 millióból kell gazdálkodnia, ebből elkülönítettek 20 millió forintot, ezt az új tornaterem befejezésére fordítják. A tervek között szerepel, hogy az idősek és fogyatékosok nappali intézményét átalakítják olyan épületté, ahol legalább tíz szállást tudnak majd nyújtani az igénylőknek. Megoldásra vár a tízezer kötetes könyvtár sorsa, hiszen nemrég leszakadt a plafon. Az új fogorvosi rendelő már majdnem egy éve várja betegeit, csak a működtetése nincs még megszervezve. A polgármester szerint egy vállalkozó házi patikát szeretne beindítani a faluban. A beruházások között szerepel a sponóltöző megépítése, Disputa a dögéi főutcán A SZERZŐ FELVÉTELE ahol az anyagköltséget a falu költségvetéséből fedeznék, a munkát pedig közösen, ingyenesen végeznék el. Persze sok minden kellene még a faluban, de elsősorban pénzre volna szükség: az iskola bővítéséhez, az utak javításához, telefon bekötéséhez, esetleg egy új polgár- mesteri hivatal megépítéséhez... A takaró azonban nem ér olyan hosszan, és az emberek türelme, teherbíróképessége is véges. Az elmúlt évben 320 ezer forintot osztottak ki a felnőttek részére rendkívüli segélyként, 22 gyerek pedig rendszeres nevelési segélyben részesült. A diákok nagy részének fedezik a napközi térítését. A szülőknek nagy segítséget jelentett, hogy tanévkezdéskor az óvodásko- rúaktól az általános iskolásokig mindenkinek adtak 2500 forintot, ez közel 300 gyereket érintett. A fiataloknak nem sok szórakozási lehetőségük van. A legtöbben eljárnak Kisvárdára vagy a környező falvakba. A művelődési házban az elmúlt évben néhány gyerekműsort, szabó-varró tanfolyamot és egy-két tájékoztató fórumot szerveztek. Még mozi sincs. Egy idős ember elmondása szerint akkor voltak ők utoljára színházban, mikor a tsz- busszal összeszedték őket. Belinszky Barnabás, a művelődési ház jelenlegi vezetője elmondta, a jövőben egy filmklubot szeretnének beindítani és olyan érdekes programokat szervezni, melyek összehoznák a falu fiataljait, és így több klubszerű, jó hangulatú estét tölthetnének együtt. Van a községnek egy külön büszkesége: a furulyások. A 24 fős kis csapat sok boldog pe cet és jó hírnevet szerzett a idevalósiaknak. A márciusi napfény meleg lassan előcsalogatja az elgeret lyézett föld alatt szunnyadoz tavaszi virágok csíráit. Az utcá is látni, hogy jobban jönne! mennek az emberei Nagy Sándor bácsi ' zeskannája mellt kicsit elbeszéljük világ sorját. — Nézze, nt kém már a hí szonegy is In szonkettő, de n lesz itt a fiatalol kai? Ha én azt tudnán S megyek tovább a véc telennek tűnő Kossuth u cán. A járdán álldogáló 3ssz< nyok sorra elpanaszolják, hogy nyugdíjemelés szerintük mily» igazságtalan volt. Annyi kényé kell nekik is venni, mint a 16 ez forintos nyugdíjjal rendelkezi nek. És mégis azok kapnak töt bet. S itt van a lakások után e az óriási kamatemelés. A gyért keknek nincs munkájuk... Ari gondolnak mindig, hogy ezt í évet kell még kihúzniuk vak hogy, aztán majd csak jobb les Talán... Azt beszélik, a polgármes és a jegyző se nagyon egyez A képviselők között sincs m az összhang. A hatalom pei nagy úr. S ki hogy él vele, akk derül ki, hogy milyen ember valójában. Nem tetszik azonbz ez a civakodás senkinek, mert sértett és egyben a vádló kopt nyét valamennyien magukra ö hetik. Dögé határát elhagyva a 7 éves Nagy Sándor bácsi ciniki mondata cseng vissz: — Foga junk, hogy nem talált egy emb a faluban, aki elégedett ler sorsával, és azt mondta vol hü de jó világ van. Hát nem... KENYÉR ÉS POLITIKA Seres Ernő gazdálkodó magyar népnek az ara^ tás a legfontosabb, a legnehezebb munkája. (Volt.) Az aratás ideje Pé- ter-Pál napja körül kezdődik és ettől fogva jó pár hétig az emberek jóformán meghalni sem érnek rá. (Régen.) Rövid idő alatt rettentő nagy munkát kell végezniük. (A múltban.) A búzát, a rozsot, ha megérett az aratásra, le kell vágni a lábáról, haza kell hordani, fedél alá vagy asztagba kell rakni, és egykettőre ki is kell csépelni. (így volt ez ötven éve..) Csonka Magyarországon jó években 8 millió métermázsa búza is megtermett... (Az utolsó békeévek idején). 1982-ben 5 millió 747 tonna búza termett. Csonka Magyarországon... Métermázsában ez 57 millió 740 ezer. De volt ettől több is... A búza neve élet. Élet, mert évezredek óta élteti a lelkes embert. A búza tápláló erejét már évezredekkel ezelőtt felismerték. A Biblia tanúsága szerint az ősember nyersen ette a gabonát. Később megpörkölte, hogy ízletesebb legyen. De mivel a rágás így is nehezen ment, eleinte kövek között, aztán kőmozsarakban összezúzta, vízzel pépesítette... A jóravaló emberi elme úgy háromezer éve kitalálta a malmot. Őrölték a búzát. Szent Gellért püspök Szent István királyunk udvarába tartva felfigyelt egy szolgálóleány szomorú dalára, miközben búzát őrölt. A krónika megörökítette. A dal lehet, hogy szomorú volt, a munka lehet, hogy nehéz volt, de a szolgálólánynak és azoknak, akit szolgált, meglett a mindennapi kenyere. A mindennapi kenyerünket a magyar az imájába is belefoglalta... ,,Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma és bocsásd meg a mi vétkeinket..." Miatyánk. Miatyáink! Mert úgy kell nekünk az élet, mint egy falat kenyér. És úgy kell nekünk a kenyér, mint a mindennapi élet. Más ma a kenyér, mint évezredekkel ezelőtt. Másabbak a malmok, másabb a kenyérsütés. Az ősi kőmozsárt követte a szárazmalom. (Tarpán ipari műemlék.) A vízimalom. (Túristvándiban műemlék.) Aztán megépültek a gőzmalmok, az elsőt Magyarországon 1836-ban építették Sopronban. Az új malmokban a köveket hengerek követték és egy jó magyar feltalálta azt a hengerszéket is, amely a finomliszt őrlésében világszabadalom lett. A magyar eljárással, hengerszékkel sokféle lisztet, darát, dercét állíthat elő a molnár. A malomipar fejlődésével a népesség szaporodásával, a városok gyarapodásával pékségek és kenyérgyárak is létrejöttek. Az hogy „arcod verejtékével keresd meg a kenyeredet!" megmaradt és megmarad örökké, de a verejték megoszlott. Munkamegosztás, verejtékmegosztás... Miért is írok, beszélek most erről? A mindennapi kenyér miatt. A minap bent járt a szerkesztőségben egy idős, 77 éves ember. Inkább a gondja hozta, mintsem az évek súlya alatt megfáradt lába. Kárpótolták, kárpótolják. Mondotta, hogy 16 aranykorona értékben kap kárpótlási jegyet, aranykoronánként 1000 forintot, illetve ehhez már némi kamat is jár. Mit csináljon? Szeretné, ha a kárpótlási jegyét a társadalombiztosítás nyugdíjkiegészítőként elfogadná. Lehetséges ez? Közöltem, amit tudtam, hogy a kárpótlási jegy valóban felhasználható nyugdíjkiegészítésre is, de hogy a 16 ezer forint mennyivel növeli majd a nyugdíját, sajnos nem tudom. Lehet, hogy havi 100 forinttal, vagy többel vagy kevesebbel. Nézett rám az ember, gondolkodott és érzelmektől mentesen megjegyezte: — Száz forint hideg vízre sem elég, nemhogy kenyérre. A kenyér. Ült mellettem a lakatos és beszélgettünk. Azt mondta el, mit csinál, hogyan él. Szó szerint idézem: „Miután elvesztettem a kenyerem, segélyből élek, alkalmi munkákat vállalok, most napszámban almafákat metszek." Elvesztette a kenyerét. Ha most nyelvészkednék és a munkanélkülivé vált elbocsátását (szinonimával) más szóval szeretném helyettesíteni, eszembe sem jutna a kenyérvesztés. Jó hogy beszélgettem a lakatossal. Illetve, dehogy jó, mert végül is megkeseredett számban a kenyér. És egyre keserűbb a kenyér, mert nem győzöm számon tartani, hogy hol tart ma a munkanélküliség. Országosan beszélnek félmillióról, megyei vonatkozásban 50—60 ezer emberről és riogatják az immár tulajdonossá váló termelőszövetkezeti tagokat is kenyérvesztéssel, de úgy, hogy még munkanélküli-segélyre sem jogosultak. Miből lesz kenyerük? Miből lesz a családnak kenyere mindennap, most, holnap és holnapután. Nem szeretnék rengeteg példával élni, de le kell még írnom, hogy télvíz idején személyes ismerősömtől kaptam egy levelet. Jártam kint nála, végighallgattam történetét, azt, hogy 20 évi munka után kitették a szűrét, a felesége leszázalékolt, a fia szintén munkanélküli. Szava szerint nem ezt érdemelte,Sem a munkahelyétől, sem a sorstól és senkitől. Ő és felesége már nem is kenyéren él, hanem gyógyszeren. Mit mondhattam volna, és mit írhattam volna. Arra a kérdésre meg végképp nem tudtam válaszolni, hogy végtére is milyen ez a demokrácia, milyen jogokat és lehetőségeket ad az embereknek. Demokrácia. Tudom, mit jelent. De mindhiába definiálom egy olyan léleknek, amely megrendült, egy olyan embernek, amely talaját és kenyerét vesztette. A nyugalomra intést, a reménykeltést az én toliam nem tudja leírni, az én szám nem tudja kimondani. Nem vagyok ilyen vonatkozásban politikailag felkészülve és felkészítve. Mert azt tudom, miből lesz és hogyan lesz a kenyér, azt is megtudtam, mi az, hogy kenyérvesztés, de nem tudom, hogyan lesz a politikai, nem sejtem, miként válik jóra az átmeneti rossz és kellemetlen helyzet, miért gyarapszik és miért nem csökken a szegénység. Legutóbb az ország két vezető politikusa március 15-én együtt, egymás mellett állt, és adott interjút a televízió képernyőjén. Spontán, nem előre megfogalmazott szöveg szerint nyilatkoztak. Szívem szerint szóltak, és remélem még sokmillióan voltak ezzel együtt így. Mondattöredékeket jegyeztem meg. 1848 szellemiségét idézték, az akkori 12 pont 144 évi aktualitását, megvalósulását. A szabadság adott. Idegen hatalom katonái nem tartózkodnak Magyarországon. Viszont a politikai közéletben vita helyett felütötte fejét az acsarkodás. A vita a politikában, a parlamentalizmusban szükséges és megszokott. így volt ez mindig és mindenhol, ahol a népképviselők a kormányok legitime demokratikus választás után gyakorolták politikai szolgálatukat. Legyen hát vita, de ne acsarkodás és Isten óvja meg a magyarságot attól (ezt a miniszterelnök mondta), hogy törzsi háborúvá fajuljanak a dolgok. És végül egy nagyon szép mondattöredék a köztársasági elnöktől: a szabadság, amit kivívtunk, legyen csírája a megbékélésnek. Ha a szabadság a csírája a megbékélésnek, akkor ez olyan, mint a kenyérnek a kovász. És vajon ki nem szereti a szabadságot, a békét, ki az, aki meg akarná semmisíteni mindennapi kenyerünk élesztőjét, a kovászt? Megfontolt, józan gondolkodású ember nem akar ilyet. Az acsarkodók? Megint csak hivatkozók a köztársasági elnökre. Interjút adott a televízióé Mester Ákosnak, és amit ebből alaposan meg, gyeztem és az agyamba véstem, az Göncz Árp. mondata: „Láttam a televízióban egy riportban e felindult gazdát, aki szinte könnyes arccal mond, adják vissza a földem és én majd megmutatom bitangoknak, hogy hogyan kell gazdálkodni." köztársasági elnök önmagának tette fel a kérdé Kik azok a bitangok? Igen. Kik azok a bitangok? Akik rosszul gazc kodtak. A tsz- tagok, a tsz vezetői, a község lal a község vezetői vagy feljebb és feljebb, akik j; si, városi, megyei vagy országos szinten bitan tak. Rengeteg rossz történt, rengeteg testet, lel emberi jogokat sértő cselekedetet hajtottak vé, és voltak bitangok. De azoknak a bitangokm botcsinálta vezetőknek, elvakult kiskirályoskodc nak nem kell és nem is lehet megmutatni, hogy kell gazdálkodni. Nem értettek és nem is érteneI szántáshoz, vetéshez, aratáshoz, a búzatermei téshez. Nem tudták és nem is igen érdekelte ők hogy miből lesz a kenyér. Politizáltak. ik tehát azok a bitangok? Akii K búzatermés átlagát megkétszei ték, megháromszorozták, akik állattenyésztés színvonalát és zamát túltermelésig növelték, av, akik új technológiákat honosított. Miért fenyegetőzünk és miért ács kódunk? Különben is fölösleges ma már a majd megmutatom tragédia, hiszen tragikomédiává \ lik. A földjét a törvények értelmében mindenki vi. szakapja, visszakérheti, akit kár ért azt kárpói ják, aki tsz-tag vagy alkalmazott, az földet vásá hat. Tehát hol a probléma ? Probléma van. Csőstől. Többek között a lé zonytalanságon, a munkanélküliségen, az egz tenciavesztésen, az infláción túl probléma és g a mindennapi kenyér. Mennyit fogunk és hogyan fogunk idén és jö\ aratni? Hányán mondják majd úgy a Miatyái mint eddig még soha?... „Mindennapi kenyerűi add meg nekünk ma, és bocsásd meg a mi , keinket." Mindazonáltal bízzunk önmagunkbar jövőnkben, mert ha a szabadság magja kicsirá szárba szökken és kalászol, az kenyérnek ví érlel.
