Kelet-Magyarország, 1992. március (52. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-28 / 75. szám
1992. március 28. A ^(eCet-jMaqyarorszáq hétvéfji me(Céfcíete~] 9 Katona József Fák halálára Hogy elzuhantak holt faóriások! Ki sejtheti, a fagyhalál milyen? Összeroppantak erős, nagy platánok, és tűzhalállal haltak. Mennyien nem érték meg a tavaszt. Arcra estek. Ki tudta róluk, holtan álmodok? Rügyek szunnyadnak bennük és virágok, nagy ég alatt csak volt alattvalók. Elzuhantak, de élők mindahányan, és sok közülük holtában kihajt, és suttog mind, és mintha érteném is, mind lombos reményt, koronát akart. Ezredtalálkozó lesz Nyíregyházán A 12. gyalogezred a frontra indul Nyíregyházáról ARCHÍV FOTÓ Bene János él évszázada annak, hogy a hadijelentések, a vöröskeresztes halotti értesítések révén a magyar közvélemény először értesült a Don-kanyarról, a Don menti kis orosz falvakról. Uriv, Sztorozsevoje, Korotojak, Oszt- rogozsszk helységek neve a magyar sorstrgédiák színtereként hagyományozódott köztudatunkban. A magyar királyi honvédség 2. hadseregének 250 000 katonáját és munkaszolgálatosát vezényelték ki e hazánktól 2000 kilométerrel keletebbre fekvő idegen tájékra. Szabolcsi, nyírségi honvédek is megjárták e „hadak útját”, és sokan közülük sohasem tértek vissza. A Nyíregyházán és Nyírbátorban állomásozott m. királyi il. Rákóczi Ferenc 12. honvéd gyalogezred katonáit még nem találjuk az 1942 tavaszán a frontra indított 2. magyar hadsereg alakulatai között. A hadsereg Don-kanyari felvonulása és veszteségteljes hídfőcsatái után, 1942. október 11-én született meg a végleges döntés a hadsereg személyi állományának fokozatos felváltásáról. Eszerint az első ütemben 3 ezredparancs- nokságot és 12 zászlóaljat szándékoztak felváltani. A váltásra kijelölt alakulatok között volt a teljes 12. honvéd gyalogezred is... A tartalékosok behívásával hadilétszámra emelt ezredet 1942. október 13-án búcsúztatták ünnepélyes keretek között Nyíregyházán. Megjelentek a különböző társadalmi egyesületek, hogy az általuk összegyűjtött cigarettát, dohányt, gyümölcsöt, süteményt átadják a frontra indulóknak. Az ezred a Hősök szobra előtt sorakozott fel, majd Kozma Zoltán ezredes, ezredparancsnok jelentése után, a kibontott csapatzászló előtt levett sisakkal, esküre emelt kézzel fogadott újra hűséget hazájának és a kormányzónak. Az ünnepség után az ezred I. és II. zászlóalja a Damjanich laktanyában, a III. zászlóalj pedig Nyírbátorban kezdte meg az előkészületeit a vasúti szállításra. Október 31-én indultak el a szerelvények a frontra, s az utolsó szállítmány november 15-én rakodott ki a belgorodi állomáson. A hadműveleti területen november 16-án az ezred parancsnokságát Muzsay Ferenc ezredes vette át, zászlóaljparancsnokai Nyári Rezső alezredes (12/1. zlj.), Ilonkay József alezredes (12/11. zlj.) és Léczfalvy Al- fonízszázados- (12/111. zlj.) Az ezred létszáma megközelítette a 4500 főt. Ebből körülbelül 1000 katona tartozott az ezredtörzshöz és az ezredközvetlen alakulatokhoz, a többiek a zászlóaljakhoz. A 12. gyalogezred november 15-étől a VII. hadtest kiképzőtáborában, Matrenno-Gyesevon tartózkodott, ahonnan január 6- án indultak a IV. hadtest területére. Osztrogozsszkon át meneteltek a Szvobodával szembeni területre, ahol az a feladat várt rájuk, hogy a somogyi 6. gyalogezred közvetlenjeit és két zászlóalját váltsák le. Az I. zászlóalj továbbra is a VII. hadtest alárendeltségében maradt. Az előrevont két zászlóalj a váltást január 11-én kezdte meg, s a felváltás közben érte az alakulatokat a január 15-én megindított nagy szovjet támadás, mely súlyos harcok után kivetette állásaiból a nyírségi bakákat, óriási veszteséget okozva. Másnap, január 16-án Ilonkay alezredes, zászlóaljparancsnok a több mint 1000 fős zászlóaljából már csak 258 katonát tud összeszedni. Január 15-én százada élén, fegyverrel a kézben halt hősi hallált Magyari Károly hadnagy a 4. század és Toperczer Dezső hadnagy a 6. század parancsnoka. Eltűnt Héri Béla főhadnagy, az 5. század parancsnoka. Semmi hír nem érkezett többé róla. Ugyanezekben a harcokban a III. zászlóalj a zászlóaljtörzsre és egy szakasznyi legénységre olvadt. A visszavonulás során Léczfalvy százados zászlóalja anyagában 80%-os, embereiben 60%-os veszteséget szenvedett. Január 17-étől ez a két zászlóalj Novij-Oszkolnál védekezett. Ide érkezett be, súlyos harcok után január 24-én az ezred I. zászlóalja is. E zászlóalj ellen is január 15-én indult erős gyalogsági és harckocsitámadás, melynek eredményeként a harckocsik a védők hátába kerültek, s így Nyáry alezredes, hogy alakulatát a teljes megsemmisüléstől mentse, elrendelte a visz- szavonulást. A visszavonuló zászlóalj a kilenc éjszakából hetet a szabadban töltött a néha mínusz 30 fok körüli hidegben. A szovjet előretörés miatt 1943 február elején a töredék ezredet a 2. hadsereg gyülekezési és újjászervezési területére szállították, Kijevtől 50 km-re délnyugatra. Az ezred alakulatainak rendezése közben felmérték a veszteségeket is, a veszteséglistán több mint 1800 név szerepel. Áprilisban aztán megszületett a döntés a 2. magyar hadsereg alakulatainak hazaszállításáról. A hadilétszámmal indult 12. honvéd gyalogezred 21 tiszttel és 714 katonával tért haza 1943. május 3-án Nyíregyházára. Róluk, a tragikus harcokban részt veitekről, a hősi halottakról, fogságba esettekről, eltűntekről kíván megemlékezni 1992. október 17—18-án a Jósa András Múzeum az ezredtalálkozó megszervezésével. Kérjük tehát mindazokat, akik a volt m. kir. 12. honvédgyalogezredben szolgáltak, hogy jelentkezzenek levélben vagy személyesen az alábbi címen: Jósa András Múzeum, Nyíregyháza, Benczúr tér 21. Pf. 57. 4401. .... BBB Áthullámzik az időn A „farkasfiak” több évtizedes fájdalma Réti János A néhai apák emlékezete áthullámzik az időn. Ott él fiaik tekintetében, mozdulataikban, szokásaikban, a mondataik között. Tisztes példájukból gyermekeik új vágyai, új tettei fakadtak, aztán megint új életek és egyre több jövő. A leszármazottak mégis a múltat kutatják, a sorsot faggatják, miközben generációról generációra adják tovább a családi krónika legféltettebb fejezeteit. Idősebb Lengyel Lajos történetét három fia őrzi, akik közül nekem a középső, dr. Lengyel Gábor nyugalmazott főállatorvos meséli el Debrecenben, a Nagyerdő szomszédságában, a választékos polgári ízléssel berendezett lakás nappalijában. Régi história, amelynek fordulatai aligha voltak egyedülállóak a magyar sors elmúlt fél évszázadában. *— Apám valamikor Gebe, a mai Nyírkáta egyik legtekintélyesebb, köztiszteletben álló parasztgazdája volt. A legkülönbözőbb szervezetekben viselt vezető tisztséget, és 1945-től 48-ig a község főbírójaként működött a lakosság bizalmbából. Szorgalmas, becsületes, józan életű, vallásos ember hírében állt, és ami nem mellékes: ott a nyírségi homokdombok között felismerte, hogy gyermekei boldogulását nem feltétlenül a föld jelenti majd. Minket Debrecen egyik legnagyobb gimnáziumában taníttatott. A múltat idéző mondatok közé egyre-másra beköszön a jelen. Szó esik unokáiról, gyermekeiről, majd a testvérekről. Bátyja főorvos Budapesten, öccse nyugdíjas növényvédő szakmérnök, és Nyírkátán a szülői házban lakik, ami a történet kezdetétől az édesapának oly sok bánatot, önemésztő gyötrődést okozott. — Az egyre erősödő diktatúra idején eleinte szerették volna apánkat bevonni a baloldali mozgalomba, mondván, ajánlja fel birtokát, segítsen a tsz-szerve- zésben, a falu kollektivizálásában. Alapjában véve nem volt politikus alkat, ezért levélben kértem, építse le a gazdaságot, ne tegye ki magát a várható támadásoknak. Azt válaszolta: egy talpalatnyit sem ad át, vegyék el, ha akarják. Összesen mintegy 77 holdról volt szó, benne tizenhárom erdő, meg a porta négy hold kerttel. És egy cséplőgép, ami később nagy bajt okozott. Korabeli iratok eredeti, vagy fénymásolt példányait mutatja. Összegyűjtve és precízen sorba rakva mindaz, ami fellelhető volt a rájuk vonatkozó dokumentumok közül. Két éve, amióta nyugdíjban van, több az ideje, és türelme a család ügyeinek intézésére, de a történelem is úgy hozta, hogy most van szükség erre igazán. — Büntetésekkel, adókkal nem tudták megtörni, így emberileg alázták meg, és tették tönkre sajátos eszközeikkel. Mondhatom, még a sors is a kezükre játszott: édesanyámat addigra úgy megviselték az átélt zaklatások, hogy 1951-ben 47 éves korában meghalt. Nem sokra rá, nyár elején öcsémet három évre katonai munkaszolgálatra vonultatták be, júliusban pedig apámat letartóztatták, és nyolc hónapot töltött börtönben. Történt ugyanis, hogy cséplőgépét Penészlekre vezényelték, ahol aztán munka közben meghibásodott. Állítólag vizet találtak az üzemanyagban, amivel őt vádolták, a ,,ku- lák” szabotázs akciójának tüntetve fel, holott személyesen ott sem volt. Első fokon, Nyíregyházán két évre ítélték, de a Legfelsőbb Bíróság 8 hónapra mérsékelte a büntetést. * Közben felesége, Judit asszony, aki városi könyvtáros volt nyugdíjazása előtt, alig hallható léptekkel jön a szobába, és szendviccsel rakott tányért, üdítőitalt helyez az asztalra. Finom lénye addig is átjárta a lakást, amíg jelenlétéről csak a kívülről jövő halk neszek üzentek a beszélgetőknek. — Apám még börtönben volt, amikor a föld, a ház, egyszóval minden megmagyarázhatatlan módon, „önkéntes felajánlásként” állami tulajdonba került. Tulajdonképpen nem maradt semmije. Szabadulása után próbált megélhetést keresni magának. Ötvenhat éves volt akkor. Bérelt egy földes padozatú házvéget a faluban, és haláláig annak a darabka kertnek élt, amit a volt háza körül meghagytak neki. A gondosan kezelt okmányok közül előkerült egy régi, vélhetően 1958-ból származó újságkivágás, cikk, az akkori megyei lapból. — Az úgynevezett konszolidációt követően édesapám ha mást nem is, legalább a házát, a lakását szerette volna visszakapni. Felkereste a tanácsot, ahol természetesen visszautasították kérését. Ezt a visszaigénylési kísérletet tartotta kigúnyolásra érdemesnek az újságíró — igaz csak ,,id. L. L.” monogrammal említve apánkat —, és úgy fejezte be a cikket, hogy ...soha nem lesz a farkasból bárány, kutyából szalonna”! Apám nem panaszkodott, nem gyűlölködött a kipel- lengérezés miatt sem, de bennünket, a „farkasfiakat” ma is bánt annak az írásnak tartalma és hangneme. Az újságok igenis informáljanak, tájékoztassák a közvéleményt, de pillanatnyi érdekből, vagy indulatból, netán közhagulat hatására, felületes megítélés alapján ne járassanak le embereket, családokat a nyilvánosság előtt, ne akarják „túlteljesíteni” a kötelességüket. Ebben mélységesen egyetértek vele. Lehet, hogy most nekem, az újságírónak bocsánatot kellene kérnem az akkori rosszakarók, az irigyek és mindenekelőtt a hajdani írás szerzője nevében is, de érzem, dr. Lengyel Gábor, idősebb Lengyel Lajos fia ezt nem tőlem várja. Azt ellenben mindnyájunktól, hogy akik ma, holnap, holnapután informáljuk a közvéleményt, okoljunk az eset tanulságaiból. * — Később öcsém visszaköltözhetett a házba, igaz először csak egy részébe és magával vitte édesapánkat, aki 1969-ben, 74 évesen halt meg. Három év híján nem érte meg legnagyobb vágyának beteljesülését, hogy a testvérem 1972-ben visszavásárolhatta a házat. Eddig a történet. Álljon itt mindazok emlékére, akik megszenvedték, ám évek, vagy évtizedek híján nem érhették meg, hogy újra sajátjuk legyen a föld, hogy kisétálhassanak a határába, és végigsimíthassák tekintetükkel egészen az ég pereméig. A vértanú fivére Kovács Pál gyógyszerész 1876. október 29.—1929. július 30. Fazekas Árpád Nyíregyháza (KM) — Az utókor gyógyszerészként és Kovács István, vértanúságot szenvedett nemzetőr főhadnagy fivéreként őrizte meg emlékét. Kovács P(éter) Pál (1849— 1918) nyíregyházi vaskereskedő és Horváth Ilona (1856— 1918) házasságából származott kilenc gyermek közül az első volt. Városunkban született, 1876. október 29-én és az evangélikus egyházközség adatai szerint a keresztségben a Miklós Pál neveket kapta. Az eredeti foglalkozása gyógyszerész volt, az oklevelet 1900-ban szerezte Budapesten. Tudjuk, hogy beosztott gyógyszerészként 1905— 1907 között Pomáz községben dolgozott. Majd Solymár községben ő hozta létre a Templom tér 5. szám alatt az jelső gyógyszertárat, s ezen („Szent Margit”-hoz címzett (patikát 1908—1911 között ve- j zette, illetve 1913-ig birtokolta. Már 1908-tól mellette dolgozott Baradnay Gyula gyógyszerész. így érthető, hogy 1987-ben a Solymári Hely- történeti Gyűjtemény ötödik helyiségében emlékszobát : rendeztek be tiszteletére gyógyszertára megmaradt bútorzatának a felhasználásával. Mindig visszavágyott szülővárosába, s 1912-ben vissza is költözött ide feleségével, Tré- gele Margittal illetve Margit (1903-1988) és Gizella (1906—) nevű gyermekeivel. Kovács M. Pál 1912—1929 | között a Nyírvidéki Takarék- pénztár Rt. főpénzfárosa volt ; és egy idő után igazgatóhe- j lyettese is. Emellett igen tevékeny szerepet vitt Nyíregyháza közéletében: pénztárosa volt a Bessenyei Körnek, tisztviselője a Tűzoltó Egyesületnek és tagja az NyTVE elnökségének. Lakásuk a Nyírfa u. 3. sz. alatti házukban volt. Itt lakott velük a szülők halála után István nevű öccse, tüzér főhadnagy is, akit 1919. április 22- én rögtönítélő bíróság a megyei börtönben kivégeztetett. Sajnálatosan Kovács M. Pál sorsa is szomorú volt. Ugyanis visszaéltek jószívűségével i és bizalmával barátai valamint i ismerősei, akik az apróbb-na- , gyobb kölcsönöket rendre |j nem fizették vissza. Végül a köztiszteletben álló bankem- j bér nem látott más megoldást, j í mint hogy 1929. július 30-án j; reggel 9 óra után néhány , | perccel a hivatali szobájában |j főbe lőtte magát. Egy évtizede kivégzett öccse mellé temették. HOL VANNAK A KATÓNAK? Schmidt Sándor: Ritmikus formák Schmidt Sándor: Motívumok
