Kelet-Magyarország, 1992. március (52. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-26 / 73. szám
1992. március 26., csütörtök HATTER Kelet-Magyarország 3 Kaszára, kapára vágynak a cigányok Mégis parlagon marad a föld? Balogh Géza Szatmárcseke (KM) — Egy éve számoltunk be lapunkban arról, hogy mozgolódnak a szatmárcsekei cigányok. Képviselőik egy nagyon életrevaló ötlettel rukkoltak ki: kibéreltek a falu határában harminc holdat, s ott krumplit, tengerit, uborkát termesztettek. Sok nehézséggel kellett év közben persze megküzdeniük, de a szokatlan vállalkozást végül is siker koronázta. Valami hasonlón töri a fejét a megye egyik legnagyobb, majd ezer lelket számláló cigányközössége, a nyírmadai is, csak ők, éppen lélekszámúknál fogva, más nagyságrendben gondolkodnak. Negyven hektárt szeretnének kibérelni a helyi állami gazdaságtól vagy termelőszövetkezettől. Ötletükről még az esztendő elején hallottunk először, s a minap abban a hi- szemben kerestük meg őket, hogy lassan már a szántáshoz, vetéshez készülnek. Naivak voltunk Ekére várna a föld valahol Nyírmada és Vásárosnamény között A SZERZŐ FELVÉTELE Am Balogh Pál, egyik szószólójuk ekképp fogadta az embert: — Sajnos túlságosan naivak voltunk, azt hittük, mindenki segíteni fog rajtunk, hogy bebizonyíthassuk, a hiedelemmel ellentétben mi sem irtózunk a munkától, mi is megfogjuk a kapa- s kaszanyelet, ha értelmét látjuk. Annak idején vagy negyven cigánycsalád nevében eljuttattunk egy szándéknyilatkozatot az állami gazdasághoz, a termelőszövetkezethez, az ön- kormányzathoz, jelezve szándékunkat, ám választ még azóta sem kaptunk. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy levelünket fel sem bontották, s automatikusan a süllyesztőbe tették. A télen például pontosan a polgármesteri hivatalban voltunk szem- és fűltanúi a cigányság kéréséről folytatott eszmecserének, s akkor úgy tűnt, sínen lesz a dolog. Ám most már a polgármester, Kósa Barnabás sem annyira bizakodó. — Sajnos, annyira kuszál- tak a mai viszonyok, hogy se a téesz, se az állami gazdaság nem mer egyértelmű lépéseket tenni ez ügyben. A gazdaság vezetői korábban megígérték a támogatást, ám mostanra annyi gond szakadt a nyakukba, hogy a cigányságra nemigen maradt energiájuk. Ahogy hallom, még azt sem igen tudják, mi lesz a saját dolgozóikkal, nem beszélve azokról, akiket 1991. január elseje előtt nyugdíjaztak vagy százalékotok le. Am a madai határban nemcsak az állami gazdaságnak van földje, hanem a termelőszövetkezetnek is. Ha már végképp szorít a cipő, azt gondolhatná az ember, oda lehetne adni a cigányoknak az állami tartalékföldeket vagy a parlagon hagyott területeket. A polgármester szavai szerint azonban erre sincs sok esély. A szövetkezettől ők már jó ideje szeretnének megkapni egy négyszáz öles darabot, hogy ott benzinkút épülhessen, ám mindegyre az a válasz, hogy nem adhatják, csak a közgyűlés engedélyével, a parlagföldek hasznosítására pedig amúgy sincs jogszabály. Jogszabályok dzsungelében Ebbe ütköznek a , cigányok is lépten-nyomon, meg abba a jóindulatú figyelmeztetésbe, hogy várjanak még egy kicsit, ne ugorjának fejest a bizonytalanba. Hiszen sokak szerint a mezőgazdaság még a befektetett forintokat sem adja vissza, ha ők most fokhagymát vagy krumplit akarnak termeszteni, biztos a ráfizetés. Ráadásul az induló tőkéjük sincs meg, s az önkormányzat is legfeljebb ötvenezer forinttal kívánja támogatni kísérletüket, mely legfeljebb négy-öt család kezdésén segíthet ideig-óráig. Balogh Páték azonban optimistábbak annál, hogy ily könnyen hagynák lerázni magukat. — Mi nem tömegárut akarunk termeszteni, hanem olyat, aminek biztos piaca van, s olyat, ami egyetlen családban sem nélkülözhető. Ráadásul vannak köztünk előbbrelátók is, akik „bőrében” kívánják eladni a krumplit, a tengerit. Jószágot szeretnének tartani, a fölösleget feletetnék azokkal. Csak egy kicsike jóindulatot, támogatást várnánk. Ám eddig, ahová csak fordultunk, csupán sajnálkozó vállvonogatásban volt részünk. Mindenütt a jogszabályokra hivatkoznak ahelyett, hogy azt keresnék, miképpen lehetne segíteni legalább azokon, akik nem a falu, az ország nyakán akarnak élni. Beszéljük meg! Természetesen megkerestük a madai téeszt is, mint olyat, mely lehetőséget adhat a cigánygazdáknak. Az elnök, Mudri Barnabás előbb az aggályokat sorolja, de később a lehetséges változatot is felvetette. — Bármennyire is szívünkön viseljük a cigányok sorsát, arról nem feledkezhetünk meg, hogy nekünk a szövetkezet, s a tagság érdeke az első. Azt hiszem, senki sem szidhat bennünket azért, ha a legjobb földeket magunknak tartjuk meg, legyen az a közös vagy a háztáji terület. Ezeket mindenképpen figyelembe kell venni, s arra is gondolni kell, hogy miképpen akarják értékesíteni, majd a termést, az állatot. Én azt tanácsolom, ha mindezt végiggondolták, s megvan az induló tőke, akkor üljünk le, s beszéljük meg a további teendőket. Hát itt tart most a nyírmadai „honfoglalók” ügye. Sok jóval nem biztatják őket, ám nekik nem is biztatásra lenne most szükségük. Hanem jóindulatra, támogatásra. Hogy legalább néhányan saját lábra próbáljanak állni. Néző(po^ Közeledés Szőke Judit z általam igen tisz*7\ telt Surján László a minap türelmetlen pluralizmusnak nevezte a mai politikai közállapotokat, s sürgette a kormánypártiak és az ellenzék közeledését. Már gondolom, úgy képzelte, hogy az ellenzék közeledjen őhozzájuk. Szerintem nincs abban semmi rossz, ha az ellenzék teszi a dolgát, azaz engedi az értékeket értékesülni, beépült szervesen, elfogadtatott. Léte szavatolja, hogy politikai változások során a letűnő hivatalosság nem áldozattá válik, hanem „csak" ellenzéki pozícióba kerül. És ott erőt gyűjtögetve megkísérelhesse újra — némi demokratikus procedúra után — a kormányrúd megragadását. Az ellenzék a biztonsághoz kell... Az ellenzék felvilágosít, megteremti a közellenőrzés folyamatosságát. Elvesztheti persze egy idő után politikai szüzességét, és „felelőtlenségének” felhőtlen pozíciójából a politikai aréna résztvevője lehet. Könnyen előfordulhat, mint az is, hogy erre már nem igazán vágynak. Csak teszik a dolgukat. Szeretnek ellenzék lenni. De csak az. Azt viszont nem hiszem, hogy amit tesznek, az csupán ellenzékieskedés, azaz akadékoskodás. Sejtem, kényelmetlen lehet sokszor a rajtaütés. A több robbanófejjel ellátott szakmai rakéták levegőben elcsípéséhez fel- készültség kell, ami vagy van vagy nincs. Idegesítő lehet, ha folyton bírálják az ember munkáját, minden lépését követik, vizslatják, hol követ el hibát, bezzeg dicséret ritkán akad. Amire sokszor, valljuk meg, nem szolgálnak rá. Nekem néha az az érzésem, hogy a kormány tagjai olykor elefántcsonttoronyban ülnek. Olyanok, mint azok a fizikusok, akik sohasem végeztek kísérletet, csak szakmai fórumokon vitatkozgatva próbálják megfogalmazni a törvényeket. Szóval közeledjenek egymáshoz. Hadd szaporodjanak a közös vonások! Az új útszakaszok bekötésével, az önkormányzatok megrendeléseivel számottevően nőtt a munka a Közúti Igazgatóság nyíregyházi tábiagyártó részlegében Készül a telefonközpont Bekötési fázisban van a rakamazi ARF típusú crossbar telefonközpont, melyet 1000 előfizető júliustól vehet használatba BALÁZS ATTILA FELVÉTELEI Tárca ^ r atan vagyunk a vo*J-f natfülkében. Öten *■ messziről jöhetnek, és ismerősök. A járdaépítésről beszélgetnek. — Hanem a régi időben, amikor még felénk sem volt kőjárda, élt a faluban egy jó hírű ács... — veszi magához a szót a legidősebb férfi. — Na, akkor az nagyon régen lehetett — nevet a szemben ülő, mert neki beszél az öreg. — Volt, amikor volt, hát vele esett meg a dolog — folytatja amaz. — Kint dolgoztak az emberek a mezőn, velük az ács is, mert nem volt munkája más, hát látják, hogy uszály közeledik a Tiszán. Csak hadd jöjjön. De látják ám, hogy keresztbe fordul. Ebből kitalálták, hogy a víz szakította el valahonnan, és nincs rajta ember, kormányos. — Ki kell fogni! — mondta az ács. Ki is fogták, ki is kötötték mindjárt egy fához. Felhasználják, de mit lehet csinálni belőle? — Jó lesz pallónak, mert nagy a sár az utcákon — találta ki az ács. Azt is ígérte, hogy ő majd lerakja. Abban maradtak, hogy a bontást másnap kezdik. Persze, még aznap elhordták belőle mindent, ami mozdítható volt. Reggel, egyezség szerint, kimentek az uszályhoz. Nézték, hogy is fogjanak a bontáshoz. — Emberek, a’mondó vagyok, innen nehéz lesz elhordani a pallót, ezt az usztályt lejjebb kellene engedni — tanácsolta az ács. Elengedték, és a víz vitte is, annyira vitte — mert sodra nagyobb volt, mint az előző nap —, hogy nem sikerült újra kifogni. Nem is maradt nekik belőle más, mint amit előző nap elhordták, no meg a nóta: ,,Elvitte a víz a pallót, / Vajda Pali vesd le a pantallód, / Nem rakod már le Becsen a pallót. ” Mindnyájan jóízűt nevetnek a régi történeten, alig veszik észre, hogy beértünk a nyíregyházi állomásra. — Lefelé, emberek! — kiáltja, akinek az öreg beszélt —, mert holnaptól azt fogják dalolni, hogy vitte el a becsi embereket a vonat... Tóth M. Ildikó A becsiek nótája Kommentár Bizalmatlanság Galambos Béla eserű a cukor a Tje bérlőknek címmel V, harmincegy aláírással érkezett levél néhány héttel ezelőtt szerkesztőségünkhöz. A kéki levélírók, valamennyien vállalkozásszerűen termeltek valamilyen növényt — cukorrépát, kukoricát, sárgarépát, paradicsomot, uborkát — a helyi Búzakalász Tsz-ben a múlt esztendőben. Ebben az úgynevezett kultúrabérleti rendszerben, amely rendkívül népszerű lett szerte a megyében az elmúlt években, az előre befizetett földbérleti díj és költségelőleg ellenében a tsz elvégzi a termesztés valamennyi munkáját, a kézi erővel történő növényápoláson és termésbetakarításon kívül, ámely a vállalkozók feladata. Kéken is ugyanígy történt tavaly a cukorrépával, kukoricával. A jó termés láttán szép jövedelemben bíztak az emberek, és várták a végelszámolást. A termést átvevő céggel szerződésben álló szövetkezet a pénzhez jutva, idén januárban fizetett a bérlőknek, akiket hatalmas meglepetés ért, mint írják. Érthetetlen volt számukra az a magas összeg, amit a felmerült költségekre a tsz levont a termés után járó árbevételből. Önök szerint igazságos- e, hogy 340 mázsa cukorrépáért, a gyártól leküldött 76 ezer forint helyett csak alig 22 ezer az az összeg, ami az egy holdra eső bérleti, művelési és rakodási költségek levonása után két kezünk verejtékes munkájáért jár? — kérdezik az elkeseredett levélírók. Megpróbáltunk, utánajárni a dolgoknak, és bizony arra a meggyőződésre jutottunk, hogy tényekre alapul a termelőszövetkezet költség- számítása. A tavalyi (idei) műtrágya, növényvédő szer, alkatrész, üzemanyag, vetőmagárak, hitelkamatok mellett, még olyan olcsó (3260 Ft/kh) földbérleti díj és olyan kiváló átlagtermés (35 600 kg/kh) mellett is mint, amilyen Kéken volt, 70 forintba került egy másza répa előállítása. Ebben az összegben pedig még benne sincs az a gépet szaggató, üzemanyagot emésztő gigászi kínlódás, amivel a betakarított termés elszállítása járt az elmúlt őszön sártengerré vált kéki határból.
