Kelet-Magyarország, 1992. március (52. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-21 / 69. szám
10 L 3: %clet-Magyarország hétvégi mették.(ete 1992. március 21. A világvándor, akinek egy nadrágja van Nyíregyháza (KM — Baraksó Erzsébet) — A legjobb szállás egy kő a fejed alatt, ha már a Himalájában egy sziklabarlangba bejutottál — legalábbis ahhoz képest, hogy a Kurili-szigeteken derékig nejlonzsákba csomagolva, állva, egy mocsárban kellett éjszakáznom... — Paulius Nor- mantas, az immár évek óta Nyíregyházához kötődő litván fotóművész meséli legújabb expedíciójának élményeit. Megtett közel negyvenezer kilométert, sokszor európai embert próbára tevő klímán és körülmények között, hét-nyolcezer méter himatájai csúcsok közelében, ötezer méter felett kelt át a hágókon, fent a ritka levegő mínusz 10—15 fok, Karachiban majdnem 60 fok meleg, Abu Dhabi repülőtere mint maga a pokol. Nyolc hónapot volt távol — öt hónap Indiában, egy Pakisztánban, a többi az oda—vissza és barangolás Keleten. Élete eddigi leghosszabb expedíciójáról á napokban érkezett vissza. Útjai az Északi-saroktól Tibetig szisztematikusak: amint mondja, isteni sugallatra arra rendeltetett, hogy erős vonzalmából és elhivatottságának tudatából adódóan kutassa a magyarság őseit és a még jelenleg fellelhető rokonait távoli tájakon. Szibéria falvait járva rátalált azokra a kis népcsoportokra, melyek bekerültek az eloroszosí- tás folyamatába, s talán még az utolsó pillanatban sikerült tíz kis finnugor nép életét, szokásait, viseletét objektíve segítségével az enyészettől megmentenie. Tavaly nyáron Indult el Körösi Csorna Sándor és Stein Aurél nyomába. Előzetesen kikérte a kilencven esztendős Antanas Poska litván tudós tanácsait, aki Stein tanítványa volt Indiában. Moszkvából a puccs napján repült el Karachiba, majd Islamabad—Ravalpindi következett, járt a Baltisztánban és feljutott kara- vánúton a kínai határig. A legtávolabbi pont, a végső cél: Phug- tal sziklakolostora, ahol 1823— 26 között Körösi Csorna Sándor élt. Teljesítette barátainak tett ígéretét: Szilveszter napjára Körösi Csorna sírjához ért Darjiling- be. ahonnan a virágzó teaültetvényről egy cserjét hozott emlékül. Utazott repülőn, vonaton, karaváncsoport tagjaként, olykor gyalogszerrel is, több ezer méter magasságban, napi 20—25 kilométert megtéve. Ha volt mit ennie, evett, ha nem volt, éhezett. Paulius ebből nem csinál problémát, ugyanúgy, mint abból sem, lesz-e szállása, pénze. A filozófiája: nem keresi a könnyű, édes kenyeret, nem érdekli, milyen sors vár rá, bízik az isteni gondviselésben, a természethez közel élő népek jólelkűségében és teszi azt, amit szerinte tennie kell. Amerre a távoli Keleten járt, nagy nyugalmat talált a buddhista népek körében — hová is sietnének? Bebújt éjszakára a hálózsákjába, ami szerencsére olyan anyagból készült, hogy a mindenféle számban és példányban előforduló élősdiek és vérszívók — melyektől a karavánok utasai igen szoktak szenvedni — őt elkerülték. Hideg víz mindenütt volt, néha öt rúpiáért vett egy vedér meleg vizet is, és bi: zony gyakran előfordult, hogy á napi élelme a reggelire elfogyasztott tíz dekányi lepény volt. Mivel vegetáriánus, húsra nem volt gondja, a kenyere általában nem fogyott ki, olykor főtt rizshez is hozzájutott. Mi volt az, ami a hosszú út során a leginkább megragadta? Az egyik egy szörnyű eset: egy Bodgaja nevű faluban, ahol Buddha az isteni megvilágítást kapta, egy asszony és a két gyermeke feküdt az utcán, a gyermekek szopni szerettek volna, az asszony az éhhalál küszöbén agonizált. Életében először. nem tudott fotózni, valami belső parancs megtiltotta. Zavarában öt rúpiát adott az asszonynak és elfutott, hogy meneküljön a látványtól. Európai észjárással elképzelhetetlennek mondja azt a szegénységet, amivel útja so* rán találkozott: amikor kezdődik a tél, a szegénységtől való félelem már megjelenik az indiai gyermekek szemében. Nem ritka, hogy februárra elfogy az élelem a faluban, a 10—100 méteres hótorlaszok miatt a falu közúton megközelíthetetlen, jön a lavina, helikopter nincs — tavaszig éhezni kell. Útja szép emléke: audienciára fogadta Dharam- salában és 10 perces interjút adott neki az ott élő Dalai láma, aki nem sokkal azelőtt járt Litvániában. Paulius egy felszentelt litván zászlót nyújtott át és kapott egy 3 méteres fehér imasálat, ilyennel ajándékozta meg azelőtt a Dalai láma Landsbergis litván elnököt. Engedélyt kapott, hogy a vallási vezetőről annak könyvtárában felvételeket készíthet, kb. 25 kockát. Előtte japán, utána francia delegációt fogadott a száműzetésben élő főpap. Mintegy nyolcezer fényképet készített színes Kodakra és fekete-fehér Fuji filmre. Baltiszánból hangfelvételeket vitt litván nyelvészeknek, az esetleges ősrokonság kiderítésére. Azóta Vilniusban már létrehozta a tibeti alapítványt. Visszaérkezése után értesült, hogy távollétében felvették a Magyar Fotóművészek Szövetsége tagjai közé, amelyre eddig, külföldi állampolgár lévén, nem volt lehetőség. A Művészeti Alapnak már korábban tagja volt. Most a fotók rendszerezésével előkészül második fotóalbumának megjelentetéséhez, amit támogat a nyfregyházi önkormányzat, és várható a szponzorok segítsége is. (Az elsőt a Corvina adta ki a finnugor népek anyagából.) Eközben több kiállítása nyílik meg. Finnországban több mint tíz bemutatója volt már, most Helsinkiben állítják ki a tibeti anyagát. Budapesten a Vigadó Galériában lesz a legközelebbi kiállítása, Nyíregyházán pedig május 14-étől láthatók a képei a galériában. — Kilyukadt a magyar bányásznadrág, amit az útra vettem, muszáj volt visszajönni — ezzel toppant be a szerkesztőségbe az indiai út után. Most vett egy másik nadrágot. Pau- liusnak az az egy nadrágja van, abban utazott el Helsinkibe. — Mégis gazdagnak érzem magam — mondta —, igaz én nem pénzben számolom a milliókat, hanem emberi kapcsolatokban. Szerte a világon több millió már a jó ismerőseim, barátaim száma, elmondhatom, multimilliomos vagyok... Körpanorámás szekérszín A magángyűjtő kincseiből A szekérszín bejárata Bodnár István Csodálatos rajzolatú achát- metszet Dél-Amerikából, ónix a sejtelmes Indiából, ametiszt Nyugat-Európából, a sivatag rózsája, azaz gipszkristály Afrikából, csillogó kristályok és kövületek. Öt világrész ásványai adtak randevút egymásnak Mátészalkán a Szatmári Múzeumban néhány hétig. A káprázatos kövek iránt van is érdeklődés, az elmúlt néhány hét alatt többen nyitottak be a múzeumba, mint máskor egy fél év alatt. Mindamellett a föld méhének kincseit felsorakoztató kiállítás végső soron illik a múzeumok profiljába, hisz a Föld történetéről tanúskodnak ezek a több millió éves ásványok, kövületek. A tárlat egésze pedig csigákat és kagylókat tartalmaz, ami szintén a föld őstörténetébe vezet vissza. Párdy Mihály magángyűjtő közel kétezer darabos gyűjteménye mellett egy másik alkalmi kiállítás is várja a látogatókat, amely Mátészalka sajtótörténetét mutatja be. Mindennek az ad aktualitást, hogy a városban igencsak megélénkült a helyi újságkiadás iránt az érdeklődés, hisz pillanatnyilag három újság is megjelent Szatmár fővárosában. A múzeumi bemutatóból megtudhatjuk, hogy mindez még nem a csúcs, volt úgy, hogy öt újságja és három nyomdája is volt Szálkának. Az első újság 1890-ben látott napvilágot Máté-Szalka címmel, amely társadalmi, szép- irodalmi és vegyes tartalmú újságnak nevezte önmagát. Érdemes a ma már többnyire sajtóritkaságnak számító kiadványokat bemutató anyagot megtekinteni minden lokálpatriótának, hisz nem kis büszkeség az egy kisvárosnak, hogy saját sajtótörténettel rendelkezik. A múzeumban az igazi szezon tavasszal kezdődik. Részben azért, mert a turistaforgalom ilyenkor indul meg, másrészt azért is, mert a jobb idő beálltával válik lehetővé az igazi atrak- ció, az udvaron látható körpanorámás szekérszín bemutatása. A több mint negyven szekeret felvonultató kiállítás a környék sokféle hajdani járművét vonultatja fel, a munkaszekerektől a homoki futószekerekig. Mellettük sok más néprajzi érték is látható, hajdani munkaeszközök, faekék, boronák, hombárok, szórómalmok, olyan tárgyak, amelyekkel dédapáink dolgoztak. A múzeum folyosóján különböző szakmák tárgyi eszközeit láthatjuk. Mindezt jól egészítik ki Kútvölgyi Mihály fotói, amelyek Szabolcs- Szatmár-Bereg megye fafarag- ványait mutatják be. Mint Cservényák Lászlótól, a múzeum ifjú igazgatójától megtudtuk, az intézmény több érdekes alkalmi kiállítást is tervez, így legközelebb húsvét előtt a Vallási témák a képzőművészetben című tárlat várja majd a látogatókat, aztán egy érdekes hologram-kiállítás lesz, később, az év vége felé megint egy, a mostani hasonló kiállítás, a kagylókat és csigákat mutatja be, és ezenkívül néhány képzőművészeti tárlat várja majd az érdeklődőket. Szeretnének az udvaron autókiállítást is rendezni nyáron. Jó kontraszt lenne a szekerek mellett látni a modern kor csodáit. A kovácsmesterség dicsérete ELEK EMIL FELVÉTELEI A múlt század emlékeinek írója Vasy Géza z Eötvös, név hallatán manapság vagy Eötvös MJL Józsefre, az íróra és művelődéspolitikusra, vagy a fiára, Lorándra, a világhírű fizikusra gondol valaki. Eötvös Károlyra nem szokás gondolni. Pedig egy időben őt is szárnyra kapta a világhír. 1883-ban a hírhedt tiszaeszlári zsidóellenes perben ő volt a vádlottak védője, s igen nehéz helyzetben érte el a felmentő ítéletet. A vád rituális gyilkosság volt, s különösen nehézzé tette Eötvös dolgát, hogy voltak a vádat bizonyító vallomások is a helybeli zsidók köréből. Ebben az időben Európa-szerte erősödőben volt az antiszemitizmus, amit nálunk a Kelet-Euró- pából történő tömeges bevándorlás táplált. Eötvös Károly nem csupán retorikai érvekkel hatott, hanem hatalmas tényismeretével is, többek között a törvényszéki orvostan egyik megalapozója volt. Nemcsak őt, hanem a korabeli magyar társadalmat is dicséri a felmentő ítélet: gondoljunk arra, hogy évekkel később a fejlett polgárságú Franciaországban micsoda meghurcoltatásban, elítélésben volt része Dreyfus kapitánynak, akit zsidó volta miatt vádoltak meg kémkedéssel, s csak öt év után kapott kegyelmet. Eötvös Károly azonban nemcsak tiszteletre méltó jellemű és képességű ügyvéd, nemcsak váltakozó sikerű politikus, országgyűlési képviselő volt, hanem író is. Újságírói működésétől eltekintve csak élete alkonyán kezdett el szépirodalmi műveket alkotni, s a század fordulópontjától, 1900-tól jelent meg — mindjárt az életműsorozata. Ennek két legmaradandóbb darabja A nagy per és az Utazás a Balaton körül. Az előbbi a híres per történetét dolgozza fel, s ha csak teljesebb címét idézem: A nagy per, amely ezer éve folyik, és még nincs vége, máris Éötvös Károly szomorúan reális történelmi érzékét vehetjük észre. Ez a műve, s a balatoni utazásról szóló megjelent modern kiadásokban is. Az Utazás természetesen nem a mai értelemben vett útikalauz, de nem is regény vagy útinapló, bár mindeme műfajok elemei föltalálhatok benne. Valóságos utazás rajza ez a szeretett tájról, az imádott Dunántúlról, ám a természet mellett az emberi természet rajza is gazdagon kibontakozik, jelené és múlté, az egész tizenkilencedik századé. A magyar közélet félistenei és a mezei polgárok egyaránt megjelennek e hatalmas művelődés- történeti anyagot összegyűjtő munkában, amelynek szervező gondolata a haza- és az emberszeretet. Eötvös Károly a nemzeti liberalizmus következetes képviselője volt szépíróként is, s bár az általa alkalmazott írói eszközöket épp a századelőn újabbak váltották fel, így is hiteles leltárát adta egy letűnő világnak: alakoknak, eszméknek, erkölcsöknek. Hamarosan a mozikban CSILLAGOS ÖTÖS Színes, csePs?!ovak ihusági film Rendezte: MIROSLAV BALAJKA
