Kelet-Magyarország, 1992. február (52. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-06 / 31. szám
1992. február 6., csütörtök HÄHER Kelet-Magyarország 3 M ánd—Penyige (KM - G. B.) — Tán a lakosainak eszéről, igazság- érzetéről a környékbeliek által hajdan csak velősen „ügyvédek falujának” elkeresztelt kis szatmári községben, Mán- don, egy januári napon a kertek alatt felsivító motorfűrészhangra ugyanabban a pillanatban dermedt meg Márton Sándor és felesége. „Nincs igazság!” — tört fel belőlük az elkeseredettségcsalódottság érzése, ami any- nyira fájdalmasan hatott a két öregre, hogy az egyikőjük tollat ragadott s elpanaszolta: a rendszerváltás óta dédelgetett álmuk volt, azt az egy hold földet, a felén a kis akácerdővel kivinni a tsz-ből. „Joga-e a területen gazdálkodó penyigei Zöld Mező Termelőszövetkezetnek, most a földrendezés előtt levágni azt a nyolcszáz öl akácost, amit még mi vittünk be a közösbe, s ugyanannyi szántóval együtt szerettük volna visszakérni és magunk művelni? Annál is inkább reménykedtünk, mert ezt az egy holdat az új műút lere- kesztette a többitől, kívül esik a nagyüzemi táblákon s az egyik tsz-tag bérli az erdőn kívüli területet évek óta” — számol be az esetről és kér sürgős tanácsot levelében Márton Sándorné. Az utóiratban az áll: „két-három nap alatt teljesen lepucolják és akkor már hiába megyünk bárhová.” — Járt nálam Márton Sándor valamelyik nap — mondja Tukacs Sándor penyigei tsz-elnök, amikor irodájában egy hét múlva megkeresem. — S annak ellenére, hogy ő nem volt túl finom hozzám, én azt hiszem nagyon udvariasan viselkedtem vele szemben. Persze nem állíttattam le a favágást, mint ahogy az engedélyt sem mutattam meg a felszólításra. Az erdő kitermelése természetesen az erdőfelügyelet engedélyével folyik egy tavaly elkészített terv alapján, teljesen jogszerűen. — Ahhoz, hogy kitermelést vagy tisztítást, gyérítést végrehajthassunk, előzetes tervet kellett az előző évben a felügyelőségnek benyújtanunk — teszi le az asztalra az elnök által bekéretett dokumentumokat Kondor Csaba, a szövetkezet erdésze. — Erre a 0,3 hektáros „Mánd 2 D” erdőrészletre is elkészítettük a fakitermelési tervet, amit a Debreceni Erdőfelügyelőség engedélyezett is. Az itt kitermelt, terv szerint 83 köbméter bruttó fatérfogat után befizetési kötelezettsége van a tsz-nek az úgynevezett erdőfenntartási alapba, sőt azt is előírták, három éven belül újra kötelesek vagyunk telepíteni. — Jelenleg az erdők még a szövetkezetek kezelésében állnak — szólal meg ismét az elnök. — A földtörvény szerint egyelőre erdőt nem lehet magántulajdonba kiadni. Nem kárpótlási téma a Már- ton-féle föld és erdőrészlet, ugyanis, mint sok szövetkezeti tagnak, neki is saját nevén, tulajdonában van a bevitt terület, amit jogában áll kikérni, kivinni a tsz-ből. Bár még eddig senki sem jelentkezett ilyen igénnyel, mi erre az évre szándékosan nem kértünk fasorkivágási engedélyt, hogy ne sértsük veie az esetlegesen kivitt földek tulajdonosait. Márton Sándor, aki egyébként példás szorgalmú állattartó gazda is, amellett, hogy a mi nyugdíjasunk, ott kapott bérelt földet, ahol kérte. Eddig nem kellett neki az erdő melletti ősi terület, mert árnyékoltak a fák. Most, hogy levágtuk, lehet, már igen. A mándi Fő utcán Márton Sándorék templom mögötti ősi portája igazi szatmári dolgos gazdaemberről árulkodik. A két hatalmas kocát épp érkezésemkor tereli be a hatkutricás, maga építette sertésólba, az ott növekedő húsz süldő szomszédságába a szikár parasztember. Az istállóban három tehén, három borjú s egy nemrégiben vásárolt ió várja az esti etetést. — Már mindegy, ha nem is tud biztatni bennünket, csak legalább kiönthetjük a szívünket valakinek — örül meg a távoli vendégnek Mártonná, amikor rögtön az elején elmondom, hogy a tsz jogszerűen járt el. — Nem régen hallgattak e! a fűrészek, amelyeknek a hangja, ahogy itt a kerten át felhallatszott, úgy facsarta a szívemet, napokon át. Ügy gondoltuk, hogy most már jogállamban élünk, s tán megkapjuk azt a csepp jóindulatot is az elnöktől, ami ahhoz kellett volna, ne vágassa ki ezt az erdőt pont az átalakulás, meg a vagyonnevesítés előtt. — Négyszer is beszéltem az elnökkel egy év alatt, hogy szeretném kivinni azt az egy holdat erdőstül — legyint egyet Márton Sándor —, de mindig csak ígérte, hogy majd kimérik. 1951-ben vitte be először az apám a földet s az erdőt. 1953-ban vágták ki egyszer, aztán újrasarjadt, s az új tsz újra kivágta 1972-ben. Most történt meg harmadszor, amikor már tervezgettük, hogy visszavehei- jük. — Jobb lett volna tán, ha nem történik itt semmi — kesereg Mártonné, a kérdéses erdő helyén álló farakásokat megmutatva — s nem reménykedtünk volna abban, hogy visszavehetjük az apánk ültette erdőt, öregségünkre nem kellene nyol’- száz forintért szenet venni. Most befizethettem én is két köbméter árát a tsz-ben, mint bármelyik tsz-tag. Az újságíró hírére időközben megjelent a 74 éves Mándi János bácsi többek nevében nyilvánít véleményt: „Az a borzasztó, hogy nem a saját maga által telepített erdőket vágja ki a tsz, hanem éppen azokat, amelyek valakiket esetleg megilletne a volt tulajdonos jogán. Azok a mándiak — vagyunk vagy 12-en — akik a tsz-be erdőt is bevittek, azt szeretnék, hogy a vagyonnevesítéskor ezt vennék figyelembe. Mert annak idején sem rendezték az erdők sorsát a „zöldkár" kifizetéseknél, ezért jogosnak tartanánk, hogy kapjunk valamit végre a saját magunk ültette fákból. Vágják a fát hűvös halomba Tárca HHHBIiaaanaaiHH Hat perc Márciusig elkelhet a HÁFE Felszámolás alatt Is termelnek Dajka Béla L etelt a hat perc, bontom a vonalat! — reccsentett a kagylóba szigorú hangján a telefonoskisasszony. F. kisvárosba még nem jutott el a crossbar-rendszer, a központi téren felszerelt egyetlen távhívókészüléket hol a korszerűtlen technika, hol a vandalizmus macerái- ja, s ettől az többnyire üzemképtelen. Marad a Ikézi kapcsolás. Erőt vettem hát magamon, s elfeledve eme ódivatú telefonálási módszer eddigi rossz tapasztalatait, egyik este elmentem egy telefon- fülkéhez. Bedobtam a kettest, bejelentkezett a központ, kértem a számot. Csupán néhány percet kellett fa- gyoskodnom a mínusz tíz fokos hidegben, <s mielőtt még a fülemhez fagyott volna la telefonkagyló, hirtelen megbizsergetett a központos hölgy gépies hangja: — Itt a szám, tessenek beszélni! A vonal túlsó végén felharsant rég nem hallott jóbarátom „Halló’’-ja, s az infrastrukturális hátrányok fölött aratott győzelem okozta eufórikus mámorban nekiláttunk, hogy szép sorban kitárgyaljunk mindent, ami vele és velem történt azóta, amióta utoljára beszéltünk egymással. Már- már kezdtünk belelendülni a csevegésbe, én éppen egy újabb történetbe kaptam bele: — Képzeld el, a múltkor i... S ekkor megszólalt az égi dörgedelem: — Letelt a hat perc, bontom a vonalat! — Ismétlem. Letelt a hat perc — kiált ingerülten a telefonoshölgy. Hat perc — tűnődtem. Ennyi jár. Egyszóval a XX. század végén, a csiráit bontogató piacgazdaságban nekem megszabják, hogy a saját pénzemért mennyit beszélhetek. Vajon erre is törvény, rendelet, határozat van? Nem hiszem. S a hiba ezúttal még csak nem is a vonalban volt. ■ '■ *• ■ Nyíregyháza (KM — N. L.) — A HAFE Nyíregyházi Konvejor és Festőberendezés Leányvállalata hamarosan új gazdára találhat. Az értékesítéssel kapcsolatos pályázatot február 1-jén zárták le. A bírálók várhatóan március elejéig hirdetik ki döntésüket, akkor derül ki, hogy a pályázók közül kié lesz a valaha jobb napokat látott, felszámolás alatt álló cég. A csődbejutásnak több oka van. A meghatározó szovjet piac összeomlása mellett gondot jelentett a 80-as évek végén a rossz költségszerkezet, a gyakori, de eredménytelen átszervezés, a vezető- váltások is tetézték a bajt. Az ellehetetlenülés után a Fővárosi Bíróság 1991 májusában felszámolást rendelt el és az Állami Fejlesztési Intézetet bízta meg a lebonyolítással.-A- felszámolók a2- ’éfeész céget meghirdették eladásra. (Többnyelvű prospektusban is ajánlották a gyárat.) Közben nem állították le a termelést, május óta nem volt szervezett leépítés. Abból indultak ki, hogy működő gyárat könnyebb eladni, mint bezártat. Év közben teljesítették a megrendeléseket, eredményesen dolgoztak az Opel cég szentgotthárdi gyárának és a Bakony Műveknek is. Jelenleg 368 dolgozója van az üzemnek, közülük 78-nak a fizetését azért kellett emelni ez év januárjától, hogy elérjék a minimálbért. Tavaszig minimum 50 fős leépítés lesz, az új tulajdonos így háromszáz dolgozóval találkozik majd. Januárban és februárban sem álltak le a termeléssel, sikerült némi megrendelést találni. A cég az adásvétel lebonyolítása után az év második felében fogja rendezni adósságait Az iikrái kapcsolat Angyal Sándor M a még talán szép álomnak tűnik, de várhatóan eljön az idő, amikor így szól a meghívó: „Jöjjön el hozzánk és négy országba utaztatjuk!” Egy, a Szabolcs-Szatmár- Bereg megye jövőjéről rendezett budapesti sajtótájékoztatón hallhatta ezt a krónikás, s aki mondta, tántoríthatatlanul optimista, meggyőződése, hogy a kormány igyekezete e távoli országrész felzárkóztatására már az ezredforduló tájékán valóság lesz. Ezzel csengett össze Me- zey Károly MDF-es képviselő mondandója, aki a jelenlegi helyzetből indult ki: manapság az ország súlypontja Nyugaton található, de minden remény megvan arra, hogy 2000 körül ez a súlypont átbillenjen Kelet- Magyarországra. Indoklásképpen többször is hangsúlyozta az ukrán-kapcsolat nagyszerű lehetőségeit. Hiszen megyénk „hármashatár léte” nem csupán idegenforgalmi kuriózumokat kínál az érdeklődőknek, hanem sokkal inkább gazdasági lehetőségeket is. Bár 'közismertek a szomszédos 51 milliós lakosú Ukrajna jelenlegi gondjai, ám az is köztudott, hogy ez az ország ma már nem egy ránkerőltetett testvér, hanem mindinkább potenciális partner lesz, amellyel ígéretes, kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsolatokat építhetünk ki. Jelenti ez a földrajzi adottság azt is, hogy a mind élénkebben érdeklődő nyugati tőkéseknek egyfajta elrugaszkodó, dobbantó helye lehet az ország keleti csücske, egy majdan megerősödő ukrán gazdasági kínálat hasznosítására. A megye jövőjéről fehér asztal mellett folytatott fővárosi baráti beszélgetésen azt sem rejtették véka alá, hogy mind az idegenforgalom, mind az „ukrán-kapcsolat" fellendítésének elengedhetetlen infrastrukturális feltételei vannak. Ebben játszhat vezető szerepet a 3-as autópálya koncessziós alapon történő megépítése (terv szerint 1993-ban kezdődik), vagy, hogy a megye távközlési hálózatának építése az eredetileg elképzelt 28 ezer helyett 53 ezer készüléket jelent, s ez már önmagában olyan horderejű a nyugati érdeklődők szemében, ami idevonzza őket. Van ennek aztán egy másik, nem elhanyagolható összefüggése is: miként a Primom megyei igazgatója vázolta, korábban éppen az elmaradottság miatt drasztikusan kiszippantották ebből az országrészből az értelmiség színe-javát. Most ez a folyamat is megállhat. Természetesen mindez csak akkor válhat valósággá, ha a cselekedni kész ember lendülete nem hagy alább a következő esztendőkben sem. KOMMENTÁR lobbal adja, ballal elveszi... Kovács Éva M/*ár a szót vesztegetni, MŰ tudom, úgy is falra hányt borsó! — mondja ismerősöm, amikor kifakad: hiába minden ellenkezés, felesleges bármi háborgás, nálunk bizony nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal... Miről van szó? Lerágott csontról, a különféle minőségű ivóhelyek látványos szaporodásáról. Nem kell hozzá különleges megfigyelőképesség, hogy az ember szabad szemmel is lássa: mint eső után a gomba, úgy nőnek ki nap mint nap ma is a földből a szeszárusítóhelyek. Ismerősömet ezúttal az az országút melletti förmedvény . hozta ki a sodrából, amely a Nagykál- ló és Nyíregyháza közötti út mentén vert tanyát. Ráadásul annál a nagyszállási elágazásnál, amelynél az átlagosnál is gyakoribb a baleset, közülük nem egyszer súlyos és halálos következményekkel. A saját kézzel fabrikált megállító tábla ugyan üdítőt és szendvicset kínál az utak vándorainak, a kirakatban azonban mindenféle pálinkás- és borosüvegek kelletik magukat, várják a kedves vevőket, ha netán menet közben megszomjaznának, ne kelljen egyetlen percig sem sóvárogniuk. A nagyszállási csak egyetlen példa a sok közül. Nem is érdemelne szót, ha magányos farkas lenne az újfajta népbetegség terjesztésében. Sajnos nem így áll a dolog! Sorra, rendre bukkannak elő a lakókocsik, büfékocsik, amelyekben nemcsak éhségét és szomját olthatja, hanem alaposan fel is önthet a garatra, akinek erre támad gusztusa! Olykor a házsorok közé be- szuszakolva, gyakran egészségügyi intézmények, orvosi rendelők, iskolák, óvodák tőszomszédságában is kiadják a hivatalok az engedélyt. Gondolom, nem azért, mert szándékosan akarják megszegni a szabályt. Biztos vagyok abban is, a kérvényezők nem közük velük jó előre, hogy időközben változtatni szándékoznak a profilt. Nem tartom valószínűnek azt sem, létezik ma olyan balga hivatal, amelynek illetékesei azt hiszik, az ily módon befolyt pénzek húzzák majd ki őket az anyagi csávából. Arról már nem is beszélve, hogy a vállalkozók által befizetett pénzeket később többszörösen is vissza kell adniuk: az alkoholizmus áldozatainak családtagjai — sok esetben maguk az iszákosok — is igen gyakran szorulnak segélyre, különféle címeken juttatott állami támogatásokra. Így aztán könnyen megesik, hogy amit adott a jobb kéz, elveszi a bal... s közben házasságok mennek tönkre, családok hullanak szét... Vajon kinek éri meg ilyen áron meggazdagodni? — adódik a kérdés, melyre rögtön kész is a válasz: ugyan, kit érdekel? Pedig kell, hogy érdekeljen végre valakit. Amíg lehet a helyzeten javítani, vagy csak a szomorú tendenciát megállítani. Ideje lenne, azt hiszem... Nézőpont) Ennyi maradt az erdőből. a szerző felvEtele
