Kelet-Magyarország, 1992. február (52. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-29 / 51. szám
1992. február 29. _____________2L <Ketet-‘Mafjiiarorszáfl hétvégi metféffete 9 Oláh András Anyám szemében hozta... Anyám szemében hozta a hajnalt. Meghunyászkodtak a gyáva csillagok, s a hűs szél lopott ébredésillatot lehunyt pillánk mögéelűzve bajt, nyomasztó, vad, lidérces álmokat. Az éjszaka tovább nem dacolt: útjára engedte a napmosolyt, s lángja, mint zúgó, fényes áradat emésztette mohón a múlti gazt. Lázas perc: izzó parázs volt fönn a nap, tört gerincű fák emelték karjukat. Anyám szivében hozta a tavaszt. Nyomában rügy fakadt, szikrázott a nap, s a rét ontotta a színes csokrokat. Horváth Zoltán: Hajszárító Arc, vonások nélkül Nyíregyháza imázsa Kulcsár Attila ki ismertségre töA rekszik, és a nyilvánosság előtt szerepel, karakteres legyen. Meg kell találni magában, vagy fel kell venni azokat a külsődleges jegyeket öltözékében, viselkedés- módjában, gesztusaiban, amelyek megkülönböztetik őt másoktól, amelyekkel megjegyezhe- tően sajátságos. Nemcsak a popénekesek és a politikusok szerepelnek közönség előtt. A városok is a messziről jött idegen, a turisták kíváncsi szeme előtt élnek. Minden új városlakó idegenként születik pátriájába, — megtanul benne tájékozódni, felveszi szokásait, ápolja hagyományait. A történelmi városok tudatosan igyekeznek formálni a róluk kialakult képet, megerősítik adottságaikat, imázsukat ápolják. Párizs a művészetek fővárosa szerepében tetszeleg, Bécs ma a muzsikáé. Budapest szeretne a gyógyvizek városa lenni, Debrecen imázsa a kálvinista Róma. A városkarakter materiális és humán elemek együttese. Materiális a földrajzi, természeti adottságok, az utcák és épületek hálózata — humán elemek a néprajzi, nemzeti, etnikai hagyományok, kulturális és történelmi örökség — rendezvények és minden, amit az ide látogató vagy itt élő kipróbálhat, megtapasztalhat, amiben részt vehet, és amit emlékekben vagy emléktárgyakban hazavihet. Velence a lagúnák városa. A földrajzi adottságra, a gondolák, énekesek, látványos regatták színjátéka épül, az épületekre a történelmi múlt ápolása — reál alpokhoz humán elemekkel imázst erősíteni. Nyíregyházán a Tervező Vállalat rajzasztalán nemrégen készült el a város általános rendezési terve. Nemsokára az önkormányzat testületé elé kerül jóváhagyásra. Ez a terv fogalmazza meg a következő évekre a városi élet kulisszáit. Hosszú távú fejlesztésekre, átépítésekre és hagyományőrzésre tesz javaslatot — a városi élet materiális kereteit vetette papírra. A városi imázs egyik elemét. Szükségünk volna a humán elemek hasonló koncepciójára, hogy egymásra épüljenek, hogy városunk karaktere egyre határozottabban rajzolódjon ki. De milyen legyen az imá- zsunk? Sokan az országban ma is tirpák városnak tartják Nyíregyházát, lakóit nem kevés pejoratív éllel tirpákoknak. Mi tudjuk, hogy a XVIII. században ide betelepített szlovák származású népesség mennyire asszimilálódott, felhígult, kitelepült a századok folyamán. Nyelvét elfeledte, szokásait nem ápolja, identitását elveszítette. De nem múltak el nyomtalanul. Piactereikre szervezett városszerkezetünk, a bokortanyák, család- és utcanevek, az általuk emelt jellegzetes épületek őrzik a hajdani szlovákok emlékét. Ha a jelenlegi magyar népesség vállalná, és be tudná építeni mai szokásrendszerébe a bokortanyák és a városközpont kapcsolatát: tartalma lehetne kiüresedett funkciójuknak. Látványos beszekerezések homokfutókkal, delizsánszok versenye, tanyalakók ,,be és kivonulása” a város nevezetes eseményeire talán jellegzetes látnivalóvá l{o- reografálható. A magángazdálkodás felértékelődése hozzájárulhat a hagyományok felélesztéshez. A paraszti életforma látványos bemutatkozása a Nyírségi Ősz gyümölcskarneválján ezt a hagyományt ápolja. De hangsúlyosabban lehete „tirpákos”, ha a város ezt az imázst szeretné tudatosítani, ha ezt a nemzetiségi örökséget vállalja. Nyíregyháza az ország sok férfiúja számára ifjúsága színtere, a megszépítő múlt katonavárosa. „Messze van a nyíregyházi kaszárnya” — éneklik dalban is. Valóban, sok itt a kaszárnya, sok a katona. Ez így volt a századfordulón is, és így van ma is. Ez az adptt- ságunk is lehetne imázsteremtő. Csak a katonaság ma a kaszárnyakerítések mögötti zárt világban él. A kiskatonák, ha kimenőjük van, hazautaznak, a hivatásos tisztek pedig intim klubjukban virtuskodnak — civilben. Ha a katonavárosi imázst szeretnénk elhitetni magunkról, egyenruhásainknak meg kellene jelenni a város civil életében. No nem Kossuth-téri díszszemlékre gondolok, arzenál-fitogtató felvonulásokra. Hanem afféle örömkatonák parádézására a város „kirakataiban”. Pl.: zenés őrségváltás a városi zászló előtt ünnepek idején. Katonazenekar térzenét ad a főtéren vasárnaponként. Hagyományőrző huszáregyenruhás díszszázad masírozik a Nyírségi Ősz felvonulásán. A huszárlaktanya eredeti állapotban való visszaállítása után, múzeum és idegenforgalmi központ lehetne a lovagolni vágyó turisták számára. Tiszteletbeli Vladimir- vagy Hadik-huszár rangot kaphatna aki megtanulta a regulát, átesett néhányszor a ló másik oldalára, és a huszáravatáson. Rendezhetne a város látványos katonai versenyeket, melyeken közönség előtt mérhetnék össze helyőrségünk katonái fel- készültségüket más alakulatok bajnokaival. A mazsorett lányok felvonulásai talán ezen a nyomon haladnak, és ezt a hagyományt táplálják a ritka légi parádék. Az ötletek kifogyhatatlanok lehetnek, ha ezt az örökséget szeretnénk imázzsá erősíteni. Mégis, mintha az utóbbi években az iskolavárosi képet szeretnénk kialakítani magunkról. Igaz, van négy főiskolánk és sok középiskola, de ha Debrecen vagy Miskolc hasonló színekben szeretne tetszelegni, az összehasonlításban alulmaradunk — ők iskolavárosabbak. De lehetne jobban csinálni. Ha diákságunk látványosabban élné életét a város polgárai között — hihetőbb lenne eme imázsunk. Diákjaink különféle egyenruhákban, sapkákban járhatnának, eme külsőségekkel is megkülönböztetve magukat egymástól, ha ezeket büszke azonosságtudattal hordanák. Az elsősök látványos avatási ünnepségeken, gólyabálokon vennének részt. Közönség előtt zajló szellemi és sport-vetélkedők vonnák be az idősebb korosztályt a diákság életébe. Diákkarneválok, tornavizsgák, majálisok, juniálisok, bálok, ballagások, érettségi találkozók tennék városi üggyé az iskolák falai között vegetáló jelenlegi diákéletet. Választhatnánk bármelyik imázst, akár a hármat együtt is. Kollektív bölcsességgel mindegyik számtalan ötlettel gazdagítható, és megvalósításuk nem is mindig pénzkérdés. Csak el kellene határozni a városatyák bölcs közösségében, csak közösséggé kellene szervezni ezt a ma csak buszjáratokkal ide-oda ingázó, fogódzót kereső, illúzióját vesztett lakosságot. Ha a városi önkormányzat menedzselné a folyamatot, akkor minden szakember a maga területén hozzáláthatna ehhez a szervező, rendező, hosszútávú építkezéshez, és valamennyien imázsunk megerősítésén fáradozhatnánk. Ahogy az utakat, házakat* területfejlesztések koncepcióját a műszakiak általános rendezési terve megfogalmazza a város jövője számára, úgy kellene egy erre épülő humán rendezési elv, hogy a városunk híre még karakteresebb legyen, és hogy jobban érezzük benne mi is magunkat, nyíregyháziak. Arany>kori emlékek Születésnapi múzeumlátogatás Nagyszalontán Magyari Barna Százhetvenöt esztendeje, 1817. március 2-án a nagyszalontai társadalmi élet a megszokott mederben csordogált tovább. Arany György és Megyeri Sára aznap született fia is szabványos gyermeksírás- sai adott első életjelt magáról. Aztán a kis Arany Janikából nagy Arany János lett, s így vált 1817. március 2. legnagyobb epikus költőnk születésének időpontjává. Arany János szellemét egy nemzet őrzi, így érthető, hogy szülőföldjén is nagy gondoskodással ápolják a költő hagyatékát. Nagyszalontán, a városközponttól alig tíz percnyi járásra, a helység költőóriásáról elnevezett utcán találkozunk az Arany-portával. Valamikor a nagy költő szülőháza, a „bogárhátú öreg ház” állt itt, mely 1822 áprilisában, a híres Bajó-tűzkor leégett. Ma egy hasonló típusú parasztház tárul elénk; az utcára néző két ablaka között emléktábla hirdeti a hely jelentőségét. Visszatérve a Köztársaság útra, a városközpont szélén van egy épület, amellyel Arany és Petőfi is találkozott. Ők, akárcsak a szalontai nép, Csonkatoronynak becézték az akkor még valóban csonka tornyot; mely 1899 óta Arany János Emlékmúzeum. A torony közvetlenül az 1636- os szalontai csata után épült. Ekkor a szalontaiak nagy csapást mértek a törökre, s e diadal után kezdtek hozzá az építkezéshez. Viszont a kész torony nem sokáig állt. Tetőzete 1658- ban leégett, és több mint kétszáznegyven éven keresztül „levett kalappal tisztelgett" a hajdúfészek lakói előtt. Végül 1899- ben Vajdahunyad várának egyik tornyáról mintázott sisaktetőt kapott. Ma az ötszintes épület földszintje várostörténeti kiállítóterem, a négy emelet pedig irodalmi múzeum. A bejárati ajtó fölött Arany életnagyságú ülőszobrával találkozunk, mely Kolozsvári Szeszák Ferenc alkotása. Ahogy belépünk Bocskai István pillant ránk Éder Gyula festményéről. Szalonta megalapítóját 1906-ban örökítette meg a művész, a helység megalakulásának 300. évfordulója alkalmából. Előttem a terem közepén a régi hajdúfészek kicsinyített mása. Erős fallal és vizesárokkal van körbevéve a középkori város, melynek közepén ott a Csonkatorony. Ettől balra a falon Petőfi 1847- es rajza a toronyról. Majd a város címere következik. Rajta egymással szemben az oroszlán és a sas. Az oroszlán a szalontaiakat, a sas a Habsburg-házat jelképzei; a szembenállás jelzése: Nagyszalonta nem akar idegen kézre kerülni. Jobbra a város nagy szülötteinek tablója, Arany Jánossal az élen. De a nagy költő társaságában ott van Földi János, Lovassy László, Arany László, Zilahy Lajos és Sinka István is. A nagyszalontai Csonkatorony Az első emelettől időrendi sorrendben követhetjük figyelemmel Arany életét. Koszorús költőnk szülőházának makettjével indul az irodalmi rész anyaga. Aztán Hóra Coriolan festményéről a bogárhátú öreg ház konyhája tárul elénk. A tűzhely előtti hamuba első betűit rajzolja Arany. Mindössze néhány év telik el az első betűtől, az első fennmaradt verspróbálkozásig. „Ha akarod tudni / Ez könyv kié légyen /Az arany Jánosé / Ki sokáig éljen”. — hangzik az egyik vitrin üvege alól a nyolcéves kisdiák rímpáros megszólalása. A szalontai tíz általános utáni 1833/34-es debreceni diákságának emlékét a diákláda, fénykép, írásos dokumentum bizonyítja. Szintén írásos tanúvallomás árulja el a fiatal Arany színészkedését és másodjegyzői hivatását. Az országos hírnevet meghozó Toldi közepette érünk a második emeletre. Itt a Toldi „folytatásaként" Petőfi Toldi írójának címzett első levelének fénymásolata tárul elénk. Majd fotók következnek: Petőfi és Szendrei Júlia arcképe. Petőfi első ajándéka, a réz kávéfőző egy vitrin üvege alól kínálja magát. Itt található Aranynak a forradalmi kormány belügyminisztériumába, fogalmazói állásra való kinevezése is, Szemere Bertalan aláírásával hitelesítve. Mellette Puskás Sándor Aranyt és Petőfit ábrázoló szobra gipszből. Fotók, dokumentumok halmazai Arany nagykőrösi éveiről, illetve a Magyar Tudományos Akadémiához fűződő kapcsolatáról regélnek. S mivel Nagykőrösről is, Petsről is Arany gyakran hazavágyott, egy életnagyságú festmény következik a költőről, háttérben a Csonkatoronnyal. A kép Éder Gyula munkája (1907-ben készült, Arany János születésének 90. évfordulójára). Majd költői, illetve műfordítói tevékenységének nagyobb állomásai mellett fut el tekintetünk. Az Arany haláláról szóló gyászhír, és fiának apja halálára érkezett néhány részvéttávirat zárja a második emelet anyagát. A harmadik emelet Arany László, Arany Juliska, Arany János és Arany Jánosné (Ercsey Juliánná) arcképével, valamint az 1859-ben Arany Juliska eljegyzésén készült családi fotóval fogad bennünket. Jobbra a költő dolgozószobájának bútorai, melyeket fia, László már 1885-ben hazahozatott Pestről. Még az év június 6-tól az emlékmúzeum megnyitásáig, abban a nagyszalontai református iskolában voltak megtekinthetők ezek a bútordarabok, melyben Arany előbb diákoskodott, majd tanított. Az alkalmi heverő fölött találjuk Barabás Miklós festményét Arany Jánosról. Ez a legértékesebb az összes Aranyról készült festmények közül, ugyanis ennek maga a költő ült modellt. Abban az időben, amikor Nagykőrösön tanított, Nagyszalonta városa kérte fel az akkor már országos hírnévnek örvendő szülöttét, hogy legyed hajtandó fíüzamosabb időre felutazni Pestre, s ott naponta egy-két órát modellt ülni Barabás műtermében. Arany vállalta, és szinte egy teljes nyári szünideje ment rá. A későbbi képek viszont vagy ez alapján (mint a második emeleti Éder-kép), vagy fotók alapján készültek. A negyedik emeletre ^vezető feljáró előtt tatáljuk azt -a tótéit, amelyikben 1882. október 22-én elhunyt a költő. Ám nála a test halála nem jelentette a szellem pusztulását is. A látogatók sem távozhatnak azzal a tudattal, hogy meghalt Arany, ezért van a múzeum negyedik emeleti anyaga. Itt kéziratok, könyvek, dokumentumok őrzik művészetét, va- tamint,-műfordítások sokszorozzák életművének- halhatatlanságát, Nagyszalontán a költő szellemiségét csaknem négy évtizeden keresztül az Arany János Irodalmi Kör tartotta ébren. Ma utóéletéről a tavaly októberben újjáalakult Arany Emlékegyesület gondoskodik, mely a költő születésének százhetvenötödik évfordulója alkalmából március másodikán leplezi le Arany János köztéri szobrát, amely a nagyszalontai származású Kiss István szobrászművész alkotása.
