Kelet-Magyarország, 1992. február (52. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-22 / 45. szám

2. oldal Nyírségiként Dallasban 3. oldal Döntsön az egész falu 4. oldal Kiléptek a kisgazdák XLIX. évfolyam, 45. szám ÁRA: 9,96 FORINT 1992. február 22., szombat Szkafandere hűtőrend­szerének meghibásodása miatt a tervezettnél koráb­ban kellett befejeznie csü­törtök éjszakai űrsétáját a Föld körül keringő Mír űr­állomás egyik lakójának. Az űrséta során Alekszandr Volkov és Szergej Krikal- jov elsősorban karbantar­tási munkákat végzett. London A Robert Maxwell halá­lának okait vizsgáló bizto- sítótárságok szerint a brit sajtómágnás önkezével ve­tett véget életének. Ha igaznak bizonyul a pénteki brit lapokban közzétett feltételezés, akkor a bizto­sítóknak nem kell kifizet- niök Maxwell 35 millió dollár összegű életbiztosí­tását. Poí Pót Az ENSZ békefenntartó erőinek első egységei meg­érkeztek Kambodzsába feb­ruár 20-án. A teherautókon aknaszedő és -kereső be­rendezéseket, valamint az utak javításához szükséges eszközöket szállítanak az országba. Átalanta Végelgyengülés követ­keztében meghalt a vi­lág legöregebb majmá­nak tartott csimpánzmat­róna, Gamma. 1932-ben született, vadonból befogott szülőktől, s az első majom­bébik közé tartozott Robert M. Yerkes főemlősökkel foglalkozó kutatóközpont­jában: itt 2600 állat él, köz­tük 204 csimpánz. A tu­dósok végigkövették Gam­ma életét, fejlődését, de so­ha nem használták orvosi kísérletekben. Havanna Kubában szerdán kivé­gezték azt a két férfit, akik még január elsején megpróbálták kiszökni a szigetországból, s eközben meggyilkoltak négy rend­őrt. A most kivégzettek és társaik január elején hajót akartaik szerezni a Havan­nától 15 kilométerre lévő Tarara kikötőjében, hogy azzal az Egyesült Államok­ba menekülhessenek. Mi­kor kísérletük kudarcot vallott, a csoport tagjai le­lőtték az előzőleg foglyul ejtett négy rendőrt. Több külföldi érdeklődő mellett hazai befektetők is jelentkeztek a Hajtómű és Festőberendezések Gyára megvásárlására. Az elmúlt év májusa óta felszámolás alatt lévő gyárat 20—30 millió dollárért tervezik el­adni. Első körben március­ban születik döntés a pá­lyázatról, amelynél elsőbb­séget élveznek azok a je­lentkezők, amelyek a leg­kedvezőbb árajánlat mel­lett, megtartanák a cég ere­deti profilját, illetve bizto­sítanák a szakgárda foglal­koztatását. Kölcsön A Magyar Nemzeti Bank szakemberei jelenleg há­rom világbanki program előkészítésével foglalkoz­nak. Ezek közül a legjelen­tősebb az a 200 millió dol­láros kölcsön, amely a ma­gyarországi privatizáció elősegítését hivatott szol­gálni. Ennek a hitelnek az az előnye, hogy szabad fel­használású, átfogó szerke­zetkialakítási típusú köl­csön lesz, azaz nem kapcso­lódik meghatározott beru­házásokhoz. Várhatóan két hónap múlva megszületik a megállapodás. A hitelt a Világbank két részletben folyósítja. A megállapo­dást követően az első rész­let — 100 millió dollár — még az első fél évben lehív­hatóvá válik. Visum nélkül Csak a vízumkötelezett államok polgáraira vonat­kozik az a lengyel, illetve szovjet hírügynökség által ismertetett intézkedés, amely szerint külföldi ál­lampolgárok ezentúl csak érvényes vízummal utaz­hatnak Ukrajnába — kö­zölte pénteken a Külügymi­nisztérium illetékese. A magyar állampolgárok a jövőben is a korábbival azonos feltételekkel — ví­zum nélkül — utazhatnak Ukrajnába. Alapítvány Hadigondozottak Nem­zetközi Alapítványáról ír­tak alá pénteken megálla­podást Szolnokon, a város­házán. Az alapítvány céljai között szerepel a magyar és a külföldön élő magyar nemzetiségű, hadigondozás­ra szorulók szanatóriumi kezelésének, gyógyüdülte- tésének elősegítése, a rá­szorulók gyógyászati segéd­eszközökkel való ellátása, szociális helyzetének javí­tása, a hadigyámolt gyer­mekek iskoláztatása, a gon­dozottak képzése, átképzé­se. Lottó— % 12, 14, n, 41 TTlff*nIrrinnxrii roníllnlr A hazai repülőgépgyártásban egyre je- U1IItllvUIIll V U 4 CpUIUui lentosebb szerepet játszik Nyíregyháza. A svéd, dán, kanadai tulajdonú ELA Kft.-ben — féléves kísérletezés után — sorozatban építenek ultrakönnyű repülőgépeket. Ebben az évben hazai és külföldi megrendelésre 100 CUBY—II. típusú repülő t gyártanak. A kétszemélyes k is gép 265 kg önsúlyú, 450 kg- ot emel — illetve röpít 140— 150 km óra sebességgel. A fűthető, zárt kabin műszerezett­sége igény szerint szerelt. Mm Záhanytni Záhony (KM — S. E.) — Megkezdődtek a termelőszö­vetkezeti küldöttközgyűlé­sek, közgyűlések. A záhonyi tsz 1991. évi gazdálkodásá­ról, amely sikeres volt, dr. Szabó Ferenc elnök számolt be február 20-án. A záhonyi­ak 1991-ben szűkített önkölt­ségen 152 millió forint érté­kű terméket értékesítettek, a nettó árbevétel meghaladta a 203 millió forintot és azonkívül, hogy a tagoknak és alkalmazottaknak 3,5 mil­lió forint jutalmat osztottak ki, a tiszta eredmény 6 mil­lió forint. Jó termést értek el búzából, rozsból, de ked­vezőtlen volt az értékesítés. A télialma-termesztés sikere az értékesítési átlagár 13 fo­rint 22 fillérrel és ez 3473 tonnánál jól jövedelmezett. Az állattenyésztés veszteség­gel zárt, ezzel szemben a háztáji, TRANSFER Kft. és a Szentmártoni Kft. mun­kája növelte az eredményt. Tiké új nonkakelyre MaÉÉk „bűvös kai" ja Nem kell visszafizetni Nyíregyháza (KM — N. L.) — A foglalkoztatási alap egy részét a megyei munkaügyi tanács nemrég hozott döntése értelmében új munkahelyek teremtésére lehet fordítani. Az eddigiekhez képest új, hogy az idei támogatás visz- sza nem térítendő tőkejutta­tás. A pénzalapból pályázat útján lehet részesülni. A támogatható beruházá­sokkal szembeni követel­mény, hogy bővítsék a fog­lalkoztatási lehetőségeket, segítsék elő a munkaerőpiac­ról tartósan kiszoruló mun­kavállalói rétegek foglalkoz­tatását, növeljék a térség el­tartóképességét, tartósan pi­acképes, hatékony gazdasági tevékenységet hozzanak lét­re. A felhívásra jogi és ma­gánszemélyek (egyéni vál­lalkozók), külföldi részvétel­lel működő vállalkozások egyaránt pályázhatnak. Az odaítélhető támogatás felső határa a fejlesztési költség 30 százaléka, de meg­valósuló munkahelyenként legfeljebb 300 ezer forint. Egy pályázat keretében ma­ximum 15 millió forint tá­mogatás adható. Előírás, hogy a pályázatban szereplő beruházást egy éven belül meg kell valósítani, ezalatt a tervezett létszámbővítést is végre kell hajtani. Szigorú­nak tűnő előírás az is, hogy a támogatással létrehozott új munkahelyeknek a meg­valósítástól számított leg­alább öt évig fenn kell ma­radniuk. A pályázóknak gaz­daságossági számításokat is csatolni kell. A támogatási szerződésben vállalt kötele­zettségek elmulasztása miatt a megyei munkaügyi köz­pont a támogatást a késedel­mi kamattal együtt vissza­követelheti. A támogatás pénzügyi le­bonyolítását és az erre a cél­ra fordított pénzeszközök ke­zelését a Kereskedelmi Bank Rt. (címe: Nyíregyháza, Or­szágzászló tér 3—4.) végzi. A pályázatokat a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei Mun­kaügyi Központba kell eljut­tatni, cím: Nyíregyháza, Egyház u. 13. földszint 4. szoba. Nyíregyháza (KM — Kál­lai) — A Robert Stigwood Organisation LTD-vel és a David Land-del kötött meg­állapodás alapján városunk amatőr színtársulata, a Man­dala Színház — a vidékiek között elsőként — megsze­rezte a jogot, hogy bemutat­hassa Andrew Lloyd Web­ber—Timothy Rice „József és a bűvös kabát" című rock-musicaljét. Február 22- én 19 órától a Városi Műve­lődési Központban lesz a premier. A valóban műkedvelőkből — közép- és főiskolásokból, egyetemistákból — szervező­dött társulat szívós munká­val, nem kevés áldozattal készült a bemutatkozásra. Tették mindezt úgy, hogy önálló épülettel nem ren­delkeznek, ezért a próbákat is különböző helyszíneken tartották. A társulat vezető­je, Dobos László, szólva a produkció előkészítéséről a mindenfelől megnyilvánuló segítőkészséget hangsúlyozta, aminek köszönhetően szín­padra kerülhet a darab. Próba közben a „csapat". balázs attila felvetele Költségvetés Kisvárdán Kisvárda (KM) — A költ­ségvetés-készítés időszakát élik — nem kis gonddal, vi­tákkal — Szabolcs-Szatmár- Bereg települési önkormány­zatai, s bizony, sok helyen még nem került pont a vé­gére. Felső-Szabolcs közpon­ti városában tegnap fogadták el az éves költségvetést a kisárdai képviselők, akik kö­zel 760 millió forintból gaz­dálkodnak. Ott is szorít a nadrágszíj, de igyekeznek jól beosztani a pénzt, elsődleges cél az in­tézményhálózat működésé­nek biztosítása, s a nagybe­ruházás, a városi sportcsar­nok felépítése. Részleges döntés született a helyi autóbusz-közlekedés díjairól, egy menetjegy 18 forint, az összvonalas bérlet 440 forint. A jelentős veszte­ség miatt a Volán csak ak­kor vállalja a személyszállí­tást városi viszonylatban, ha a hiányt lefedezi az önkor­mányzat, ezért a féléves ta­pasztalatok birtokában újra a testület elé kerül az ügy. Pihen a dsmbrádi komp, klkStötlék Nyíregyháza (KM) — A korábbi napok enyhébb hő­mérséklete következtében megolvadt a jég a Tisza al­sóbb szakaszán. A zajló jég levonulása tette lehetővé, hogy megtisztult a hét köze­pére a Tuzsér alatti folyósza­kasz egészein Tiszadobig. A Közúti Igazgatóság kihasz­nálva a kedvező állapotot meg is indította a kompkóz- lökedést csütörtök reggel. Péntek reggelre azonban változás állt be a folyósza­kasz állapotában. A Felső- Tisza-vidékén korábban be­következett olvadás hatása­ként ismét jégzajlást tapasz­taltak Dombrádnál a KPM szakemberei. A vízen úszó jégtáblák, s a velük érkező hordalék veszélyt jelentenek a komp számára, ezért azon­nali döntésre volt szükség. Az illetékesek le is állítot­ták a közlekedését, így Dombrádnál bizonytalan ideig ismét nem jár, míg Tisza- dobnál viszi az utasokat. Még jégpáncél borítja Tiszatelek határában a Tiszát. M. MAGYAR LÁSZLÓ FELVÉTELE HAFE Mm, Moszkva Zajlik a Tisza

Next

/
Oldalképek
Tartalom