Kelet-Magyarország, 1992. február (52. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-03 / 28. szám
2 Kelet-Magyarország HAZAI HOL-MI 1992. február 3., hétfő / / Tüskés tarok A CERUZA Balogh Géza L ehetetlen vállalkozásra adtam minap a fejem. Elhatározásom hallatán előbb a szomszédok, majd ö szűkebb baráti köröm tagjai néztek rám az íütődötteknek kijáró szelíd gúnnyal, ám még mindig nem sejtettem semmit. Azonban akkor, amikor tudomást szerezvén tervemről, a kollégáimnak — akik pedig sokat láttak, sokat megéltek <már — is kikerekedett a szeme a csodálkozástól, kezdett nekem is gyanús lenni a dolog. Akkortájt már napok óta kóboroltam a városban, s már-már letettem szándékomról, ám jósorsom végül a Luther-ház környékére vetett, ahol felragyoghatott a szemem. Mert megtaláltam, amit kerestem. Az ír ószerb öltöt. Megvettem a lányoknak a radírt, a ceruzát, a körzőt, a vonalzót. Otthon kitört a béke, mélységes nyugalom Mindenféle FOGADÓÓRA. A Vásá- rosnaményi Rendőrkapitányság vezetője, Fejes Gábor rendőr alezredes február 4-én 13 órától 16 óráig fogadóórát tart hivatali helyiségében. A MAGYAR IPARJOG- VÉDELMI Egyesület pályázatot hirdet a genfi találmányi szalonra, 2—2 négyzetméter kiállítási terület biztosítására. A kiállítás ideje 1992. április 3—12. A támogatási kérelemhez szükséges űrlapok a nyíregyházi polgármesteri hivatal 125-ös számú irodájában hozzáférhetők, ahol további tájékoztatást is adnak. A felajánlott kiállítási területen a két legjobb pályázatot benyújtó feltaláló osztozhat. A SZÖVETKEZETI TÖRVÉNYRŐL tart tájékoztatót Mezey Károly ország- gyűlési képviselő február ről, a kollégáimnak — akik szállt meg ... csak akkor kezdtem kételkedni üzleti sikeremben, amikor később számolni kezdtem. Ugye egy buszjegy oda- vissza majdnem harminc forint... ha kocsival jövök fel a városba, még több. S hányszor megtettem én ezt az utat! S még akkor nem is számoltam a közben elszívott cigaretták árát, meg a garázskocsmákban, s minden más létező sufnipresszókban hagyott forintjaimat. Mert azokba lépten-nyo- mon belebotlott az ember. Akárcsak a jó ég tudja, milyen — többnyire elektronikai — énárkaboltokba. Mert azokból is van már annyi, hogy lassan vetekszik a számuk a zugkocsmákéval. Jó lenne azért az illetékeseknek arra is figyelni, hogy néhány alapvető cikk ne szoruljon ki a kínálatból, mint például a füzet, ceruza és más apróság. Még akkor se, ha azon valóban nehezebb meggazdagodni... 7-én, 17 órától Fényeslitkén, a polgármesteri hivatalban. A tájékoztatót követően a képviselő fogadóórán várja az érdeklődő állampolgárokat. A MŰVÉSZETBARÁTOK egyesületének soron következő rendezvényén, február 3-án, 17 óra 30-tól Losonczi Lívia „Talán még utoléred” c. kötetét mutatja be Madár János. A könyvpremier helyszínén — a nyíregyházi TESZ Székházban — az érdeklődők egyidejűleg megtekinthetik Tar János festőművész tárlatát. KIÁLLlTÁSMEGNYITÓ. A Magyar Honvédség Helyőrségi Klubjában, Nyíregyházán, a Színház u. 2. sz. alatt február 4-én 16 óra 30 perckor nyitják meg a klub amatőr képzőművész szakkörének kiállítását, mely február 22-ig látható. Gratulálunk Az! elmúlt hét végén megyénkből öt középiskolás diák vett • részt Szolyván (Kárpátalja) a nemzetközi Biológiai Diákolimpián. Egyéni versenyben a dobogó legfelső fokán végzett Mudur' • • * * • ' i i i > i ka Ildikó, a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium negyedik és Udvari Noémi, a mátészalkai Esze Tamás Gimnázium első osztályos tanulója. A három „bron- zos” helyezést a mátészalkai Esze és .a nyíregyházi Krúdy Gimnázium tanulói érték el. Rendezvények Mozi KRÜDY MOZI: Doc Hollywood. Előadás: 16, 18 és 20 órától BÉKE MOZI:, Irány Co- lorádó. Előadás:, 16,. 18, és 20 órától VIDEOMOZI: Gondos bocsok 2. (Csak délelőtti előadások.) Rémálom az Elm utcában. (Csak délutáni előadások.) Előadás: délelőtt 9,30, 11,30 és 14 órakor, délután 16, 18 és 20 órakor KISVÁRDA: Leszámolás Kis-Tokióban MÁTÉSZALKA: L. de Funes — Egy kis kiruccanás. Előadás: 17,30 órától. A Sogun szamurája. Előadás: 19,30 órától NYÍRBÁTOR: Visszatérés a kék lagúnába VASAROSNAMÉNY: Rocketeer Színhái A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban az osztatlan közönségsikert aratott „Hegedűs a háztetőn” c. zenés darabot ' tekinthetik meg este hét órától a Zrínyi-bérlet tulajdonosai Kiállítások A nyírbátori Báthory István Múzeumban Az ég mennyezetei címmel a magyar, festett kazettás templomi mennyezetek művészetét bemutató kiállítás látható. A nyíregyházi Jósa András Múzeum állandó kiállításai: Jósa András- és Krúdy Gyuila-emlékkiállítás. Nyíregyháza története a középkortól napjainkig. Nyíregyházi huszárok. A nagykállói könyvtárban az Ámos Imre- és a Ratkó József-emlékkiállí- tást látogathatják meg az érdeklődők. A MAV-léte- síimények otthonosabbá tételéhez az állomási parkok díszítéséhez nevel dísznövényeket a MÄV 10. számú kertészete Nyíregyházán. Ott- jártunkkor a tavaszi kiültetésekhez az egynyári palántákat készítették elő és a cserepes növényeket szaporították a kertészek. BALÁZS ATTILA FELVÉTELE A jó fellépés titka Vezetnek a Daciások Jármüvek rendszám nélkül Nyíregyháza (KM — B. E.) — Tudod-e, hogy mi a hostess? Mit kell tudnia egy jó idegenvezetőnek, üzletkötőnek, kereskedőnek, reklám- szervezőnek? Hogyan kellene népszerűsíteni a falusi turizmust? Mi a jó fellépés titka ? Ilyen és hasonló kérdésekkel „kopogtatott” be a Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Központ a megyebéli középiskolákhoz, azzal a céllal, hogy a cég a jelenleg pályakezdés előtt álló diákoknak munkaerőpiaci felkészítő tréninget szervezzen. Amint arról Kézy Bélá- né képviseletvezető tájékoztatást adott, a Munkaügyi Minisztérium támogatásával egy 72 órás tanfolyam keretében szeretnének hozzájárulni minél több végzős középiskolás sikeres pályakezdéséhez. Vannak bizonyos készségek, amelyeknek birtokában a fiatalok magabiztosabbak, határozottabbak lesznek, jobban mérlegelhetik jogaikat és kötelességeiket, ezért a tanfolyamon többek között feldolgozzák az önismeret — önbecsülés — önbizalom kérdéskörét. A fiatalok információt kapnak arról, hogyan ismerhetik meg jobban saját képességeiket és korlátáikat, miként kezelhetik a konfliktusokat, hogyan fejleszthetik toleranciájukat, együttműködési készségüket. Egy másik blokkban praktikus ismereteket szerezhetnek a leendő munkavállalók a murikába állás feltételeiről, annak jogi körülményeiről, a dolgozói érdekvédelemről, a különféle vállalkozási lehetőségékről. Konkrét szituációk megteremtésével gyakorolhatják, hogyan fejleszthető a tárgyalási készségük, milyen a fellépésük, mennyire képesek szakmai bizalmat kelteni tárgyaló partnereikben. Eligazítják a fiatalókat olyan kérdésekben is, mint például az; mennyit számít az üzleti életben a megjelenés, az öltözködés, a meggyőzés, a bizalom és a hitelesség. É tanfolyamokra a középiskolákban, valamint a Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Központ címén (Nyíregyháza, Szabadság tér 9.) lehet jelentkezni. Nyíregyháza (KM — CS. Gy.) — Megyénkben 1990- ben 2644, tavaly pedig 5012 gépjárművet vontak ki a forgalomból, vagyis a rendőrségen annyinak adták le a rendszámát. Mindebben valószínűleg közrejátszik az is, hogy román állampolgárok nagy számban vásároltak, s vittek ki Daciákat Magyarországról. Nyilván azokat a hazai közúti forgalomból ki kellett vonni, ennek a rendszám leadása szintén feltétele. A rendszámleadók másik nagy táborát azok képezik, akik a téli hónapokban nem szívesen vezetnek járművet, s ők a „járgányuk” rendszámnélkülivé válásának Export Süteménytarló exportra. Az amerikai érdekeltségű nyíregyházi Tempó Biznisz Kft. új termékként finn papírból készült süteménytartók exportálását kezdte el német megrendelőknek. A nyíregyháziak idén 110 millió forint értékű csomagolóeszközt készítenek, ezek felét Németországba szállítják. Kirakatban Tavaszodnak a kirakatok. BALÁZS ATTILA FELVÉTELE idejére a kötelező felelősség- biztosítás fizetése alól mentesülnek. A nagy részük tavasszal újra forgalomba helyezteti autóját, s annak hatósági jelzését visszakéri. Dr. Tisza Miklós, a megyei rendőr-főkapitányság igazgatásrendészeti osztályának vezetője elmondta, hogy gépjármű úgy is válhat rendszámnélkülivé, ha a rendőrség, vagy a közlekedési felügyelet a közúti ellenőrzés során azt állapítja meg, hogy az adott jármű közúti forgalomban való részvétele a közlekedés biztonságát veszélyezteti. Ekkor a gépkocsit, vagy más járművet a forgalomból kivonják, ami a rendszám levételével jár együtt, s csak újabb műszaki Nyíregyháza (KM — Cs. K.) — Ha néhány évvel ezelőtt sejtettük volna, hogy hamarosan bekövetkezik a rendszerváltás, bizonyára többen meggondolták volna, hogy a Lenin térre. Kun Béla vagy éppenséggel Engels utcára költöznek-e. Mert, mint ahogy az már lenni szokott, mifelénk a legelső teendők közé tartozik az utcák és terek újrakeresztelése. Ez pedig, akárhogy is vesszük, az érintetteknek némi utánajárást is jelent. Nemcsak utcanevek változtak azonban Nyíregyházán, hanem több helyütt újraszámozták a házakat. Ennek fő oka az volt, mint azt Vala- sinyovszki Istvántól, a polgármesteri hivatal városüzemeltetési irodájának vezetőjétől megtudtuk, hogy megszűnjenek egy házszámon belül az A, B jelű épületek. Az Országzászló téren például, eddig 3-mal indult a számozás, mostantól azonban már egyes is van. Az átkeresztelt 33 utcából több mint tizet érint a számváltozás. A volt Kun Béla utcán vivizsga esetén szabad a forgalomba visszahelyezni. Hogy ez megtörténhessen, ahhoz a rendőrség a jármű tulajdonosát egyszeri útvonalengedéllyel látja el. A nagy számban történt rendszámleadás másik oka az, hogy nőtt a totálkáros autók száma, s a hatóságnak azok rendszámait is be kell szolgáltatni. Megemlítendő még, hogy a használtautó-kereskedéssel foglalkozó cégeknél lévő rendszám nélküli autókat a közúti forgalomban csak próbarendszámmal szabad kipróbálni, azt a rendőrség kérelem alapján adja ki. Ilyen rendszámmal az autójavító kisiparosok is rendelkezhetnek. szont nem lesznek új házszámtáblák, megmaradnak a régiek, viszont az új neve Ferenc körút lesz. Ami ezek után az érintett lakók teendője: a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálati irodáján a személyi igazolványukba be kell - íratniuk a változást. A Postának és- a Távközlési Vállalatnak tájékoztató jelleggel elküldték a városházáról az új crmjégy- zéket, s mint azt Szabó Pál megyei postahivatal-vezetőtől megtudtuk, emiatt külön nem kell befáradniuk ügyfeleiknek. Viszont. célszerű az ismerősöknek, rokonoknak megmondani, megírni az új címet, nehogy elkeveredjenek véletlenül a küldemények. Azoknak a szolgáltató vállalatoknak, cégeknek, amelyeket érdekel az új utcanevek, házszámok jegyzéke, a polgármesteri hivatal városüzemeltetési irodáján megkapják a listát. Akik viszont az OTP-től, vagy máshonnan hitelt vettek fel, a változást maguknak kell rendezniük. Ha változik az otcanév... ».a lakóknak kell beíratni Milliés bevásárlás pénz nélkül Nyíregyháza (KM — Cs. Gy.) — A vállalkozók gyakran panaszkodnak, az emberek nagy része nem szereti, s ferde szemmel nézi őket. Tudjuk, a zömük becsülettel végzi munkáját és hazánk gazdasági fellendülésében nélkülözhetetlenek. Azonban vannak olyan üzletemberek, akik az irántuk való bizalmatlanság kialakulásában önmaguk is ludasak. Közülük való a 37 éves Vigh István nyíregyházi lakos, aki a rendőrség adatai szerint már 1989 körül eladósodó*1 Emiatt jelenleg is (bírósági szakban lévő) eljárás folyik ellene. A rendőrségi vizsgálat eddigi megállapítása szerint Vigh István 1989 januárjától hazánk különböző részén édességet, italárut, újabban pedig autóbontásra és alkatrészértékesítésre gépkocsikat vásárolt. (Egyébként Nyíregyházán, a Simái úton van egy autóbontója.) Az árubeszerzés jelentős részénél a vételárat nem fizette ki, arra fedezete sincs. A rendőrség több millió forint tartozásáról tud. A károsultak megyénkből, s az ország különböző részeiből jelentkeztek. A vállalkozót a bíróság csalás alapos gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezte. A rendőrség kéri azok jelentkezését, akiktől a szóban forgó férfi 1989 januárja óta bármilyen árut vásárolt vagy bizományosi értékesítésre átvett, s annak ellenértékét nem kapták meg, jelentkezzenek a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályán Üiveletek Sürgős esetekben a megyei rendelőintézetben — Nyíregyházán, a Bocskay u. 73-ban — fogadják a felnőtt és gyermekbetegeket, este 7-től reggel 7-ig. Az ügyeletes gyógyszertárat este fél 9-től reggel fél 8-ig kereshetik fel Nyíregyházán, a Szent István u. 10. szám alatt.