Kelet-Magyarország, 1992. január (52. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-06 / 4. szám

4 Kelet-Magyarország TÚL A MEGYÉN 1992. január 6., hétfő Postázták az adóbevallási csomagot KOMMENTÁR Egyenleg Balogh Géza H itetlenkedve, döb­benten hallgattam péntek este a Ma­gyar Televízió Esti Egyen­leg című hírösszefoglalóját Sütő András nem hajlandó együttműködni Csoóri Sán­dorral, a Magyarok Világ- szövetsége elnökével nem vállalja a szövetség tiszte­letbeli elnökségét. Már Sütő, az erdélyi író- fejedelem is beállt volna a Csoórit megtagadók ma­gyarországi táborába...!? — töprengtem. Azok közé, akik néhány hónapja egyik esszéjének szavait kiforgat­va a költőt a demokrácia legnagyobb ellenségének kiáltották ki!? Hát már Sütő András ts Csoórira tá­mad ...! Ám a következő gondo­latom az volt, ez nem igaz, hazudnak nekünk. Ezek szándékosan félrevezetnek minket. Mint az emlékeze­tes „hordó-ügy" idején. Amikor azt kürtölte világ­gá a magyar sajtó egy ré­sze, hogy antiszemita a magyar parlament. Nem le­het igaz az sem, amit most mondanak. Sütő és Csoóri nem gyűlölheti egmást, hi­szen évtizedek óta ugyan­azt teszik: foggal-köröm­mel védik a magyarság ügyét. Egy óra sem telt bele, s elhangzott a Tv-híradóban Sütő András telefonhangja. Szó sincs arról, hogy ö Csoórival nem hajlandó együttműködni... Jó né­hány lap — köztük a Ke­let-Magyarország is — megírta másnap a teljes igazságot, azt, hogy miért is nem vállalta Sütő a tiszte­letbeli elnökséget. Szombaton aztán az Esti Egyenleg is megmagyaráz­ta, hogy ők tulajdonképpen nem is úgy értették, hogy ők nem is azt olvasták, az­az hogy... Szánalmas volt kínlódá­sukat látni. Még annyit csupán mind­ehhez: mától — hétfőtől — az Esti Egyenleg naponta kétszer is jelentkezik majd a televízióban. Remélhető­leg tanultak az esetből. Mellőzik majd a sanda gya- núsítgatásokat, s a tisztes­ség vezeti őket. Képtávírón érkezett Tbiliszi, Grúzia: A Zviad Gamszahurdia elnököt támo­gató tüntetés két résztvevője sérült társukkal január 3-án. azt követően, hogy az ellenzék fegyveresei belelőttek a tüntető tömegbe. MTI TELEFOTO Jön a Westel Is ígéretes telefontárgyalások Kisvárdán Fehérgyarmat: Kommunális adó Kisvárda (V. P.) — A táv­közlési tárgyalás eredményé­ről Krupanics Sándor el­mondta: fontos ponthoz ér­keztek el. Kisvárda és kör­zete telefonfejlesztését a Kontrax Telekommal és az önkormányzatokkal 1993. augusztusára meg tudják ol­dani, s Nyíregyháza és Má­tészalka — a másik két pri­mer körzet — fejlesztésében is olyan eredményeket tud­nak produkálni, hogy 1993 végére, 94 elejére nem lehet már azt mondani: Szabolcs- Szatmár-Bereg elmaradott térség. A MATÁV nyitottságára bizonyíték az is: az előzetes elképzelések szerint Nyír­egyházán egy tízezres nagy­ságú központot építenek, s ha szükséges, a kívánt szint­re tovább tudják emelni ezt a számot. A vásárosnaményi térség­ről szólva Bárány Endre ki­fejtette: a kisvárdai primer körzet szerves részeként egy­séges vállakozási formában kezelik, ez Záhony, Vásáros- namény és Kisvárda városo­kat, s a volt járások közigaz­gatási területeit jelenti. 1993 végére ezen a részen , átlago­san 20 főállómás jut majd 100 lakosra. (A mai országos sűrűség 9,62 főállomás 100 lakosra, a vidéki átlag 6,4. A szerk.) A cél tehát 20 föállo más, bár minimális eltérés a megvalósításkor lefelé vagy fölfelé elképzelhető. A Nyír­egyháza környéki kistelepü­lésekre már kész műszaki tervvel rendelkeznek, a kis- várdaihoz hasonlóan itt is vállalkozási formában sze­retnék megoldani a fejlesz­tést. Ha nem sikerülne üzleti partnert találni, a települé­sek 95 százalékát akkor is bekapcsolják az automata hálózatba a hároméves prog­ram keretében. Az árakról szólva Bárány Endre kije­lentette: a mai árviszonyok mellett, — figyelembe véve a várható inflációt — nem ke­rül majd a jelenlegi árak kétszeresébe egy telefon. Kérdésünkre Krupanics Sándor szólt a Westel tele­fonok megyei szerepéről, jö­vőjéről is. A rádiótelefon kft. 51 százalékban MA­TÁV, 49 százalékban egy amerikai távközlési társaság tulajdona. Megyénkben ez a szolgáltatás — elsősorban az üzleti szféra részére — tel­jes körben január végén, február elején beindul, má­sodlagos telefonszolgáltatás lesz. A kft. eltökélt szándé­ka, hogy ezeket a telefono­kat a legégetőbb területeken fix megoldásként biztosítja az előfizetőknek. Ez azt je­lenti, hogy javulnak a kom­munikációs lehetőségek, s a telefon nélküli falvak napi munkáján könnyítenek a rá­diótelefonnal. Miért esett Kisvárdára és a megyére — Budapest után — a Telekom választása? Szőke Pál szerint ennek alapvetően két oka van. Egy­részt: Magyarország határa nem a Budapest táblánál végződik, másrészt Szabolcs- Szatmár-Bereg gazdasági je­lentősége az elmúlt két év­ben hihetetlen módon meg­nőtt, elsősorban lehetséges jövőjéből adódóan. Vélhe­tően ez a térség egy olyan gazdasági övezet lesz, ame­lyik a kelet-európai üzleti kapcsolatok tekintetében az ország szempontjából hihe­tetlen fontos szereppel bír. Fel kell készülni egy jelen­tős távközlési szolgáltatással ahhoz, hogy azok a cégek, vállalkozók, akik a Szovjet­unió utódállamaival keres­kedni akarnak, képesek le­gyenek munkájukat a lehe­tőség szerint leggyorsabban, de becsülettel elvégezni. A jelek azt mutat­ják: telefonügyben bizakod­hatunk ... Testületi döntés alapján ez évben kommunális adót fizetnek a magánszemélyek, vállalkozók, valamint jogi személyek Fehérgyarmaton. A kommunális adó magán- személyenként, adótárgyan­ként évi 800 forint, a vál­lalkozók, a foglalkoztatottak átlagos statisztikai állomá­nyára vetítve évi 1600 Ft fő összeget fizetnek. A helyi iparűzési adó csak jogi személyekre terjed ki. Alapja az értékesített ter­mék, illetve a végzett szol­gáltatás éves nettó árbevéte­le. Az adó évi mértéke a nettó árbevétel 2 ezreléke. A rendelet mentességeket, kedvezményeket is biztosít, s a lakosságot a polgármesteri hivatal közgyűlésén tájékoz­tatta a részletekről. A január 3-i ülésen a tes­tület úgy döntött, hogy a .vá­ros közcélú szolgáltatásainak ellátása és fejlesztése érde­kében létrehozza a „Fehér­gyarmati Ipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft."-t, Fehér- gyarmat, Kölcsey u. 27. sz. alatt. Nyíregyháza (KM — M. CS.) — A Magyar Posta vár­hatóan január közepéig a megyében 52 ezer adóbeval­lási csomagot kézbesít. Eze­ket azok a magánszemélyek illetve plusz még egyéni vál­lalkozók kapják, akik koráb­ban már adtak be adóbeval­lást és szerepelnek az Adó- és Pénzügyi Ellenőrző Hiva­tal megyei igazgatóságának nyilvántartásában. A beval­lásokról és a hivatalon belü­li átszervezésről Mandzák László megyei igazgatót kér­deztük. — Alkik magánszemélyek és egyben egyéni vállalko­zók, azoknak az adóbeval­lási csomagjába beletettük a vállalkozói bevallást. Sokan vannak, akik eddig nem sze­repeltek nyilvántartásunk­ban, nekik nem postáztunk csomagot, ők Nyíregyházán és a megye városaiban az ügyfélszolgálati irodában in­gyen kapnák csomagot. A vállalkozói tevékenységet nem folytató magánszemé­lyeknek március 20-ig kell benyújtani az adóbevallást, de már a csomag kézhezvé­telekor fogadjuk a kitöltött lapokat. Általában azok ad­ják be leghamarabb, akiknek visszaigénylésük van és azok legkésőbb, akiknél adóhátra­lék jelentkezik. Utóbbiak csekken, március 20-ig fizet­hetik be késedelmi pótlék nélkül. Utána a késedelmi pótlók a mindenkori jegy­banki alapkamat (jelenleg 22 százalék) kétszeresének az 1 napra számított része. Az adóvissza Igénylőknek pedig postán utaljuk a pénzt. — Az alkalmazottak a munkáltatóknak január tó­ig nyilatkozhatnak, saját maguk készítik el az adóbe­vallást. vagy a munkáltató­juk, mivel a munkáltató ál­tal fizetett jövedelmen kívül más nem volt. Előbbieknek a munkáltató január 31-ig köteles, kiadni, hogy a múlt évben mennyi volt a jöve­delmük és mennyi adóelőle­get vontak le. A kifizetők és a munkáltatók ezen kívül az APEH-nek is közük a kifi­zetett jövedelmeket és a le­vont adóelőlegeket, ezek az adatok az ellenőrzéshez szük­ségesek. A mérlegbenyúj­Bonn (MTI) — A Traban­tot Ecuadorban, Egyiptom­ban vagy Litvániában való­színűleg továbbra is gyárta­ni fogják. A Bild am Sonn­tag című lap értesülése sze­rint a nevezett három or­szágból érdeklődnek az 1991. tásra kötelezetteknek febru­ár 15-ig kell beadni a mér­leget, a bevallást február 28- ig, és utóbbi időpont a ha­táridő az egyszeres könyvve­zetést alkalmazóknál. — Amikor megkapjuk az adóbevallásokat, alakilag vizsgáljuk őket és a logikai összefüggéseket nézzük meg. A későbbi adóvizsgálatok so­rán valamennyi adóbevallást tételesen képtelenek vagyunk végigvizsgálni, különböző ki- választási módszerek alapján ezek egy részét nézzük át. Ahol adóhiányt állapítunk meg, ott 50 százalékos bírsá­got szabunk ki és késedelmi pótlékot is előírunk illetve egyes esetekben még mulasz­tási bírságot is kiszabha­tunk. — Január elsejétől az APEH megyei igazgatóságát és a megyei adófelügyelősé­get összevonták, maradt az APEH megyei igazgatósága. Erre azért volt szükség, mert nagyon megszaporodtak a cégek, kevés a tiszta profilú gazdasági társaság, nincs ér­telme különböző ellenőrzési osztályokra elkülöníteni őket. Az adózást is próbálják egy­ségesíteni, leépítik a támoga­tást és a szabályozók sem annyira specifikusak. Ko­rábban a felügyelőséghez csak az egyéni vállalkozók és a magánszemélyek tartoztak, míg az igazgatósághoz a gaz­dasági szervek és a gazdasá­gi társaságok. Ezentúl az ágazati jelleg megszűnt, négy ellenőrzési osztályt hoztunk létre és egy ellenőrzést elő­készítő osztályt és ők min­den csoportosítás nélkül kap­ják a feladatokat. — Az ellenőrzéseknél nincs törvényi szintű szabályozás, saját magunk ütemezzük be a vizsgálatokat. Egységes ügyfélszolgálati osztályt hoz­tunk létre, amely mindenkit fogad, tájékoztatást, felvilá­gosítást ad illetve egy-egy jogszabály-értelmezésről írá­sos tájékoztatást ad ki. Az eddig párhuzamosan műkö­dő funkcionális részlegek is összeolvadtak. Felállítottunk még egy csődeljárási és fel- számolási részleget, akiknél nagy adóhátralék jelentke­zik, ott kezdeményezzük a felszámolást. április 30-ikán bezárt zwl- ckaui üzem gyártósorainak megvétele iránt. A berlini vagyonügynökség, a Treu­handanstalt dönti majd el, hogy kinek adják el a beren­dezéseket. Ukrán tanszék Nyíregyházán? R Trabantot továbbra is gyártják Felesküdnek-« a katonák? R tanárképző főiskola lépni készül Elefánt Egy tizenkét megvadult elefántból álló csorda Szu- mátra szigetének déli részén halálra taposott egy 58 éves férfit és borzalmas pusztí­tást végzett az ottani kó­kuszdió-, rizs- és gabonaül­tetvényekben. Hivatalos je­lentések szerint hasonló ese­tekre az elmúlt években többször is sor került, mivel az állatok életterét az erdő- irtásokkal és új települések létrehozatalával lényegesen szűkítették. Szumátra dzsun­gel jeiben becslések szerint még 3000 elefánt él. Smaragd Több mint másfél kilós smaragdot találtak az Urai­ban. Ezt a TASZSZ szomba­ton az Uralszkij Rabocsij cí­mű újságra hivatkozva je­lentette. A hatalmas drága­követ Makszim Kozsevnyi- kov Kresztyanyin névre ke- résztelték., így hívták azt a minerológüst, aki 1831-ben elsőként, bukkant smaragdra az Ural-vidéken. Jevgenyij Saposnyikov, a Független Államok Közössé­ge közös hadseregének fő- parancsnoka még csütörtö­kön táviratban arra kérte az ukrán hadseregben és a ha­ditengerészet kötelékében szolgálókat, hogy a nemzeti hadsereg iránt tanúsítsanak engedelmességet a közös fegyveres erők soraiban is. Az ukrajnai hadsereg tagjai ugyanis már Ukrajnának kezdtek hűséget esküdni. Az Interfax jelentéséből nem derült ki az sem: há­nyán, mikor és hol esküdtek hűséget Ukrajnának, és a ki­jevi vezetést szolgálók kö­zött vannak-e olyan katonák, ákik az atomfegyverek mel­lé voltak beosztva. Az Ál­lamközösség tagjai ugyanis megegyeztek abban, hogy kö­zös parancsnokság alatt ma­rad a volt szovjet atomarze­nál. A nyugati hírügynökségek a TASZSZ-t is idézik, amely azt jelentette, hogy az ukrán hadsereg tagjainak esküje az ottani katonákat az ukrán állam, a szabadság és függet­lenség védelmére kötelezi. Az Interfax források megjelölé­se nélkül azt jelentette, hogy a fekete-tengeri hadiflotta állományának 90 százaléka nem hajlandó engedelmes­kedni Saposnyikovnak, ha­nem csupán saját ukrajnai feletteseinek. Kormányfór'rá- sokra hivatkozva az Izvesz­tyija című orosz lap viszont pénteken azt írta, hogy a Kárpátokon túli katonai kör­zetben egész regimentek ta­gadták meg az eskütételt az ukrajnai vezetésnek. Nyíregyháza (KM — Kál­lai) — Ukrajna függetlenné válását követően megélénkül­tek hazánkban — megyénk­ben pedig különösképpen — az ötvenmilliós népességű országgal való kapcsolatépí­tési, együttműködési törek­vések. Mind többen ismerik fel: a jövő generációinak le­hetővé kell tenni, hogy in­tézményi keretek között ké­szüljenek fel az önálló uk­rán államhoz fűződő jószom­szédi viszonyunk megalapo­zására, tartalmasabbá tételé­re. „Lépni” készül Nyíregy­háza tanárképző főiskolája is. 1992 júliusától — megfe­lelő központi, valamint me­gyei és városi támogatással — készék létrehozni egy uk­rán nyelv és irodalom tan­széket. Az országban több helyen — pl. Szombathelyen — kí­sérleteznek ezzel — mondta el Udvari István főigazgató- helyettes, a „Magyarországi ukrainisták egyesülete” ügy­vezető igazgatója. Megíté­lésünk szerint, Nyíregyháza földrajzi helyzeténél fogva optimális terep a tanszék kialakítására. Az ukrainiszti- kában — jóllehet ez Magyar- országon rendkívül fejletlen tudomány — a mi főisko­lánk oktatói már letették a névjegyüket. Tudományos közleményeinkben rendsze­resen helyet kapnak ukrai- nisztiikai és rusziimsztikai tanulmányok. A Világiro­dalmi Lexikon XII. kötete nyíregyházi szerzők szócik­keit tartalmazza, többek kö­zött pl. az ukránok Petőfijé­ről, Tarasz Sevcsenko-ról. Mi jellemzi az ukrán nyelvoktatást Magyarorszá­gon? Egyáltalán: vannak-e képzett ukrainistáink? Felkészült szakember, ha jól tudom, mindössze egy van, Budapesten, tanszék pe­dig sehol. Magát a nyelvet „C” szakként lehet választa­ni az ELTE-n. Tavaly ott egy (!) ukrán szakos hallgató végzett. Hazánkban majd­nem a teljes ismeretlenség veszi körül ennek a népnfek a kultúráját, történelmét, művészetét. Mi szól még Nyíregyháza tanszéktelepítési terve mel­lett? Hogyan tudnák itt meg­teremteni az oktatási felté­teleket? Mint mondtam, ukrainisz- tikai kutatásokat az orosz tanszékünk eddig is folyta­tott, és a ruszinisztika sem idegen számunkra. Két éve Nyíregyházán rendeztük meg a Sevcsenko-konferenciát. Természetesen, az indulás­kor vendégtanárokra szüksé­günk lesz. A négy-öt fős tan­szék fejlesztését pedig az alapítástól számított negye­dik évben fejeznénk be. Milyen hallgatói érdeklő­désre számítanak? Az uk­ránt milyen szakokkal páro­sítanák ? Irreális lenne nagy töme­get várni, de az egy csoport szervezéséhez szükséges 6—8 fős létszám összejönne. Olyan fiatalokból, akik intel­lektuálisan megértenék, hogy miért van szükség ennek a nyelvnek az ismeretére. Ja­vasolt szakpárjaink: az Uk­rán a magyarhoz, az angol­hoz, a némethez, a történe­lemhez és a franciához „tár­sítva.” Ügy hiszem ez elég vonzó lehet. •

Next

/
Oldalképek
Tartalom