Kelet-Magyarország, 1992. január (52. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-03 / 2. szám

8 Kelet-Magyarország SPORT 1992. január 3., péntek LELÁTÓ Felkészülés Kovács György U j év, új erő. Előfordul, hogy valami után na­gyon vágyódik az ember, s amikor eléri, örül neki, de már mást szeretne. Nos, valahogy így vagyunk a labdarúgóéletünkkel is. A bajnokságban sokat bosz- szankodtak a szurkolók, hajtogatták is: bár már vé­ge lenne! Az edzők is szá­molták a napokat: mikor jön a hajrá, mikor lesznek ezen is túl, mikor jön el az az időszak, amikor hét vé­gén nyugodtan lehet ebé­delni. A játékosok is várták a pihenőt, s ezért nem is érheti őket szemrehányás, megpihent a labdarúgás gé­pezete. De az ember nem sokáig bírja a tétlenséget. Az egészséges, mozgáshoz szo­kott szervezet hamar kipi­heni. magát, vágyódik a megszokott életritmus után. A gondolatok már a pályák körül keringenek. A mai nappal elkezdődött a felké­szül::, a tavaszi folytatásra. Bár még nem minden csa­pat háza táján indul az erőgyűjtés, fokozatosan kö­vetkeznek valamennyien. Mert a pihenés is véget ér egyszer, elég volt belőle. Az edzőket, a játékosokat már sürgeti az idő. Akik sike­Áutó Már a Csád Köztársaság útjain, a kietlen sivatagok­ban vezet a Párizs—Fokvá­ros autós és motoros rali összesen több mint tizen­kétezer kilométeres útja. A hatodik szakaszon, még Ni­gerben az autósoknál né­met, míg a motorosok kö­zött francia győzelmek szü­lettek. Atlétika A mexikói Arturo Bar­rios nyerte a Sao Pau- lóban rendezett hagyomá­nyos szilveszteri futóver­senyt, a Corridát, A 28 esz­tendős versenyző, a tavalyi viadal nyertese mintegy százméteres előnnyel utasí­totta maga mögé vetélytár- sait a 67. alkalommal kiírt erőpróbán. A nőknél szin­tén mexikói siker született. résén vették az őszi akadá­lyokat, azon töprengenek: mit tegyenek, hogy a foly­tatás is jó legyen, akik pe­dig eddig csalódást okoztak, szeretnék, ha rájuk sütne végre a nap. Új remények ébrednek a szívekben. De ebből csak akkor lesz valóság, ha min­denki megteszi a magáét. A játékosok például már most, az előalapozás idősza­kában. Ezért pedig az ed­zők felelnek. Elvégre ők szabják meg, hogy kinek mit kell csinálnia. Ezzel kapcsolatban egy játékos találóan jegyezte meg: „Mindig a játékosokat osto­rozzák, mondván, hogy nem edzenek eleget... Nos, ha ez így vany nem a mi hi­bánk ... Az edzőké!... Ki mer tiltakozni az ellen, amit az edző mond? Végez­tessék el velünk, amit jó­nak találnak, s mi csinál­juk — akkor is ha nem tetszik!...” A felkészülési rajt min­Ä denki számára fel­adatot parancsol. Az előre teendő lépéseket azzal kell kezdeni, hogy az erő­gyűjtés napjait, majd az ezt követő januári—februári felkészülési időszakot mi­nél célszerűbben használ­juk ki! Labdarúgó* Bicskei Bertalan, a Hon­véd egykori mestere, a ma­gyar csapat volt szövetségi kapitánya — közben Koreá­ban edzősködött — még ál­lás nélkül van. Bicskei csa­patra vár, meg arra, hogy végre talán ő is megkapja a mesteredzői címet, ugyanis ennek feltételeit már régen teljesítette. Sportmozgalom Moldáviából keltezett hír szerint a köztársaság labda­rúgó-szövetsége nem indít­ja csapatait a Független Államok Közösségének baj­nokságában. A moldáviaiak külön bajnokságot tervez­nek, . s e szándékukról a FIFA-t is értesítették. Ha­sonlóképpen cselekedtek az elmúlt hetekben az ukrá­nok is. Ot hongkongi hely Európának Hongkong (MTI) — Idén Hong­kongban bonyo­lítják le a II. te­remlabdarúgó világbajnoki döntőt. A szak­nyelven (és angolul) Five-a- side-nak nevezett eseményen Európát öt futballválogatott képviseli. Az olaszországi és a spanyolországi selejtezők első 2—2 helyezettje jut el Hongkongba. Az ötödik, az öreg kontinensről fináléba érkező válogatott „személye” így válik ismertté: az itáliai és ibériai selejtezőben a har­madik helyen végzett két le­génység újabb mérkőzést vív, s a továbbjutó lesz a világ- bajnoki döntős. A két selejtezőcsoportban pályára lépők; Olaszországi selejtező: Olaszország, Ju­goszlávia, Belgium, Hollan­dia, Portugália; Spanyolországi selejte­ző: Spanyolország, Csehszlo­vákia, Magyarország, Len­gyelország, Szovjetunió (utóbbi helyen vélhetően a Független Államok Közössé­ge indít csapatot — ám az Európai Labdarúgó Szövet­ség nem kapott hivatalos ér­tesítést arról, hogy a felbom­lott Szovjetunió színeiben melyik teremlabdarúgó-válo­gatott lép pályára.) Az olaszországi és spanyol- országi selejtezőkben a 3. he­lyen végző két csapat ráját­szásának színhelye Spanyol- ország lesz. Az Európai Lab­darúgó Szövetség (UEFA) a selejtezők időpontjáról még nem rendelkezett. Nyíregyháza (KM) — Az óév utolsó napjaiban Kassán szerepeltek, ott nemzetközi kupát nyertek a nyíregyházi 14. számú általános iskola 11 éves labdarúgói. A nyolc csapat részvételével rende­zett tornán elért mérlegük: 5 győzelem, 2 döntetlen. Eredményeik: NYVSC—Tát­rán Presov 4:4, —Michalovce 3:0, —Poprád 10:0, —Loko- motiva Kassa 5:1, Tesla Stropkov 5:0, VSZ Kassa 0:0, Kazincbarcika 4:1. A nyír­egyháziak edzője: Mirgai László. Különdíjak: a leg­jobb kapus: Morovszki Jó­zsef, gólkirály: Tősér Sán­dor. A csapat tagjai: Danko Z., Morauszki J., Dajka L., Baricska N., Bruszlai K., Páll F., Pámer A., Fazekas R., Kántos Zs., Lakatos L, Budák T., Milka K., Kertész J., Pálovics, Lakatos T., Em­ber R., Tősér S., Géczi P., Fe­jes T. Hin ni... Nyíregyháza (KM) — Már­mint az a tény, hogy a labdarú­gó Magyar Kupa küzdelmeiben továbbjutott alacsonyabb osztályú csapa­toknak ki lesz a következő ellenfele. A szövetség új székhelyén, a Népstadion to­ronyépületében január 6-án 10 órakor tartják a Magyar Kupa sorsolását. Az alacso­nyabb osztályú kiscsapatok között — legnagyobb örö­münkre — Baktalórántháza és Ibrány együttesét is ott találni. Továbbjutott alacsonyabb osztályú csapatok, NB II: Hatvan, Békéscsaba, Miske, Üj Barázda TSz, Nagykani­zsa, Szekszárd, Ajkai Bá­nyász, III. kér. TVE, Csepel, Bagi SE. NB III: Balmazúj­város, Metripond, Celldö- mölk, Pénzügyőr. Megyei bajnokság: Baktalórántháza, Ibrány. Kézilabda NB I B, NŐK ŐSZI VÉGEREDMÉNY 1. Kisvárda 11 10 1 — 293-205 21 2. Gödöllő 11 10 — 1 258-202 20 3. D. Med. 11 7 — 4 218-202 14 4. Csepel 11 5 2 4 252-220 12 5. B.-újv. 11 5 1 5 209-207 11 6. Sírok 11 5 1 5 232-236 IX 7. K.-barc. 11 4 1 6 234-252 9 8. Vác 11 4 1 6 199-220 9 9. Deb. Sí 11 4 1 6 209-251 9 10. Postás 11 2 4 5 211-226 8 11. Szarvas 11 1 3 7 173-215 5 12. H.-bösz. 11 1 1 9 185-237 3 HOVÁ LETT? Jerkus Ferenc labdarúgó Megjeleni i Sakhhíradó Nyíregyháza (KM) — Megjelent a megyei Sakk­híradó legújabb száma. Az ízlésesen szerkesztett kiad­vány közli a Szabolcs-Szat- már-Bereg megyében ren­dezett versenyeket, azok eredményeit. Több cikk, köz­lemény található benne, csakúgy, mint megismerhet­jük az 1991. év legjobbjait, az országos levelezési csb eseményeit. A lap, 1992-ben is rendszeresen (kéthavon- ként) jelenik meg. A kiad­vány megrendelhető a me­gyei szövetség címén: Nyír­egyháza, Mártírok tere 9. szám. A lap szerkesztője: Bodor Lajos, munkatársai: Karafa Sándor és Mihalkó József. Kisvárda (KM — Abonyi I.) — Közel húsz éven át a kis- várdai labda­rúgócsapat meghatározó embere volt, így neve nem­csak a város­ban, de a megyében is is mert volt. Az anarcsi kisgye­rek tehetségére hamar fel­figyeltek és 1955 és 58 között megyei ifjúsági válogatott volt. Amikor híre a megyén túlira is eljutott, hívták NB Il-es csapatba, sőt még az NB I/B-be is. Ám ő itthon maradt és 1957-től a 70-es évek közepéig a Kisvárdai Vasasban, illetve későbbi ne­vén a KSE-ben rúgta a bőrt. — Szép emlékeim közé tartozik az 1959-ben, a Bor­sod megyei válogatott elle­ni találkozó, ahol ' 6:0-ra nyertünk. Ugyancsak felejt­hetetlen a 70-es évek elején az Újpesti Dózsa elleni hír­verő mérkőzés. Amikor 1974-ben abba­hagytam az aktív játékot, egy évig a KSE ifjúsági és ser­dülő csapatát irányítottam. Dajka Laci nálam kezdte a futballt, kapusként, én be­széltem rá, hogy a mezőny­ben fényesebb lehetőségek várnak rá. Örülök annak, hogy az élet engem igazolt. 1975-ben, munkahelyemen, a Vulkánban szakszerveze­ti titkár lettem, a mai na­pig ezt a tisztséget töltöm be. A sporttól nem szakad­tam el, több cikluson át vol­tam a KSE elnökségi tagja. Jerkus Ferencnek most nincs választott sporttiszt­sége, de a tömegsport szer­vezésében továbbra is köz­reműködik. Elmarad a fizetés? Nyíregyháza (KM) — Le­het, hogy elmarad ma a kézilabdázók és a röplab- dázók edzése Nyíregyhá­zán, a városi sportcsarnok­ban. Az ok meglehetősen prózai: nincs pénz. Teg­nap este legalábbis még nem volt. így a dolog úgy festett, hogy ma hiába áll­nak oda a játékosok és dol­gozók a fizetésért, az NYV- SC-BIM Trade kasszája üres. Ha csak valamelyik szpon­zor szíve meg nem esik. Üj év, új gondokkal. Ed­dig még ilyesmire itt nem­igen volt példa! 1 2 TOTÓ 1. hét __________________________________L_______2.______3. 1. Celtic—Hearts 112 2. Aberdeen—St. Mirren x 1 l 3. Falkirk—Dundee United x2 x x2 4. St. Johnstone—Motherwel 1 lx 1 5. Ascoli—Roma x x x 6. Atalanta—Verona lx 1 lx 7. Bari—Cagliari x x x2 8. Cremonese—Internazion. x2 2 lx 9. Fiorentina—Sampdória x2 1 l 10. Genoa—Torino 1 1 x 11. Juventus—Parma 111 12. Lazio—Foggia ' lx 1 1 13. Milan—Napoli lx x x2 14. Airdrie—Rangers 1 x 2 1. Kovács György, 2. Mán László, 3. Dankó Mihály A ranglista élén Nyíregyháza (KM) — Jól kez­dődik az eszten­dő. A Magyar Tenisz Szövetség az év első munkanapján közzétette az 1991. évi fel­nőtt országos teniszranglis­tát, amelynek élén a nyír­egyházi Krocskó József és a budapesti Földényi Anna­mária található. A 23 esz­tendős nyíregyházi sportoló sikeres évet zárt 1991-ben: első lett a nemzetközi ösz- szetett Szatellit körverse­nyen, számos külföldi verse­nyen sikerrel képviselte szí­neinket. Különösen ez utób­bi viadalokon nem várt fon­tos ATP (világbajnoki) pon­tokat szerzett, ami végül a magyar tenisasport trónjára emelte. Krocskó József ed­zője, édesapja Krocskó Já­nos. Mai sportműsor Tenisz. Suli Kupa fedettpályás verseny (általános is­kolások részére) Nyíregyháza, Körte u. 8 óra. ifylaavarorszaal Szabolcs-Szatmár-Bereg független napilapja. Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Olvasószerkesztők: Ésik Sándor, Pali Géza. Tervezőszerkesztők: Csonka Zsolt, Sipos Béla. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (fSB) 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőség vezető: Görömbölyi László. Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó" Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Ésik Sándor. Ügyvezető igazgató dr. Kárpáti Imre. Kiadó és Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401. Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 11-277. Telex: 73-344 Telefax- 16-624. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 10-329. Hirdetés: 10-150. Készült a Nyírségi Nyomdában. Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető Görbedi László mb igazgató. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető minden postahivatalban és hírlapkézbesítőnél. Budapesten: XIII., Lehel u. 10/a Irányítószám: 1900. Előfizetési díj egy hónapra 249 forint, negyedévre 747 forint, fél évre 1494 forint, egy évre 2988 forint. Az áruspéldányok ára mindennap egységesen 9,90 forint. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Indexszám: 25059 HU ISSN 0133-2058. Tornagyöztes a focisuli SIKER KASSÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom