Kelet-Magyarország, 1991. december (51. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-28 / 303. szám
Ä %det-iMaßijarorszag hétvégi metíékíete 9 Szlovák professzor vendégségben A tirpákság „külső” kutatója Nyíregyháza (KM — D. M.) — Sokan és sokféleképpen kutatták már a szükebb haza, Nyíregyháza és környékének múltját. Jan Kostálik szlovák földrajztudós is e táj szerelmeseként az itt élő szlovák etnikum történetének feltárására vállalkozott. Az eddigi, megszokott néprajzi, nyelvi módszerek helyett azt vizsgálja, miként hat(ott) a könyezet a betelepítettek sorsára. A magyarul jól értő, de nyelvünket kevésbé beszélő tudós, a kassai egyetem eperjesi pedagógiai fakultása földrajz tanszékének nyugalmazott dékánja rendszeres vendége hazánknak. Tíz éve szinte minden nyarát a megyében tölti. A napokban újra találkozhattunk vele a tirpákkonferencián, ahol az egyik kiadványban megjelenő tanulmányáról esett szó. — A tanárképző főiskolával, a múzeumfaluval és személy szerint Németh Zoltánnal, Németh Péterrel, Erdész Sándorral kialakított jó baráti kapcsolat tette lehetővé, hogy a megyeszékhelytől nyugatra eső bokortanyákat (szállásokat) kutathassam. Szakemberek, elsősorban Fris- nyák Sándor tanár úr, már alaposan feldolgozták ezt a „terepet”, ökológiai és geográfiai szempontból. Nekem ezért valami más, új kapcsolatot kellett keresni. — Vidáman, jókedvvel mesél a szerzett tapasztalatokról, a jelentős számú új ismerőseiről: a tirpákokról. — Hogy megértsük a szlovákok Alföldre, majd a Nyírségbe települését, ismerni kell a hely közép- és jelenkori történelmi helyzetét, szociális, gazdasági körülményeit. Néhány ismert tételt szeretnék csak feleleveníteni: Magyarország északi vidéke már a paleolit korban benépesült. A kultúrvidék formálódása, a tatár és a török időben lelassult. A Kárpát-medencét különböző etnikumok népesítették be. Egyes adatok szerint a szlávok betelepítése már a XVII. század második felében megkezdődött. Kezdetben a Nyírség „vadsága” miatt nem volt alkalmas még legelőnek sem — valószínűleg ez az oka, hogy Gömör, Nógrád megyéből a szlovák bevándorlás délebbre irányult, s csak később lett a lakosság növekedése után a cél Nyíregyháza és környéke. Mennyire jó ismerője e témának, mutatja: a személyes tapasztalásokon túl minden fellelhető szakirodalmat áttanulmányozott. A magyar és szlovák szerzők munkái, a térképanyagok olyan következtetések levonásához vezethetnek majd, melyek esetleg segítenek megmagyarázni, hogy mi okozta a tirpákok oly gyors asszimilálódását. — A földművelésben a tirpákok már a XVIII. században megtalálták a „modern” utat (három részre osztották a határt). Kezdetben szántás után a bevetett földet szalmával fedték be, hogy a szél el ne vigye a talajt, később a mozgó homokos felszínt akácosokkal kötötték meg. A kétszáz évvel ezelőtti szláv tömeg elsősorban evangélikus vallású, s amit magával hozott, azt szinte a mai napig megőrizte. A valóság azt mutatja, a Kárpát-medencébe összezsúfolt nációk évszázadokon át békességben éltek, csak az első és a második világháború után léptek fel ellenségesen egymással szemben. — Belemélyedve a történelembe, megismerhettük a kutatót, de vajon milyen a magánember Jan Kostálik? — A kérdés lefordítása után mosolyogva válaszol. — 63 éves, fél éve nyugdíjas, aki már csak a tudománynak él. Rendszeresen részt veszek konferenciákon, munkám eredményeit publikálom (eddig hat könyvem látott napvilágot). Elmélyedek abban a problémakörben, melynek segítségével eljutottam a Nyírségbe is — a homok és a lösz világába. Ahhoz, hogy ilyen eredményeket érjek el, szükséges a biztos családi háttér. Feleségem magyar, ő segít a fordításokban. Fiam mérnök, s van egy ötéves aranyos fiúunokám. Úgy érzem, a népeket elválaszthatják határok, vonalak, de á tudomány nem ismer határokat. Engem soha senki sem vont felelősségre, hogy miért jövök Önökhöz. Igaz nem politizálok, bár most nálunk is akadnak problémák a gazdaságban, a politikában, de én bízom a jövőben. Markó Károly-kiállítás Budapest (MTI-Press) — Csaknem minden, a magyar festészet kezdeteit taglaló tanulmány, könyv, kiállítás id. Markó Károllyal kezdődik. Ő az a mester, aki alkotó éveinek nagy részét külföldön töltötte, és mégis érdeklődve figyelte a magyarországi művészéletet. Aki mindig barátilag fogadta műtermébe, otthonába az Itáliában tanulmányúton járó magyar pályatársakat. Aki — eredetileg mérnök lévén — 1845-ben részt vett a pesti Parlament tervezésére kiírt pályázaton. S aki, ha megbízást kap, haza is települt volna. És az a művész, akinek elsőül a hazaiak közül, még életében néhány képe múzeumi gyűjteménybe, a Nemzeti Múzeumba került. Szeptember 25-én volt kétszáz éve, hogy Markó Károly Lőcsén meglátta a napvilágot. Ebből az alkalomból nyílt január közepéig látogatható tárlat id. Markó Károly művei címmel a Magyar Nemzeti Galériában. Ezt Tanulmány Diana a vadászaton (1833) megelőzően éppen negyven éve volt Markó-életmű-kiállítás. Bár a bemutató sokoldalúan foglalkozik Markó Károly művészetével, többségben mégis rajzművészete kerül előtérbe. Nyilván annak okán, hogy teljes egészében felvonultatják a Nemzeti Galéria grafikai tárában fellelhető Markó-rajzokat, -vázlatokat, -metszeteket, -tanulmányokat. Kiegészítve az Esztergomi Képtár és más gyűjtemények anyagával. Miközben természetesen kiállították ismert és kevésbé ismert olajfestményeit is. Itt vannak korai tájképei, amelyek még más mesterek hatására készültek. S a természeti előképek után keletkezett magyar várromok, felvidéki tájak és talán legismertebb festménye, a Visegrádi Itt Az aggteleki cseppkőbarlang természeti szépségeit, sötét-világos árnyalatokkal és leegyszerűsített formákkal visszaadó festménysorozata és bécsi korszakának mitológiai tárgyú rézmetszetei, kismartoni életképei. Közülük is a legismertebb, az Uborkát tisztító lány 1831-ből. Mecénásai támogatásával jut el Itáliába, hogy aztán élete végéig ott is maradjon. Előbb Rómában és környékén festett, szinte a reneszánsz mesterek kutató elmélyedésével ragadva meg a tájat. Ekkor talált rá arra a tökéletességre vitt stílusra, amelynek lényege a táj művészi megformálása. Tájképeit kisméretű figurák — mitológiai, bibliai és életképjelenetek — népesítik be. Markó később Firenzébe költözött, ahol tanárává választotta az akadémia (Ekkor már .agjá á Magyar Tudományos Akadémiának is). Leveleiből tudjuk, látása megromlott, nehezen festett, de nem adta fel, élete utolsó napjáig dolgozott. Öregkori rajzai szinte barokkosán mozgalmasak. 1853-ban, három évtized után rövid időre Itáliából hazalátogatott. Ekkor festette meg a Magyar alföldi táj gémeskúttal és a szivárványos Puszta című képeit. , . estének gyönyörű íveit az asszonyi teltség feszítene. i József előtt a nap majd minden szakában ellejtett, aprón lépkedve, szemlesütve, menekülőn, amikor az a Hosszú folyosó kőpadozatára, s a hatalmas világítóablak fénypásztája elé telepedett le az írnokok helyett számvetést tenni. Ám az illatos selymek sohasem felejtették el meglegyinteni a fiatal intéző felhúzott térdét, jeleket rovó kezét, a ház úrnőjének kijáró tisztelettel leboruló arcát. József tarkóján a nap tüze égett, arcán a píré, szívében a vágyé. Kívánta. A selyemredők- ben táncoló hófehér kezét, az ezüstözött csontdiadémmal zabolázott hajzuhatagot, alatta az előkelő hölgyek privilégiumát, a kovakő késsel tükörfényesre borotvált fejet, amelyet látni csak a férjeknek adatott meg. Mindezek Putifárt ugyanis egy cseppet sem érdekelték. Asszonya azért volt, mert kellett. Hozzátartozott a társasági normákhoz. Míg ő háromszáz szamár- nyi abukőre, fűszer- és gyógynövényre, párducprémre alkuszik, legyen, aki lefoglalja a kuncsaft feleségét. S csodaszép asszonya azért volt, mert Egyiptom egyik leggazdagabb emberének ez dukált. Szerette Józsefet. ,,Ügyes, hűséges rabszolga. Nem a korbács sodronyai alá való. Zsidó paraszt létére még írni is tud. Az életemet rábízhatnám. ” De arról már mélyen hallgatott, hogy a legokosabb döntései ettől a zsidó paraszttól származnak, valójában mindent ő irányít. Reá csak az a feladat hárul, hogy méltósága teljes tudatában végrehajtsa intézője utasításait. József pedig Putifárnak köszönhette, hogy nem terítették már rég ki valamelyik kőfejtőben, vagy a Piramis építésénél. Ott ülhet a Hosszú folyosó hűvösében, papiruszait rendezgetheti, s Parancsaival szaladhatja a Szolgák hadát! De ez az asszony, ez... S egy nap az illatos selyem nem libbent tova leborult feje előtt. Hosszú percekig nem mert felpillantani. De ahogy az ismert forróság lassan felkúszott tarkójáig, szemével araszolni kezdett a vágyott testen. S az, mintha megérezte volna a sóvárgás érintéseit, meg-megremegett. Egyre nagyobb sóhajok emelték a mellkast, egyre vadabb táncot jártak a mellek. Putifárné szépen metszett orrlukai úgy szűkültek- tágultak, mint amikor a nemes vad a hajnali fuvallatból olvassa ki, merre jár a párja. József hirtelen eléegyenesedett. Az asszony ijedten menekült csukott pillái mögé. De érezte, hogy ott a Másik, közelsége egyre fullasztób- bá válik, bármelyik pillanatban izzó billogvasként megszentség- telenítheti testét a Kéz... József karja az asszony derekára fonódott, vadul magához rántva a hideg kőpadozatra fektette... József legfőbb irigye és gyűlölője, a kis sunyi Shetu a légyottot a maga teljes hűségében ecsetelte Putifárnak. De egyre inkább elbizonytalanodott. Ura ahelyett, hogy. dühében törve-zúzva, a Ház szeme láttára egymást faló párocskára rontana, egyre gond- terheltebb arccal bámul. S végül dicséret helyett rárivall: Tűnj el, te mocskos féreg! Putifár komótosan indult a Hosszú folyosó felé. Mint húsos- bátyus után a kóbor kutyák, úgy gyűlt mögé egész Háza népe. ,,Meg kellene ölnöm vagy börtönbe vettetnem. De akkor a pletyka engem is kivégez. Minden kupec szemében ugyanazt a kérdést látnám: Na, mi van, kikapós az asszonyka, mert otthon lusta a bika? Már amelyik eztán szóba áll velem. A söpredék, szolganép szájának jobban hisznek majd, mint nekem! S mi lesz velem József nélkül? Most, a nagy üzlet küszöbén?! Ki tudja milyen girhes négusokat sóznak rám egy vagyonért? Vagy ott van idbEve a sóbánya-kőfejtő bérleti szerződés cseréje! Mit kérjek még? Miben engedjek? Ó, ennek a féleszű ágyasnak is most kellett tüzelnie?! Hogy pusztulna belé!" Kaján vigyorok, kandi szemek gyűrűjében találta magát hirtelen az egymásba feledkezett párocska. Putifárné ijedten kapta volna fedetlen teste elé ruháját, ha az József vasmarkaiban nem szakadt volna cafatokra. Dejjpg- tifárt nem érdekelték nejénekJg- villanó, meztelen bájai, a feszülő combok, mellek. Ő József tekintetét kereste. S az alázattal telten reá is nyílt, miután gyilkos dühvei végignézett a gyülevé- szen. Nem kérlelt, nem könyör- gött. Várta az ítéletet. Putifár kiszáradt torokkal az első hangokat csak suttogta, de a végén már mindenkori határozottságával ejtette ki sorsdöntő szavait. ,,Tied, neked adom. Ára a hallgatásod s a hűséged!" Hirtelen a szolgahadhoz fordult: Akinek eljár a szája, meghal! Majd József felé intett: Vár a munka, gyere velem! ózsef ment. Nem járta meg a börtön poklát azért, hogy ' a hatalom egéig • emelkedjen. Jákob nemzetsége, sok ezer egyiptomi halt meg emiatt. A Fáraó megálmodta a hét bő és a hét szűk esztendőt, de nem volt börtönében az az ember, aki megmondhatta volna, s mint helytartó megmutatathatta volna, mit kell tenni az álom szerint. De nem, mert József megmaradt annak, ami volt. Szolgának. Tapolcai Zoltán ___________________ Ember légy, József! Sárándi József: A rózseh asszony Munkácsy Mihály festményére . Gally rozsé venyige Rózsehordó asszony gyér’ ide Tiéd vadszőlö kincsem minden karója Gondolj a közelgő télre görnyedett anyóka Hideg zúzmara hó jön s befagy az ablak A pattogó rözsetüz melenget életet adhat Olvad a pohárban ajég Aszalt szilvád is van Tavaszig elég 1991. december 28.
