Kelet-Magyarország, 1991. december (51. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-21 / 299. szám
8 Ä Xefet-Maßyarorszäß fietvißi mdíéktcte. 1991. december 21. Ünnepnap vagy mégsem? Vélemények 1944. december 21-ről Dombrovszky Ádám Budapest (ISB) — 1944. december 21-én Debrecenben összeült az Ideiglenes Nemzetgyűlés. Állandóan változó világunkban néha el-elfog a bizonytalanság. Ma is ünnepnapnak tekintjük e napot vagy mégsem? E kérdés válaszához kerestünk támpontokat, amikor a Parlamentben különböző pártok meghatározó személyiségeinek véleményét kértük. SZŰRÖS MÁTYÁS a parlament alelnöke (MSZP): — A nemzetgyűlés megalakulása történelmi jelentőségű esemény volt. Azt hiszem, be fog illeszkedni azon ünnepek sorába, amelyek a nemzet megújulásával, talpra állásával kapcsolatosak. Akkor a polgári demokrácia jegyében elindult egyfajta nemzeti összefogás az ország újjáépítése érdekében. Ez a periódus eltartott 1948-ig. A pártok között nincs lényeges vita a tekintetben, hogy ez a nap méltó helyet foglaljon el a magyar'tör- ténelemben. Többpárti szellemben, pluralista alapon, a demokrácia jegyében indultunk el, s ez tartott 1948-ig. — 1988—89 tájékán arról is szó volt, hogy április 4. helyett ez a nap legyen az igazi ünnep. Április 4-ét már nem is ünnepli senki, igaz december 21-ét sem sokan... — Miután az országgyűlés már határozott az állami és nemzeti ünnepek kérdésében, én azt hiszem, december 21. — noha illeszkedik e sorba — de nem olyan jelentőséggel, mint augusztus 20., március 15. vagy október 23. SZABÓ MIKLÓS képviselő (SZDSZ): — Történelmi pillanat volt az, hiszen akkor léptünk fel a Szála- si-rendszerrel szemben. Ennek az értékén nem változtat az sem, hogy a szovjet megszálló hatóságok befolyása alatt történt. Itt gyülekeztek össze a németekkel szembeni ellenállás oldalára tartozó politikai erők, és itt tették meg a magyar demokratikus berendezkedés első lépéseit. Én mindenek előtt érdemesnek tartom a debreceni kormányt, azzal együtt, hogy nyilván nem volt lehetőség egy országos választás megtartására. Végül is ezeket az erőket 1945- ben az országos választások igazolták. ■* — Átértékelődhet-e ez a nap az azt követő negyven év miatt? — Ez volt az elindulása annak a koalíciós demokráciának, melyben benne volt a valóságos demokrácia lehetősége. Nem 1944-ben és Debrecenben dőlt el, hogy nem az lett belőle. A Szovjetunió általi felszabadítást jelentő április 4-e helyett, amit soha nem érzett magáénak a magyar nép, valóban december 21-e megfelelő arra, hogy egyike legyen a magyar demokrácia alapvető ünnepeinek. Azt pedig valamikor meg kell ünnepelnünk, hogy a Horthy-rendszertől, az úri Magyarországtól megszabadultunk. Más dolog, hogy utána más rossz következett. Ma Magyar- országon restaurációs hangulat van, amely a 45 utáni időszakot teljes egészében el akarja felejteni, talán még 56-ot is. Ezért kell a 44-es nemzetgyűlést megünnepelni, hogy világos legyen: nem a 45 előtti Magyarországot folytatjuk. KATONA TAMÁS külügyi államtitkár (MDF): Elsőre viccre veszi a kérdést. ,,Én nem voltam ott!” — mondja mosolyogva, de aztán komolyra fordítja a szót: — Van nekünk éppen elég piros betűs ünnepünk. Hála Istennek a magyar történelemben van még egy csomó esemény, amit ilyen alapon szintén ünnepelni kellene. A 48-as első népképviseleti országgyűlés ülésének a napja például még nagyobb jelentőségű. Abban az időben, amikor még kitaposott síneken haladt a politikai gondolkodás- mód, akkor volt ez egy kompromisszumos lehetőség úgy ünnepelni meg április 4-ét, hogy ne április 4-re gondoljunk... Olyan valamire emlékezve, aminek nem szenvedő alanyai voltunk, hanem amit mi magunk csináltunk. Ebből a szempontból december 21-e nem jelentéktelen esemény, főleg április 4-hez képest. Három nagy ünnepünkhöz viszonyítva viszont nem alternatíva. — Szabó Miklós egy restaurációs szándékkal magyarázza, hogy hivatalosan háttérbe szorul december 21. megünneplése. — Restaurációs törekvései nem a kormánynak vannak. Ha valakik ezt piros betűs ünneppé szeretnék tenni, azok bizonyára nem mi vagyunk. Másféle restaurációs törekvés volna, ha most ezt a dátumot tartanánk az ország történetében a legnagyobb mérföldkőnek. — December 21-ét Ön miként értékeli? — Összeült az Ideiglenes Nemzetgyűlés. A háború .utáni Magyarországon megkezdődött az újjáépítés tervezése. Csoda történt: egy életképtelennek tűnő, megcsonkított, a háború által keletre és nyugatra kifosztott ország varázslatos gyorsasággal újjászületett. Megindult egy rövid életű demokrácia. Ezért ez egy fontos esemény, már csak azért is, mert elvezetett a 45-ös demokratikus választásokhoz. SZABAD GYÖRGY a parlament elnöke (MDF): — 1944. december 21-e nehéz körülmények között kísérletet jelentett a képviseleti demokrácia helyrállítására Magyarországon. Kísérlet volt, amelyik a kiutat kereste abból a nehéz helyzetből, amibe a nyilas diktatúra és a német megszállás országunkat taszította. A kísérlet átmeneti sikerrel járt. Ennek nyomán jött létre az első túlnyomó részben szabad választás Magyarországon. További kérdés az, hogy már akkor jelen voltak Magyarországon olyan erők, mint a szovjet hadsereg, s pro- tezsáltjai, akik azután ezt a demokratikus kezdeményezést eltaposták. — Ünnepnapnak tekinti-e december 21-ét? — Mindenesetre olyan napnak tekintem, amely alkalmat ad arra, hogy a magyar nemzet emlékezzen: a mélypont idején is voltak, akik demokratikus átalakítással kísérleteztek, és többségük szembefordult azokkal, akik ezt a kísérletet el akarták taposni. Szenteste a Donnál Dankó Mihály Vannak karácsonyok, melyeket nem töröl ki az emlékezés. Ilyen volt 1942. december 24-e. Simon István, a II. magyar hadsereg, gyorshadtest 30. harckocsiezred, páncélos zászlóalj első század katonája számára, amikor a Don menti Tsarewka községben ünnepelte a szentestét. Emlékeit pontosan megőrizték az akkor írt naplórészletei: Délután két órakor kezdődött a zászlóalj ünnepsége, valóban istállóban, akolban. A szép, egyszerű fenyőfa gyertyái csillogtak. A katonaajkakon felhangzott a Mennyből az angyal és a Szent ez az éj kedves dallamai. A komor tekintetű bakák szeméből könnyet csalt ki a játék beth- lehemi barlang látványa. Lélekben imádkoztunk. A zászlóaljünnepség után a század tartott felemelő ünnepélyt. Volt egy kis karácsonyfánk. Szerencsére az egyik úton lévő motorkerékpárosunk talált egy vöröskeresztes szeretetcso- magot. Benne sok-sok hazai finomsággal. A harcok viharai által egybekovácsolódott katonák, egy nagy családként nézték messze a hazától a gyertya sze- retetlángjait. Együtt imádkoztunk a kis Jézushoz: adjon már békességet az emberiségnek! „Szent ez az éj, gyönyörű az este, itt idegenben pedig meg- rendítően fenséges. Odahaza viszont fájdalmasan örömteli. Nekünk sajnos itt kell ünnepelni, mert ha nem lennénk, akkor odahaza sem lenne nyugodt a karácsony.” Este hét órakor újra összegyűlt a század. Elénekeltük a Mennyből az angyalt, utána én szóltam pár mondatot a karácsony jelentőségéről, szépségéről. Ézt követően kisorsoltuk az egyszerű ajándékokat. Mindenki elégedett és boldog volt. A szenteste úgy összeforrasztotta az embereinket, mint semmi más e világon. „Nem tudok most elmélkedni, hangzatos szavakat írni, de a mai est az egyszerűség és a szerénység ünnepe. Olyan elha- gyatottságban és pusztaságban élünk, mint azon a hideg bethle- hemi éjszakán a pásztorok. De éppen ez az árvaság és elhagyatottság növeli az otthon iránti meleg érzést. Most tudjuk csak értékelni a családi tűzhely melegét. Szeressétek egymást!... Milyen illuzórikus ez ma. És mégis mondjuk egymásnak." Éjféli misét közvetítettek Budapestről. Halljuk amint odahaza is éneklik: Velünk az Isten, értsétek meg nemzetek, és térjetek meg, mert velünk az Isten! „Isten... Értsétek meg nemzetek... Hány ajkon sírt fel ez a szent ének! Hányszor kopogtatott megrázóan az egek kapuján. Térjetek meg nemzetek... És nem térnek meg! Velünk az Isten!? Értsétek meg...! Nem értik meg, hanem tovább folytatják az ádáz gyűlölettől áthatott harcot.” Az éjféli kántálás után sok jót kívántunk egymásnak és még sokáig nem tudtunk elaludni. „Édes jó Istenem, én és a századunk minden katonája arra kérünk, hogy a mai napon szálljon le a békesség angyala a gyűlölködés mezejére, szüntesse meg véglegesen a fegyverropogást és a háború helyett azt énekelhessük: Dicsőség mennyben az Istennek, békesség földön az embernek!” Tiszta lélekkel Karácsonyi szokások Cserbakőy Levente Karácsony vigíliáján van Ádám-Éva ősszülők névnapjának ünnepe. Az Ecsedi-láp Rétoldalán is úgy tartotta a hiedelem, hogy e nap reggelén ha asszony lépi át először a küszöböt, üszőborjú, ha férfi, bikaborjú születik. E napon ebédre lencsét szoktak főzni, és ebből egy kanállal adnak a baromfinak, hogy a szárnyasok jól szaporodjanak. A lencse sok pénzre jósol, a jelenlegi tojásáraknál ez a tyúkok teljesítményén is múlik. Az este gerezdekre vágott és közösen elfogyasztott alma öss- zetartóvá teszi a családot. Az éjféli misére mindenki el szokott menni, aki nem, az otthon virraszt. A misére tiszta, harag nélküli lélekkel szabad menni, ám a virrasztás is teljes értékű a lelkűnkben lévő Istennel. A harangszóval mindenféle varázslások kezdődnek: szerelmi és férjjóslások, boszorkányfelismerő eljárások, és akkor fog legjobban az igézet. Karácsony éjjele kincskereső idő, bár akik már ekkorra rátaláltak a forrásra, azokat ez a bizonytalan lehetőség hidegen hagyja. HARASZTOSI PÁL FELVÉTELE Jézus születésének emlékére, úrfelmutatáskor világosság támad az istállóban, és az istállósállatok beszélgetnek egymással. A karácsony éjjel születettek értik is a beszédüket. Megtudják, hogy dicsérik vagy szidják a gazdát. Ezen az estén a fenyőfa, az égő gyertya és az ünnepi vacsora illatában meleg fészket rak magának a békesség, amire oly nagy szükségünk van nap mint nap. Karácsony első napja, nagy- karácsony, dologtiltó nap, zárt nap. Az első és másod napi szemetet, ha a lakásban ösz- szesöprik csak másodnapján, Szent István ünnepén szabad a tyúkok elé dobni, hogy jól tojjanak. Az István-napi napsütés drágaságot jósol, de tapasztalatom szerint, az országosan felhős idő esetén is be fog következni. Az összekuporgatott, meg- böjtölt pénzeken vett ajándékok ma sokkal fényesebbek, mint az ügyeskedéssel vagy becstelenül szerzettek, mert azzá teszi a szeretet melege. Szilveszter, Szent Szilveszter pápa ünnepe előtt van 28- án az aprószentek napja, a Heródes által legyilkoltatott kisdedek emlékünnepe, jósló és egészségvarázsló nap. A szilveszteri éjféli lámpák újragyújtása után mindenkinek azt kívánom, hogy ott találja az árnyékát a falon, mert ez azt ígéri, hogy az 1992-es évet is túléli. És kívánok éjszakára szép álmokat, mert úgy tartják, hogy a Szilveszter-napi álom beteljesedik. 51 jfél van, alszik a ^ kórház. Ha nem I fújna a szél, talán I i azt is hallani lehet““ ne, miképp surrog a Duna a part menti köveken. Elment már az utolsó villamos is, hideg, sápadt neonfény csillog a macskaköveken. Csend kint és bent. Az utolsó éjszakát töltöm a kórházi ágyon, holnap szabadulok. Félálomban forgolódom, az ébrenlét tisztább pillanataiban a folyosó neszeit figyelem. Köszvény meg reuma gyötörte lábak csoszogása, görbebotok óvatos kopogása... s halk beszédfoszlányok a folyosón. Új, első éjszakás betegek, akik nem találják még a helyüket. Felriasztott galambok, tele félelemmel, bizonytalansággal. Ismerős állapot, majd túl lesznek ők is rajta. Két férfi ismerkedik a. nagy budai éjszakában. — Kunfehértóról jöttem — mondja az egyik. — Én meg Nagygécről... vagyis, hát most már Nyíregyházáról — mondja tétován a másik, s figyelni kezdek akaratlanul is. Ám ekkor egy nővér siet át előttünk, megszeppen a két ember. Csak a suttogásukat hallom, de a mondatoknak nincs már értelmük. Csupán egyetlen, visz- sza-visszatérö szóban lehetek biztos, Géc... Nagygéc. Ki lehet vajon ez a férfi, tűnődöm, aki konokul ismételgeti a szülőfaluja nevét? Azt, hogy Nagygéc. Hiszen az a falu hivatalosan már nem is létezik. Elmosta húsz éve a Szamos, s ami megmaradt belőle, azt letörölték az akkori hatalmasságok. Néhány családdal azonban nem bírt a kényszer, makacsul ragaszkodtak a régi portához Évtizednél is hosszabb ideig fi gyeltem a küzdelmüket, aztái mikor elfogyott az utolsó géci is én sem mentem többé faluju felé. Az évek lassan eltemetté bennem, ám most, hogy haliga tóm itt, a budai kórházban géci-nyíregyházi férfit...! Akkor is ilyen ködös, csepei gős idő volt, mikor utoljára a falt jában jártam. A december ke mény, szilaj szelekkel köszöntő a Szamos mentére, aztán met enyhült a fagy, fekete sárkolor cok borították a főutca kővé legalábbis azt, ami még belől megmaradt. Nyúlós, ragacsos köd ült a fe kon. Az elvadult kertekben va jak károgtak, az elázott falcsoi kokat gaztenger ostromolta. A Erge partján ültem, lábamat eg korhadó fű-fára tettem s néztél a néma vizet. HHj ■WMl- . Tőkey Péter: Cint nélkül ■ Éjszaka ^Balogh Géza^|j
