Kelet-Magyarország, 1991. december (51. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-13 / 292. szám
12 Kelet-Magyarország SPORT 1991. december 13., péntek LBLÁTÓ ÉJI M Mán László mm ár megint a foci, és Iwt újfent a dohogás. Higgye el a kedves olvasó, szívesebben adnánk hírül világraszóló magyar focisikereket, de sajnos erre úgy tűnik még várnunk kell egy ideig. tgy aztán főként az utóbbi időben csak bosszúságok miatt kattognak a billentyűk, kerülnek papírra a mondatok. Most is ez lesz, igaz a témában nem a labdarúgók a ludasok. Ügy tűnik, a Magyar Televízióban rászálltak a focira. A sok szurkoló nagyon örült, amikor a tévések közzéadták a bajnoki tervüket, azt, hogy több meccset egyenesben közvetítenek, és valamennyi fordulóról összefoglalót adnak. Az már a pechük, hogy szinte mindig sikerült kiválasztani a legunalmasabb összecsapásokat, igaz erről nem tehetnek, hiszen ha az ember előre tudná, hogy el fog esni, előtte leülne. Az összefoglalók sokkal többet ígértek, hiszen egy-egy gyengécske meccsről is össze lehet vágni néhány perces izgalmat. Ám a műOlimpia A Magyar Olimpiai Bizottság szombaton tanácskozik. Többek között szó lesz az olimpiai keretek szűkítéséről, és a formaruhák kiválasztásáról is. Futás A támogatók jóvoltából tombolanyeremények is várták a szombati, nyíregyházi Mikulás-futás résztvevőit. A szervezők a legtöbb gyereket megmozgató általános iskolákat pénzzel jutalmazták. Az első helyért járó tízezer forintot a 2-es iskola (139 gyerek) kapta, hétezret a 23-as (105 gyerek), míg ötöt a 17-es (96 gyerek). Röplabda Nemzetközi férfi tornát rendez a hét végén a nyíregyházi Mg. Főiskola. A pénteki és szombati tornán soridő kiválasztása már a tévések lelkén szárad, mert legtöbbször vasárnap késő este, tíz körül, vagy még azután kezdődtek ezek a műsorok. Persze a drukker kivárta, mert mást nem „tehetett.” Reggel aztán még álmosabban kezdhette a napokat, amelyek egyre nehezebbek. A tévések magyarázkodnak, hogy ezért, meg azért nem lehet korábbra tenni, igaz a magyarázkodás könnyebb, mint egy jó megoldást találni. Lám, hiába ért véget a bajnokság, a héten kétszer is fenn „kellett" maradnunk. Mert szerdán a BEK- meccsek közül sikerült kiválasztaniuk a legkésőbben kezdődőt, amely ráadásul unalmas is volt. Csütörtökön pedig még később, éjjel ért véget a Bozsik-sta- dionban játszott Cverno— Anderlecht meccs. Ha már nem sikerült megegyezniük az egyenes adásban, nyugodtan adhattak volna egy összefoglalót a péntek délutáni telesportban, mert most már unjuk ezeket a fárasztó, éji focimeséket, amelyeken ráadásul köny- nyű elaludni. Vagy ezt akarnák? a nyíregyházi csapatok mellett egy kassai együttes is játszik. Tömegsport A ki-svárdai 5-ös iskolában a hétvégén két sportágban is rendeztek Mikulás Kupát. Eredmények, kézilabda, fiúk: 1. kisvárdai 5-ös, 2. Dombrád, 3. Ajak. Lányok: 1. Dombrád, 2. Fényeslitke, 3. kisvárdai 4-es. Teremfoci, 5—6. osztályosok: 1. kisvárdai 5-ös, 2. Tornyospálca, 3. kisvárdai 4-es. 7—8. osztályosok: 1. kisvárdai 5-ös, 2. Tuzsér, 3. Dombrád. Labdarúgás A nyíregyházi 14-es iskola focisulija jövő csütörtökön délután hattól, a stadion játékcsamokában rendezi hagyományos fenyőfa- ünnepségét, amelyre többismert játékos is meghívót kapott. Ez a Silva nem szatmári Vasárnap KEK-vissza vágó Nyíregyháza (KM — Mán) — Hazaérkezett Andorrából az NYVSC- BIM Trade röplabdaegyüttese. A nyíregyháziak szombaton KEK-mérkő- zést játszottak a spanyol— francia határon lévő miniállam csapatával. Sajnos a nem sok jóval kecsegtető előjelek bejöttek, és együttesünk 3:0- ra kikapott. Az első két szettben még nem volt probléma, hiszen a mieink többször is vezettek, de a spanyol (!) játékvezetők a kritikus helyzetekben mindig hazafütyöltek, így ha szoros küzdelemben is, de a vendéglátók nyerték a hajrákat. A harmadik játékrészre főként idegileg fáradt el a nyíregyházi együttes, ekkor hengereltek az andorraiak, mindössze két pontot engedélyeztek az ellenfélnek. A válogatottakkal és három dél-amerikai idegenlégióssal felálló andorrai csaKövetkezhetnek a visszavágók Nyíregyháza (KM) — Szombaton az idén utolsó hazai meccsét játssza a városi stadion játékcsarnokában a Nyíregyházi SOTEX—Tanárképző NB I-es férfi kosárlabdacsapata. A gárda három hete szerepelt idehaza, akkor biztosan nyert a TFSE ellen, viszont ezután idegenben kétszer is kikapott a Kaposvártól és a Kecskeméttől. Az utóbbi meccsel már megkezdődött a bajnokság második köre, következhetnek a visszavágók. A délután öt órakor kezdődő találkozón az ellenfél a Dunai Kőolaj gárdája lesz. Ősszel Százhalombattán nagy csatában vesztett a „téká”. Az olajosoknál a hárompontos dobó szovjet Kapusztyin, az egykor jugoszláv válogatottNemzetközi kupák Nyíregyháza (KM) — A szokásos hétközi mérkőzéseket játszották az európai labdarúgó kupákban. Az UEFA Kupában a csehszlovákiai Olomouc már kedden kivívta a továbbjutást a Hamburggal szemben, a Real Madrid—Neuchatel Xamax meccs lapzárta után ért véget. UEFA KUPA, A LEGJOBB NYOLC KÖZÉ JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGOK: Olomouc—Hamburg 4:1 (1:0). Tovább jutott Olomouc (6:2Az ifik egy pontot veszítettek Példás utánpótlás Nyíregyháza (KM — M. L.) — A felnőtteknek még hátra van egy mérkőzés, az NYVSC-BIM Trade NB I-es kézilabda-szakosztályának utánpótlás csapatai viszont befejezték az őszi szezont Az ifik tavaly még az NB I-es ifjúsági bajnokságban játszottak, az idén már országos ifjúsági bajnokságnak nevezik küzdelmüket. Mivel nem csak első osztályú klubok csapatai indultak így a színvonal talán elmarad a tavalyihoz képest. A nyíregyháziak a Keleti- csoportban játszanak, és ragyogó az őszi mérlegük. Annak ellenére, hogy a sorsolás alapján mindössze három meccset játszottak idehaza, a többit idegenben. Itthon biztosan nyertek Szolnok, Debrecen és Békéscsaba ellen, idegenben pedig legyőzték az FTC-t, Szarvast, Ozdot, La- josmizsét és Kiskunhalast. Mindössze egy pontot veszítettek a kilenc meccsen, ezt kulcsjátékosok hiánya miatt Balassagyarmaton. Bár a Tisza Volán elleni találkozót februárra halasztották, egy mérkőzéssel kevesebbet játszva is biztosan állnak a tabella élén. Nagyon kevés NB I-es klub büszkélkedhet ilyen utánpótlásvonallal mint a nyíregyháziaké. Az ificsapat vezéregyéniségei közül Déváid, Erdélyi, Papp és Tóth már a felnőttegyüttesben is szerepet kaptak. Mellettük Varga és Halcsák emelkedik ki a többiek közül. Amit még feltétlenül meg kell említeni az, hogy Bartha Dénes tanítványainak zöme, az együttes gerince a Zrínyi gimnáziumban tanul ami méginkább lehetővé teszi az egységes csapat összekovácsolását. Bartha Dénes kitűnő munkájának eredményeként minden esély megvan arra, hogy a csapat a szezon végén is az élen legyen, és a másik csoport favorit- jával, az Elektromossal mérkőzhessen majd a bajnoki címért. 9 A serdülőknél egy. háromfős team ügyködik. A csapatot Bartha Dénes dirigálja, a technikai vezető Hanufer Sándor, és aki sokat segít az ügyes-bajos dolgokban, egy másodikos gimis, Lackov- szky Zsolt. A serdülők tavaly bronzérmet szereztek az országos kupában, a korosztályos bajnokságon. Sajnos az idén ez már nem sikerülhet, hiszen idő előtt elvérzett a pat húzóembere a brazil Da Silva volt. A világklasszis játékos legtöbbször megoldhatatlan problémákat okozott ütéseivel. Az eredmény alapján az andorraiak az esélyesebbek a továbbjutásra a vasárnap délelőtti visszavágón, amelyet a magyar tévé egyenesben közvetít a bujtosi csarnokból. Persze nemcsak matematikailag van még meg a lehetőség a nyíregyházi sikerre, hiszen ha szettet nem veszítenek a hazaiak, és az ellenfél nem gyűjt többet huszonhét pontnál, akkor megtörténhet a nagy csoda. Mert a kicsi már azzal megvan, hogy magyar csapat a KEK-ben a legjobb nyolc közé jutásért játszhat. Remélhetőleg telt ház előtt, hiszen látnivalóban bővelkedő matinét ígér a vasárnapi program. Az andorraiak pénteken este érkeznek meg Ferihegyre, szombaton délután tartanak edzést a bujtosi csarnokban. ban szereplő Kaszás az ismertebb játékos, előbbi a bedobó, utóbbi a center posztján szerepel. A mieink egy hete Kecskeméten drámai csatában kaptak ki. A mezőny legjobbjai a nyíregyháziak szovjet idegenlégiósa Skurin volt, akinek közeli és távoli dobásai egyaránt sikeresek voltak. Mellette a másik center, Kiss Péter nagyszerűen védekezett, támadásban viszont több pontot vár tőle a szakvezetés. Továbbra is a Skurin—Taraszov—Bede hármas szerzi a fékások pontjainak többségét, ők a meghatározó játékosok. Hazai pályán legyőzhető a Dunai Kőolaj, amellyel a Tanárképző nagy csatát vív a bajnokságban az 5—6. hely megszerzéséért. Az idei utolsó bajnoki mérkőzést egyébként a nyíregyháziak Hódmezővásárhelyen vívják. es összesítéssel) Trabzon (török)—Koppenhága (dán) 1:1 (0:0). Tj.: Koppenhága (2:1). Genoa (olasz)—Steaua Buka- res 1:0 (0:0). Tj.: Genoa (2:0). D. Moszkva—Gent (belga) 0:0. Tj.: Gent (2:0). Liverpool—Tirol (osztrák) 4:0 (1:0). Tj.: Liverpool (6:0). Torino—AEK Athén 1:0 (0:0). Tj.: Torino (3:2). Ajax—Osasuna (spanyol) 1:0 (1:0). Tj.: Ajax (2:0). BEK-KÖZÉPDÖNTÖ, A- csoport: Panatinaikosz (görög)—Sampdoria 0:0. B-cso- port: Sparta Praha—D. Ki- jev 2:: (2:0). Benfica—Barcelona 0:0. Nyíregyháza (KM — Tóth Kornélia) — A sport nem csupán az élet egy területe, hanem az egészség megőrzésének, a jövő generáció testi fejlődésének az alapja. Ha a gyermeket iskoláskorában hozzászoktatják a rendszeres testedzéshez, felnőttként is igényel valamilyen mozgásformát. E gondolatok jegyében rendeztek tegnap sportfórumot, Nyíregyházán, amelyen az Országos Testnevelési és Sporthivatal alelnöke, Jakabházi László, az intézmény főosztályvezetője, Németh Csaba és osztályvezetője, Nagy József adták közre az OTSH átfogó koncepcióját az iskolai és a szabadidősport hatékonyságának növeléséről. A társadalom perifériájára szorult sport — bár látványos akciókat, versenyeket felmutat — ma még nem tartozik szorosan a mindennapi élethez. A szekcióüléseken a testnevelők az iskolai és a diáksport gondjairól, a pénztelenségről és a gyakori érdektelenségről is beszéltek. A gyógytestnevelés kérdései azért rendkívül fontosak, mert a felmérések szerint az iskolások 30—40 százaléka könnyített vagy kifejezetten gyógytestnevelést kell, hogy végezzen! Jakabházi László a köz- szemlélet formálásában szerepet játszók felelősségét hangsúlyozta. BALÁZS ATTILA FELVETELE , Manapság a legelhanyagoltabb terület a lakosság szabadidősportja. Hazai adat, hogy a felnőttek 3—5 százaléka mozog rendszeresen. Elsősorban szemléletváltozásra és csak másodsorban van szükség pénzre a szabadidősportok népszerűsítéséhez. Több jó kezdeményezésről adtak hírt a fórumon, így például a szabadidőklubok tevékenységét összehangoló megyei szabadidősport-szövetség minapi megalakításáról. Szezonzáró tabellák Labdarúgás Felnőttek, 11. Nyirkáta 12 2 3 7 15-41 7 mátészalkai I. osztály, 12. Nagydobos 12 3 1 8 18-56 7 őszi végeredmény: 13. Kántorj. 12 2 — 10 17-74 4 1. Hodász 12 9 2 1 45:10 20 iosztály: 2. Nyírpar. 12 10 — 2 47-18 20 3. Nycsaholy 12 9 — 3 53-12 18 i. Porcsalma 14 12 1 1 60-14 25 4. Pátyod 12 8 1 3 35-14 17 2. Mérk 14 10 3 1 38-16 23 5. ök.öritóf. 12 6 1 5 32-29 13 3. Jármi 14 9 2 3 43-20 20 6. Opályi 12 5 2 5 26-27 12 4. Ura 14 7 1 6 34-26 15 7. Nymeggyes 12 3 5 4 26-20 11 5. Csengerújf. 14 6 2 6 39-37 14 8. Szamosszeg 12 4 3 5 27-25 11 6. Or 14 5 1 8 31-46 11 9. Rohod 12 3 3 6 25-21 9 7. Csengers. 14 1 — 13 14-43 2 10. Fábiánh. 12 3 l 8 15-30 7 8. T.-szállás 14 1—13 18-69 2 csapat. A csoportmérkőzések során idehaza hiába nyertek Szeged, Szarvas és Szolnok ellen, mindhárom idegenbeli meccsen kikaptak. Az ötvenszázalékos teljesítmény pedig csak a csoport harmadik helyéhez volt elég, ezzel nem jutottak a legjobb nyolc kö- ' zé. Az okait lehetne kutatni, az sajnos nagyon kihatott, hogy Bartha Dénesnek az iskolai csapatokkal együtt négy együttes szakmai munkáját kell végezni összehangoltan, amihez nem volt elegendő az ideje. így a serdülők számára véget értek a bajnoki csaták, tavasszal mérkőzési lehetőségeket kell biztosítani számukra, hiszen képességeik alapján ők is a korosztály élmezőnyébe tartoznának, ám ehhez jóval több meccsre lenne szükségük. Mai sportműsor RÖPLABDA. Mg. Kupa, nemzetközi férfitorna, Nyíregyháza, Rákóczi u. 69., 16,00. TOTÓ 50. hét 1. Nürnberg—Schalke 04 1 2. Kaiserslautern—1. FC Köln 1 3. Lazio—Milan _____ x 4. Sampdoria—Juventus x 2 5. Hertha BSC—Meppen x 1 6. Braunschweig—St. Pauli 1 7. Fortuna Köln—Hannover x 2 8. Uerdingen—Oldenburg 1 9. Darmstadt—Saarbrücken 1 x 10. FC Homburg—Halle 1 11. Erfurt—Chemnitz x 1 12. Mainz—1860 München 1 13. Leipzig—Mannheim x 1 14. Freiburg—Jena 1 Szabolcs-Szatmár-Bereg független napilapja. Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Olvasószerkesztők: Esik Sándor, Páll Géza. Tervezőszerkesztők: Csonka Zsolt, Sipos Béla. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB) 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőségvezető: Görömbölyi László. Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Esik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Kiadó és Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401. Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 11-277. Telex: 73-344. Telefax: 16-624. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 10-329. Hirdetés: 10-150. Készült a Nyírségi Nyomdában. Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Jáger Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető minden postahivatalban és hírlapkézbesítőnél. Budapesten: XIII., Lehel u. 10/a. Irányítószám: 1900. Előfizetési díj egy hónapra 199 forint, negyedévre 597 forint, fél évre 1194 forint, egy évre 2388 forint. Az áruspéldányok ára mindennap egységesen 7,90 forint. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Indexszám: 25059 HU ISSN 0133-2058. Sport, egészség- érték