Kelet-Magyarország, 1991. november (51. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-26 / 277. szám

12 Kelet-Magyarország SPORT- 1991. november 26., kedd LELÁTÓ KO KO Kovács György A napokban Szoritóban címmel már írtunk a magyar ökölvívásról. Ügy éreztük ezúttal írni kell róla. Sydney-ben aztán Kovács István a rivalda fé­nyébe lépett, megszerezte hazánk első világbajnoki győzelmét ebben a sportág­ban. Hosszú volt az út azóta, miután Kocsis Antal az 1928-as olimpián aranyér­mei szerzett. Öt Énekes István, Harangi Imre, Csik Tibor, Papp László (három­szor), Török Gyula és Ge- dó György követte a sor­ban. Aztán érkezett Kovács Pista, a Vasas 21 esztendős, 51 kilós öklözője, aki Euró- pa-bajnoki győzelme után, megszerezte Magyarország első ökölvívó-világbajnoki aranyérmét. A világbajnok­ságok történetében a hato­dikig kellett várni, hogy megszülessen a siker. A föld túlsó felén, Ausztráliá­ban sporttörténeti pillámat volt a magyar himnusz, Jégkorong Elhunyt az egykori le­gendás csatár, Venjamin Alekszandrov, e. CSZKA Moszkva és a szovjet válo­gatott egykori híres jégko- rongozója, szívroham kö­vetkeztében, 55 éves korá­ban érte a halál. Tömegsport A közelmúltban megala­kult a Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei Szabaidősport Szövetség, melynek elnöke Kállay Kristóf, titkára De­rne Dóra lett. Alapító tagjai a DAM, a SZÉSE és ■ Nyír- triatlon Sport Klub. A szö­vetség központja Nyíregy­háza, Mártírok tere 9., VIII. emelet. Telefon: 11-577. amelyet idehaza, a Vasas— MTK NB I-es labdarúgó­mérkőzés előtt, bekapcsolt közvetítésben a szurkolók is hallhattak, akik boldogsá­gukban együtt énekelték a helyszínnel a magyar him­nuszt. Hogy tud örülni az em­ber. Ismerősök, ismeretle­nek gratuláltak egymásnak, akár egy olimpia idején, amikor a mieink nyakába kerül az aranyérem. Renge­teg magyar zászló lengett a távoli országban, az ott élő magyarok a sajátjuknak te­kintették az eredményt. Természetesen, hogy egy ilyen siker szülessen, meg kell teremteni a megfelelő háttért. ahol orvosok, ed­zők, s nem utolsósorban Papp László szövetségi ka­pitány tapasztalatára is szükség van. Mert hogy ne­ves öklészünk Papp László éppen harmincöt esztende­je szállította utolsó olimpiai aranyát Az ő követője Ko­vács István, a népszerű Ko­ké aki sok-sok örömet sze­rezhet még a magyar sport­nak. Röplabda A Nemzetközi Iskolai Sportszövetség megbízásá­ból Magyarországon rende­zik meg a középiskolás röp- labdázók világtalálkozóját. A több mint egy hétig tar­tó rendezvényre 16 ország 500 fiatalját várják^ Kecs­kemétre. Az 1992. június 6. és 16. közötti viadalon a kecskeméti Katona József Gimnázium fiúcsapata kép­viseli színeinket. Kézilabda Az európai kupamérkő­zések miatt a férfi kézilab­da NB I-ben a Szolnoki Olajbányász—Elektromos találkozót november 26-án, az NYVSC-BIM Trade— Elektromos mérkőzést de­cember 3-án rendezik az elöl állók pályáin. Napkor került az élre Megyei II. osztály Meglepetés a Vá- sárosnamény dombrádi veresé­ge, a Napkor nagyarányú győ­zelme. Eredmények. Nyírmada—Encsencs 2.3, Ajak—Kálmánháza 2:0, Dombrád—Vásárosnamény 2:0, Fényeslitke—Kemecse 3:3, Nyh. Volán—Vaja 1:2, Tiszaszalka—Tuzsér 2:0, Tar- pa—Kocsord 4:0, Napkor— Nagycserkesz 6:1. Az állás 1. Napkor 14 6 6 2 33-19 IS 2. V.-namény 14 8 2 4 31-22 18 3. T.-szalka 14 7 4 3 28-22 18 4. Ajak 14 4 S 1 21-14 17 5. Dombrád 14 5 5 4 24-17 15 6. Nyh. Volán 14 6 3 5 28-21 15 7. Kemecse 14 5 5 4 22-21 15 8. Encsencs 14 fi 2 S 27-24 14 9. Kálmánh. 14 5 4 5 22-22 14 1». Tarpa 14 6 2 6 20-26 14 11. Nyirmada 14 5 3 6 20-19 13 12. Tuzsér 14 4 5 5 14-1.4 13 13. Nagycs. 14 4 3 7 19-29 11 14. F.-litke 14 5 1 3 17-30 11 15. Vaja 14 3 4 7 17-24 19 16. Kocsord 14 2 4 8 12-29 8 A december 1-jei, 15. for­duló párosítása: Kálmánháza —Nyírmada, Nagycserkesz —Napkor, Kocsord—Tisza­szalka, Tuzsér—Nyíregyhá­zi Volán, Vaja—Fényeslitke, Kemecse—Dombrád, Vásá­rosnamény—Ajak, Encsencs —Napkor. Fiaskó után, meccs előtt Nagy Attilát ma műtik Nyíregyháza (KM — Mán) — Peches szegény Nagy Attila. Az NYVSC- BIM Trade röp- labdázóinak ve­zéregyénisége jó­szerivel alig, hogy rendbe jött, ismét megsérült. Ko­rábban a vállával volt gond, szeren­csére ez elmúlt, és csapata erőssége lehetett. Szomba­ton a Vasas elle­ni meccsen olyan szerencsétlenül ért földet, hogy a kül­ső bokaszalagja el­szakadt. Még ak­kor kórházba szál­lították, úgy néz ki, hogy ma műtik. Sajnos így ismét hosszabb időre harcképtelen lesz az igen lelkes játékos. A csapat hétfőn délelőtt videóról visszanézte az omi­nózus szombati meccset, amelyen a Fabulon-Vasas 3:l-re nyert. A találkozóra kettőt is aludva Balázs Ist­ván így vélekedett a fiaskó­ról. — Az egységes csapatmun­kával és Szabó Kálmánnál jobb volt a Vasas. A másik oldalon viszont ott volt az elmúlt heti felkészülésünk, amely nem volt zavartalan. Talán én is hibás vagyok ab­ban, hogy nem próbáltam nyugodtabb körülményt biz­tosítani a csapatnak, de úgy véltem, a korábbi jó forma elegendő lesz szombatra. Saj­nos, nem jött be. A korábbi meccseken két-három játékos átlagon felettit produkált, most ugyanennyien csak át­lagoshoz közeli teljesítményt mutattak, a többiek pedig mélyen tudásuk alattit. Ezt beszéltük meg, és készülünk a pénteki, szegedi mérkő­zésre. Lesz gondja Balázs István­nak, hiszen Nagy Attila ki­esése miatt át kell formálnia a csapatot. Elképzelése sze­rint Nagy helyén majd Szí lágyi játszik, utóbbit pedig Zajácz helyettesíti. A heti edzésmunkának ez lesz a leg­fontosabb része, ezt gyako­rolni. Képünkön az a szomorú szombati eset: Nagy Attila fájdalmas arccal a földön, társai aggódva figyelik, segí­tenének. BALÁZS ATTILA FELVÉTELE RITA kic-bu bajnok könnyűbúvár úszásaktaté Nyíregyháza (KM — D. M.) — Bájos, kedves, üde­teremtés, mint korosztályá­nak megannyi tagja. Csak­hogy Miló Rita, a Nyíregy^- házi Egészségügyi Szakkö­zépiskola harmadik osztá­lyos tanulója sok minden­ben eltér az átlagtól. Töb­bek között országos serdülő magyar bajnok kick-box- ban, mellette könnyűbúvár- úszó, és „mellesleg” úszni tanítja a mozgássérült gye­rekeket. Talán nem véletlen a sport szeretete, volt kitől örökölni, hisz Rita édesap­ja is az — említett sport­ágak — ismert szakembere. — Nem könnyű össze­egyeztetni mindezt a tevé­kenységet — vallja ő is. — Szigorú házirend szerint élek. Reggel hatkor éb­resztő, séta Yokóval, a ked­ves uszkárral. Utána suli. Hétfőn úszásoktatás, ked­den búváredzés, szerdán— pénteken karateedzés. Hét­végén versenyek, vagy gyakran kísérem a mozgás- korlátozott tanítványaimat versenyekre, egyéb rendez­vényekre. Nyáron pedig he­teket töltök velük a külön­böző táborokban. — Hogy találtál ezekre a gyerekekre, hisz még te is nagyon fiatal vagy? — Egy úszóversenyen kezdődött. Kezdetben édes­apám vezette a foglalkozá­sokat, én csak segítettem neki. Most már fordítva van. Rita szerényen elhallgat­ja, mennyire szeretik őt a gyerekek, s ezért a tevé­kenységéért a mozgáskor­látozottak megyei egyesüle­tének javaslatára a közel­múltban Budapesten egy elismerő oklevelet vehetett át. — Nem azért, csinálom — mondja kicsit pironkodva —, szívesen segítek máso­kon. Nem véletlenül vá­lasztottam ezt az iskolát. Sőt, remélem teljesül el­képzelésem is, gyógytor­nászként még több rászo­rulóhoz eljutok. Kocogó Mikulás Több «zer résztvevőt várnak Nyíregyháza (KM) — Bár­mennyire is hihetetlen, las­san nyakunkon a tél. A gye­rekeknek már nem sokat kell aludniuk, és jön a Mikulás. Márpedig a puttonyban nem­csak édesség van, hanem más is. Már hatodik esztendeje futással köszöntik megye- székhelyünkön a gyerekek kedvencét, tavaly rekordszá­mú mezőny jött össze, négy­ezren teljesítették a külön­böző távokat. A rendezők a mostani Mi­kulás Futásra még több résztvevőt várnak. Jövő szombaton, december 7-én délelőtt fél tízkor lesz az első rajt a megszokott helyszínen, a Városi Stadionban és a mögötte lévő rutinpályán. A legkisebbekre, az ovisokra 400 méter vár, a középisko­lások és a felnőttek 5 kilo­métert tesznek majd meg a zömében erdei útvonalon. Az előzetes jelentkezések alap­ján a testnevelési egyetemis­ták egy busznyi csoportja is eljön. A legtöbb gyereket mozgósító iskola pénzjutal­mat kap. Lehet készülni! Foci VB Ázsiában Ázsiai ország rendezi meg 2002-ben a labdarúgó-világ­bajnoki döntőt. Ezt a hírt Joao Havelange, a FIFA el­nöke jelentette be a fülöp­szigeteki sajtóértekezletén. Nem hivatalosan már Japán, a Koreai Köztársaság, Kína, Malajzia és Szaúd-Arábia je­lezte rendezési szándékát. NB I, FÉRFIAK: Nagykállói SE— H. Szondi 10:8. Győzelmek: Gu­------------ lyás 4, Sallai 3, Tóth 2, Gulyás—Tóth. A két páros után 1:1 volt az ered­mény, majd az első egyéni kört követően 4:2. A második körben 7:3, majd 9:5, az utolsó körben egy gyors győ­zelemmel már 10:5-re vezet­tek a hazaiak. Ezt követően könnyelműsködtek, és a ven­dégek három meccset nyer­tek. A kállóiak közül Gulyás László volt elemében, a négy egyéni győzelem mellett pá­rosban is nyert, ezzel a Do­rogi János dirigálta csapat, bár a végén kiengedett, ma­gabiztosan hozta a találkozót. NB III, FÉRFIAK: Sáros­patak—Apagy 4:14. Gy.: Ki­rály, Papp 4—4, Melczer 3, Misák, Király—Misák, Papp —Melczer 1—1. A hazaiak biztosnak vették a győzelmet az újonc apagyiak ellen. Az­tán nagyot néztek, amikor a magabiztos vendégek szinte kétvállra fektették őket. A nagykállói Gulyás László a párossal együtt öt győze­lemmel járult csapata sike­réhez. FÉRFIAK SIKERE TOTO 47. hél Jól szerepeltek a szabolcsi férfiosapatak a teke NB II hétvégi fordulójában. Az Nyh. Taurus és a SZÉSE csapata megnyerte mérkőzé­sét. A gumigyári lányok ez­zel szemben ismét kikaptak, igaz a jóképességű Kőbányai Porcelán volt a legyőzőjük. Ezzel a férfiak őszi idénye befejeződött, a nők még pá­lyára lépnek a hét végén. Eredmények. NB II férfiak: SZÉSE— Mezőtúr 6:2, (2517:2412), Psz: Mártonfalvi 465, Kosa 423, Molnár 423, Kerényi 419. Ny. Taurus SC—Salgótarjáni Síküveg 5:3, (2614:2542), Psz: Hegyes 475, Szlovenszki 464, Spisák 445. Nők: Ny. Taurus SC—Kő­bányai Porcelán 3:5, (2309: 2409). Psz: Szabó 429, Laka­tos 415, Kiszelyné 400. Budapest (MTI) — A Sze­rencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a Totó 47. játékhetén 13 plusz egy találatos szel­vény 41 darab volt, nyere­ményük egyenként 168 314 forint, 13 találatos szelvény 25 darab, nyereményük egyenként 90 871 forint, 12 találatos szelvény 2162 dara! nyereményük egyenként 1849 forint, 11 találatos szelvény 21 702 darab, nyereményük egyenként 184 forint, 10 ta­lálatos szelvény 117 850 db, nyereményük egyenként 51 forint. A közölt adatok nem véglegesek, a szelvények el­lenőrzése még tart. Szabolcs-Szatmár-Bereg független napilapja. Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Olvasószerkesztők: Ésik Sándor, Páll Géza. Tervezőszerkesztők: Csonka Zsolt, Sipos Béla. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB) 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőség vezető: Görömbölyi László. Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Ésik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Kiadó és Szerkesztőség: Nyíregyháza, .Zrínyi Ilona u. 3—5.4401. Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 11-277. Telex: 73-344. Telefax: 16-624. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 10-329. Hirdetés: 10-150. Készült a Nyírségi Nyomdában. Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Jáger Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető minden postahivatalban és hírlapkézbesítőnél. Budapesten: XIII., Lehel u. 10/a. Irányítószám: 1900. Előfizetési díj egy hónapra 199 forint, negyedévre 597 forint, fél évre 1194 forint, egy évre 2388 forint. Az áruspéldányok ára mindennap egységesen 7,90 forint. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Indexszám: 25059 HU ISSN 0133-2058. Guly ás jó formában

Next

/
Oldalképek
Tartalom