Kelet-Magyarország, 1991. november (51. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-07 / 261. szám
12 Kelet-Magyarország SPORT 1991. november 7., csütörtök LELÁTÓ Melbourne Kovács György P ontosan harmincöt éve, ezekben a napokban, már útban volt Ausztrália felé a magyar olimpiai csapat. A forradalom viharában indultak, majd csehszlovákiai kitérő után jutottak el, az 1956-os nyári játékok színhelyére. Külön izgalmat váltott ki, hogy ae Air France váratlanul kijelentette: nem vállalja a magyar csapat kiszállítását, mert a 100 ezer dolláros útiköltség nincs biztosítva, Magyarországon anarchia van. Ki fog fizetni. A csehszlovákok jótállást vállaltak értünk, így november 6-án déltájban elrepültek olimpiásaink Melbourne felé. Ausztrália földjére érkezve nagy rendetlenség lett úrrá a magyar táborban, a versenyzők rossz idegállapotukra hivatkoztak: nem tudják, mi van otthon, nem kapnak semmiféle üzenetet családjuk - tói. Ez igaz volt. Egy bajban lévő országot, szétlőtt Budapestet hagytak maguk mögött. Ráadásul gondot jelentett az is, hogy Röplabda Már hét fordulón jutott túl a mezőny, az NB I-es fiú juniorbajnokságban. Az NYVSC-BIM Trade fiataljai a középmezőnyben foglalnak helyet, eddig négy mérkőzést nyertek, hármat elvesztettek. Az állás: 1. Szegedi Építők 14 pont, 2. KSC 14, 3. Tungsram 12, 4. Csepel 11, 5. Nyíregyháza 11, 6. Malév 9, 7. Kaposvá? 9, 8- Kazincbarcika 9, 9. UTE 7, 10. Vasas 6. túl sok esélytelen sportoló jutott ki Melbournébe. Mint sok újkori olimpián, Melbourneben is nagy gondot okozott az időjárás. November vége tavasznak számít „kenguruföldön’', ehhez mérten az időjárás is szeszélyes. Az ausztrál főváros lakossága aztán nemcsak a megnyitó napján, hanem mindvégig nagy érdeklődéssel kísérte a Játékokat, amelyen 68 ország sportolói vettek részt. Ezúttal is voltak nagy egyéniségek, örömünkre Papp László harmadszor szerzett olimpiai-bajnoki címet. A megszerzett 9 arany, a 10 ezüst és a 8 bronz bizonyította, versenyzőink a nehéz helyzetben is jól helytálltak az ötkarikás játékokon. ■ gén, igen ... olimpia I 1956!... Mi magyarok mindig úgy fogunk visszaemlékezni Mel- bournere, mint a „feketeolimpiára”, mert a mi szá- munKra tengernyi könny és vér tapadt emlékéhez. Nem is szólva azokról, akik nem tértek többé vissza, s akik miatt súlyos vérveszteséget szenvedett a magyar sport. Sakk Teke Egy győzelem és egy vereség jellemezte a Nyíregyházi Taurus SC tekecsapatok hétvégi szereplését. Férfiak: Nyh. Taurus—Debreceni MTE 6:2 (2620:2549;. Psz.: Hegyes T. 458, Szlo- venszki 453, Hankószki 446, Spisák 429. Nők: Nyh. Taurus—Bp. Vízművek 3:5 (2296:2358). A SZAÉV férfi sakkcsapata ezúttal hazai pályán szenvedett vereséget a Budapesti MAFC-tól. A nyíregyházi csapatból Sztercso, Trembácz és Katona győzött, Mihalkó, Kocsis Gy., dr. Radics és Ábrányi fél pontot szerzett. SZÁÉV — BP. MAFC 5:9. Asztalitenisz November 10-én, vasárnap „Máriapócs ’91” elnevezéssel pénzdíjas asztalitenisz-versenyt rendeznek a máriapócsi általános iskolában. A versenyen csak a megyében lakók indulhatnak, vitás esetben a versenybíróság dönt ebben a kérdésben. Férfi egyéni nyílt verseny A és B kategóriában bizonyosan nagyszámú jelentkezőt vonz, az első helyezettek 5, illetve 8 ezer forint összeget nyerhetnek. Nevezni a helyszínen lehet 7,30-tól. Postacím: Papp Bertalan, Máriapócs, Ady E. u. 25. tel.: (43) 11-172. Jól muzsikáltak a brémaiak Nyíregyháza (KM) — Fokozott várakozás előzte meg csapataink szereplését a nemzetközi labdarúgó-kupákban. Joggal, hiszen a Fradi biztató vereséggel, míg a Kispest reményt nyújtó előnnyel várhatta a szerdai találkozót. Sajnos, a Ferencváros nem tudta megismételni brémai játékát, a Halászi vereség Nyíregyháza (KM) — Tegnap délután egy korábban félbeszakadt mérkőzést játszottak le az NB III Tisza- csoportjában. Az újrajátszás sajnálatos oka az egyik szo- boszlói játékos halála volt. Hajdúszoboszló—NagyhaA nagy fordítás Nyíregyháza (KM — Mán László). A Fradi kupameccs miatt meglehetősen családias hangulatban játszotta bajnoki mérkőzését a Craiovában sikeresen szerepelt röplabdaegyüttes. A nyíregyháziak azt a Tungsramot fogadták, amelytől a Csapó Kupán 3:2-re kikaptak. Itt volt a lehetőség a visszavágásra. NYVSC-BIM Trade—Tungsram 3:2 (—14, —10, 9, 12, 13). Bujtosi Szabadidő Csarnok, 200 néző, v.: Gulyás, Babati. NYVSC: Nagy- pál, Szilágyi, Sztyepanok, Nagy, Batai, Nyúl. Cs.: Varga. Edző: Balázs István. Tungsram: Neizer, Dolia, Novák, Sárik, Pádár, Hvorosz- tianov. Cs. Pál, Magyar, Gyurcsányi. Edző: Hoboth Sándor. Az első szettben 8:7-ig a mieink vezették utána viszont 13:8-ra elhúzott a Tungsram. A hajrára ismét szoros lett az eredmény végül hatodik játszmalabdájukat értékesítették a vendégek. A második játékrészben szinte végig a fővárosiak vezettek, és biztosan jutottak újabb előnyhöz. Ekkor úgy nézett ki, hogy már megnyerték a mécsesét, a mieink mintha összeroppantak volna. A döntést végül a harmadik szett hozta, amely maratoni hosszúságúra nyúlt. A fordulópontot a vendégek 8:5-ös vezetésénél bekövetkezett több mint negyedórás szerva- csere-sorozat jelentette, amely után a mieink szereztek pontot, majd 9:9-et követően elhúztak, és szépítettek. A negyedik szettben ismét 13:8-nál volt kritikus helyzet, hiszen a Tungsram négy pontot szerezve felzárkózott, ám a hazaiak ráéreztek a győzelem ízére, és egyenlítettek. Ugyancsak izgalmas volt az ötödik, mindent eldöntő játszma, hiszen 4:6, 8:6 és 13:10 után egyenlő, 13:13 volt az állás. Ekkor a vendégek feladója autót nyitott, 14:3 ide, majd Sztyepanok jól blokkolt, és vége! Batai (balról) csak a döntő játszmában közelítette meg azt a játékot, amit várnak tőle. BALÁZS ATTILA FELVÉTELE Szín SMtÉIÉI Nyíregyháza (KM) — Korábban is jeleztük; november 9-én, szombaton sportdélután keretében két fontos mérkőzésre kerül sor a Bujtosi Szabadidő Csarnokban. Előbb 16 órától az NYVSC-BIM Trade— Komlói Bányász NB I-es férfi kézilabda-mérkő- zéát tartják, utána 18 órától a Nyíregyháza— Universitate Craiova (román) KEK férfi röplabda-visszavágót láthatják a nézők. A nagy érdeklődésre való tekintettel, jegyek elővételben is kaphatók a csarnok parkoló felőli bejáratánál, valamint a mérkőzések napján, 15 órától. Mivel két találkozóra kerül sor, a felnőttbelépőket 100 forintban állapították meg. A diák-, a katona- és a nyugdíjasjegyek ára 60 forint. Tizennégy éven aluliak és 70 évnél idősebbek díjmentesen léphetnek a csarnokba, de jogosultságukat igazolni kell. Az egyesület által kiadott éves kézi- és röplabdabérletek természetesen érvényesek. totó A kupában a Rába 45. hét 1. Siófok—Tatabánya 1 2- Zalaegerszeg—Pécs x 3. Bochum—Schalke 04. 1 x 4. Bayern M.—Lerverk. 1 5. Kaisers.—Rostock 1 6. Hannover—Brandenb. x 1 7. Blau-W. 90—Hertha 1 x 8. Ascona—Lecce x 9. Bologna—Reggiana 1 10. Brescia—Lucchese x 1 11. Casertana—Pescara 1 12. Messina—Palermo x 2 13. Padova—Cosenza 1 14. Pisa—Cesena 1 Nyíregyháza (KM) — Nem volt velünk Fortuna! A kézilabda Magyar Kupa keddi sorsolásán a legnehezebb csapatok egyikét, a Rába ETO-t sorsolták ki az NYVSC-BIM Trade együttesének. Már az rossz visszhangot váltott ki a csapatok körében, hogy az első fordulót a bajnokság közben le kell játszani, hiszen korábban nem erről volt szó. Ráadásul a mieink a nagy múltú Rába- partiakat kapták ellenfelül, akiktől nemrégiben hazai bajnokin kikaptak. Persze most mondhatnánk azt, hogy itt a lehetőség a visszavágásra, ám ez korántsem lenne könnyű. Két mérkőzés kell a továbbjutáshoz, az első találkozót november 20-án a bujtosi csarnokban játsszák, a visszavágó december 4-én lesz Győrben. A szombati, Komló elleni hazai mérkőzésre készülve tegnap délután edzőmeccset játszottak a nyíregyháziak. Ezen az NB I/B-s Lombik Nyírtranzit volt az ellenfél. Remélhetőleg hasznos volt a találkozó, amelynek a második félidejében egy gyengébben védekező nyíregyházi csapat volt a pályán. A rendes játékidő után még egy tíz perces ráadást is játszottak a csapatok, ám ez már nem került a jegyzőkönyvbe. NYVSC-BIM Trade—Lombik Nyírtranzit 40:27 (21: 10’. Bujtosi Csarnok, v.; Kardos, Ólmán. Gólszerzők: Kerekes 8, Kapu, Papp, Déváid, Bácsi 5—5, Berényi 3, Krasznij, Medve, Kun, Tóth 2—2, Zeitler 1, illetve Dobi 9, Danes 6, Vámosi 4, Bajna, Kovács 3—3, Szilágyi, Tóth 1—1. Megmutatták, hol a helyük Sikeres ificsapat vendégek teljesen megérdemelten nyertek az erőtlenül, és elképzelés nélkül játszó házigazdák ellen. A Kispest genovai BEK-mérkőzése lapzárta után ért véget. KEK; Ferencváros—Werder Bremen 0:1 (0:0). Üllői út, 20 ezer néző, v.: Halle (norvég). Gól: Bode (47. perc). lász 3:0 (3:0). Hajdúszoboszló, 400 néző, V.: Horváth. A nagy fölényben játszó hazaiaknak egy félidő elég volt a győzelemhez. A játékvezetői hármas a tiszteletdíját az elhunyt Adorján Árpád családjának ajánlotta fel. Nyíregyháza (KM — G. Dézsi Mária) — A férfi NB I-es kosárlabda-bajnokságot a Sotex-Tanárképző csapata úgy kezdte el. hogy nem volt ifjúsági csapata. Azaz volt, csak nem indították el a bajnokságban, anyagi okokra hivatkozva. Az első bajnoki meccsen az UNIBER-Kecskemét gárdáját fogadta a TK. A vendégek is elhozták az ifi csapatukat, a mieink is ott álltak szerelésben, labdával a kezükben, arra várva, hogy valaki jelt adjon: játszhatnak. Jelzés azonban nem érkezett. A szomorúságuk leírhatatlan volt. A szülők otthon nem bírták nézni fiaik elkeseredett képét, így a következő hétre összehoztak egy „kosaras szülői értekezletet”, ahol biztosították az egyesület elnökét, hogy minden anyagi segítséget vállalnak, csak a srácók megmutathassák, helyük van az első osztályú ifi bajnokságban. A csapat edzői tisztét társadalmi munkában Elek Tamás vállalta el, aki a 110. Sz. Szakközép és Szakmunkásképző Intézet tapára, és A gárda megszolgálta a bizalmat... HARASZTOSI PÁL FELVÉTELE aki a 2. Sz. Gyakorlóiskolában Sallai Józseffel párban évek óta ontja a tehetségeket a szabolcsi kosárlabda számára. — Nagyon nagy hálával tartozunk a szülőknek, akik nélkül ma nem létezne ez a csapat — mondja a szakember. — Huszonkét játékossal dolgozom jelenleg, akik közül 15-nek annak idején én adtam kosárlabdát á kezébe. Heti 3 edzéssel indultunk, de a fiúk lelkesedése következtében ez már heti ötre emelkedett. Az egyesület bérel számunkra termet az edzéshez, valamint felszerelést is a főiskola biztosít számunkra. Azóta ez a gárda megszolgálta a bizalmat. Mindössze egy vereségük van, a többi meggyőző fölényű győzelem. A csapat szerkezetileg jó, egyedüli hátrányuk, hogy a 190-es átlagmagasság kevésnek bizonyul. Hiába, ez a „nagy emberek” sportja. — Nagyon jó együtt dolgozni ezekkel a játékosokkal — folytatja lelkesen Elek edző. Értelmesek, ügyesek, idegenbeli mérkőzésekre gyalog is elmennének, csak játszhassanak. Sajnos, ,mj nyári alapozással ner szülhettünk, így sek közötti időben hozni az erőnléti, tei JllIUltN lemaradásunkat, a taktikai képzést és a csapatkialakítást. Mindebben azonban nagyon jó partnernek bizonyulnak a fiúk, így igazán könnyű lesz megvalósítani a feladatomat: az eredményes szereplés mellett a játékosokat „felnevelni” az NB I-es csapathoz. Szereplésük eddig biztató. Létük a Sotex-Tanárképző felnőtt együttesétől függ, hisz ha ők kiesnek, a tabellán elfoglalt helyüktől függetlenül az ifjúságiak is automatikusan követik őket. De bízunk benne, hogy ez nem következik be, és akkor a jövő évi bajnokságban jó néhány — az ifiből felkerült — játékosnak is tapsolhatunk a nézőtéren.-------------------------------_ Szabolcs-Szatmár-Bereg független napilapja. Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Olvasószerkesztők: Esik Sándor, Páll Géza. Tervezőszerkesztők: Csonka Zsolt, Sípos Béla. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISBj 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőségvezető: Görömbölyi László. Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Esik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Kiadó és Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401. Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 11-277. Telex: 73-344. Telefax: 16-624. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 10-329. Hirdetés: 10-150. Készült a Nyírségi Nyomdában. Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Jáger Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető minden postahivatalban és hírlapkézbesítőnél. Budapesten: XIII., Lehel u. 10/a. Irányítószám: 1900. Előfizetési díj egy hónapra 199 forint, negyedévre 597 forint, fél évre 1194 forint, egy évre 2388 forint. Az áruspéldányok ára mindennap egységesen 7,90 forint. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Indexszám: 25059 HU ISSN 0133-2058.