Kelet-Magyarország, 1991. november (51. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-04 / 258. szám
4 Kelet-Magyarország TÚL A MEGYÉN 1991. november 4„ hétfő Külpolitikái jegyzőt _____ Libamáj-illúzió Páll Géza H a talán úgy gondoltuk, hogy a nyugati országokban mindenki tárt karokkal fogadja a magyar élelmiszereket, nemrég hallhattunk a libamájakcióról. Ismét szegényebbek lettünk — nemcsak néhány tonna értékes libamájjal, illetve annak ellenértékével — egy illúzióval is. Már szóltunk róla, de úgy tűnik, még sokáig téma lesz, hogy a •magyar áruknak adott vagy adandó nyugati zöldutak önmagukban még nem jelentenek garanciát a magyar árucikkek, főként az élelmiszerek gyors és jövedelmező karrierjéhez. Minden lépésért nagyon meg kell küzdeni, mégha a rebesgetések szerint, már küszöbön áll ■ az Európai Közösségekhez való társult tagságunk hivatalos aláírása. Vám és egyéb, fontos kérdések eldőlhetnek a kormányok között, s ezt nincs okunk alábecsülni, de azt sem szabad elfelejteni: a nyugati termelők, akiknek az üzletét rontják a külföldről, így a hazánkból érkező élelmiszerek, mindent megtesznek, hogy akadályozzák az idegen áruk zavartalan útját. Mép törvénytelen eszközt ‘ts igénybe vesznek, mint történt ez a libamájat szállító kamionok esetében, amely ha egy fejletlen és anarchiában élő országban történik, talán egy szót sem szólhatunk. De a fejlett Francia- országban esik meg ilyen! Ez példátlan. és igen elgondolkoztató- Ilyen alapon ez más árucikkeknél is megismétlődhet, mert ezek szerint a fejlett nyugati világ egyes régióiban is akadnak fehér foltok, s nem élvez védelmet a közlekedő jármű, a minden jogi és egyéb követelményeknek megfelelő árufuvarozás. Talán meg is ütötte a fülünket a magyar illetékes nagyon kemény véleménye, amelynek . lényege, szerinte s francia kormány összejátszik a libamáj szállítmányokat tönkre tevő parasztokkal. Különben nem történhetne ilyen példátlan gengszterizmus. Talán ez azért túlzó vélemény. Nem gondoljuk, hogy a francia kormánynak érdekében állna a két ország gazdasági kapcsolatainak megrontása, mégha elsőrendű kötelességének is tekinti a saját mezőgazdasági terményeinek védelmét. Nem valószínű, hogy ilyen áron. A megkötött és a nemzetközi jogi normák szerinti áruszállítás zavarása ilyen eszközökkel csak szélsőséges csoport akciójának tekinthető. Á z illúzióvesztéssel azonban számolni kell, gondoljunk csak az osztrák parasztok határblokádot teremtő akcióira, amelyek súlyos károkat okoztak országunknak. Tudomásul leélj venni, nem könnyű a nyugati * piacokra bejutni, s amikor már úgy érezzük, bent vagyunk, éreztetik velünk, csak hisszük, hogy bent vagyunk... S így árokba borul a libamáj vagy más szállítmány, vele pedig az illúzió is. De azért nem szabad feladni... Bűnüldöző patkányok Cselényi György ' Nyíregyháza (KM) — A napokban Nyíregyházán egy bírósági tárgyaláson részt vett dr. Janza Frigyes rendír ezredes, címzetes egyetemi docens, az Országos Rendőr-főkapitányság Kutyavezető- Képző Iskola parancsnoka. A nemzetközi hírű szaktekintéllyel a kutyák bűnüldözésben való alkalmazásáról beszélgettünk. — Tény, a motorizáció és a kemizálás elterjedése a kutyákat a nyomkövetésben akadályozza, hiszen azok az eb természetes hajlamának, képességének érvényesülését gátolják — mondta dr. Janza Frigyes. — Szennyezett környezetben a kutyákat nehezebb tanítani is. Viszont a helyzeten az ebek új típusú kiképzésével lehet javítani. — A kedvezőtlen tendenciák miatt a kutyák kiszorulnak a bűnüldözésből. — Meggyőződésem, hogy nem. Azt szoktam mondani: a rendőrségen a szolgálati kutyák olyanok, mint az írógépen a Q betű. Ritkán van rá szükség, de az írógépet anélkül nem szabad forgalomba hozni. A klasszikus nyomkövetés már nem elég. Űj, tudományos módszerekre és folyamatokra van szükség. Most már gyakran nem a kutyát visszük a szaghoz, hanem fordítva. Vagyis a bűncselekmény helyszínén szagmintát vesznek, azt konzerválják, s a kutyát-szag- kiválasztásra alkalmazzák. Ebben a magyar rendőrség európai viszonylatban is kiemelkedőt produkál. A módszert több nyugat-európai ország szakembere tanulmányozta nálunk, s az átvételét latolgatják. — A bűnüldözésben más állatok képességeit is igyekeznek kamatoztatni — folytatja az ezredes. — A patkányoknak is elsőrendű a szaglásuk. Azt a robbanószer- felderítésben használják is. Vagy az USA parti őrsége galambokat embermentéshez vesz igénybe. Ugyanis rájöttek, a galambok a sárga színt nagyon messziről képesek észrevenni. Viszik őket a repülőgépen, s ha a vízben sárga mentőmellényt látnak, azt csőrkoppintással jelzik. Vagy az angolna hihetetle-' nül kicsi, molekuláris mértékű szennyeződést is észlel. Érdekességként megemlítette: a kutya például a rózsa illatra teljesen índife- rens. Miért? Mert mint ragadozó állatnak az agyába úgymond nem programozódott be. Például bizonyos táplálékláncolatokban a sertés szaglása jobb, mint a kutyáé. — Tehát mindent összevetve, az állatok ösztönének, képességének a bűnüldözésben történő szélesebb körű hasznosítása küszöbön áll, melynek fogadására készen kell állnunk. Végezetül hadd mondjam el, hogy a szolgálati kutyákkal dolgozó rendőröket a jelenleginél sokkal jobban meg kellene becsülni, mert nekik a hagyományos rendőri munkájukon túl egy élő, érző, és majdnem gondolkodó lényről is gondoskodniuk kell, ami a közrend és közbiztonság megteremtéséhez, a bűncselekmények felderítéséhez nélkülözhetetlen. Kábítószer-csempészet ellen SZOSZ-elnökjelölt Nyíregyházán Nyíregyháza (KM — BE) — Meg kell újulnia az SZDSZ-nek, amely centrumpárt kíván lenni, azzal együtt, hogy a liberalizmussal, a szabadelvűséggel megférnek a kereszténydemokrata, a szociáldemokrata, a polgári radikális és a népi nemzeti értékek — mondotta egyebek között Dörnbach Alajos, az Országgyűlés alel- nöke, a Szabad Demokraták Szövetsége elnökjelöltje a vasárnap Nyíregyházán megtartott sajtótájékoztatón. (A lapunknak adott interjúját későbbi számunkban közöljük.) Gulyás József (SZDSZ) megyénk / parlamenti képviselője arról számolt be: az önhibáján kívül hátrányos települések érdekében tett törvénymódosító javaslatot — nem támogatták, ennek ellenére sikerült eddig csaknem húsz megyei település érdekében fellépni. A képviselő által beterjesztett terület- és településfejlesztési határozati javaslat ügyében a gazdasági bizottság úgy döntött: számoljon be a kormány elképzeléseiről még a költségvetésről szóló. vita előtt. Isztambulban koccanni Tárlat Rzeszowban Nyíregyháza (KM — P. G.) — Legutóbb a Nyírségi ősz rendezvényén láthatta a nyíregyházi közönség a vasutas fhűvelődé- si házban a lengyel testvérváros, Rzeszow képzőművészeinek tárlatát. Ezt viszonozza novemberben a Sza- bolcs-Szatmár- Bereg megyei Képző- és Ipar- művészeti Egyesület 12 művész 87 alkotását felvonultató tárlata a rzeszówi vajdasági művelődési házban, ahol 26 olajfestmény, 23 grafika, 10 érem, öt kisplasztikái és 7 tűzzománc alkotás ad ízelítőt az egyesület tagjainak munkáiból. A tárlatot november 6-án nyitják meg és 18-ig tekinthetik meg az érdeklődők. A két éve alakult, 48 tagot Nagy Mihály: Nagymama című márvány kisplasztikája elek emil felvétele MALA GORICA: Horvát katona virágot tesz apja sírjára a harcokban lerombolt temetőben november 1-jén, a halottak napja alkalmából. MTI TELEFOTO Antall Egyiptomban Kairó (MTI) — Első arab országba teendő látogatására hétfő délutánra Egyiptomba várják Antall József magyar kormányfőt. A miniszterelnök felesége és kormánytagokból álló küldöttség kíséretében érkezik Kairóba, hogy eleget tegyen Hoszni Mubarak elnök és Atef SzidKissel fenyegetőzött Gyorshajtás miatt előbb az úttest jobb oldalára sodródott, majd nekiment az áteresznek ököritófülpösön tegnap egy személygépkocsi. A baleset következtében az 58 éves román állampolgárságú utas súlyosan megsérült. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság eljárást indított ismeretlen tettesek ellen, akik Nyíregyházán egy lépcsőházban október 31-én 23,00 órakor késsel megfenyegettek egy 17 éves, húsfeldolgozó helyi lakost, tőle 30 forintot elvettek. ki kormányfő meghívásának, és a két ország kapcsolatainak fejlesztéséről tárgyaljon vendéglátóival, ismertesse velük a magyarországi demokratikus átalakulás helyzetét, tanácskozzék a közel- keleti békefolyamat, azon belül a madridi konferencia állásáról. Magyar hajókra lőttek m Budapest (MTI) — Magyar hajókra lőttek Vukovár térségében vasárnap délelőtt — tájékoztatta a távirati iroda munkatársát Herman János, a Külügyminisztérium szóvivője. A részletekről beszámolva elmondta: a Dunán konvojban haladó Eger, Adony és Csepel hajókra Vukovár felől lőttek kézifegyverrel és aknával. Két hajó: az Eger és az Adony megsérült ugyan, de hajózásra alkalmas maradt. Személyi sérülés nem történt. Budapest (ISB — Sinka Zoltán) — . Aki csak egy kicsit is tájékozott a körülöttünk zajló világ dolgaiban, az tudja, hogy Magyarországon vezet át a délkelet—északnyugat irányú szárazföldi (közúti) kábítószer-kereskedelmi út, az úgynevezett Balkán-útvonal. A kábítószerellcnes küzdelem fejlett nyugat-európai technikáitól és eszközeitől egészen a legutóbbi időkig elszigetelt magyar hatóságok éberségét nem volt nehéz kijátszaniuk a jól felkészült és mindenre elszánt drogcsempészeknek, így a tiltott áru eddig könnyen talált utat az előállító ázsiai országokból a nyugati államok felhasználóihoz. Tavaly — a becslések szerint — közel négy tonnányi különféle kábítószer „utazott át” hazánkon. A becslések a nyugat-európai államokban lefülelt szállítmányok meny- nyiségén alapulnak — a szakemberek úgy tartják, hogy 10—90 százalék a felderített és a felderítetlen esetek mennyiségi aránya. Az elmúlt évben Európa nyugati felén 380 kilogramm nyomára sikerült rábukkanni, ám az idei becslések máris rekordmennyiségű áruszállítást sejtetnek — várhatóan 8 tonna fehér por, azaz heroin fordul meg a Balkán-útvonalon. (Az árakról csak nagy vonalakban: a feldolgozatlan heroínnyers- anyag kilója a termelő országokban 50 és 100 márka között mozog. Feldolgozva ugyanennyi már 45 ezer(!) márkát ér, s mire a felhasználókhoz jut, 350 ezer márka a tisztes haszon kilóján.) Az idők során — válaszul a mind rafináltabb felderítési módszerek alkalmazására — kifinomult technikái alakultak ki a kábítószer- csempészetnek. A szárazföldi útvonalakon délkelet felől érkező szerek csomagjai általában török kamionok, teherautók, jugoszláv buszok és személygépkocsik legkülönfélébb zugaiban lapulnak. A csempészés legkedveltebb és legbiztonságosabb formája az, amikor konzervszállít- mányok közé rejtik az árut — elvégre a határnál nem lehet az összes konzerves dobozt felnyitni, s mindnek ellenőrizni a tartalmát. Okos trükk az úgynevezett „koccanásos csempészés". Az Isztambul szépségeiben gyönyörködő, láthatóan törvénytisztelő magyar turista kocsiját „meghúzzák”, lehetőleg akkor,, amikor a tulaj is a közelben van. A vétkes török sofőr készségesen felajánlja, hogy saját költségére. kijavíttatja a karosszérián okozott sérülést, még talán bánatpénzt is ad a felé áradó önzetlenségtől és jóságtól meghatott, mit sem sejtő magyarnak. A szervizben ügyes kezek elhelyezik a megfelelő helyre az „anyagot”, s lemásolják a kocsi kulcsát. Miután az átlagturista két irhabundával és a török—magyar barátságot példázó szép emlékkel a szívében visszatér hazájába, már csak egy dolog van hátra: a kulcs másodpéldányával ellopni az autót, karoszszériájában a tiltott áruval. A légi úton történő csempészésnek is megvan a maga technikája. Mivel hamar gyanút keltene az a nagy bőrönddel utazó arab turista, aki Isztambulból egyenesen Hamburgba váltott repülőjegyet, így kissé hosszadalmasabb, költségesebb, de mindenképpen biztonságosabb utat választanak az áru célba juttatásához. Két-három közvetítőn, és mondjuk, Moszkván, valamint Budapesten keresztül vándorolnak át a határokon a kétfe- nekű bőröndök. A jugoszláviai polgárháború az utóbbi időben némileg módosította a szárazföldi kábítószer-kereskedelmi tranzitút vonalát. A hazánkba érkező feketefuvarokat mostanában Nagylaknál, Röszkénél, Biharkeresztes- nél és Ártándnál próbálják meg bejuttatni .az országba. Fontos szerep jut a bűnesetek felderítésében a Nemzetközi Szervezet és Kábítószerbűnözés Elleni Szolgálat (az Országos Rendőr-főkapitányság illetékes osztálya) ez év szeptemberétől működő debreceni és a — helyzetéből adódóan — már nagyobb tapasztalatokkal rendelkező szegedi kirendeltségének. E két kirendeltségen kívül még Győrben (a Balkán-útvonal kivezető szakaszán) és Pécsett működik néhányfős alosztálya az ORFK hosszú nevű szolgálatának. A magyar szakemberek — a Vám- és Pénzügyőrség illetékeseivel együttműködve — idén eddig három igazán nagy fogásuk volt, s mintegy 8—9 kilogramm drogot sikerült lefoglalniuk. Munkájukat újabban pénzzel és szellemi tőkével is támogatják a kábítószer-csempészet megfékezésében érdekelt nyugateurópai államok. Az ENSZ kábítószer-alapjából 250 ezer dollárt kapott a magyar szolgálat, a német kormány 150 ezer dollárral, a franciák és az angolok módszerek és technikai eszközök átadásával segítik a magyar hatóságokat a felderítésben. Szakembereink állandó kapcsolatban állnak az Interpol, az amerikai felderítési hivatal itteni rezidenseivel, valamint az érintett országok hatóságaival. Hazánk eddig több nemzetközi konvencióhoz is csatlakozott, amelyek a kábítószer-kereskedelem elleni fellépést szabályozzák. A hazai jog azonban ma még nem ismeri el törvényesnek az összes, nyugat-európában régóta alkalmazott módszert, amellyel az áruk útját figyelik, értékelik. Más országokban ugyanis, ha a nyomozás érdeke úgy kívánja, akár még egy-két kisebb szállítmány fölött is szemet hunynak a hatóságok, miközben felgöngyölítik a csempész- bandát. Magyarországon — az érvényes jogszabályok szerint — minden egyes olyan esetben be kell avatkozni, amely a bűnüldözők tudomására jut. Így a szállítót sikerülhet lefülelni, de az igazán fontos „nagy halak” megússzák. A törvények várható módosításával talán ezek is nehezebb napok elé néznek majd nálunk. számláló egyesület tervei között szerepel a régi szabadiskola hagyományainak fel- i elevenítése, művésztelepek, táborok rendezése. Az egyesület és rendezvényei nyitottak, bárki felkeresheti a képzőművészeti alaptagsághoz, iskolai végzettséghez nem kötött szellemi műhelyt.