Kelet-Magyarország, 1991. november (51. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-23 / 275. szám

4 Kelet-Magyarország TÚL A MEGYEN 199L november 23., szombat Stop a reálbér csökkenésépeit? Kormányszóvivői tájékoztató Erdeii táblásakat akar a szakszervezet Tanácskozik a rendkívüli kongresszas Zsarolták a lottónyertest Braviros nyomozással fogták el a gyanúsítottakat Budapest (MTI) — A jövő évben továbbra is az inflá­ciós folyamat megtörése, va­lamint az ország külső és belső pénzügyi egyensúlyá­nak fenntartása áll a gazda­ságpolitika középpontjában — jelentette ki Király Péter pénzügyi államtitkár a pén­teki kormányszóvivői tájé­koztatón. Az elmúlt hónapok ten­denciájára hivatkozva az ál­lamtitkár reális esélyt látott arra, hogy 1992-ben a fo­gyasztói árnövekedés ne ha­ladja meg a 10 százalékot, s az év második felében lassú növekedés induljon meg a gazdasági teljesítmények te­rén. Mindennek következté­ben nem tartotta elképzel­hetetlennek azt sem, hogy sikerül megállítani a reálbé­rek csökkenésének folyama­tát. A szóvivői tájékoztató másik két vendége — Bog­— Üristen, még magamat is kizártam! VARRÓ SÁNDOR RAJZA dán Tibor igazságügyi ál­lamtitkár és Sepsei Tamás, a kárpótlási hivatal elnöke — a kormány által csütörtökön megtárgyalt úgynevezett második kárpótlási törvény tervezetéről számolt be. Mint kiderült: az új jogszabály — kiterjesztve a már elfogadott kárpótlási törvény időbeli határát — az 1939—1949 kö­zötti tulajdoni sérelmeket hivatott rendezni. Igv első­sorban az első és második zsidótörvény, valamint az 1945 utáni államosítások kö­vetkeztében tulajdonuktól megfosztottakat kívánja kár­talanítani e törvénnyel a kormány. A korábbi tör­vényben foglaltakhoz képest két új kárpótlási típust is bevezet az új tervezet, még­pedig a nemesfémekért, ék­szerekért, valamint a mu­zeális tárgyakért járó kárta­lanítást. A portás szerencséje Miem mindennapi szeren- cséje volt a Christie’s árverési csarnok lon­doni központja portásának. Az épülettől nem messze John Woods egy kukában Pica&so-rajzra bukkant. A becsületes portás úgy gon­dolta, hogy az értékes alko­tás, Picasso ,,A szakállas férfi, iß Szűzanya és a Gyér- mek” című rajza tévedésből került a szemétbe és jelen­tést iett az esetről. A rendőrség azonban nem tudta kideríteni a mű jogos tulajdonosának kilétét. Fel­tételezik, hogy valaki ellop­ta és azután valamilyen ok­ból megszabadult tőle. Ezért a rendőrség úgy dönlött, hogy John Woods megtart­hatja magának a Picassót. A rajz értéke 3000 font.­J6 program, márkás géppel Nyíregyháza (KM — GB) — A világ legkorszerűbb ilyen berendezései közé tar­tozó, a svéd Oktatási Mi­nisztérium felkérésére és szempontjai alapján kifej­lesztett, sugárzásmentes mo- nitorú, gyors, csendes, svéd számítógépek hazai forgal­mazását kezdte meg a Kont- rax Irodatechnikai Rt., ame­lyeket új nyíregyházi irodá­ján keresztül megyénkben is terjeszteni kíván. A magyar szabványnak teljességgel megfelelő író­gép-billentyűzettel, kivehető és cserélhető merevlemezzel (winchesterrel) rendelkező, IBM-kompatibilis VIKTOR számítógépeket —, amelyek fenti tulajdonságaik révén igen jól alkalmazhatók az is­kolai oktatásban — egy ala­pítvány támogatása révén jelentős kedvezménnyel kap­hatják meg a hazai oktatási intézmények. Iskoláink egyelőre ugyanilyen elő­nyökkel juthatnak hozzá Amerika legnagyobb softwer- gyártójának, a Mikrosoft- cégnek a programjaihoz is. A Kontrax, csupa márkás .termékből összeállított tel­jes számítástechnikai rend­szerét, december 2-án, kiál­lításon mutatja be Nyíregy­házán. Hatvanöt tagszervezet több, mint ötszáz küldöttének rész­vételével Budapesten pénte­ken megkezdődött az 1,8 mil­liós tagságot képviselő Ma­gyar Szakszervezetek Orszá­gos Szövetségének kongresz- szusa. A soron kívüli tanácskozás összehívását a konfliktusok halmozódása tette szükséges­sé. A rendszerváltás folya­matában, a gazdaság átala­kítása közben, a kormányzat, a törvényhozás gyanakvása és a mozgalom belső megosz­tottsága meggyengítette a szakszervezeti pozíciókat. Nagy Sándor elnök vitain­dító beszámolójában többek között rámutatott: egyre na­gyobb terheket helyez a kor­mány a dolgozó tömegekre, nyugdíjasokra. Az MSZOSZ ezért ismételten felhívja a kormányt, álljon el az egy­oldalúan kialakított javasla­taitól, azoktól is, amelyeket már előterjesztett a parla­mentnek, haladéktalanul kezdjen érdemi tárgyaláso­kat a szakszervezetekkel, te­gye félre fenntartásait, cse­rébe a szakszervezetek is félreteszik azokat. Ne szab­janak egymásnak a tárgya­láshoz feltételeket. Ellenke­ző esetben a szakszerveze­tek állnak élére az elégedet­lenségnek és törvényes esz­közeikkel, sztrájkkal, de­monstrációkkal, más akciók­kal kényszerítik ki, hogy szempontjaikat figyelembe vegyék. Ez természetesen konfrontációval jár, és káro­kat is okoz. (A kongresszus első munkanapja lapzártakor még tartott.) leÉmft vis/ a miniszter Nagy Ferenc tárca nélküli miniszter és vendéglátója Si- nóros Szabó Botond a Mezőgazdasági Főiskola főigazga­tója. SZABÓ LÁSZLÓ FELVETELE Nyíregyháza (KM — GB) — Nagy Ferenc tárca nélküli miniszter volt a vendége teg­nap a GATE Nyíregyházi Me­zőgazdasági Főiskolai Ka­rának. A főiskola „nyílt napjának” eseményei és a falai között folyó életet-munkát bemu­tató szakmai kiállítás jó al­kalom volt az intézmény ve­zetésének arra, hogy a kor­mány — a mezőgazdaság szerkezeti átalakulásáért is felelős — tagjával megismer­tessék elképzeléseiket, ter­veiket és eltökélt erőfeszíté­seiket az oktatás szinten tar­tása érdekében. A repülőgé­pes képzés fennmaradásá­hoz szükséges feltételek meg­ismerése céljából Nagy Fe­renc meglátogatta a nyíregy­házi repülőteret is. Ezt követően a főiskola ta­nácstermében beszélgetésen vett részt a térségünk most formálódó „szellemi kabi­netjével”, vagyis a felsőok­tatási intézményeink veze­tőivel, oktatóival, valamint a megye gazdasági életének né­hány irányítójával. A helyi problémák megismertetésé­ben, a törekvések feltárásá­ban kétségkívül belső dip­lomáciai jelentőséggel bíró eszmecserén az intézmény- vezetők kérték a minisztert, továbbítsa véleményüket, miszerint a magyar felsőok­tatás a kormányzat társa, hú­zóereje szeretne lenni, s nem mint korábban, a politika kiszolgálója. Ezért érthetet­lennek tartják a pénzügyi kor­mányzat elvonásokat fogana­tosító oktatási, költségvetési politikáját. Nyírbátor (KM) — Bra­vúros nyomozással zsaroló­kat fogott a nyírbátori rend­őrség. Tudtuk meg Marozsán Károlytól a nem mindenna­pi eset előadójától. Alig néhány hete annak, hogy egy nyírbátori család 52 millió forintot nyert a lottón. Nem sokáig örülhet­tek felhőtlenül a halomnyi pénznek, mivel a család egyik, 18 éves. tagját két nyírbátori fiatalember meg­zsarolta. Levélben kérték A postán elküldött levél­ben az állt, amennyiben a megadott helyre és címre a lottónyertesek nem helyez­nek 100 ezer forintot, az egész család súlyosan meg fog betegedni. A feladó meg­írta azt is, a rerídőrségnek még véletlenül se szóljanak, mert akkor még nagyobb baj történik, a levélírók értesí­tik a cigányakat is. Szerencsére a címzett nem tartotta be az utasítást, azon­nal szólt a helyi rendőrség­nek, melynek dolgozói egyet­len percig sem gondolkod­tak, komolyan vették a fe­nyegetést, azonnal megkezd­ték a zsarolók elfogására irányuló szervezést is. A le­vélben feltüntetett időpont előtt, november 21-én 21 óra 30-ra elfoglalták helyüket a megjelölt lakótelep pontosan megjelölt helyén. A rendőr­ség akciójában a megzsarolt fiatalember is közreműkö­dött. Kukába rejtette Az alíbipénzt becsoma­golva elindult a helyszínre, s a csomagot letette. Pár perc sem telt él-, amikor megjelent egy fiatalember, felkapta a pénzt, elrejtette a ruhájában, s máris vissza­felé indult. A rendőrök azon­nal elfogták, s kihallgatásra vitték, ahol a fiatalember elmondta: ő csak egy meg­bízást teljesített, levélben írták meg neki, ha húszezer forintot akar keresni, men­jen a megadott helyre, s amit ott talál, vigye el a feladónak, aki a megbeszélt helyen várta őt. A 19 éves és 21 éves fia­talemberek a rendőrségen beismerték tettüket, elmond­ták azt is, szórakozásra, sze­rencsejátékokra kellett ne­kik a pénz. S hogy miért vállalta az elsőként elfogott fiatalember a fuvaros szere­pét? Tőrkést, vesevidfit vett A rendőrségen erre is fény derült. Elmondta, hogy egy hete elfoglalt munkahe­lyén, biztosítási ügynökként röpke pár nap alatt 15 ezer forintot sikkasztott, amit rögvest el is költött. Kom­mandósruhát, tőrkést és ve­sevédőt vásárolt belőle. A két zsarolót kihallgatás után szabadon engedte a rendőrség, a vizsgálat befe­jezése után ügyüket vád­emelési javaslattal adják to­vább az ügyészségnek. Szabad beutalójegyek Balatonlelle, szóló, sza- natóripmi l- o. november 28-tól december 18-ig 3780 Ft. Érdeklődni: Költségve­tési Üzem, Nyírbátor 43/11- 855 telefonszámon. Siófok, szóló, szanatóriumi II. o. november 28-tól december 18-ig 3150 Ft. Vasas Szak- szervezeti Szövetség 12-344/ 188. Hajdúszoboszló, házas- pári, gyógy. I A. o.' 1992. január 15-től 28-ig 8960 Ft. Gyula, házaspári, gyógy. I. o. január 16-tól 29-ig 7280 Ft. Szeged, házaspári, gyógy, január 29-től febru­ár 11-ig 8960 Ft. Debrecen, házaspári, gyógy. I/A. osz­tály január 30-tól február 12-ig 8960 Ft. Sopron, há­zaspári, I/A. o. január 29- től február 11-ig 8960 Ft (2 db). Miskolc-Tapolca, há­zaspár!, I. o. január 23-tól február 5-ig 7280 Ft. Pécs, házaspári, II. o. január 17- től január 30-ig 6160 Ft. Balatonlelle, szóló, szana­tóriumi. január 15—febru­ár 4-ig 5670 Ft 1(2 db diétás testsúlycsökkentés, vala­mint mozgásszervi betegek részére utókezelési lehető­ség is). Hévíz, szóló, janu­ár 22-től február 4-ig 3080 Ft. A fenti beutalókról ér­deklődni a HVDSZ megyei szövetségnél. Telefon: 12­344/127-es melléken. Hévíz, szóló, gyógy, december 5- től 16-ig 1920 Ft. Szak- szervezetek háza titkárság 11- 821. Hévíz, házaspári, II. o. december 5-től 16-ig 3840 Ft. Mátrafiired, há­zaspári, I. o. december 4- tól 17-ig 5320 Ft. Siófok, házaspári, I. o. december 6-tól 19-ig 5040 Ft. Ba­konybél, házaspári, III. o. december 5-től 18-ig 3640 Ft. Balatonfüred, szóló, I. o. december 5-tőí 18-ig 2520 Ft. Érdeklődni: ÉDOSZ megyei szövetsége, 12- 344/103-as telefonszá­mon. A PRIMOM Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vállalkozásélénkítő Alapítvány Vállalkozói Központja az Európai Közösség PHARE-programja keretében előadás-sorozatot szervez a vállalkozásokról, neves szakértők közreműködésével a megye öt városában Vállalkozói estek címmel. Az előadássorozat célja: felkészíteni a résztvevőket saját vállalkozásuk stratégiai megtervezésére és üzleti tervük elkészítésére. Számítunk minden kisvállalkozóra, valamint azokra, akik most tervezik vállalkozásuk beindítását. A program ismertetése: 1. A vállalkozások helye és szerepe Magyarországon — Az Európai Közösség támogatása a vállalkozóknak. — A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány tevékenysége. — PHARE-program a megye vállalkozásainak a támogatására. — A PRIMOM alapítvány tevékenysége. Az előadások után fórum a vállalkozásokról! Helyszähek Nyíregyháza: nov. 26., kedd 18,00 (Tudomány és. Technika Háza, Országzászló tér 10.) Mátészalka: november 27., szerda 18,00 (Polgármesteri Hivatal nagyterme) Vásárosnamény: nov. 28., csütörtök 18,00 (Művelődési Központ előadóterme) Kisvárda: nov. 29., péntek 18,00 (Polgármesteri Hivatal nagyterme) Nyírbátor: nov. 30., szombat 14,00 (Polgármesteri Hivatal nagyterme) rif üí íjí 2. A vállalkozások jellemzői — Előnyök és hátrányok. — Külső és belső feltételek. — Vállalkozói hitelek. Helyszínek: Nyíregyháza: dec. 2., hétfő 18,00 (Technika Háza) Mátészalka: dec. 3., kedd 18,00 (Polgármesteri Hivatal) Vásárosnamény: dec. 4., szerda 18,00 (Művelődési Központ) Kisvárda: dec. 5., csütörtök 18,00 (Polgármesteri Hivatal) Nyírbátor: dec. 6., péntek 18,00 (Polgármesteri Hivatal) *** 3. A tervezés fontossága a vállalkozásokban — Marketing és üzleti terv. — Vissza nem térítendő vállalkozói támogatások. Helyszínek: Nyíregyháza: dec. 9., hétfő 18,00 (Technika Háza) Mátészalka: dec. 10., kedd 18,00 (Polgármesteri Hivatal) Vásárosnamény: dec. 11., szerda 18,00 (Művelődési Központ) Kisvárda: dec. 12., csütörtök 18,00 (Polgármesteri Hivatal) Nyírbátor: dec. 13., péntek 18,00 (Polgármesteri Hivatal) *** 4. A sikeres vállalkozás titka — Tervezhető-e a siker? — A szakértők szerepe a sikerben. Helyszínek: Nyíregyháza: dec. 16., hétfő 18,00 (Technika Háza) Mátészalka: dec. 17., kedd 18,0Q (Polgármesteri Hivatal) Vásárosnamény: dec. 18., s^ejrdá 18,00iMűvelődési Központ) Kisvárda: dec. 19., csütörtök 18,00. (Polgármesteri Hivatal) Nyírbátor: dec. 20., pejyei^OO (Polgármesteri Hivatal) rr^-' *** 5. Konzultáció szaktanácsadókkal Banki, adó-, jogi, befektetési tanácsadás (csak azok részére, akik az előző négy előadáson részt vettek, és az üzleti tervüket elkészítették!) A helyszíneket és időpontokat előzőleg kell egyeztetni a szaktanács- adókkal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom