Kelet-Magyarország, 1991. november (51. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-18 / 270. szám

2 Kelet-Magyarország HAZAI HOL-MI 1991. november 18.. hétíő Cselényi György H a van, akkor miért nincs, s ha nincs, mi­ért van? Sok dolog nincs a helyén. Ki érti ezt? A minap a vámhivatal egyik munkatársa azon tű­nődött: hogyan létezhet az, hogy a sajtóból nap mint nap a szovjetunióbeli ha­talmas áruhiányról értesü­lünk, ugyanakkor az onnan érkező utasok hol legálisan, hol illegálisan, de feltűnő­en sok kelendő iparcikket hoznak magukkal. Erről a záhonyi vámhiva­tal raktárában is meggyő­ződhettem, ahol rengeteg lefoglalt műszaki cikk vár sorsára. Nyilvánvaló, a csempé­szek a kurrens árukhoz va­lahogyan hozzájutnak. Va­lószínűnek tartom, a határ­nál elkobzott termékek nagy része a szovjet bol­toknak legfeljebb a raktá­rában fordult meg, de a pultokon aligha. A csencselők fantáziája párját ritkító. Például a minap egy szovjet csempész többek között ikonokat úgy akart Magyarországon át­csempészni, hogy az azokat tartalmazó dobozokról állí­totta: bennük a mellette ülő, s Görögországba lete­lepülni szándékozó idős szovjet asszony személyes holmijai vannak. Kiderült, valamennyi templomi kegy­tárgy az övé, s a nénit csak „álcaként”, a hatóság félre­vezetése érdekében szerette volna felhasználni — siker­telenül. Mindenféle A NYÍREGYHÁZI VI- DEÓHÁZBAN sikeresen működő filmklub után a mátészalkai moziban is beindult a Narancs-zselé Filmklub. A videóházban hétfőnként este 8 órától, a mátészalkai moziban kedd délutánonként 15 órától vetítik az egyetemes és magyar filmművészet — egyébként hozzáférhetetlen — alkotásait. FÓRUM A PÁLYAVÁ­LASZTÁSRÓL. November 21-én 11 órától Nyíregyhá­zán a Bániki Donát Ipari Szakközépiskolában pá­lyaválasztási ankétot ren­dez a Nyíregyházi Diákok Szervezete. A beszélgetésre az ország 45 felső fokú ok­tatási intézményéből hív­tak meg főigazgatóikat, ta­nulmányi osztályvezetőket, hogy válaszoljanak a to­vábbtanulás előtt álló di­ákok, illetve szüleik kér­déseire, amelyek akár a felvételivel, akár az egye­temi, főiskolai élettel le­hetnek kapcsolatosak. A SING-SING TOKAJ­BAN. Szinte otthon van ebben a városban az együttes, hiszen az I. To­kaji Rock Gyermekei Tá­borban tűnt fel a Sing- Sing, amely lendületes amerikai rockzenét ját­szik. Második lemezének (Törvények nélkül) bemu­tató turnéja során novem­ber 18-án 18 órától Tokaj­ban a SZÖVOSZ iskolában lép fel a zenekar. Gratulálunk ötven évvel ezelőtt Nagyecseden kötő# házasságot Éva Gusztáv és Némedí Mária, ötven év múlva meg­ismételték az örök hűség fogadalmát a Nagyecsedi Polgármesteri Hivatalban és a református templomban. Természetesen ezen már a 2 gyermekük, 4 unokájuk és 1 dédunokájuk is ott volt. BÁJÁN EKZSEBET FELVÉTELÉ Rendezvények Mozi Krúdy mozi: Kipurcant a bébícsősz, de anyának egy szót se. Előadás: 16 és 18 óra. Thelma és Louise. Elő­adás: 20 óra. Béke mozi: Thelma és Louise. Előadás: 16 és 18 óra. Kipurcant a bébicsősz, de anyának egy szót sem. Előadás: 20 óra. Videomozi Gyerünk Tra­bi, gyerünk. Előadás: 9,30, 11,30, 14, 16, 18, 20 óra. Kabalás autósmozi videó- terme: A Bronxi halálosz'tó. Előadás: 18, 20 óra. Fehérgyarmat: ók is a fe­jükre estek. Kisvárda: Irány Colora­do. Mátészalka: Hiúságok máglyája. Vásárosnamény:' Magas szőke -j- 2 szőke. Színház A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban a Szigorúan ellenőrzött vo­natok című darabot lát­hatják 19 órától a Kölcsey- bérlet tulajdonosai. Kiállítások A nyírbátori Báthori Ist­ván Múzeumban Nyilasi Ti­bor Kanadában élő magyar festőművész tárlata látha­tó. A nyíregyházi Jósa And­rás Múzeumban Az ásvá­nyok világa című látványos kiállítás tekinthető meg ja­nuár közepéig. A beregsurányi műve­lődési házban Török Leven­te festőművész és Baráth Sándor fafaragó munkáit állították ki. Hidasi Antal ügyvezető igazgatóval beszélget Máthé Csaba Bank a vállalkozóknak Nyíregyháza (KM) — A ke­leti régió első Dunabank fi­ókja ma nyitja meg kapuit Nyíregyhá­zán. Az orszá­gos hálózathoz kapcsolódó fió­kok, illetve ki­rendeltségek száma ezzel hétre bővült. A nyitás előké­születei közben adott interjút lapunknak Hi­dasi Antal, a Dunabank Rt. ügyvezetője. O Miskolc és Debrecen is el­sőbbséget élve­zett Nyíregyhá­zával szemben a fiókbővítési tervben, még­sem így lett. Miért válasz­tották hamarabb a nyírségi megyeszékhelyet? — Saját magunknak egy ELEK EMIL FELVÉTELE magas igényszintet támasz­tottunk a fiókok nyitásakor. A városháza épületében pe­dig nagyszerű lehetőséget kaptunk, ezért nyílt koráb­ban fiókunk Nyíregyházán, mint például Debrecenben. A piaci információk szerint ér­demes kelet irányába orien­tálódnunk. Ebben a régióban is szeretnénk elősegíteni a vállalkozói kedvet. — A hagyományos szolgál­tatások, így a folyószámla­vezetés, a hitelezés mellett kí­nálnak-e újszerűeket is? — A Duna-kártya üzlet­águnkat kívánjuk bővíteni Nyíregyházán és a környező megyékben. Ezt a készpénz­kímélő szolgáltatást eddig 21 ezren vették igénybe, és a kártyát 4800 helyen fogadják el. A kártya színe jelzi, hogy átlagember, vállalkozó vagy egyedi elbírálás alá eső sze­mély a tulajdonosa. Ha el­fogy a számlán lévő pénz, mindenfajta elbírálás nélkül a kártyatulajdonosok auto­matikusan 20 ezer forint hi­telt vehetnek fel. Az elfo­gadóhelyeken a vásárlásnál bizonylatot kapnak ügyfele­ink, amely alapján megter­heljük számlájukat és kifi­zetjük az áru ellenértékét. Ezt a szolgáltatást szeretnénk Nem lesz felüljáró Fizetünk vagy kerülünk? Nyíregyháza (KM — MML.) — A leendő dombrádi híd­ról, a Tokaji úti felüljáróról, az M3-as út meghosszabbí­tásáról is szó volt többek kö­zött azon a fórumon, ame­lyet péntek este rendeztek meg Nyíregyházán Siklós Csaba közlekedési, hírközlé­si és vízügyi miniszter rész­vételével. A tárca első számú veze­tője a tiszaberceli regionális vízmű átadásáról érkezett a beszélgetésre. Mint beveze­tésként elmondta, egy-két beruházás felavatása csak apró öröm mindahhoz a le­robbant gazdasághoz képest, amelyet az ország az elmúlt évektől örökölt. Sok pénz kell az előrelépéshez, azon­ban azt nem a hitelekből, hanem a lakosság munkájá­ból kell élőteremteni. A kérdésekre válaszolva a miniszter utalt arra; fontos tranzitfolyosóként megépíte­ni az autópályákat, illetve a budapesti körgyűrűt, mindez azonban csak koncessziós pályázattal lehetséges, ami viszont azzal jár majd, hogy autópályadíjat kell fizetni, s ez bizony jócskán ingerli, bosszantja az embereket. Siklós Csaba szerint az autó­pályákat 1995—1996-ban ad­ják át a forgalomnak, s ak­kor már remélhetőleg más­fajta bérek lesznek a gazda­sági fellendülésnek köszön­hetően ... Az M3-as utat 1992 nyarán kezdik majd el építeni, jelenleg a nyomvo­nal kijelölésén dolgoznak a szakemberek. A dombrádi Tisza-hídról egymásnak ellentmondó hí­rek jelentek meg korábban a sajtóban. A miniszter hangsúlyozta a híd fontossá­gát, de ismét arra hivatko­zott, hogy anyagi fedezet miatt csak koncesszióval le­het megépíteni. Ha ilyen módon készül el, akkor a fo­Halál a gólyabálon Dráma a ke*létó*imban Kisebb megszakításokkal hosszabb ideje tartott már a két miskolci ifjú, a 21 éves Krivácsi Béla és a 19 éves Németh Tímea kapcsolata. Tímea elkerült a tanárképző főiskolára — kollégiumot a mezőgazdasági főiskolán ka ­pott —, s mindjobban meg­erősödött benne az az érzés, hogy szakítania kell a fiúval. Ezt a fitalember tudomásá­ra hozta, aki azonban ragasz­kodott a lányhoz, s emiatt többször is veszekedtek. Mint Márton Árpád rend­őrszázados, a megyei rendőr­főkapitányság életvédelmi al­osztályvezetője elmondta, a november 15-i gólyabálon megjelent Krivácsi Béla is az egyik barátjával. Néhány po­hár alkoholt elfogyasztott az est során, amikor állítólag Tímea szólt neki, hogy be­szélniük kell egymással. Ek­kor mentek fel 22 óra körül a kollégiumi szobába. Az események további menetét jórészt csak a sérülésekből, illetve félig-meddig a gya­núsított elmondásaiból tudja rekonstruálni a rendőrség, ugyanis a legtöbb részlet ki­esett Krivácsi Béla emlé­kezetéből. Arra nem emlék­szik, miért szólalkoztak ösz- sze, már csak arra eszmélt fel, hogy a lány torkát szo­rítja. A brutális bántalmazás után az első emeleti kollégi­umi szobából kilépett az ott lévő tetőre, majd a villámhá­rítón leereszkedett. Egy ide­ig figyelte kívülről, feltű­kombinálni az átutalási beté­tek beindításával, a kártya tulajdonosának a havi ese­dékes díjfizetéseit így fizet- népk ki. A kiemelt hitelezé­si formák (Start, MVA, E-hi- teí) is megtalálhatók nálunk. — A szlogenjük szerint a Dunabank, „az On bankja”. Kit értenek ezen? —i Nem feltétlenül min­denki bankja szeretnénk len­ni. A feltörekvő vállalkozói réteget és a polgárságnak azon részét célozzuk meg, amely stabil anyagi háttérrel rendelkezik. — A hétfői fióknyitás az első ütemet jelenti. Mikor lesz a következő? — Január 2-án már egy 10—12 fős team a teljes körű szolgáltatást végzi. Addig el­sősorban a kellő informáci­ókkal látjuk el .ügyfeleinket, de már az érdefnj munkát is végezzük. Egyelőre megbízott fiókvezető irányítja a nyír­egyházi fiókot. Az első szá­mú posztra kiírt pályázatot egyébként dr. Alföldi István nyerte. lyón átjutni szándékozóknak el kell azon gondolkodniuk, hogy hídpénzt fizetnek, vagy pedig Tokaj felé kerülnek. Felvetődött az a gondolat is, hogy esetleg Németországból. származó új pontonhidat ál­lítanak fel. Az elkövetkező években nem lesz. viszont-a Tokaji úton felüljáró. Az útalapba befolyt összeg kevés, az ál­lampolgárok teherbíró ké­pességét nem lehet tovább fokozni, marad a sorompó Szóba került az expo kér­dése is. Siklós Csaba nem tagadta, hogy a legnagyobb hasznot a világkiállítás ott hozza, ahol megvalósul. Rá­mutatott azonban arra, hogy nem elszigetelt folyamatok - ról van szó, valamilyen mó­don az ország többi területe is részesül a haszonból. Hi­vatkozott a milleniumra, hogy hazánk, s Nyíregyháza is jószerivel akkoriban kap ta mai arculatát. nik-e valakinek a tiűncselek- mény. Ezt követően egy bér­házban húzódott meg, s haj­nalban hazautazott vonattal. Otthon a vérfoltos ruhában feküdt le, így találtai rá a miskolci kapitányság mun­katársai. A kérdésre, hogy „Tudod, miért jöttünk?” így válaszolt: „Tudom”. Magát a tragédiát éjfél körül vették észre a szoba­társak. A riadóztatott rend­őrök az épületet körbezárták, minden ember nevet felírták, hiszen bárki lehetett a tettes. Mivel szemtanú volt arra, hogy Németh Tímea Kri- vács Bélával ment fel a szobába, így szükség volt az ifjú személyére, mert ő látta utoljára a lányt. Így jutottak el tehát a rendőrök a gya­núsítotthoz, aki mindent be­ismert. A nyomozás további menetébe bevonnak majd elmeorvos-szakértőt és más szakértőt is, a halál pontos okát pedig boncoláskor álla­pítják meg A jé kondíciónak, egész­ségnek rohanó világunk­ban egyre nő az ára. Erre alapozva nyílnak sorra a mozgás számos változatát ígérő klubon, szalonrk. népünk a bujtosi klubban készült. BALÁZS ATTILA FELVÉTELE Sürgős esetekben Nyír- ! egyházán a Megyei Ren­delőintézet fogadja a < felnőtt- és gyermekbe­tegeket este héttől reg- : ge! hétig a Bocskai u. ‘ 73. szám alatt. Az állatkórház, Nyír- j egyháza, Keleti u. 1. hét­főtől péntekig 8—18, szombaton 8—12 óra kö- \ zött a rendelési időben fogadja a bevitt állato­kat. Folyamatos ügyelet. Telefon: 14-322. Este fél kilenctől reg­gel fél nyolcig Nyír- ! egyházán a Szabadság tér 1. szám alatti gyógy- . { szertár tart ügyeletet. j - ______________________________1 Tüskés sarok __ ÁLCA Hidasi Antal Nyíregyháza (KM — M. M. L.) — Gondtalanul szóra­kozott péntek este Nyíregyházán a mezőgazdasági főisko­la gólyabálján .óbb száz fiatat, nem is sejtve, hogy alig pár méterrel arrébb az egyik kollégiumi szobában milyen tragikus események játszódnák le. A szerelem, a félté­kenység olyan indulatokat szabadított fel. amelyek végül egy fiatal !ár.y halálát okozták.

Next

/
Oldalképek
Tartalom