Kelet-Magyarország, 1991. november (51. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-16 / 269. szám
16 Kelet-Magyarország SPORT 1991. november 16., szombat LELÁTÓ ________ Sportkapcsolat Valerij Borzov Kovács György ár csak néhány óra IwM van hátra a megnyitó ünnepélyes pillanatától, attól, amikor Nyíregyházán az olimpiai mozgalom zászlója mellé felröppen Magyarország és Ukrajna nemzeti lobogója, kezdetét veszi a két ország sportvezetői találkozója. A Bencs-villa történelmet idéző termében hazánk és Ukrajna sportkapcsolatáról lesz szó, amely hosszú évek óta példaértékű. Ezen belül az olimpiai mozgalom hétköznapjai kerülnek az érdeklődés középpontjába, miként, hogyan tudjuk még jobban segíteni egymást. Mert a két ország sportolói jelentős szerepet játszanak a nemzetközi olimpiai mozgalomban. Amíg a magyar versenyzők, az újkori olimpiák kezdete, 1896 óta rendre elindulnak az ötkarikás játékokon, a szovjet olimpiai küldöttség csak 1952 óta képviseltetheti önmagát. A „csúcs” mellett egy másik tanácskozásra is sor kerül. Atlétikában együttműködési szerződést írnak alá a két fél sportági vezetői, ebbén válogatott viadalok, közös edzőtáborok, szakemberek cseréje szerepel. Asztalitenisz Miskolcon találkozott a magyar és a jugoszláv férfi asztalitenisz válogatott, a mérkőzést a Szuper Liga keretében rendezték. Végeredmény: Magyarország— Jugoszlávia 4:1. A magyar csapat győzelmeit Harczi (2), Németh és a Németh, Varga páros szerezték.' Kosárlabda A magyarok csoportjában szereplő svéd férfi kosárlabda-válogatott az Euró- pa-bajnoki középdöntőben legyőzte Románia nemzeti válogatottját. D-csoport: Svédország—Románia 80:78 (47:48). Nilsson, a svédek szövetségi kapitánya óképpen vélekedett: ,'Végre igazoltuk a tudásunkat. A gö- rögög ellen azonban aligha nyerhetünk szombaton. A magyarokkal szemben Nyíregyházán nagyobb az esélyünk.” Sportmozgalom Gallov Rezső helyettes államtitkár, az OTSH elnöke, Schmitt Pál Csúcstalálkozó ez a maga nemében, a két ország nemzetközi rangú sportvezetője, több olimpiai bajnoki címmel büszkélkedhet. Emlékek, emlékezés ... Mindenki megőriz valamit az eliramlott napok varázsából, azok arcából, akikkel szívesen kezet szorítana. Az emlékek között ott sorakoznak az elmúlt idők sporteseményeit megörökítő felvételek. Valerij Borzov, ukrán sportminiszter nyolc éven át volt Európa legjobb sprintere, akinek sikerült elérni a „lehetetlent", mármint mindkét atlétikai rövid távon legyőzni az amerikaiakat. Sikereire, az 1972. évi müncheni két arannyal tette fel a koronát. Kollégája, Schmitt Pál, párbajtőrben kamatoztatta kivételes képességeit, két ízben olimpiai-bajnok csapattag, ötszörös magyar bajnok. Sporttörténeti jelentőségű a két ország testnevelési és sportkultúrájában ez az esemény, amely gyümölcsöző lehet mindkét fél számára. Szívből köszönjük, e magas szintű tanácskozásra megyénkbe, városunkba érkezett ukrán és magyar vendégeket, sportvezetőket, kívánjuk, érezzék jól magukat, legyen eredményes a munkájuk. Javier Gómez-Navarró államtitkár, a spanyol Legfelsőbb Sporttanács elnöke meghívására Spanyolországba látogatott. A két sportvezető aláírta az 1992. évi magyar—spanyol megállapodást a sportküldöttségek és szakértők cseréjéről. Az egyezmény eredményeként a magyar sportolók további lehetőségekhez jutnak az olimpiai helyszíneken történő felkészülésre. Úszás A legjobb magyar úszók feszített program szerint készülnek a barcelonai olimpiára. A Széchy Tamás vezette csapat — Darnyi, Szabó J., Rózsa, Güttler, Deutsch, Horváth, Ágh, Czene, Eger szegi és a nyíregyházi Szabó Tünde, november 8 óta Mauritiuson edzőtáboroznak. A csapat ' december elsején érkezik haza, s háromhetes itthoni felkészülés után december 21—22-én ellenőrző versenyen áll rajthoz. TORNA Gyizelera! Pénteken a KVSE ellen játszotta soros bajnoki mérkőzését az NYVSG NB I-es férfi röplabdacsapata. A találkozót a szabolcsi gárda nyerte. Tanulságos egyórás játékot hozott a mérkőzés, a mieink nyertek, ám a számszerű eredmény nem tükrözte híven a két csapat közti különbséget. Ez azért volt így, mert a nyíregyháziak 13, az ellenfél számára pontot jelentő nyitásfogadást hoztak össze és 11 rossz nyitást produkáltak. A MALÉV ellen vasárnap többre lesz szükség. KAZINCBARCIKA— NYVSC-BIM Trade 0:3 (—10, —5, —13). 150 néző, v.: dr. Vaszily, Zsillé. NYVSC: Nagypál, Szilágyi, Sztyepa- nok, Nagy, Batai, Nyúl. Edző: Balázs István. Profimeccset először láthat majd a bujtosi csarnok közönsége. Gönczi János ellenfele, az olasz Leone itt fehér nadrágban, egy korábbi mérkőzésén. Nyíregyháza (KM) — Elővételbe is lehet jegyeket vásárolni a vasárnap esti kick-box gálára, az előzetes érdeklődés alapján sokan lesznek kíváncsiak az érdekes programra. A bujtosi csarnok ad otthont a különleges műsornak, amelynek bevételét a Világ Kupa-győztes kick-boxosunk, Sándor György külföldi gyógykezelésére fordítanak. Így aki jegyet vásárol nemcsak egy jónak ígérkező gálának lehet részese, hanem hozzájárul a fiatalember gyógyulásához. Mit lehet majd látni a vasárnap este hatkor kezdődő műsorban. A magyar, és, libanoni kick-box válogatottak tagjai lépnek majd szorító- ba, Markos György műsorral, és önvédelmi bemutatóval szórakoztatja majd a nagyérdeműt, és néhány szám erejéig a Pa-dö-dö valamint Komár László is fellép. Ám az este nagy száma egy pénzdíjas profi kickbox mérkőzés lesz. Ezen Sándor Gyuri unokatestvére, a világ- és Európa-bajnok Gönczi János az olasz bajnok, és Mediterrán Kupagyőztes Massimiliano Leone ellen lép szorítóbá á 10X2 perces meccsen. Rétköz-Kinizsi Kupái rendezett Bárányban a helyi általános iskolai DSK. Kilenc csapat 80 versenyző vetélkedésében nyíregyházi sikerek születtek. Az esemény rendezésében jelentős szerepet vállalt Karászi Zoltánná, az Iskola testnevelője. Csapat: 1. Nyh. 2. sz. gyakorló 141.55 pont, 2. Nyh. 1. sz. gyakorló 140.60, 3. Nyh. 9. számú Arany J. iskola 135.40. Egyéni: 1. Szegedi Violetta 29.25 pont, 2. Zselinszki Eszter 28.70, 3. Zborai Rita 28.35 (Mindhárom 2. sz. gyakorló) Bijtosi kick-bax gála Gönezi—Leone pénzdíjas proflmeccs HWSC—Miste az NB ll-ta Labdarigéprogram a hél végén UD I Szombat: Tatabánya "U I —Diósgyőr, Pécs—Ferencváros, Veszprém—Siófok Újpest—Vasas, Rába ETO— BVSC, Kispest—Zalaegerszeg, Videoton—Haladás. Vasárnap: MTK—Vác. támadók és a vendégvédők harcát hozza a találkozó, amelyen hazai győzelem a valószínű. Az NYVSC lendületben van, a közönség a kecskeméti gólszüret folytatását várja kedvenceitől. DH II A Békéscsaba—Sze- nU II ged és a DVSC— Szarvas találkozót szombaton vívják, a többi mérkőzésre vasárnap kerül sor. Köztük a Nyíregyháza—Miske összecsapásra, amelyet vasárnap a nyíregyházi stadionban rendeznek. NYVSC—Miske, 13 óra, v.: Zvolenszky (Lója, Mészáros). Fél évvel ezelőtt azt sem tudta talán a szurkoló, merre is fekszik hazánkban Miske. Ez az újonc kiscsapat már borsot tört több ellenfél orra alá. Bár jelenleg a 13. helyen tanyáznak a vendégek, az eddigiek során 2 mérkőzést — a Budafok és a Bag ellen — megnyertek, háromszor játszottak döntetlenül, az NB I-bői kiesett Debrecen ellen is „remiztek”. A tizenegy rúgott góljuk is bizonyítja, nem szabad félvállról venni őket. Az NYVSC? Szerdán, az erősen fellazított nyíregyházi gárda 1:0-ra kikapott az NB III-as Lombiktól, az eredmény azonban nem lehet kiindulóalap. A Nyíregyháza lényegesen jobb csapat, valamennyi része erősebb a vendégekénél. Várhatóan a hazai AZ NB II TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEI: Szolnok—Salgótarján, Kaba—Hajdúnánás, Eger—Kecskemét, Bag—Budafok, Kazincbarcika—Hatvan. NR III K^t rangadóra is "I* *1» sor kerül; Mátészalka az éllovas Tisza- vasvárit, Levelek a Nagyhalászt fogadja. MÁTÉSZALKAI MTK— TISZAVASVÁRI, 13 óra, v.: Horváth G. (Petus, Dósa) A mezőny két jó csapata találkozik, pontosztozkodás a valószínű. LEVELEK—NAGYHALÁSZ, 13, v.: Márta Gy. (Mó- nus, Nagy L.) Nagy küzdelem várható, mindkét csapat számára fontos a bajnoki pont... KISVÁRDAI SE—BORSODI VOLÁN, 13, V.: Tóth S. (Ferenczy, Tajthy) A lendületbe jött KSE megszerezheti a győzelmet. TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEK: Tiszaújváros—D. Kinizsi, Szerencs—Edelény, Hajdúszoboszló—Rakamaz, Balmazújváros—Karcag, Ózd—Miskolci VSC. Magyar-angol májusban Azután, hogy Anglia lab- ham Taylor gondos felké- darúgó-válogatottja helyet szülési programot állított biztosított magának a jövő össze. Ezek sorában szere- évi, június 10. és 25. között pel 1992. május 12-én a sorra kerülő Európa-bajno- Magyarország—Anglia erő- ki nyolcas döntőben, Gra- felmérő is. Hétvégi műsor SZOMBAT j ASZTALITENISZ. NB I. férfiak: Nagykállói SE— BVSC II. 11 óra. LABDARÚGÁS. Barátsá - gos mérkőzés: Barabás— NYVSC öregfiúk, barabási sporttelep, 14. RÖPLABDA. NB II férfiak : Nyh. Tanárképző—Berettyóújfalu, Ungvár sétány 12. sz. 14. Nők: Nyh. Sport- ula— Nyh. Tanárképző, Epreskert u. 10. sz. 10. SAKK. Megyei csb. II. o. mérkőzések Nyíregyháza, Soltész M. u. 46. sz. 9. VASÁRNAP KARATE. Nemzetközi küzdősportgála. Sándor György Világ Kupa győztes megsegítésére, Nyíregyháza, bujtosi csarnok, 18. SAKK. Megyei csb. I. osztály (kezdés: 9 óra): Tiszavasvári—Nyh. Vízügy, Záhonyi VSC—Nyírbátori BSC. LABDARÚGÁS. Megyei bajnokság I. osztály (kezdés: 13 óra): Sényő—Záhony v.: Szlomoniczki (Sebők, Jekő), Tiszalök—Nyírkárász v.: Hekman (Hajdó, Varga), Nagykálló—Nyírbátor v.: Labancz (Ficze, Bodnár), Fehérgyarmat—Nagyecsed v.: Zahorán (Varga Z., Fodor), Nyírtelek—Csenger v.: Nagy S. II. (Balogh, Losonczi), Kisléta—Kótaj v.: Dávid (Sitku, Nagy), Ibrány—Bak- talórántháza v.: Nagy F. (Ambrus, Ajler), Tyúkod— Újfebértó v.: Tamaskovics (Papp, Németh M.). Megyei bajnokság II. osztály (kezdés: 13 óra): Kálmánháza—Dombrád (Gombkötő), Nyírmada—Ajak (Ke- rezsi), Kocsord—Napkor (Na- ményi), Tuzsér—Tarpa (Szegedi), Vaja—Tiszaszalka (Dudás), Kemecse—Nyh. Volán (Héri), Vásárosnamény— Fényeslitke (Vári) En- csencs—Nagvcserkesz (Kozs- la). CáM a játékvezető „Vadnyugati” csetepaté a kótaji meccs után”. Ez volt a címe az 1991. november 10-én lejátszott megyei I. osztályú mérkőzés informálásának. Tisztelt Tapolcai Űr! A fent nevezett mérkőzést én vezettem, és mint játékvezető a leghatározottabban kikérem magamnak a cikkben rólam írtakat. A mérkőzés a szabályoknak megfelelően zajlott le. Soha életemben nem voltam részrehajló, még a fent nevezett mérkőzésen sem. Gyermekkorom óta sportolok, sportszerűen éltem és élek. A labdarúgásban töltöttem el az életem nagy részét, és mint volt labdarúgó sem viseltem el, és ma sem tudom elviselni a labdarúgásban a részrehajlást. Ezért a leghatározottabban kikérem magamnak a kijelentését, hogy a: „kemény eszközökkel küzdő kótaji játékosok bele- menéseit csak a bíró tudta elnézni, az ibrányiak nem! Ottlétem alatt verekedés nem történt. A presszó és egyéb italozóhelyek a sportpálya közelében vannak, és a mérkőzés után, a mérkőzés közönsége, hogy mennyi szeszes italt ivott és hol, azonkívül kivel verekedett, azt én nem tudhatom. Megjegyezni kívánom, hogy abban az esetben, ha a csapat teljesítménye, mint ezen a vasárnapon is, nem az elvártaknak felelt meg, akkor ne a játékvezetőt hibáztassák. Tisztelettel: Sorbán József . Szabolcs-Szatmár-Bereg független napilapja. Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Olvasószerkesztők: Ésik Sándor, Páll Géza. : Tervezőszerkesztők: Csonka Zsolt, Sípos Béla. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB) 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőségvezető: Görömbölyi László. Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Ésik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Kiadó és Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401. Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 11-277. Telex: 73-344. Telefax: i 16-624. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 10-329. Fürdetés: 10-150. Készült a Nyírségi Nyomdában. Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Jáger Zoltán. Terjeszti j a Magyar Posta. Előfizethető minden postahivatalban és hírlapkézbesítőnél. Budapesten: XIII., Lehel u. 10/a. Irányítószám: 1900. Előfizetési díj egy hónapra 199 forint, l negyedévre 597 forint, fél évre 1194 forint, egy évre 2388 forint. Az áruspéldányok ára mindennap egységesen 7,90 forint. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és : nem küldünk vissza. Indexszám: 25059 HU ISSN 0133-2058.