Kelet-Magyarország, 1991. október (51. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-26 / 251. szám
1991. október 26. A %e(et-Magyarország hétvégi melléklete 7 A gödör mélye Baraksó Erzsébet E gyes korábbi külföldi szakértői vélemények szerint a magyar gazdaságnak már régen össze kellett volna omlania, és be kellett volna annak következnie, hogy az ország kor- mányozhatatlanná válik. Sokan nem is értik, miért nem az ilyen célzatú jóslatok teljesedtek be, és hogyan kerültük el a teljes gazdasági-politikai-társadal- mi megsemmisülést. Hiszen nincs semmiféle modell, amit mintául vehetnénk, és nincs gazdag nyugati nagybácsink, aki megsegíthetne, mint például a volt keletnémeteket. Kívülről gyakran bámulják az eredményeinket, amit ez a szerencsétlen kis ország az elmúlt másfél év alatt képes volt produkálni, az országhatárokon belül viszont vagy a teljes politikai közömbösség uralkodik el, vagy a sajtó egyik-másik orgánumának segédletével nagy tömegek előtt szidják a kormányt. Olykor az az érzésünk támad: egyes, a hatalomért reszkető körökben, ahol már elosztották maguk között a miniszteri bársonyszékeket, azért is a kormányt teszik felelőssé, ha nem süt ki a nap. A tapasztalatok azt mutatják: országos szinten nem számol a magyar polgár azzal a körülménnyel, hogy amit a kormány örökölt, nem lehetett más, mint egy csődtömeg, leromlott gazdasággal, közállapotokkal és erkölcsökkel, eladhatatlan termékekkel. Amint arra a miniszterelnök utalt egyik utóbbi beszédében, nem volt példa a történelemben arra, hogy egy uralkodó politikai elit békésen átadta volna a hatalmát egy jól működő politikai-gazdasági rendszerben, amelynek jövőt jósolhattak volna. A békés átadással ismerte el a korábbi hatalom, hogy azzal a rendszerrel, amit a mostani kormánypárt örökölt, már nem tud mihez kezdeni. Békés forradalmunkban példátlan az a folyamat is, aminek magunk lehetünk most az alakítói: egyszerre kellene megtörténnie a politikai rendszerváltozásnak, a gazdasági struktúraváltásnak és ugyanakkor ezzel egy időben kellene a magyar társadalmat, önmagunkat a • fejlett világhoz integrálni. Felkészült-e erre a magyar társadalom, át tudjuk-e érezni történelmi küldetésünk tudatát? Tanítani fogják egykor a mostani korban élő cjenerá- ciók tetteit, a történelemkönyvek lapjaira kerül, mit teszünk hazánk felemelkedéséért. Ezért olcsó dolog az, ha a tények és a hazai közállapotok pontos ismeretében, most, másfél évvel a rendszerváltozás megkezdődése után, egyesek úgy tennének, mintha csak arról volna szó, hogy a mostanra kialakult helyzetért csak az ügyetlenkedő kormányzat, a cisetlő- botló vezetők hibáztathatok. Sokan vannak, akik nehezen élnek, de másfél év elteltével azt is érzékelhetjük; a csődtömeg nem temette maga alá a nemzetet, növekszik a nemzetközi elismertségünk, csökkenni kezd az infláció. Látjuk immár a gödör mélyét, ahonnan, reméljük, már nem süllyedhetünk tovább. Egy kis tartásra lenne szükségünk magunkat összeszedni és észrevenni az ország lassú megkapaszkodásának jeleit is. A félelem fogságában A történelem egyik-hiteles tanújával találkoztam az október 23-i újságba készített cikk anyaggyűjtése közben. Meghurcolták, megkínozták, megszégyenítették 56 októbere—novembere miatt, megfélemlítették a családját, lehetetlenné tették visszatérését a társadalom normális életébe tíz éven át azzal, hogy nem kapott erkölcsi bizonyítványt. Mindent elmesélt attól kezdve, hogy egy novemberi napon orosz katonák vitték el, és szovjet hadbíróparancsnok hallgatta ki. Őt személy szerint az orosz tiszt nem találta vétkesnek — hiszen szinte semmit nem is csinált, csak ott volt az utcán a nagy tömegben — elengedték. Honfitársaink már nem voltak ilyen igazságosak, amint a nagy tisztogatások megkezdődtek, 1957 februárjában elvitték. Minden éjjel megverték az ÁVÓ-n, majd megjárta Kis- tarcsa poklát. Elmondani nem lehet, amit étéit, mindenét szétverték, ma is őrzi-viseli annak nyomait. Evek múltán találkozott a bírósági tárgyalás ügyészével, aki elmondta neki: nem a bíró ítélt és nem az ügyész volt a vádló, pártvonalon megkapták előre, kire milyen büntetést szabjanak ki. Miért meséltem el mindezt? Mert együtt örültünk, hogy immár kiderül az igazság, szabadon beszélhetünk azokról a dolgokról, melyekről évtizedeken át nem lehetett szólni. A cikk nyomdába adása előtti napon, egy álmatlan éjszaka után, megtörtén kérte, ne jelenjen meg nevével a cikk, a családja fél, nem járul hozzá. Nem adtam fel könnyen, tudtam, vallásos a család, talán ha a lelkészükkel együtt fölkeresem, meggyőzhetjük őket. A lelkész segítőkész volt, de a család elzárkózott... Tévedünk tehát, ha azt hisszük, a rendszerváltozás valóban mindenhová eljutott. Vannak, akik ma sem hiszik el, hogy vége annak az időnek, amikor koholt vádakkal tönkre lehetett tenni, halálba lehetett küldeni embereket, a félelem oly mélyen beágyazódott. Immár elérkezett az az idő, amikor a nagy nyilvánosság előtt tisztázódhatnak a történelem sötét foltjai, es rehabilitálni lehet azokat az embereket, akiket azért, mert börtönben voltak, nem fogadott vissza a környezetük. Ma is vannak közöttünk olyanok, akik nem hiszik el, hogy szabadon élhetnek, senki nem fogja zaklatni őket, ha elmondják az igazságot, és abból nem fog származni semmilyen hátrányuk. Nincs addig igazi rendszerváltozás és nincs addig demokrácia, ameddig félelemben élnek az emberek. Ezért van szükség a nyilvánosságra, és ezért kell megszólalniuk azoknak a hiteles személyeknek, akik hisznek abban, hogy amit átéltek, annak soha nem szabad megismétlődnie, és az soha nem is ismétlődhet meg. A bírói függetlenség Beszélgetés dr. Solt Pállal Balogh József A napokban Nyíregyházán összbírói értekezleten vett részt és előadást tartott aktuális kérdésekről dr. Solt Pál a Legfelsőbb Bíróság elnöke. A tanácskozás után interjút adott a Kelet- Magyarországnak. O Most folyik a vita a Parlamentben a bírói függetlenségről. Milyen változásokat szeretnének a bírák viszontlátni a törvényben? — Azt hiszem a bírói függetlenségnek sok alapvető jogi részét már megalkotta az ország- gyűlés. Az alkotmány megfelelő szabályokat tartalmaz erre, a bírói függetlenségnek azonban sok része van. Ez elsősorban politikai függetlenség, ennek vannak ma meg legjobban a feltételei már, mert a politikai élet szereplői egymást is ellenőrizve nem gondolnak arra, hogy a bíróságot direkt politikai módon lehetne befolyásolni. Nem így a közvélemény, amely többször ezt feltételezi. Az én tapasztalatom ennek ellentmond. Azonban a bírói függetlenségnek további eleme például az anyagi függetlenség. Tudni kell, hogy a bíró törvény szerint nem vállalhat semmiféle mellékfoglalkozást, másodállást, tehát a bírói kereset nem lehetséges egyéb forrásból. Ez helyes is, ennek azonban az lenne a feltétele, hogy a bírói fizetések megfeleljenek ennek a hivatásnak. Kell a szervezetbeli függetlenség, tehát például annak kimondása, hogy a bíró elmozdít- hatatlan, hogy nem lehet a bírót egyik helyről a másikra beleegyezése nélkül áthelyezni. Továbbá a bírói függetlenségnek az is része, hogy ne függjön saját vezetőjétől sem. Sok ilyen eleme van még. Szeretnénk elérni, hogy a most tárgyalás alatt lévő törvény kimondja: a bírók, a bírói testületek vehessenek részt saját személyi kérdéseik intézésében, saját munkakörülményeik kialakításában. Tehát a vezetés is támaszkodjék a bírói kollektívákra. O A bírói függetlenségnek nem mond ellent, hogy a Legfelsőbb Bíróság különböző ügyekben elvi vagy kollégiumi állásfoglalásokat ad ki? Mert végül is ez befolyásolja a bírók döntését. — Ez valóban érdekes kérdés. Nagyon sok helyen a tudományban is, és sok ország gyakorlatában is úgy találják: nem megengedhető, hogy a felső vagy a leg* felsőbb bíróság konkrét eset nélkül általános iránymutatást adjon. A magyar joggyakorlat és jogtudomány nem olyan szigorú ebben, és nem lát beleavatko- zást a bírói függetlenségbe. A legtöbb, úgynevezett kollégiumi állásfoglalás nem kötelező a bíróságokra. Az elvi döntések és irányelvek kötelezőek a törvény szerint. Ezeknek a száma azonban olyan csekély, az utóbbi időben pedig alig van. Tehát arrafe- /é halad a Legfelsőbb Bíróság gyakorlata, hogy ne hozzon ilyeneket. Ugyanakkor azonban azt is látni kell, hogy az alsóbb bíróságok igénylik az iránymutatást. O Szó volt elnök úr előadásában arról, hogy az igazságszolgáltatás olyan társadalmi közegbe került, amely másképpen néz az igazságszolgáltatásra. Magyarul: a bíróságokat, épp úgy mint más hatalmi ágazatokat, az elmúlt rendszer kiszolgálóinak tartja: Hogyan viszonyul a bíróság saját múltjához? — Az a véleményem, hogy nekünk nem szabad a múltunkat eltagadni, még akkor sem, ha ez a „múltunk” kifejezés nem mindegyikünknek a személyes múltjára vonatkozik. A társadalmi változások során teljesen indokolt, hogy nagyfokú ellenérzés keletkezett már akkor is, de még kimondhatatlanul, most pedig felszínre tört nagyon sok év bíráskodásával kapcsolatban. Én mindig azt mondtam, hogy az elmúlt negyven évben is azok a bírák voltak nagyon nagy többségben, akik tisztességesen, mindenféle politikamentes ügyeket tárgyaltak. Sokszor elmondom, hogy ez öröklési kérdés. Lehet, hogy már kétezer éve ugyanaz a szabály. De ha kevés számban is — és sajnos helyenként nem is kevés számban — olyan, a bíróságot, az igazságszolgáltatást alapjaiban megcsúfoló eljárás történt, melyek miatt érthetően nagy a múlt nyomása, másrészt, hogy ez alól csak úgy tudjuk kivonni magunkat, ha szívósan, hosszú időn keresztül bebizonyítjuk: ilyen már semmiképpen nem lehetséges. Tehát én azt gondolom: akár fáj, akár nem, hordoznunk kell a múlt terhét. O Hogyan viszonyulnak a bíróságok mások múltjához? Tehát hogyan döntenének olyan esetekben, ha más réteget érnének megkülönböztető intézkedések? Lásd Justitia terv, elszámoltatás és így tovább... — Mint bíró, azt tudom mondani, el kell különíteni a politikai elgondolásokat a törvényektől. A bíróságra akkor tartozik, és csak akkor tartozhat egy ügy, ha valamilyen törvény alkalmazásáról van szó. Ilyen törvény ma Magyarországon nincs. Ha szabad egy személyes megjegyzést tennem: az a véleményem, jó hogy nincs ilyen törvény, amelyik sommásan és minden egyéni cselekményre tekintet nélkül dönti el emberek sorsát. Tehát nem értenék azzal egyet, hogy egymagában a párttagság minBALÁZS ATTILA FELVÉTELE Testközelbe hozni a kultúrát Vállaj — (KM — Nagy István Attila) — Az október végi napsütés szinte senkit sem talál a faluban. Csak az általános iskola udvarán zsivajognak a gyerekek. Mindenki foglalatoskodik valamivel, mondja Révész Antal polgármester, miközben mérki kolbásszal kínál. Sajnos, vállaji nincsen, mert csak néhány óráig tart, s aztán egy hétig megint nincs. A vállaji emberek nagyon szorgalmasak, ez meglátszik a lakáskörülményeiken. A sváb szorgalmon kívül a népi építészet U alakú beépítési módja is jól megfigyelhető a településen, amelynek csaknem ezerkétszáz lakója elsősorban a dolgát teszi, és csak utána politizál. A művészet élvezete Mivel elsősorban a falu kulturális „közérzete” felől érdeklődöm, a polgármester elmondja, hogy a műemlék jellegű templomban évek óta tartanak hangversenyt a nyírbátori zenei napok idején. A jó akusztikájú templomban egyszerre 300-400 embernek szerez örömöt a zene. De nemzetiségi alkotó- és vendégház is van a településen, amely nyaranta egy hónapon át fogad 8-10-14 alkotót. Tavaly is, meg az idén is képzőművészeti főiskolások éltek itt. Önálló iskola A település egyelőre csak a művészet élvezetét nyújthatja az itt élőknek egy-egy kiállítás, vagy hangverseny alkalmával. De ezt is csak úgy, hogy az idén a Soros Alapítvány támogatta a tábort és a koncertet is. — Az alkotóházat is szeretnénk fenntartani — mondja Révsz Antal —, de úgy gondolom, hogy ez megyei érdek is, mert Nagykároly közelsége, illetve az érintetlen természet szépségei vonzóvá tehetik ezt a vidéket a művészek számára. A polgármester szobájába behallatszik a gyerekzsivaj. Szóba kerül az iskola is, amely most teszi az első önálló lépéseket. Tizenkét éven át a mérki iskolával közösen működött. — Szerettük volna az oktatást együtt finanszírozni, de ettől a mérkiek elzárkóztak, így január elsejétől kénytelenek voltunk mi magunk megszervezni. Jelenleg tizenkét pedagógus és három óvónő dolgozik a településen. Az elméleti tantárgyakat főképpen szakosok tanítják, de hiányzik az ének-zene, a testnevelés és a rajz szakos tanár. Üzemeltetési gondjaink nincsenek, de a szemléltetőeszközök rendkívül hiányosak. Harmadiktól németül A polgármester fontosnak tartja, hogy a nemzetiségi nyelvet (német) már harmadikos koruktól tanulják a gyerekek. A nyelv mindig kultúraközvetítő eszköz volt. A művészetet testközelbe kell hozni, azért, hogy az emberek közvetlen kapcsolatba kerüljenek vele. Itt, falun is. den cselekmény nélkül valakinek súlyosan a terhére essen. Ugyanakkor, természetesen, egyetértek azzal, akinek van a rovásán valami, az nem csak hogy vezetői állást, hanem egyáltalán például bírói állást ne tölthessen be. O Téma volt az elnök úr előadásában, ahogyan a sajtó kezeli a bíróságokat, az ítéleteket. Milyen kapcsolat lenne jó mindkét félnek? — Úgy gondolom, ezt legrövidebben a korrekt szóval lehetne kifejezni. Őszintén gondolom, szabad, demokratikus jogállamban a sajtónak teljes a szabadsága abban, hogy a bíróságok által hozott ítéletekkel kapcsolatban akár olyan álláspontot, saját vagy mások olyan álláspontját közvetítse, amelyek ezzel vitatkoznak, nem értenek egyet. A lényeg, hogy olyan tényeket ne közöljön a sajtó, amely ellenőrizetlen és valótlan, a másik pedig az, hogy a hangvétel korrekt legyen. A sajtó is abban a nagy felszabadulásban van most, hogy a teljes kontrolihoz és a nagyon szűkre szabott keretekhez képest olyan palettán jelennek meg az újságok, amelynek a szélein nyilvánvalóan nem mindig a felelős és nem mindig a megalapozott tények vagy cikkek látnak napvilágot. — A sajtóra nagy szükség van a szabad társadalomban, pont azért, hogy kifejezésre juthassanak más nézetek is. Adott esetben még a bíróság nézeteitől eltérő vélemények is. Csak egyet nem lehet kétségbe vonni. Azt, hogy a jogerős ítéleteket végre kell hajtani. De attól még lehet róla másnak más a véleménye. O Végezetül: mi volt ennek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei látogatásnak a célja és milyen tapasztalatokat szerzett itt elnök úr? — A látogatás alapvető célja volt, hogy találkozzunk a bírói karral. En ezt egyfajta bemutatkozásnak is tartom, hiszen — itt is elhangzott — még soha nem fordult elő, hogy valaha is legfelsőbb bírósági elnök itteni bírókkal találkozott volna. Én kényszerítőén szükségesnek tartottam, hogy itt is megtudják a bírák, a Legfelsőbb Bíróság elnöke hogyan gondolkodik azokról a kérdésekről, amelyek őket érdeklik, amelyek a bíróságokkal kapcsolatban felvetődnek. Ugyanilyen fontos, hogy meghalljam: mik az itteni problémák. O Köszönöm a válaszait. Szentmihályi Szabó Péter Fehér négerek 1 ! | Nem nézhetem, hazám | • | miként jutott idáig, I,,szabad vagy", mondták, \ \ | de szolgaságra csábít I ' | minden szabadság, s éhezők, k . , 5 I koldusok, otthontalanok k \ | s bűnözők fészke lett hazám. \ I : | Ez lett az ára, fizess! — I mondják a sarcotok, I : | kik első szóra ugranak I : | másik hazába. Mi, I i | fehér négerek, | trágyázzuk ezt a földet | hitvány hamvainkkal.
