Kelet-Magyarország, 1991. szeptember (51. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-27 / 227. szám

191. szeptember 27., péntek Vásár E Hagyomány már, hogy minden ősz­szel megrendezik Debrecenben a Mihály- napi vásárt. Kimeri Ti­bort, a debreceni polgár- mesteri hivatal piaci ki- rendeltségének munkatár­sát kérdeztük meg, hogy az idén mikor lesz a vá­sár. — Hadd kezdjem elő­ször is azzal, hogy soha nem neveztük Mihály- napi vásárnak. Debrecen­ben a tavaszi vásárt má­jus első szombat—vasár­napján szoktuk megren­dezni. az őszi nagyvásárt pedig október első szom­batján és vasárnapján. Így ennek megfelelően az idei vásár október 5-én és 6-án lesz. A Böször­ményi úton és a Bolyai utcán számozott helyek vannak, ide azok az áru­sok jöhetnek, akik még időben jelentkeztek. A Békési Béla és az Akadé­mia utcában érkezési sor­rendben telepedhetnek le a kereskedők. A vásárlók kocsival megközelíthetik a vásárt, az új lakótele­pen lévő parkírozóban hagyhatják az autót. Mik vannak... E Hemzsegnek a kol­dusok London köz­pontjában. A ké- regetők fele valójában gazdag ember, jó lakás­sal és bankszámlával rendelkezik. Az idén augusztus végéig 500 koldust vettek őrizetbe Londonban. Augusztus első napjaiban 45 lefü­lelt közül 22 álkoldus­nak bizonyult. A rendőr­ség azt tanácsolta, hogy senki ne adjon egy pe- nyt sem semmilyen ké- regetőndk addig, amíg a járókelőiket molesztáló koldusmaffia tagjait és főnökeit el nem távolít- ják az utcáról. Sió-iá r . Team (fim) Divatos, de valójában szükségtelen idegen szó nyelvünkben. Az angol­ban eredetileg ló-, vagy ökörfogatot jelentett, majd — jelentésfejlő- dóssel — egy műszakban vagy egy munkahelyen együtt dolgozó összeta­nult saemélyak csapa­tát, csoportját jelölték vele. Hozzánk ebben a jelentésiben jutott el: va­lamilyen munkát közö­sen végző kutatók cso­portja. Erre a fogalom­ra több saját szavunk is van: kutatócsoport, mun­kacsoport, munkaközös­ség. így hát a team nép­szerűsége aligha tulaj­donítható egyébnek, mint sznobizmusnak, idegen- majmoiásnak. ország területén ma es­tig: Kissé változékonyra fordul az Idő. Gyakran megnövekszik a felhő­zet és szórványos eső. zápor várható. Élénk marad a déli szél. ban 1», 15. kora dél­után 26, 25 fok között alakul. Újságíró-stúdió Nyíregyházán Kelet-Magyarország Nyíregyháza (KM) — Kü­lönös világcsúcsra vállalko­zott a székesfehérvári Újla­ki László és László István. Az Európa 92 demonstrációs út keretében 22 nap alatt 20 ezer kilométert tesznek meg. A sportteljesítmény mellett vállalkozásuk felhívás a kontinens országaihoz, hogy Magyarország minél előbb kapjon teljes jogú tagságot az európai közösségben. Csü­törtökön Nyíregyházán a vá­ros vezetői fogadták a két utazót, és egyben kézjegyük­kel látták el azt a több nyel­vű jegyzéket, amit magúk­kal viszntek a fiatalemberek. Nyíregyháza- (KM) — Űj­ságíró-stúdiót szervez októ­ber 18-i indítással a Kelet- Magyarország Szerkesztősége a nyíregyházi tanárképző fő­iskola épületében. A tanfo­lyamra olyan egyetemet, fő-, iskolát végzett (vagy most végző) fiatalok jelentkezését várják, akik érdeklődnek az újságírás iránt ; A stúdió programjában sajtóműfaj-elméleti, tipográ­fiai, nyelvhelyességi, sajtó­történeti, sajtójogi, sajtóeti­kai témák és gyakorlatok, szerkesztőségi látogatások szerepelnek. Az előadásokat nyíregyházi és budapesti új­Forró nyomon ságírók, szakértők tartják. A stúdió két féléves. Egy félév .12 (egyenként háromórás) foglalkozásból áll, amelyeket pénteken délutánonként tar­tanak. (Egy félév látogatásá­ért 3500 forintot kell fi2étni). A hallgatók a második félév­ben részt vesznek a stúdió újságjának írásában, szer­kesztésében. A stúdió rend­szeres látogatói, aktív részt­vevői a két félév után a tan­folyam elvégzését igazoló ok­levelet kapnak. Részletes fel­világosítást ad a tanárképző főiskolán dr. Egri Imre. Te­lefon: 41-222/165. Szúrt az asszony Következő számunkban: Iskolaröntgen — diagnózis — orvoslás Kollégiumvezetők tanácskozása Nyíregyháza (KM — K. J.) — Megyénk bentlakásos in­tézményeinek vezetői szept. 27-én 10,00 órától munkakö­zösségi értekezletet tartanak a fehérgyarmati Móricz Zsig- mond Kollégiumban. Nem sokkal a tanév kezdete után, a tanácskozáson számba ve­szik a kollégiumvezetők ak­tuális feladatait, s megvitat­ják elképzeléseiket a munka- közösség tevékenységéről, jö­vőbeni funkcionáltatásának lehetőségeiről. A fehérgyarmati összejö­vetel alkalmával köszönik meg Iván Lajos igazgató sokéves, eredményes munká­ját, aki most vonul nyugdíj­ba a Móricz Zsigmond Kollé­gium vezetői posztjáról. A NAGYCSALÁDOSOK Családi Kör Egyesülete szeptember 27-én 17,30 órától klubfoglalkozást tart Nyíregyházán az Ungvár sé­tány 33. sz. alatt. Nyíregyháza (KM — CSGY.) — A megyei rendőr-főkapi­tányság vizsgá­lati osztálya eljárást indított a 47 éves Kozma Istvánná nyírcsászári lakos ellen, aki szeptember 25-én 15 óra kö­rül előzetes szóváltás után a lakásuk egyik szobájában konyhakéssel mellkason FOGADÓÓRÁK. Dr. Ta­kács Péter országgyűlési képviselő szeptember 28-án 10 órától fogadóórát tart Nyíregyházán a polgármes­teri hivatal fszt. 4. sz. iro­dájában. Dr. Szilassy Géza Arckép szúrta élettársát, aki a hely­színen meghalt. A Mátészalkai Rendőrka­pitányság eljárást indított egy nyugdíjas férfi ellen, aki egy 16 éves fiúval rendsze­resen fajtalankodott. Betörtek Űjfehértón egy presszóba, Baktalórántházán az ABC-ibe, Mándokon pedig az iparcikkboltba, a kár összesen 535 ezer forint. országgyűlési - képviselő szeptember 28-án 18 órától lakossági fórumot tart Oro-. son az általános iskolában a kárpótlási törvényről és ak­tuális politikai kérdések­ről. A szerencsés utazó Bodnár István Nyíregyháza (KM) — Egy­hónapos spanyol körútjáról a napokban tért haza a Nyír­ség Táncegyüttes. Az irigy­lésre méltó utazásra maguk­kal vitték Kertész Lászlót is, a nyíregyházi 4-es iskola testnevelő tanárát, aki a pártolójegyet váltó 1200 tá­mogató közül a legszerencsé­sebbnek bizonyult, hisz sor­solással az ő nevét húzták ki, ő lett jogosult az együt­tessel való utazásra. Nos, Kertész Lászlónak a táncegyüttes iránti szimpá­tiája is jól gyümölcsözött. Végigutazta Európát a Nyír­ség Táncegyüttes társaságá­ban, és egy hónapot cölthe- tett spanyolföldön. Az uta­zását, az ellátását és a szál­lását a Nyírség oldotta meg. A szabolcsiak bejárták fél A SZERZŐ FELVÉTELE Spanyolországot, három fesz­tiválon is részt vettek, a Mogentében, Huelvában és Rondában rendezett nemzet­közi folklórtalálkozón sze­repeltek. Kertész László, di­cséretére legyen mondva, a Nyírség Táncegyüttes mind a tizenhét fellépését hűsége­sen megnézte, igaz dolga is akadt, hisz megkérték, fog­jon a kezébe egy kamerát, és vegye filmre a turné em­lékezetesebb eseményeit, a spanyol út sikeresebb perce­it. A vendég szívesen tette ezt, és több száz méternyi filmszalagon örökítette meg megyénk kulturális követei­nek bemutatkozását. (Je­gyezzük meg azért azt is, a tizenhét műsor mindig más volt, így Kertész László is sok oldaláról ismerhette meg az együttest. Természetesen azért egyéb­re is jutott idő. Bikaviada­lok, városnézések, na és az elmaradhatatlan tengeri für­dések tarkították és tették színessé a mintegy harminc- napos utat. A jövő hét közepéig a Vé­nusz kedvező hatása alatt áll, ezért jó együttműködés­re, a szerelemben pedig sze­rencsére számíthat. Sokak­nak azonban a semleges osillaghatások miatt csak átlagos élményei lesznek. Mind a magánéletére, mind a hivatali dolgaira kedvezően hatnak a csilla­gok. Annál jobb napra szá­míthat természetesen, mi­nél intenzivebben, okosab­ban tudja kihasználni a kedvező órákait. Most és a jövő héten vál­lalkozhat olyanra, amihez tetterőre, érvényesülni tu­dásra, fokozott szugesztív- készségre van szükség. Si­kere lesz, feltehetően a sze­relemben is. Ma jo formában van: re­alista szemlélettel, a Ba­kok célratörő készségével kezd napi feladatainak el­végzéséhez. Sikere lesz. Ma a legjobb oldalai is­merhetik meg: reálista né­zeteit, állhö/tatosságát sokra értékelik, jó teljesítményeit elismerik. A déli órákban legyen óvatos! A nap na­gyon szép estével zárul. Ma a többség hajlamos lesz túlbuzgóságra, elbiza­kodottságra és veszekedésre. Ha okos, minden fontosat holnapra vagy hétfő dél­előttre igyekszik halasztani, amikoris sokkal kedvezőb­ben alakulnak a kozmikus viszonyok. A jövő hét végéig gondos­kodik önről egy jó Merkur- hatás, amely fokozza sokol­dalúságát, alkalmazkodóké­pességét és az Ikrekre jel­lemző rugalmasságát, ezért nagy a valószínűsége a si­kernek és az előrehaladás­nak. A Skorpiók többségének nem kedvező tegnapi hatá­sok még ma is tartanak és sokaknak gondot okozhat­nak. A déli órákban jelent­kezik egy olyan csillagbe­folyás, amely túlbuzgóság­ra, elővigyázatlanságra, ve­szekedésekre ösztönöz. Ez óvatosságra int. Ma sem kedveznek a koz­mikus viszonyok a Vízöntők többségének. Különösen a déli órákban legyen nagyon óvatos! Ajánlatos minden fontosabbat holnapra', hól- naputánra, vagy hétfő dél­előttre halasztani. A csillagok ma kegyeibe fogadják, bizakodó, kezde­ményező, kapcsolatbarát alaphangulattal, önbizalom­mal ajándékozzák meg. Fő­ként a déli órákban történ­nek olyan események, ame­lyek segítségére lesznek. Most és a jövő héten vál­lalkozhat olyanra, amihez optimista alaphangulat, a mások segítsége, jó együtt­működés, vagy a szerelem­ben szerencse szükséges. A Halaknak csupa jót ígér a mai nap: számíthat­nak önbizalmuk, kezdemé­nyezőkészségük, sikerlehe­tőségeik fokozódására. Jó kapcsolatokat építenek ki a 'környezetükkel, kellemes lesz a hangulatuk és külö­nösen a déli órákban kí­vülről is örvendetes ese­ményeket várhatnak. Adalbert Öfelnémet eredetű a mai Adalbert nevűnk és eredeti formája az „Adal- beraht” volt. Ebben a nyelvjárásban az „adal”: „nemes", a „beruht” pe­dig „csillogó, fényes, hí­res" jelentésű. Ebből az ős-személynévből aztán bárom név, az Albert, az Adalbert és az Elbrecht keletkezett. Régi naptá­raink a szálv nyelvek „bélu”: ragyogó szavá­nak a germán „adar-lal való rokonsága miatt az Adalbertét a Bélával azo­nosították. Tolnai Vilmos, nyelvűnk híres- kutatója azonban a Bélát önálló, régi magyar névnek ve­szi, s Széchenyi István is az 1830-ban megjelent „Hitel” című munkájában a régi magyar nevek kö­zött említi meg. 70 éve, 1921. szeptem bér 27-én született Jan- csó Miklós Kossuth-dí- jas filmrendező, az úgynevezett magyar is­kola egyik ismert képvi­selője, az Oldás és kö­tés, a Szegénylegé­nyek, a Csillagosok, ka­tonák, a Fényes szelek, a Sirokkó, az Égi bárány, a Magyar rapsződia-Al- legro barbaro, s több más hires film rendező­je. 06.36 18.35 19.48 10.49 A TISZA Tiszabecsnél —180 cm, apad, a meder- teltség 8%, 15,1 fok, Vásá- rosnaménynál —100, árad, 11%, 16 fok, Záhonynál —211 cm, árad, 9%, 16.4 fok, Dombrádnál 30 cm, árad, 22%. A SZAMOS Csengéméi —28 cm, apad, 7%, 16,6 fok, a TŰR Garbóiénál —80 cm, árad, 7%, 14,3 fok. A KRASZ- NA Ágerdőnél 109 cm, árad, 20%, 17 fok. 1.^.1 .«■ ■* J* m < M.I—■ Megér egy mosolyt Kétévi házasság után a házaspárnak még nincs gyereke. Az asz- szony szakorvoshoz fordul. — Nehéz eset — hümtnög a nőgyógyász. — Hát most majd ki­derül, hogy mit tudok tenni. Vetkőzzön le! — De doktor úr — aggályoskodik az asz- szonyka —, az eílső gye­reket én a férjemtől szeretném! Hírügy «late«: M. MAGYAR LÁSZLÓ Telefon: 11-377 17 óra után: 43/11-124 SZÍNES OLDAL 5 HOROSZKÓP

Next

/
Oldalképek
Tartalom