Kelet-Magyarország, 1991. szeptember (51. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-14 / 216. szám
Aktuális kérdések Baraksó Erzsébet Kenyeres hitre Nagyecseden született 1946-ban, főiskolán magyar—történelem, majd egyetemen népművelés szakot végzett. Válfajon, azután Fehérgyarmaton tanárként kezdte pátyéjét, 1978-tól a megye- székhelyen a közművelődésben dolgozik. Idén áprilisban a nyíregyházi Váci Mihály művelődési központ Igazgatójává választották meg, tisztségét pályázat útján nyerte eL > Gratuláljak, vagy Inkább részvétet nyilvánítsak? KI mer ma a kultúrában vezető beosztást elvállalni? — Ha valaki úgy gondolja, hogy ért a szakmájához, és azt is fel tudja mérni, merre tart a szakma, választhat, megteremti- e a maga számára az önmegvalósítás lehetőségét. Ez a választás adódott számomra. Úgy érzem, a szakmámban „nem tudnak eladni", és úgy érzékeltem, valóban nincs jelen vezetésre képes szakember, így az utolsó napon fogalmaztam meg pályázatomat, és a határidő lejárta előtt pár perccel adtam be. > Úgy tudom, szép számú pályázó közül választhatott a képviselő-testület... — Az első fordulóban, amkor a megyei tanács hirdette meg a pályázatot, kilenc jelentkező volt. A nyíregyházi városi önkormányzat kiírására öten adtunk be pályázatot. Megerősített a munkakezdésnél, hogy 26:6 arányban kaptam a képviselők szavazatait. >- Milyen alapállásból történ Bt Nyíregyházán a közművelődés rendszerváltozása ? — Mindent át kell alakítani, a közművelődést is, de nem a lerombolás módszerével, hanem reformokkal. Kiderült, hogy a közművelődésre az utóbbi három-négy évben már nem úgy van szüksége a társadalomnak, mint azelőtt, amfcor az ideológiának voltunk a tenyésztelepe. A pályázati feltételek között is szerepelt az a kitétel, hogy át kell Kulturális közszolgálat a városért szervezni a művelődés intézményét, ki kell dolgozni egy komplex, új szemléletű tervet, valamint a város változó művelődési viszonyainak megfelelő gazdaságos működtetés elképzeléseit. >■ Mit tartahnazott a pályázat, mivel skerült megnyerni a képviselők többségének bizalmát? — Elörebocsátottam, hogy a jelenlegi politikai, gazdasági és társadalmi változások szükségessé teszik Nyíregyházán a művelődés — mint igény és mint önkormányzati kötelezettség — strukturális és tartalmi átalakítását. Amellett álltam ki, hogy a meglévő értékeket támogatni kell, a jól működő öntevékeny közösségekről gondoskodni kell, és fel kell ismerni a valós társadalmi igényeket kielégítő művelődési-életviteli folyamatok jelentkezését, s mindezekhez elő kel teremteni a szükséges pénzt. Nem nézhetjük tétlenül a már meglévő, értékeket, hagyományokat őrző csoportok esetleges széthullását, mondván, nincs elég pénz a működtetésükre — említhetném a népművészeti stúdiót, vagy a határainkon túl is jegyzett művészeti együtteseket Ugyanakkor komoly létszámleépítést vállaltam: áprilisban majdnem nyolcvanan voltunk alkalmazottak a házban, ebből június végére 32 személy maradt, aki a bérét a költségvetésből kapja. Jeleztem, hogy számos szakmai területet önelszámoló részleg formájában képzelek el, illetve működésüket vállalkozói alapon tervezem. Azt ígértem, ha bizalmat szavaznak az ember- és városközpontú, szakmai és vállalkozói elképzeléseimnek, az önkormányzati támogatás összege évről évre reálértékében csökkenthető lesz. »- Manapság sokan mondják: nincs pénz a kultúrára. Miből csinálnak pénzt a legnagyobb nyíregyházi művelődési házban? — Pénzt csak pénzből lehet csinálni, és az a 20 millió, ami a rendelkezésünkre áll, az alapköltségekre elegendő — csak az energiaköltség tízmillióba kerül, de arra talán elég lesz, hogy az épület működjön és lehetőség legyen további bevételek előteremtésére. Vállalkozunk, kft-ket alakítunk ki, termeket adunk bérbe, és részt veszünk minden lehetséges pályázaton. Úgy tudunk pénzt csinálni, ha piacképes szolgáltatásaink vannak. Nagyon fontosnak tartom, hogy tudja meg a város lakossága: a 20 milliós támogatást az önkormányzat, a város pénzéből az állampolgárok kapják, és azt szeretném, ha emiatt állandóan itt nyüzsögnének, ne hagyjanak bennünket békén, úgy követelnék ki, ami a pénzükért nekik jár. Nagyon fontos, hogy megtudja a városlakó: neki joga van rajtam, az intézményen számonkérni, mit nyújtunk neki azért a húszmillióért. > Nem tudom, mennyiben fogják ezután a házat ostromolni, de hát be kell látni, korunk nem kedvez a kultúrának, könyvre sincs pénz, olvasni sincs idő... — Baj, ha háttérbe szorul az érték, de legalább akkora baj, ha konzumcikkeket helyezünk előtérbe. Ezért hárul nagy szerep a közművelődésre, mert a közművelődés leadja a jeleket a társadalom számára; itt az idő beruházni a szellemi szférában. Most a közművelődésnek is feladata figyelmeztetni a politikusokat az értékvesztés veszélyeire, amit a társadalom szellemi állapota fog megsínyleni, esetleg súlyos következményekkel és hosszú távon. >- De hát mit tehet egy művelődési ház ilyen helyzetben, amikor az emberek úgy érzik, a programokat rájuk tukmálják? — Most valóban azt akarják az emberek, hagyjuk őket békén, mert elegük van a hosszú éveken át rájuk erőltetett gyermekes kultúraterjesztő módszerekből, de én biztos vagyok benne; kialakul a közművelődés új alapokon és alulról szerveződő rendszere, amelyben nem diktálhat felső kényszer, hanem a társadalmi megrendelés érvényesül. Ha valakinek van egy Citroen- katalógusa és azt behozza az ificentrumba, biztos lesznek, akiket érdekel. Valaki gazdatanfolyam szervezését fogja kérni, mondjuk a dán mezőgazdasági tapasztalatok alapján — lesznek, akik hozzá csatlakoznak. A negyedik szintünkön kínai természetgyógyászok fognak dolgozni, nem győzzük regisztrálni a jelentkezéseket. Fogadjuk a mormonok vasárnapi iskoláját, azt is fogadni kell, és minden kezdeményezésre nyitottnak kell lennünk. Jelenleg kb. harminc kiscsoportunk működik kézműves szakköröktől a filmesekig. A közeli jövőben indul a Felkí- nálom-klub, vállalkozóknak, menedzsereknek, vállalati vezetőknek. Mindennap van pszichológiai tanácsadás, lelki gondozás, lesz csoportterápia és személyes mentálhigiénés szolgáltatás. Adunk egyfajta kínálatot a mi választékunkból, melybe beleértendő az is, hogy olyan intézményekkel alakítunk ki kapcsolatokat, amelyek jó műsorokat, szórakoztató programokat hoznak ide. És akkor még nem említettem a nyelvoktatást, ami iránt szintén nagy az érdeklődés. >• Végül egy személyes kérdés: önt sokan tartják olyan embernek, akivel nem kőny- nyü szót érteni. Vezetőként hogyan képzeli el az együttműködést munkatársaival? — Inkább örök kételkedőnek mondanám magam, aki azt is bekalkulálja; lehet esetleg vesztes is, aki képes korrigálni, a ron- tottat kijavítani, és adott alkalommal tudok önkritikus is lenni. Munkatársaimmal nem egymást szeretni szegődtünk, hanem közszolgálatra a városért. >- Köszönöm a beszélgetést Csizmadia Attda grafikai Erdély, fatemplom (fametszet) rdélyból települt át Csizmadia Attila. Ma- r. rosvásárfulye n végzett művészeti is kplát. Hkppein gyakran tűnnek, fel az otthoni táj emlekßi ‘ElsősorBan rajzokat, grafikákat készít, de sok. fametszet is kikerül műhelyéből. Mívesen megmunkált rajzaivalgyakran találkpzhatunk.a ükjlet-Magyarországban is. FELOLDOZÁS :mmm em tudom, más hogy van velő, de ón egy- - re szomorúbb vagyok. Mikor azt hiszem, most már talán minden jóra fordul, megnyugodhatunk, újabb ós újabb csalódások érnek. Arról a kampányról beszélek, amely a magyar közéletben időről időre kiújulni lát- szk. Most éppen a legnagyobb párt egyik képviselőjére gondolok, aki a szovjetuniobeü események apropóján felszólította a népet, pontosabban annak egy rétegét — jó lesz, ha végre megbecsüli magát, s leszámol bűneivel, mivelhogy előbb-utóbb mások is el- vagy leszámolnak vele. Közülük is leginkább azokkal, akk aktív részesei voltak az elmúlt 40 évnek, no meg azokkal, akk szabotálták az utóbbi időket Ideje lesz megjavulni és önvizsgálatot tartani a sajtó egyes képviselőinek is, hiszen a feltételezések szerint részük van abban, hogy népünk olykor szomorú, elkeseredett... Hogy azért mégse kezdjen el egy egész ország szorongani és reszketni, megnyugtatásul azt is közölték velünk: a becsületeseknek, a jóknak nincs mitől tartaniuk. Én azonban több dologtól is tartok, bár egy alapos önvizsgálat után úgy találtam, engem sem az elmúlt négy évtizedért, sem pedig a rendszerváltozás óta eltelt másfél esztendőért nem terhel semmiféle felelősség (még csak párttag sem voltam), nekem tehát nincs mitől tartanom. Ha úgy tetszik, mindenféle bűnök alól feloldoztam magam. Gondolom, hasonló mérleget, önelszámolást mostanában nem csak én készítettem, volt így ezzel más is. Végiggondolta eddigi életét, számbavette és újraértékelte cselekedeteit, próbálta megtudni, hibázott-e, s ha igen, mikor. Bizonyára sokan hiszik, legkönnyebben az elmúlt másfél évvel lehet elszámolni, már csak azért is, mert ez nem volt olyan régen, tudjuk ,,miként cselekedtünk, miért és mikor". Ki lehet a hibás? Aki nem ment el szavazni? Aki nem hitt a képviselőjelölteknek? Vagy aki hitt, csak később csatlakozott? Hibás-e az, aki egyszer csak torkig lett, s onnan kezdve félretette az újságot, nem nézte a televíziót? Ki a bűnös vajon? Aki hajnaltól estig dolgozott, s mostanra mégis munka nélkül maradt, vagy aki ragyogó üzleteket kötött, szorzott, osztott, s az új rendszerben meggazdagodott? Számtalan kérdés, s nehéz a válasz. így aztán nem csoda, ha jó magammal együtt igen sokan feloldozást adtak maguknak. Nincs ezen semmi csodálnivaló. Ugyan ki az az őrült, aki ezekben a nehéz időkben magát kiáltja ki bűnösnek, s kijárja magának a méltó büntetést is? Emberek vagyunk, az elfogultság, a részrehajlás érthető... Gondot inkább az okoz, vajon a kívülállók, az illetékesek milyen szempontok, miféle törvények szerint mérik majd az ítéletet, minek alapján sorolják a bűnöket, s valós bűnöket sorolnak-e? Ki lesz az, aki a mérleg serpenyőjét figyeli, s becsülettel megmondja azt is, merre billen annak nyelve? S vajon mi lesz azokkal, akik roppant ügyesen a múlt rendszerből a maiba is átmentették magukat, s most az új lobogók alatt szereznek anyagi sikereket, elévülhetetlen érdemeket, azt a látszatot keltve, mintha az „át- kos pártállamban" valójában nem is érezték volna jól magukat, abból semminemű hasznot nem húztak...? Tessék mondani, ki fogja megállapítani: akkori vagy mostani nyüzsgésük volt-e az őszinte? S gondolnak-e az ítélethozók azokra, akik a múltban tisztességesen, minden hátsó gondolat és mögöttes szándék nélkül „csak" a tőlük telhető legjobban dolgoztak, a politikából sem akkor, sem most nem gyarapodtak? Míg ezeken a kérdéseken rágódom, eszembe jut II. János Pál közelmúltbeli, magyarországi látogatása. Ő — nem sokkal hazaindulása előtt — ha jól emlékszem — valami olyasmire kérte a püspöki kart, hogy egymásnak sem múltbeli, sem pedig mai bűneit számon ne tartsák, ne emlegessék, törekedjenek az egymás iránti megértésre, szeretetre, hiszen egyházuknak ezzel tehetik a legtöbbet, s az előbbrejutás- nak az alapja is kizárólag csak ez lehet. S zerintem nagyon is || igaza van II. János Pálnak. Szavaiból nemcsak hívők, olykora „hitetlenek" is jócskán tanulhatnának, s reméljük egyszer talán mégis csak tanulnak... A TARTALOMBÓL: • A blondel bölcsőjénél • A Túr visszavár • Rotyog a cibere • Álomgyárak rémálmai Kovács Éva
