Kelet-Magyarország, 1991. augusztus (51. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-05 / 182. szám

1991. augusztus 5., hétfő csupa Érdekes Kelet-Magyarország 11 Fejadag M inden közkatona tarsolyában hordja a marsallbotot! — mondotta a katonáit buz­dító Napóleon. — Meg a könyveit. — Mondhatná a Pentagon, az amerikai hadügyminisztérium ok­tatási felelőse, ha lenne ilyen, azok után, hogy a tengerészgyalogosok fő­parancsnoka így nyilatko­zott: „A nyílt eszű tenger részgyalogos még jobban harcol.” A cél érdekében ' tehát összeállítottak egy \ könyvlistát, amelyet rang- j fokozat szerinti terhelés­sel ugyan, de el kell ol­vasni. A Le Monde tudni véli, hogy a főparancs­nok — a saját állítása szerint — mind a három­ezer könyvét elolvasta, ami persze a csúcsnak is tekinthető. És a megdön­téséről dőreség volna áb­rándozni. A 192 ajánlott műből a közlegények és az altisztek fejadagja mindössze 2—4 könyv, a tiszteké viszont már 3—6. „Egy őrmester természe­tesen nem ugyanazokat a könyveket olvassa, mint a kapitánya, és egy sza­kaszparancsnoknak nyil­ván nem azt ajánlják, amit a tábornoknak Gon­dosan ügyelnek, hogy be­tartsák a rendet, és ne erőltessék meg a katonák szellemét’’ — írta a fran­cia lap. Hogy mit tartal­maz a lista? Nos, minde­nekelőtt regényeket, me­lyeknek ta hősei katonák, mindegy, hogy melyik korban és háborúban ve­rekedtek is. A szakkönyv kategóriába sorolhatók azok a leírások, amelyek a gerilla-hadviselés forté­lyait, az ellenségről alko­tott bölcselkedést tartal­mazzák. TIGRIS- KÖLYKÖK JÁSZBE­RÉNYBEN. A Lehel Hűtő­gépgyár állat­kertiében a bengáli „tig­rismama” nemrég két egészséges utó­dot hozott a világra. Lejla és Zámbó, a két tigriskö- lyök az állat­kertbe látogató gyerekek ked­vencei. MTI FELVÉTEL Múlt és jövő—a jelenben Budapest (MTI — PRESS) — Ejtsünk néhány szót a nosztalgia és az utópia pszi­chológiai hátteréről' — mivel ma mindkettő divatban van. A nosztalgia azt jelnti: vá­gyakozás, sóvárgás valami távoli, elmúlt, elvesztett do­log iránt. Mindenki látott már nap­jainkban forgalmazott képes levelezőlapokat, melyeket GO évvel ezelőtti eredeti pél­dány alapján nyomtattak. Kirándulásainkon megcso­dáljuk a szabadtéri néprajzi múzeumot (skanzent),’ és múlt századbeli falusi be­rendezési tárgyait. Tudjuk, vannak, akik sok pénzt fi­zetnek azért, hogy részt ve­hessenek egy nosztalgiajára­ton: egy kormos, füstös, pö­fögő gőzmozdony vontatta fapados vasúti kocsiban — és sorolhatnánk a példákat. A nosztalgia érzése és a nosztalgiázás, mint viselke­désmód, inkább az idősebb korosztályra jellemző. Ők azok, akik megváltozott vi­lágban, egészen más élettér­ben élnek, és vágynak visz- sza gyermekkoruk emlékei­hez; újra meg akarják kós­tolni a régi ízeket, és ezáltal felidézni a gyermekkor önfe­ledt boldogságát. Sokan a civilizációval messze ma­guk mögött hagyott termé­szet „elveszett paradicso­mát” próbálják visszaszerez­ni egy szabolcsi parasztház­ban eltöltött hétvége alkal­mával. Az utópia légvárépítést, ábrándkergetést jelent. Szin­tén egyfajta elvágyódás, csak éppen nem a múlt, ha­nem a jövő irányába. így nem is valós emlékeken ala­pul, hanem ellenkezőleg, a fantázia építőköveiből alakít ki feltételezhető, jövőben bekövetkező eseményeket. Utópia az is — bár elvben megvalósulhat még —. ha valaki majdani űrrepülését tervezgeti, ha értelmes ro­botokkal szeretné felszerelni a háztartását, ha űrlények társaságában képzeli el ké­sőbbi éveit. Mindez inkább a fiatalok gondolkodásmód­jára és vágyaira jellemző. Van egy közös lélektani vonás a nosztaLgiázás és az utópisztikus fantáziálás hát­terében: ez a jelennel való elégedetlenség. Ha egy idős ember elegedett a még oly megváltozott életkörülmé­nyeivel. kevésbé vágyik gyermekkora tárgyai közé. Ha egy ifjúnak kitölti vala­mi az életét, nem szorul áb­rándok kergetésére. Nap­jaink lehetőségeivel igen sok ember elégedetlen, amellett sivárnak érzik környezetü­ket. és bizonytalannak lát­ják a legközelebbi jövőjüket is, ezért elvágyódnak. Akik régebben szebb napokat él­tek, azok inkább a múlt (a saját személyes és az álta­lánosabb társadalmi múlt) emlékeihez ringatják vissza magukat. kishír Tudományos Kukac a cseresznyében A cseresznyében gyakran talál az ember étvágyrontó fehér kukacokat — ezek a cserasznyelégy lárvái. A nős­tény légy a petéit még a zöld cseresznyében helyezi el, mindegyik gyümölcsbe csak egyet-egyet rak le. Ha V" amely cseresznyében már van pete, újabb légy a ma­gaét már nem helyezi oda. Minthogy a ' madárcsere sz­ive húsa többnyire csak egyetlen lárvának kínál kel­lő mennyiségű táplálékot, ez a „stratégia” szinte szavatol­ja a petéből kikelő lárva fej­lődését. Ám honnan szerez a cse­resznyelégy tudomást arról, hogy valamely bogyó már foglalt? Nos, a légy — miu­tán a petéjét a cseresznyében elhelyezte — a tojócsövét még egyszer végighúzza a gyümölcsön. Abban a vála­dékban, amelyet eközben ki­bocsát, a fajtársait tájékoz­tató feromon foglaltatik. Az ugyanerre a gyümölcsre rá­szálló másik nőstény észre­veszi a jelzést, s tartózkodik attól, hogy abba a cseresz- nyaszembe petézzen. Svájci kutatóknak nemrég sikerült a oseresznyelégy fe- romonját elkülöníteniük és elemezniük. Ez cukorból, zsírsavból és a tauxin nevű szulfonsavból áll. Jóllehet a cukor és a szulfonsav vízben jól oldódik, a jel még akkor is sokáig a cseresznye külse­jén marad, ha sűrű eső esik. Sőt, még 100 C-fökon sem veszíti el állandóságát, el sem párolog. A jelzés a le­gyekre nem szagként, hanem ízanyagként hat. VICCTURMIX Az osztályvezető megkér­dezi a helyettesét: — Mit csinál ma az új könyvelő, aki tegnap lépett be hozzánk? — Reggel beletúrt a számlákkal tele dossziéba, aztán leült az asztalához, és legyeket fogott. — Mást nem? — De igen. Dongókat is. * * * A gépírónők elhatároz­zák, hogy a főnök megint disznó viccet kezd mesélni, mindnyájan felállnak, és kimennek az irodából. Nemsokára belép a fő­nök, és így szól: — Azt hallottátok, hogy befutott egy hajó a kikötő­be harminc szexre éhes matrózzal? ... Na de lányok nem kell rohanni, a hajó három napig marad! • • • — Hallottad, hogy a Ko­vács Bélát elbocsátották? — Nem, és miért? — Állítólag kopogtatás nélkül ment be az igazgató irodájába. — Nagy dolog. Más is be­ment már úgy! — Igen, de ő kamionnal. A Wallenberg-iigy 3. Sztálin gáláns ajándéka DR. MELZER MÖGÖTT KALANDOS ÉLETŰT ÁLLT. Szibériában nemcsak Raoul Wallenbergbe botlott bele, ott ismerte meg a feleségét is. A zsidó származású asszonyt Rigából a ravensbrücki kon­centrációs táborba deportál­ták, és az oroszok szabadí­tották fel, de utál a, annyi más fogolyhoz hasonlóan, őt is újra letartóztatták, mivel állítólag együttműködött a fasisztákkal. így került Szi­bériába, ahol megismerke­dett dr. Melzerrel. Miután leülte ötéves büntetését, osz- szeházasodtak, és Melzer megkísérelt kijutni Oroszor­szágból. Szüleit megölték, de a Vöröskereszt útján meg­tudta, hogy nővére életben maradt, s Belgiumban telepe­dett le. így hát kapcsolatba lépett vele, és leveleiben burkoltan értésére adta: na­gyon szeretné családostól el­hagyni a Szovjetuniót. A véletlen úgy hozta, hogy 1951-ben nagy nemzetközi zenei kongresszust rendeztek Moszkvába, amelyre meghív­ták Erzsébet belga anyaki­rálynét is, mint nagy zene­barátot. Melzer nővére tőle kért és kapott segítségei, méghozzá oly csodaszerűen, hogy regényben se merne ilyet leírni az ember. A kongresszus alatt Erzsébet királyné találkozott Joszif Sztálinnal, és miután néhány semmitmondóan udvarias szót váltottak, a Szovjetunió korlátlan ura és parancsol­ja megkérdezte: nincs-e a királynénak valamilyen kü­lönleges óhaja. A királyné bólintott. Megadta Sztálin­nak Melzer címét, majd rö­viden, de velősen közölte: „Ezt az embert a családjá­val együtt magammal sze­retném vinni Belgiumba.” „Még aznap éj jel — mesél - .te Melzer — egyszer csak dörömböltek az ajtómon. A titkosrendőrség volt. Egy óra időt kaptunk, hogy összepa­koljuk a legszükségesebb holminkat, aztán kivittek a repülőtérre, ahol már várt ránk egy gép, és elvitt Moszkvába. A moszkvai re­pülőtérről fényes, kék autó ip 'ett a királyné különvo- natához, és aztán vele utaz­tunk Belgiumba.” Valósággal hihetetlen epizód ez a sztá- lf ni üldözések történetében — de nélküle soha nem ke­rült volna rá sor, hogy dr. Menahem Melzer most itt üljön velem szemben, és el­mondja találkozását Raoul Wallenberggel. A VÁRATLAN FORDU­LATRÓL azonnal értesítet­tem Danielson svéd belügy­minisztériumi tanácsost. Da­nielson Bécsbe utazott, s hogy megbizonyosodjunk ró­la, vajon nincs-e szó sze­mélytévesztésről, egy sor fényképet raktunk Melzer doktor elé különböző férfi­akról, közéjük keverve Wal­lenberg két fotóját is; az egyik profilból, a másik szemből ábrázolta. Melzer a profilképen ismert rá Wal- lenbergre. Vallomásait is­mét jegyzőkönyvbe vettük, s a bécsi svéd nagykövetség hitelesítette. Az orvos mun­kakönyvéből, amelyet a Szovjetunióból való különös távozásakor valamennyi ira­tával együtt magával vihe­tett, az is kiderült, hogy a Wallenberggel való találko­zása 1948 nyarán, tehát egy évvel a svéd állítólagos ha­lála után történt. Ekkor tanulmányozni kezd­tem a régebbi tanúvallomá­sokat, kivált két úr: Mulle és Rehekampf nyilatkozatait, melyek azért látszottak kü­lönösen hitelesnek, mert ki­egészítették egymást, annak ellenére, hogy a két ember soha nem találkozott. Mulle elmondotta, hogy 1956-Dan a vlagyimiri börtönkórház el- különítőjében egy svédet tar­tottak fogva, ö maga ugyan személyesen nem látta, de ismert egy Goge Beridze ne­vű grúzt, aki találkozott ve­le. Rehekampf vallomásában is a vlagyimiri börtönkórház szerepelt, ő azonban még pontosabb meghatározást adott Wallenbergról, mint svéd diplomatáról. Hogy tisz­tábban lássak, megkérdeztem Danielson tanácsost, vajon a svéd belügyminisztérium tu­domása szerint hány svédet tartottak fogva a Szovjet­unióban. Daniels azt felelte, hogy Raoul Wallenberggel együtt összesen négyet, de közülük hárman már az öt­venes évek elején hazatértek Svédországba. így hát aligha volt kétséges, hogy Mulle és Rehekampf valóban Raoul Wallenberggel ült együtt a vlagyimiri börtönben. Vallott továbbá Emil Brugge svájci állampolgár is; elmondta, hogy 1954-ben a vlagyimiri börtönben a falon át kopog­tak egymásnak Wallenberg­gel. S végül itt volt Gouazé francia őrnagy, akit egy szovjet börtönben megkért egy másik fogoly, hogy vi­gyen hírt Wallenbergról a francia követségnek. A vla­gyimiri börtön neve ebben a vallomásban is elhangzott. SZÁMOS MEGGYŐZŐ NYOM ÁRULKODOTT róla, hogy a szovjetek Wallen­berg ügyében félrevezették a svédeket. Csakhogy Svédor­szágnak ezt nemigen aka- ródzott elismernie. Amikor Danielson a svéd belügymi­niszter elé tárta a vallomá­sokat, felhívta figyelmét az ellentmondásokra köztük és a szovjet adatok között, a mi­niszter felcsattant: „Csak nem azt akarja mondani, hogy Visinszkij szovjet kül­ügyminiszter hazudik.” Valamivel nagyobb ha­tást keltett bizonyos Adolf Cohen vallomása, aki a bel­ga határ illegális átlépése miatt egy belga börtönben tartózkodott. Cohen jegyző­könyvbe mondta, hogy a Ívo­vi (lembergi) Brigidki bör­tönben egy nyitott ablakon át többször is beszélt Raoul Wallenberggel, utoljára 1947 március végén. Leírása oly pontos volt, hogy Nassjoe svéd város képviselője, Börg, interpellációt intézett a tárgyban a külügyminiszter­hez, és mindenesetre alapo­san megszorongatta. Amikor 1972-ben Cohen további sorsáról faggattam a brüsszeli igazságügyminisz- téiiumot, kiderült, hogy már nincs Belgiumban. Az ügy jelentőségéhez képest a své­dek bizony bámulatosan ha­nyagul bántak a fellelhető tanúkkal. 1972. január 15-én az Ausztriában tartózkodó Wickman svéd külügymi­niszter mintegy száz újság­író előtt sajtókonferenciát tartott a Concordia sajtó­klubban. A külföldi tudósí­tók szövetségének tagjaként megragadtam az alkalmat, hogy megkérdezzem tőle: „Mit tud a svéd kormány Raoul Wallenberg szovjet- unióbeli tartózkodásáról?” WICKMAN TANÁCSKO­ZOTT a svéd nagykövettel — alighanem megtudakolta, ki vagyok —, majd kurtán így felelt: „A magunk ré­széről a Wallenberg-ügyet lezártuk.” Bár a miniszter arca töb­bet árult el minden szónál, én tovább makacskod tam: „Hogyan lehetett ezt az ügyet lezárni, amikor Wal­lenberg halálhírében alapos okkal kételkedik nemcsak a családja, de mindenki, aki foglalkozik az üggyel?” De mint várható volt: Wickman semmit nem kívánt hozzá­fűzni első válaszához, én pe­dig rájöttem, hogy a svéd kormánytól nem várható ér­demleges segítség. Következik: Hruscsov dührohamot kapott A VILÁG EGYIK LEGNAGYOBB ZAFÍRJA GENF: A Cartier cég gyémántokkal kirakott, 377,66 karátos zafír­függője, amelyet 1,7 millió dollárért árvereztek el 1991. nyarán. mti press képszolgálat ..:______.,= 386-ot a minibit-töl minibit Profi gép — mini(bit) ár ~ Nyíregyháza, Benczúr tér 12/a-- Ül _________Telefon: (42) 13-644_________ MiniBull M40.....................................99.900 Ft 80386 (33/55 MHz) processzor 64 KB cache 2 MB RAM 40 MB winchester (28ms) 1.2 MB floppy 14” mono monitor 101 tasztatúra MiniBull V80......................................149.900 Ft 80386 (33/55 MHz) processzor 64 KB cache 2 MB RAM 80 MB winchester (15ms) 1.2 MB floppy 14” SVGA monitor (1024*768) SVGA card (1 MB) Tseng Lab multi I/O 101 tasztatúra í XT/AT átalakítás!!!... .Irányár 15.000 Ft »

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom