Kelet-Magyarország, 1991. augusztus (51. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-03 / 181. szám

1991.augusztus 3.

A ‘Kdet-Kíagyarország hétvégi melléklete 1 1

Színe és fonákja

Cservenyák Katalin

■ Balkányt már az 1200-as években lakták, erre utal az a 13. század második feléből ránk maradt írásos emlék, amely Balkan néven először tesz említést a településről. A nagyközség nevének eredetére két magyarázatot is találunk. Az első szerint a bolgár szó magaslatot jelent. Éppenséggel igaz is lehet, mert a régi faluközpont valóban magasabban fekszik, s itt állt valamikor az a 13. században épült görög katolikus templom, melynek helyén később — a ma már műemlék jellegű —református templom épült. A másik magyarázat a tatárjárásra utal, eszerint egy bizonyos Báli kán kapta birtokul a területet, s az ő neve él tovább a Baikány elnevezésben.

Ugorjunk most egy nagyot a történelemben — egészen napjainkig, illetve a közelmúltban lezajlott választásokig. Az elbeszélésekből az tűnik ki, nem volt mentes pártcsatározásoktól a választási küzdelem, melyből végül is — egy sajátos koalíció következtében — a polgári irányzatot képviselő Független Kisgazdapárt és a Szabad Demokraták Szövetségének közös jelöltjei, valamint a függetlenek kerültek ki győztesen. Három polgármesterjelölt közül pedig a község egyik körzeti orvosa, dr. Kun Bertalan nyerte el a község bizalmát. Ottjártamkor éppen egy beadás előtt álló pályázaton végezte munkatársaival az utolsó simításokat, így csak néhány szót váltottunk egymással arról, mit ígért választóinak a kampány idején, mit szeretne megvalósítani a közeljövőben.

— ígérni soha semmit nem szoktam — mondta —, így aztán nem ígértem se állást, se palotát, se birtokot, se protekciót. Viszont ígértem tisztességes, lelkes, odaadó munkát, s azt, hogy erőmhöz képest igyekszem változtatni azon. ami változtatható. Szeretnék öt év alatt olyan infrastruktúrát kialakítani a faluban, ami egy ilyen kisvárosnyi településnek szükséges a továbblépéshez. Mert amíg ez nincs, addig minden utópia.

Ennek első lépése lesz a hamarosan induló gázprogram, amelyet társulás formájában kívánnak megvalósítani, majd ezt Követi a telefon fejlesztése, székről a tervekről azonban már a falu fiatal jegyzőjével, dr. Szilágyi Zsolttal beszélgettünk. A beruházás összesen 110 millió forintba kerül, s nemcsak Balkányt, hanem a környező községeket is érinti. Egy minisztertanácsi rendelet alapján — mely az elmaradott térségek infrastrukturális fejlesztéséhez a költségek ötven százalékáig nyújt támogatást, — most pályázatot írnak, remélve a kedvező elbírálást. A következő lépésük a távhívó hálózatba való bekapcsolódás lesz. A Távközlési Vállalat csak 1993-ra ígér változást, ők viszont szeretnék valamivel előrébb hozni ezt, hiszen a kábel már itt van, elkészült a központi épület is, csak a rendszerbe kellene beépíteni.

A munkalehetőségekkel a korábbi években nemigen volt

gondja a balkányi embernek. Stabil megélhetést adott a téesz, az állami gazdaság, s a fémmunkás vállalat is. Aki mégsem talált magának állást itt, vette a kalapját, és ingázott a fővárosba. Ebben az évben azonban nagyot változott a világ errefelé is. A Fémmunkás régóta vegetál, fémből készült nyílászárói eladhatatlanok. A téesz tavaly még 18 milliós nyereséggel zárt, idén már fizetési nehézségekkel küszködik, az állami gazdaságot pedig elérte a privatizáció, s egyre többen kényszerülnek otthagyni budapesti munkahelyüket is. így aztán — mint ahogy a jegyző úr fogalmazott — várható egy újabb népvándorlás, egy visszaván- dorlás, amikor nem az apák, hanem inkább a fiaik jönnek haza gazdálkodni.

Aki ügyes volt, idejében elvetette az uborkát, a tengerit, ültetett paprikát, dohányt, öntözött, permetezett, gyomlált, aztán reménykedve várta — várja munkája gyümölcsének beéré- sét, hogy leszedje. Most épp az uborkának van szezonja, s nem

mondhatni, hogy szívrepesve vennék tudomásul: fáradozásuk csupán fillérekbén mérhető. A másodosztályú uborkáért, ami csak annyiban különbözik az első osztályútól, hogy egy csöppet nagyobb, most írd és mondd: három forintot kapnak kilónként. Mégis hosszú sorok kígyóznak nap nap után a Ságvári utcai felvásárló előtt, van, aki már előző éjszaka leparkol a telep bejáratánál és a kocsiban alszik, hogy a másnap délutáni nyitásra első lehessen. Sokuknak szerződése van a helyi téesszel, de semmit nem érnek vele, mert már a portán sem mehet át az, akinél uborka yan.

Mivel a sor igen lassan vánszorog előre, sokan otthagyják a kocsit, s az út mentén gyűlnek össze egy kis eszmecserére. Duleba János, Major Pál, Varga István és Molnár Sándor éppen azon tanakodik, befér-e még az első osztályba az árujuk, mert akkor 14 forintot kapnának egy kilóért, de nem sok reménnyel kecsegtetik magukat.

— Ezerkétszáz ölön van uborDélidöben a falu csendes.

Tóth Kornélia felvétele

kám,— mondja egyikük —, s eddig még alig hozott 12—13 ezer forintot. Pedig nagyon szép, csak éppen mindenkinek sok van belőle.

— Ezt még leszedtük — veszi át a szót a másik gazda —, de most már nagyon gondolkodunk rajta, hogy otthagyjuk inkább, ahol van. Sokan fel is adták az egészet, rámentek tárcsával a földre, és összetaposták a termést.

— Gondolja csak el: egy forintért adtak egy szem magot! Mondván, hogy ez valami kísérleti fajta — fordul felénk egy asz- szony. — Nem mondom, jót kísérleteztünk!

— A rádióban meg mindenféle barter üzletekről hallunk — bosszankodik egy idősebb bácsi —

Tudja mit?

Hiszi a fene.

A sorban állók között munkahelyén nem egy már megkapta a munka- köny véj, másokat három hetre szabadságoltak a Hajdúsági Iparművektől, s egyáltalán nem biztosak abban, ha visszamennek, nem várja-e őket is a kikészített barna könyvecske.

Egyre több a munkanélküli a faluban, idén februárban már csaknem kétszázan kaptak munkanélküli-segélyt, és nehéz megmondani, hányán vannak, akiknek' még ez sem adatik meg. Rendszeres szociális segélyben 60—70-en részesülnek, s van egy körülbelül negyven fős réteg, amelyik sem a korábbi, sem a mostani rendszerben nem keresi, nem találja helyét, magyarul: esze ágában sincs dolgozni. Jobban szereti az italt, s nem átall naponta bekullogni egy kis pálinkára valóért a polgármesteri hivatalba.

Az italozókkal egyébként lassacskán kezd meggyűlni a bajuk a balkányiaknak. Ugyanis száznál több vállalkozó van már a faluban, s jórészük — illedelme- sebb címszó alatt ugyan, de — kocsmára kérte az engedélyt a gyors meggazdagodás reményében. A forgalomra nem is lehet panaszuk — kínálatukkal még a környező települések részeges- kedőit is a faluba vonzzák. A

Balkányi

busszal, biciklivel érkező „vendégek” aztán elég hamar elveszítik egyensúlyukat és a visz- szautat csak másnap reggelre halasztják. Éjszakára a szépen gondozott Kossuth-parkban hajtják álomra kótyagos fejüket, jobo híján pedig biciklijükkel takarói nak.

A közbiztonság területén a közeljövőben azonban javulás várható. Az országos rendőrfőkapitánytól megkapták az engedély* egy tizenöt fős rendőrőrs felállítására, már meg is kezdték az erre szolgáló épület átalakítását.

A falu ellátására senk:- nek sincs, és nem is lehet panasza. Két pazarul felsze reit ABC közü: is választhatnak a házi a s sz o nyok. Én a Cserhá góban jártam, és túlzás nélkül állíthatom, leesett az állam. A mindennapi bevásárláshoz szükséges áruk között másutt alig kapható AJAX termékeket is leltem, s mintha csak a Gorbacsov—-Bush csúcstalálkozóra időzítettek volna: szovjet— amerikai zászlóval díszített Jor dán fogkefét találtam az egyik polcon...

Néző Ferencnek a polgármes téri hivatal közelében van zöldségboltja, s hamar kiderül, ő áz MDF helyi szervezetének vezetője. A balkányi önkormányzatból a kormánypártiak kirekedtek nem kaptak bizalmat a helyi la kosságtól. Bár mint mondta, a függetlenek közül ketten az ő politikájukat képviselik. Nincs megelégedve az önkormányzat munkájával, különösen a kisgazdák kai, s nem tartja szerencsésnek azt sem, hogy orvos a polgár mester. Szerinte kár volt bele vágni a gázprogramba is, kevesen fognak élni a lehetőséggel mert nincs pénzük az embereknek. Tavalyi újságokat vesz elő, a választási harcokról szóló írásokat mutat, amelyekben nem túl hízelgő gondolatok jelentek meg a helyi MDF-esekről. Beszélgetésünk során az az érzés alakult ki bennem, az bántja leginkább a pártot, hogy nem vehet részt közvetlenül a falu életének irányításában.

„Véred kiontott harmatával...”

Seres Ernő

szállnak mint harmatával /

Ivasom egy idős asz- szony levelét. Nem tudom, miért, de minduntalan az ifjúkoromban csodált Villon-versek refrénje jut eszembe: „Az évek a percek / véred kiontott irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!” (Faludi-fordítás, átköltés. Elnézést, ha netalán pontatlan.)

Az irgalom hiánya az, ami a verssorokat felidézi. És most idézek néhány sort az említett levélből.

„Kérem szépen a meghallgatásomat!” Mint egy halk sóhaj, ugyanakkor dobhártyát repesztő segélykiáltás. Vajon ki hallja meg?

„Egy megkeseredett, egy megroska- dott 70 éves vagyok, 3 gyermek édesanyja, két házasságom volt. A második világháborúban elhalt a férjem, maradt egy drága lányom. Másodszor is férjhez mentem, a szegénység rávitt. Második házasságomból született két fiúgyermekem..."

És az évek szálltak, mint a percek... Akit a szegénység rávitt arra, hogy másodszor is férjhez menjen, nemcsak korban gyarapodott. Mire a gyermekei felnőttek, már volt amit eloszthatott közöttük.

„A két fiúgyermek, már mind a kettő családos. Az idősebbik fiamnak építettem egy családi „házat. A kisebbik fiam velem maradt. Ö is kapott egy olyan épületet, amiben két család megfér. A lányomnak adtam 40 ezer forintot. Magyarul kimondjam, a lányom kisemmiz- tem, de ő a 40 ezer forintot is megköszönte, mindent rám bízott, úgy van jól, ahogyan én csinálom, ma is szeretet és béke van közöttünk. En a két nagyobbik

gyermekemmel tudatosítottam, hogy a kisebbik fiammal kötök egy eltartási szerződést. Ajándék címen átaladom a fiamnak a lakást, aminek értéke egymillió-kétszázezer forint...”

Véred kiontott harmatával... Mert vér és verejték az az áldozat, amit a szülő hoz a maga gyermekéért. El tudom képzelni, hogy a kevéske öröm mellett — amit az élet egy embernek ad — mennyi fáradsággal, törődéssel és szenvedéssel jár a boldogságot, családi békességet teremtő, elszánt akarat. A gyermekeket fel kell nevelni. A gyermeket tisztességgel etetni, öltöztetni, sebeit gyógyítani illik a szülőnek. A gyermek múltja, jelene és jövője a szülő felelőssége, de mindenért a szülő sem felelős, mindenről ő sem tehet, hiszen az évek szállnak, mint a percek és ez a gyermekre is vonatkozik. Már ő is felnőtt, már ő is szülő, még akkor is, ha szülőanyjának édesgyermeke. A gyermek felelőssége és kötelessége is növekszik, gyarapodik az elszállt évekkel. De mit ír ezzel összefüggésben a 70 éves édesanya?

„A fiam az én ajándékomat elfogadta, a szerződésírásnál meg is volt a béke, de az ő családjában romlott az élet. A fiam két gyermek édesapja, és én mindig a jóra kértem. Mindkettőjüknek mondtam, hogy a két gyermek megvan, nekik édesapa és édesanya kell, nem szabad veszekedni. Igen, de egy asz- szonyka eljött hozzám és kérdezte, tu- dom-e, hogy a menyem felvett az ő fia nevében 4 ezer forint kölcsönt, és nem fizeti. Én a fiamnak megmondtam a megtörténtet. Erre a fiam torkon kapott, ez nem igaz — kiabálta — és jól megvágott. A menyem nem volt itthon, elmentem utána, és bebizonyosodott, hogy mégis igaz. Kettőjük között a helyzet megint megromlott, és kezdődött újra a verekedés, a civakodás, és én újra szóltam, gyermekeim nem szabad, ne tegyétek egymást tönkre. A két gyermeket erre a fiam kikergette a házból, és amikor megfordultam, a fiam úgy megvágott, hogy az ajtófélfába ütöttem a fejem, azonnal kicsattant. Még akkor is azt gondoltam, hitben élek, mint egy anya, nem veszem a beteg szívemre a dolgokat...”

Irgalmazz nékünk Jézus Herceg... Ha van egyáltalán irgalom az elszabadult indulatoknak közepette. Az idős asz- szony levelének további részéből kitűnik^ hogy miután csitult némileg a házaspár közötti vita, a gyermekek újra a lakásba mentek, de a verekedés újrakezdődött. Az anya, a nagyanya most már az unokákért aggódva újra korábbi bántalmazásának a helyszínére ment.

„Verekedés közben bementem a két gyermekért, jöjjenek ki. Megint kapott a fejem. Tyúktojás nagyságú gümő lett rajta. Akkor elterveltem, hogy a fiam lakásába nem megyek be többet. A fiam, a menyem később úgy alkalmazkodtak hozzám, hogy a két gyermek végett megbocsátottam. Igen, úgy gondoltam, hogy az Úrjézus is megbocsátott az ellene vétőknek, akkor én az én véremnek miért ne bocsássák meg. Megbocsátottam igaz szívemből. És teltek a napok, a hónapok, és se éjjelünk, se nappalunk nem volt. Április harmincadikén, vasárnap a hívek a templomban voltak, nálam verekedés volt. De nem is ilyen-olyan. A fiam a kisfiával el akart menni. A menyem a gyermeket a kocsiból kivette, hozta befelé. Én a kiskapuba szaladtam segítségért kiabálni. A fiam a kocsiból kiszállt, jött befelé, engem a betonjárdához úgy odavágott, hogy három helyen tört el a vállam. Négy hétig voltam gipszben, de akkor a gipsz alatt a mellem, az egész karom romlásnak indult. Akkor három hónapig nem szóltam hozzá. De ismét megbocsátottam,

elmúltak a szörnyű fájdalmaim, felejtettem...”

És az évek szálltak, mint a percek... Aki könnyen bánik a pénzzel, főként azzal, ami nem az övé, nagy bajba keveredhet. Az idős asszony menyének a munkahelyén egymillió forint hiánya keletkezett. Az anya nyugtatta a fiát. Valahogyan össze kellett volna szedni a pénzt, hogy az ügy nehogy a bíróságra kerüljön. De a fiúnak ezt a szörnyű rengeteg pénzt nem sikerült összeszednie.

„így nappal-éjjel alvásom nem volt. Csak a nagy civakodás és verekedés volt. Már akkor dühbe jöttem, amikor az unokám, a kislány is vérzett és visított. Kiszaladtam és mondtam, se éjjel, se nappal itt megpihenni nem lehet. Erre a fiam azt mondta: a kurva anyádat, menj be, nekem fordult, mellbe zúdított, megvágott, elestem. Eltört a iapocka- és farcsontom, belső zúzódásom volt, és véreztem. Felállni nem bírtam. Erre a fiam rám ordított: állj fel te kurva, mert ha én felállítalak, úgy beváglak a házba, hogy soha többé ki nem jössz. A menyem felállított, bevitt. Jött a mentő és elvitt. A fiam még azt sem kérdezte: Te kutya, hogy vagy?”

„Véred kiontott harmatával / irgalmazz nékünk Jézus Herceg!” Mi történik néha az emberekkel? Miért tudják így és ennyire gyűlölni egymást? Hús a húsunkból, vér a vérünkből, mégis megölő ellenségünk lesz, ha a fékevesztett indulatok eluralják a békességet, a békét. Egy családról van szó. Arról a családról, ahol ünnepi esemény volt a gyermek születése, öröm az első megtett lépés, az első szó, ahol a családi fészek melege védte, a széltől is óvta a gyermeket.

„Arra kérnék szépen választ a szerkesztőségtől, hol rontottam el. Még a szerződésírást is én fizettem ki, és a fiamnak mondtam, megköszönheted a

szüleidnek ezt az ajándékozást. A fiam akkor azt választolta, nincs mit megköszönni. Most két hónapja nem szólok hozzá. Az én fiamtól ezek után mit várhatok? Eltartást nem remélek, mit tehetek? Kérem a tisztelt szerkesztőséget, tessenek leközölni, sok édesanya tanuljon belőle, hogy olyat, mint én, előre ne tegyenek, amijük van, magukról le ne adják. Nagyon szépen kérem a vezetőséget, a nevemet még véletlenül se közöljék, mert én lennék miatta bajba! Levélben szintén ne írjanak, mert a levelemet ide se adnák. Az újságot elolvasom én ,is, ők is.”

Újra idézem a vers sorait: „Az évek szállnak, mint a percek / véred kiontott harmatával / irgalmazz nékünk, Jézus Herceg...”

És mosfmegrettenek. Hiszen a fiú, a vétkes gyermek, ha elolvassa az édesanyja levelének sorait, vajon hogyan fogja fel annak lényegét és értelmét? Búbánat avagy újabb vétek elindítója lesz-e az irgalom hiányában felröppentett anyai sóhaj? Követi-e a viszályt a békesség avagy az írás újabb tragédiát _ okoz? A levél közlésére az anya kért. de ez nem ment fel a felelősség alól. Nekem tudnom kellene valami bizonyosat. De mert semmi bizonyosat nem tudok, hiszek a jó szándék, a jóravalóság minden emberben meglévő erejében.

ogy az édesanya hol hibázott? Semmiképpen ott és azzal, hogy a házát a fiára íratta. Inkább ott és akkor hibázott, amikor az átírással, a haszonélvezeten túl olyan jogokat is gyakorolni kívánt, ami nem az ő dolga. Az anya a fiával osztja meg szerete- tét. A fiú szeretetére már többen tartanak igényt, az anya, a feleség és a gyermekek. Veszélyes dolog anyai szemmel és érzéssel meghatározni, megkövetelni vagy előírni, hogy a fiú az ő szeretetét hogyan és milyen mértékben ossza meg. Márpedig minden szó, még a jóindulatú is, ami a felnőtt gyermekek, a fiú és a feleség ügyeire vonatkozik, indulatokat kelthet. A pusztító tüzet szítással nem lehet eloltani. Legyen intelem ez a fiú számára is.

Sokadíziglen is „Irgalmazz nékünk Jézus Herceg”...