Kelet-Magyarország, 1991. július (51. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-27 / 175. szám
Szépség, érték, lakáskultúra Leitner Istvánná, a Benczúr Gyula Terem vezetője Aktuális kérdések Páll Géza Kinek van manapság,pénze műkincsekre, festményekre, szobrokra, plakettekre, igényes iparmüvészi lakásberendezési tárgyakra, amelyeket a Képcsarnok Vállalat termeiben árusítanak? Igazak-e az itt-ott keringő mendemondák, hogy a Képcsarnok Vállalat nyíregyházi Benczúr Gyula Terme is a tönk szélére jutott, eladják, megszűnik, s egyáltalán: sorsa bizonytalan? Ezekkel a kérdésekkel kezdtük a beszélgetést Leitner Istvánnéval, a Benczúr Gyula Terem vezetőjével, aki több mint tíz éve dolgozik a cégnéí, középfokú közgazdasági végzettsége van, két gyemnek anyja, férje az egyik nyíregyházi termelőszövetkezet elnöke. Igazak-e a vészjósló pletykák vagy sem? — Ahogyan az életünk, a megélhetésünk is nehezebbé vált, a vásárlóink is jobban meggondolják mire adják a pénzüket. A Benczúr terem eladásáról, megszűnéséről szóló híresztelések azonban alaptalanok. Hogy valamilyen változások majd ránk is köszönthetnek, ezt csak sejtjük, de a jelenlegi helyzetünk, a terem forgalma azt jelzi, hogy a törzsvásárlóink kitartanak mellettünk. Az emberek, ha jobban spórolva, nélkülözve is, de a szépért, értékesért, anyagi helyzetük szerint, továbbra is képesek áldozni... > Szívesen venném, ha néhány adattal is illusztrálná a terem életben maradását, hisz itt olyanok az árak, hogy a kispénzű emberek rá sem mernek nézni az egyébként gyönyörű alkotásokra, iparművészeti tárgyakra... — Bizonyos, hogy a műkincsek, festmények, szobrok, kisplasztikák, rézkarcok, az iparművészeti használati tárgyak sohasem voltak olcsók, s ez így van most is. Találhat itt a vásárló 15—16 ezer forintos Szász End- re-rézkarcot vagy 50—60 ezer forintos festményeket, de vannak egészen elérhető áron megvehető iparművészeti tárgyak is, amelyek a lakásban nélkülözhetetlenek. Azt mondhatom, kinek- kinek az igényei és a pénztárcája szabja meg, betér- e hozzánk és mit fog vásárolni. Az árukészletünk jelenleg 5,1 millió forint, s hozzáteszem, hogy az éves bevételi tervünk 8 millió forint. Az első féléves kereskedelmi forgalmunk szerint teljesíteni fogjuk az éves bevételi tervünket. Ezzel, úgy gondolom, elégedettek lehetünk. A bevétellel, a Benczúr Gyula Terem, pénzügyi stabillitá- sával így rendben is lennénk... >- Ez utóbbi mondata azt sejteti, a pénz, a bevétel ugyan rendben van, de a cikkcsoportok forgalma, népszerűsége változott, hisz nem csak festményeket, szobrokat, képzőművészeti alkotásokat, műkincseket árusítanak, hanem igényes lakásberendezési tárgyakat, bútorokat is. Nem ezek adják a nagyobb bevételt? — Valóban meg kellett alkudnunk a vásárlói érdeklődéssel, de azt is mondhatom, alkalmazkodunk a változó igényekhez. A forgalmunk jó részét valóban az igényesebb bútorok eladása teszi ki, s itt igen előnyös feltételekkel rendelkezünk, versenyben lehetünk bármely bútort árusító üzlettel. Nálunk nem szükséges a kereseti igazolás, csupán a személyi igazolvány, ha. valaki részletre akar vásárolni, s a, kamat nálunk lényegesen kisebb, mint másutt. A bútorforgalmunk az első félévben meghaladta az 1,6 millió forintot, ezt a cikkcsoportot követik az iparművészeti tárgyak, a hamutartótól az állólámpáig, ez 869 ezer forintot tett ki, míg a festményekből 223 ezer, a rézkarcokból 25 ezer, a szobrokból 75 ezer, a plakettekből 17 ezer forintot forgalmaztunk. Ez talán érzékelteti egy kicsit a profilváltozást is. A Benczúr Gyula Terem mindezek mellett továbbra is Elek Emil felvétele meg szeretné őrizni kulturális jellegét, szoros kapcsolatot tart a megyében, az országban élő és alkotó művészekkel... > Korábban az értékesítésre kerülő alkotások megválasztásához nem sok köze volt a Benczúr Gyula Teremnek, nagyjából azt kellett árusítaniuk, amit a fővárosi közponlb tói kaptak, s amely nem mindig találkozott a szabolcsi, a nyíregyházi művészetszerető közönség ízlésével. Változott- e a helyzet? Mennyiben önálló a terem, és ez milyen hasznot hoz Önöknek és a vásárlóközönségnek? — A legfontosabb változás az, hogy ma már saját ízlésünk és elgondolásunk szerint kérhetünk műveket az alkotóktól. Olyanokat, amelyek a mi közönségünkhöz valamilyen okból közel állnak. Ezzel élünk is. Egyéni igényeket is ki tudunk elégíteni, ha valaki kedvenc művészétől szeretne műalkotásokat vásárolni, mi megrendeljük és eljuttatjuk a kívánt alkotást, tárgyat a vásárlóhoz. — De új az is, hogy bizomárty- ba is átvehetünk az alkotóktól műveket eladásra, ennek az előnye, hogy nincs utána banki teher, s teljesen az érdeklődésen múlik, gazdára találnak-e ezek az alkotások vagy sem. Nem mondhatunk le a közönség igényeinek folyamatos szondázásáról sem, igen fontos, mondhatnám létérdekünk, hogy olyan műveket hozzunk a terembe, amelyek nálunk kelendőek, amelyeket keresnek. >- Kik a legkeresettebb művészek? Egyáltalán milyen típusú műkincseket szeretnek az emberek megyénkben? — Külön egy-egy alkotót nem tudnék kiemelni, inkább stílusok, műfajok, témák szerint váltakozik az érdeklődés. A vásárjóink kedvelik a realista műveket, a festmények között a csendéletet, a portrét már kevésbé. Az aktok iránt lenne érdeklődés, de kevés az aktképünk. — Elmondhatom, hogy a hazai törzsvásárlókon kívül több külföldi vásárlónk is akad, így visszavisszajárnak Svédországból és más, távolabbi országokból is. Továbbra is ápolni, fejleszteni szeretnénk a hagyományos szerepkörünket, a képző- és iparművészet népszerűsítését, az ízlésfejlesztést. Igaz, mostanában kevesebb kiállítást tervezünk, mint régebben, de negyedévenként ezután is ünnepélyes tárlaton szeretnénk a közönség elé vinni egy-egy művész gyűjteményes, nálunk vásárolható anyagát. Az úgynevezett bemutatókat is folytatjuk, ez abból áll, hogy esetenként egy-egy művésznek több alkotását találhatja meg az érdeklődő minden különösebb ünnepélyes kiállítási ceremónia nélkül. >- Tehát a nyíregyházi Benczúr Gyula Terem továbbra is a zsűrizett, művészileg hiteles alkotások tárháza, ahová, ha elég pénzünk van, bármikor betérhetünk. De szívesen látnak bennünket akár egy kis nézelődésre is? — Szívesen, hisz nem kötelező a vásárlás. Sokan időtöltésből, érdeklődésből jönnek be, nézelődnek. A terem földszintjén, a galériában és az első emeleten elhelyezett alkotásokat, lakáshasználati tárgyakat bárki megnézheti. Egyre többen kérik a véleményünket a lakásuk ízléses berendezéséhez, amit nagyon szívesen teljesítünk. > Mitől fáj a terem vezetőjének a feje? — Két dologtól. Az egyik: az utcára néző, teljesen üvegportá- los épületünket erősen megviseli a gépkocsiforgalom, főként a közeli buszmegálló. Már két alkalommal emiatt tönkre ment a hatalmas üvegfalunk, itt kellett őrködnünk egész éjjel, mert bárki bejöhetett volna. Szeretnénk elérni, hogy valamivel arrébb helyezzék a buszmegállót. A másik gondom, hogy a negyven négyzetméteres alapterületű raktárunk — amelyet a várostól bérelünk — évi bérleti díja 400 ezer forint. Igen sok. ► Köszönöm a beszélgetést. A TARTALOMBÓL: • Városépítők, városszépítők • Adóstatisztika • A pápalátogatás helyszínei: Szombathely • Ortopéd betegek Zittiányi Majos rajzai Eden /Jfl ajzaim emberkfzpontúaL— mondja aíkotá- J\ sairóí Zimányi Alajos, aHj 1944-Ben szüíe- V> tett ‘Beregszászon, áítaíános iskoláit %árpátaíján végezte, majd áttelepült és ‘Debrecenben tanúit, 1964-ben érettségizett, majd 1969-tőtfdeségé- vet együtt (gépesítés nélküli nevetőként dotgozott ‘Hajdú megyében. 1985—91-ig etvégezte a %efonná tus ‘Teológiai akadémiát. ‘Eleinte verseit kŐzötték kütönböző ifjúsági tápok* * majd rajzai is megjelented fotyóiratokban, jelenleg Aranyosapátiban ét, atiot református lelkész. Wafá(tvéieméit<t TILTAKOZÁSAINK TERMÉSZETÉRŐL Kállai János 7 1 ittakozni, elutasítani '* sokféleképpen lehet. * Csöndes-halkan és látványosan is. Sokak szerint a legegyszerűbb — s talán legősibb megoldás — kiüvölteni a sérelmeket, hangerővel is érzé- zeltetve: valamit vagy valakit nem tűrünk tovább, elegünk van, tele lett a „hócipőnk”, s különben is az „add ki magadból" parancsát már kitalálták helyettünk a mélylélektan kutatói, s kiborulásainkkal rosszallást kiváltva még igazolhatnak is bennünket. Okunk, sajnos, egyre gyakrabban adódik a protestálásra. Szinte naponta zuhan ránk valami az elviselhetőség határán túllépő dolog, s erre ki-ki vérmérséklete, életkora, pszichikai állapota, bölcsessége vagy tapasztalatlansága szerint reagál. Az egyén tiltakozása azonban, legyen bármennyire drámai, ritkán hozza meg a várt eredményt, sőt: gyakran követi az ellenvéleményt — még a nyíltságra egyre inkább ráhangolódó világunkban is — a megtorlás, a figyelmeztetően jóindulatú, de a mosolygást alig leplező kioktatás. Mindez másképp fest, ha a szembeszegülés, vagy a mosta- • nában gyakran használt engedetlenség társadalmi méreteket ölt. Volt/van részünk ezekben is jócskán. És a politikusok sem sok jóval biztatnak. Nemrég hallottam komoly, szavahihető — fontos pozícióban lévő — ember szájából: nehéz ősz elé nézünk. Jó lenne — fűzte hozzá sejtető, bár nem jósolgató szándékú kijelentéséhez —, ha a nemtetszés kinyilvánítása megmaradna az alkotmányos keretek között, s nem a szabályozhatatlan utcahangulatok alakítanák a pillanatok alatt áttekinthetetlenné, ve- zényelhetetlenné váló eseményeket. Tudom magam is, hogy a nagyszabású demonstrációk, tiltakozó-figyelmeztető felvonulások félelmetes hangulatúak és erejűek. A „játékszabályokat" betartva is. 1990 három tömegtiltakozása más-másképpen zajlott le a fővárosban. Az egyetemisták tüntetését volt aki „jó hangulatúnak" minősítette (én nem!). Ebben a felvonulásban a méretek voltak a döbbenetesek. A taxisblokád mozdulatlanságra kárhoztató, ostromállapotokat idéző fenyegetése kíméletlenségével ijesztette meg bennem az inkább békességre vágyó állampolgárt. A pedagógusok „engedetlenségi megmozdulása” kicsit elszomorított, pedig szervezett volt, sokan összegyűlte, s emeltnek látszó fővel mentek ki az utcára s kicsit — úgy tűnt — mégis erőtlenül... Sztrájkközeibe persze azóta is került már egyszer-kétszer az ország, kisebb-nagyobb figyelmeztető demonstrációk azóta is voltak, s maradva a tömegmegmozdulások szempontjából eddig majdnem szűz területen — az iskolák, a pedagógusok világában — újabb és újabb lefojtot- tan parázsló gócok lobbantak lángra, ha nem is mindig a har- sányság volt a jellemzőjük. Elevenen él még a töltéstavi precedens sokkoló hatása, nyugvóponton még most sincs az ügy, de még közelebbi a mágocsi tanári szobában folytatott éhségsztrájk sokáig alkuba nem bocsátkozó elszántsága. De jöttek hírek diákelégedetlenségekről is: Balatonalmádi, Mezőbe- rény, Nagykálló, Budapest... Sok a panasz mindenfelé, az elégedetlenség, s még több a szembeszegülést kiváltó intézkedés, rendelet, döntés. Tanulgatva a demokráciában elfogadott és biztosított véleménynyilvánítási lehetőségeket, módozatokat, aláírásokat gyűjtünk, felvonulunk, röptében összehívott gyűléseken mondjuk el, ami fáj, demonstrálunk, tiltakozunk, uram bocsá’: sztrájkolunk. mind polarizáltabb politikai viszonyok még zűrzavarosabbá tétele sem lehet érdeke senkinek, aki józanul gondolkodik. Demonstrációink az erőszakmentes megegyezésekre, s nem a kenyértörés ,,erővonalai" mentén kell, hogy lezajlódjanak, ha már elkerülhetetlen az egész. És ez nem tanács, nem javaslat, nem módszertani „útmutató", csupán egy korántsem lezárt gondolatsor, még nyár derekán...
