Kelet-Magyarország, 1991. július (51. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-19 / 168. szám
£ Kelet-Magyarország 1991. július 19., péntek SPORT LELÁTÓ Golfozni Kovács György |Mi hitte volna, hogy IC egyszer még golfozni 1 fog a magyar. Hazánkban ugyanis több helyen épülnek golfpályák, egyik-másik külföldi érdekeltséggel. Valamikor a legúribb” sportok egyikének számított hazánkban, ma egy a többi szabadidő- sportok sorában. Kevesen tudják, hogy az angolszász vilá(f~ egyik legnagyobb tömegeket foglalkoztató sportjátéka a golf. A játék lényege: két vagy több játékos a pálya különböző részein elhelyezett 18 lyuk felé úti az erre a célra alkalmassá tett, hajlított végű ütővel a kis tömör gumi-, vagy műanyaglabdát. A lyukaknak megállapított sorrendje van. s a labdát ezekbe kell belejátszani. Végeredményben az nyer, aki kevesebb ütéssel teljesíti a feladatot. A labda átmérője 4 cm, c lyukaké 12 cm. a pálya lényegében 18 szakaszból áll, s minden szakaszon van egy emelt elütőhély és egy lyuk. A legkorszerűbb angliai és amerikai páKerékpár Szokatlan módon, sztrájktól folytatódott a Tour de France kerékpáros körverseny. így tiltakoztak a zsűri egy döntése ellen a kerékpárosok. A versenybírók .ugyanis diszkvalifikálták a svájci Urs Zim- mermant. aki szerdán nem a mezőnyt szállító repülőgépen utazott az újabb állomáshelyre — mint ahogy azt előírják. Vízilabda Válogatottunk már a legjobb 4 között van a barcelonai 7. férfi vízilabda Világ Kupán. A magyar válogatott legutóbb 10:8-ra nyert Ausztrália ellen. Úszás Budapesten. a Hajós Alfréd uszodában zajló OB-n, újabb számokban a\ attak bajnokot. Győztesek. Férfiak. 100 m pillangó- Deutsch Tamás (Bp. Honvéd) 56,44. 400 m vegyes: Darnyi Tamás (BR- SE) 4:26,91. 4X200 m gyors- váltó: Dunaferr 7:48,77. Nők. 200 m gyors: Egersze- gi Krisztina (Bp. Spartacus) 2:02,86. 200 m mell: Csépe Gabriella (BYSC) 2:32,59 országos csúcs! lyákon az elütőhely és a lyuk közöttit távolság 100 és 600 m között váltakozik. A golfot férfiak és nők egyaránt játszhatták, az angolszász világban mindkét nembeliek számára külön rendezik az amatőr és a profi versenyeket, a bajnokságokat és világ- versenyeket. Magyarországon a golfozás most kezd gyökeret verni. Már rendeztek versenyeket, sor kerül az országos bajnokságra is. Korábban — a két világháború között — már rendeztek magyar bajnokságot ebben a sportágban, az új idők szele azonban „szüneteltette” ezt a szép sportot hazánkban. Az eddigi legsikeresebb magyar golfozó Lauber Dezső volt, aki többször nyert világbajnokságot és külföldön is ért el sikereket. A világkiállítás rendezésével, a turizmus növekedésével lépést kell tartanunk ezen a téren. Az ideérkező külföldiek számára — és a hazai igény kielégítésére — szükségszerű újabb golfpályák építése akár Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is. Labdarúgás A Közép-szabolcsi Körzeti Labdarúgó Szövetség Tóth András nagypályás emlékkupát rendezett Oro- son. Végeredmény: 1. Nyírkércs, 2. Nyh. Hardware, 3. Oros. 4 Biri. Kú- löndíjak, a legjobb Kapus Szabó István (Oros), gólkirály Hajdú Mihály (Oros), a legjobb mezőnvjatékos Mészáros István (Hardware). Tenisz A megyei szövetség és a SZÉSE tenisz-szakosztálya az utánpótlás számára versenyt rendez a hét vegén. Székhely: a Garibaldi utcai tenisztelep, kezdés, jelentkezés pénteken 10,30—11 óra között. Versenyszámok: újonc és gyermek fiú egyes. Tömegsport A Barcelona 92 olimpiai ötpróba viadalsorozaí soron következő eseménye, az úszás (5,2 km, szintidő 3 óra) lesz. A rendezvényre július 20-án, szombaton Révfülöp és Balatonbcgiár között kerül sor. Panta-Bereg Kupa a baktai erdőben Nyíregyháza (KM — M. L j — Rangos rendezvénnyel rukkolnak elő a hét végén a nyíregyházi rádió-iránymérők. Ök a házigazdái a VII. Panta-Bereg Kupa nemzetközi versenynek. amely egyben a rádió-iránymérő Európa Kupa második fordulóját is jelenti. A színvonalról már most mindent elmond az, hogy a sportág tizennégy világbajnoka áll majd rajthoz szombaton és vasárnap a baktai erdőben rendezendő viadalon. Három csapatra való válogatottal érkeznek a csehszlovákok, nemzetük legjobbjaival képviseltetik magukat a nemetek és a svédek. Mellettük itt lesznek még a legjobb szovjet és jugoszláv rókavadászok is, no meg persze a magyarok. A nyíregyházi klub színeiben Venczelné Bartha Ildikó. Pintér Olga, Schmidt Attila, ifj. Venczel Miklós, Kovács András, Szedlár Károly és Ruzsinszki Pál áll rajthoz. A klub világbajnoka Orosi János ezen a versenyen szerette volna befejezni aktív sportolói pályafutását, de sérülése miatt ez elmarad. A 10. NYÍRSÉGI TORNA Meglepetések, időzavar Indul a strandröpi MÁN LÁSZLÓ FELVETELE Nyíregyháza (KM — M. L.) — A röplabdázók még pihennek, nem kezdődött el a felkészülés. Ám sokan a kikapcsolódás aktív formáját választják, erre pedig igazán alkalmas az egyre népszerűbb strandröplabda. Ezért is szervez találkozót a Nyíregyházi Sportula SE és lapunk sportrovata. A közös tornát a jövő hét végén, július 27—28-án rendezzük a sóstói tófürdőn. Mindkét nemben három kategóriába várjuk a nevezéseket. A három kategória: 16 éven aluliak, aktívan játszók és nem versenyszerűen röplabdázók. A szabályok a srandröplabda-versenyeken szokásosak, kétfős csapatok jelentkezését várjuk. Nevezni jövő pénteken 12 óráig lehet szerkesztőségünk sportrovatánál. Remélhetőleg sokan indulnak majd az érdekesnek ígérkező találkozón. Nyíregyháza (Bodor Lajos — Csütörtökön a 7. fordulót bonyolították le a Nyírség- Sakktornán. Fokozódik az izgalom, egyeseken a fáradt ság jelei mutatkoznak, eg.vre több az időzavar, zászlóié esés, tisztelnézés, mások pedig most kezdenek belelendülni .... A FIDE-csoportban minden fél pontnak jelentősege van — nemzetközi érték- szám, FIDE-listára való feliratkozás vagy a díjakért való küzdelemben — itt igen sok a bonyodalom, izgalom. Kovács L. Fmj. különöse» pechesnek mondható, harmadszor fordult elő, hogy ellenfele döntetlenajánlatát elutasította és utána elveszt a játszmát Bemei A. Fm, 6 döntetlen után megszerezte első győzelmét. Danes Zsolt mj.-et a sorozatban elszer’ e- dett 5 vereség sem keserítette el és egymás után készei nyert. Bánházi i. Fmj. nem érzi a játékot t > a:: utóbbi négy játszmában < kezét kellett nyújtania - forduló igazi meglepetésé: azonban Deák S. Fmj. neo- receni sakkozó szolgáltatta, aki az eddig élen álló Mózes E. Fmj. romániai versen- zö. fektette kétvállra Ebben a csoportban már csak kér veretlent találunk: Boncsér Fmj. szovjet és Deák S, Fmj.-et. Mivel Boricsel O. ismét győzött így ő vette át a vezetést. A FIDE-csoport állása « 7. forduló után: 1. Boricser Fmj. 6 pont (SZU), 2 Deák S. Fmj. 5,5, (D. Barnevai 3. Mózes E. Fmj. 5, (Rom ■*. Borsavölgyi T. Fmj. 4,5 T.t Barnevál), 5. Kocsis Gy 4.5, (SZÁÉV SE, Nyh.), 6. ' i'O- kopisin V. mj. 4,5 (SZU 7. Szteicsó Sz. mj. 1,5 (SZ. , Az „A”-csoportban Húson- kov V. szovjet mester.elölt mái utcahosszal vezet és ritka bravúrt végrehajtva a befejezés előtt két fordulóval megszerezte az első helyet. A Záhonyi VSC játékosa — Baranyai S. — feljött a 3. helyre. Állás a 7 forduló után. 1. Rizsonkov V mj. 7 (!) pont (SZU), 2. Fekete I. mj 4,5 (Komtávhő, Tatabánya), 3. Zsedely F I. o. 4,5 (Komtávhő, Tatabánya). 4. Baranyai S. I. o. 4,5 (Záhonyi VSC), 5. Körösparti S. 4,5 (Bp. Postás SE). A „B”-csoportban Katona M. (Nyh Vízügy SE) újabb szép győzelmet aratoct, így 100%-os teljesítménnyel vezeti a mezőnyt. Ebben a csoportban található dr. Bodnár A., a megyei sakkszövetség elnöke is, aki egy kissé visz- szafogottabban játszik, mint az előző években. De itt láthatjuk a 8 éves kisfiút — Szilágyi Zolikát — is, az Olefin SE versenyzőjét aki a nagyok között kapott helyet, hiszen értékszáma már 1500 felett van. Molnár M. (Nyh. Vízügy) már a 3. helyen található. így az első 5 között. 3 vízügyes található A „B”-csopon állása 1. Katona M. 7 (!) pont (Nyh. Vízügy), 2. Erdélyi K. 5,5 (Olefin SC), 3. Molnár M. 5 (Nyh. Vízügy). 4 Kalló L. 5 (Váci Izzó), 5 Kalmár Á. 5 (Nyh. Vízügy) A , C”-csoport állása a 14. forduló után:. 1. Takács Z. 9,5 pont (SZÁÉV, Nyh.), 2. Winner F. 9,5 (T.-vári L. SE) 3. Mózer S. 8 (SZÁÉV). 4. Tündik A. 7 (SZAÉV). Ebben a csoportban Mihal- kó J. Fmj. SZÁÉV-es ifitanítványai közé csak Wittner F., Hagymást J. mj. lisza- vasvári tanítványa tudott beékelődni. A 8., utolsó előtti fordulóra pénteken 9 órától kerül sor. így készül Nagykálló Nagykálló (KM — K. Gy.) — A Nagykátlói SE labdarúgócsapata a bajnokság 6. helyén végzett az elmúlt idényben. A kállóiak ettől jobb szereplésre számítottak — de erejükből, ennyire tel- jett. Most nagy elánnal készülnek. szeretnének jobban szerepelni a következő évadban. Farkas Bélával, az NSE csapatának edzőjével arról beszélgettünk, milyen változások történtek a csapat körül. — Előreláthatóan öt labdarúgó érkezésére számítunk — így az edző —. reméljük valamennyi a mi játékosunk lesz. Velük lényegesen erősödne az együttes, különösen Edzfik továbbképzése A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Labdarúgó Szövetség edzőbizottsága július 22-én, hétfőn, 9 órától, a megyében működő labdarúgóedzők részére továbbképzést tart a nyíregyházi városi stadionban. A nap programjában, délelőtt elméleti előadások hangzanak el, videofilm-vetítés lesz. Délután, a Tiszavas- vári úti pályán a sportág gyakorlati képzését szolgáló úgynevezett „mintaedzést'’ tekinthetnek meg, az NYVSC NB Il-es labdarúgók előadásában. A továbbképzést, a 18 órakor kezdődő közös vacsora zárja. A rendezők számítanak valamennyi edző megjelenésére. Farkas Béla a középpálya javulna. Az eddigi gárda együtt maradt, ezzel végre 16—18 felnőtt játékossal számítunk. Ami a Nyíregyháza (KM — K. Gy.) — Hazánkban a hét végén a sportok királynője. az atlétika kerül az érdeklődés középpontjába. Péntektől vasárnapig Budapesten, az UTE sporttelepén rendezik a 96. OB-t, ezen a sportág színejava elindul. A nagy létszámú szabolcsi küldöttség tagjai között bajnoki címre esélyesek is vannak. Molnár Tamás 200 és 400 méteren, Malovecz Zsuzsa gerelyben. Horváth Viktória súlylökésben az e'ső számú favorit. Nehéz dolga lesz a diszkoszvető Ficsor Józsefszakmai munkát illeti, lu -us elsején kezdtük a félkészI lést, heti öt foglalkozás - é~ repel a programban, ezeket saját pályánkon tartjuk — Külföldön is jártak ” — Igen, július 11. és 15 között a németországi testvérvárosban Metzingenuen nemzetközi tornán szerepel tünk. Nem kis meglepetésre, a mi csapatunk végzett az első helyen. Mögöttünk francia, harmadik és negyedek helyen német együttes zee zett. Újság a kállóiak huzata ján: Vágó Zoltán — akin porcműtétet végeztek — « jövő héten kezdi el a mm. kát. Nagykállóban várjak, a bajnoki sorsolást, kíváncsiak, kivel kerülnek szembe az első fordulóban. nek, aki két számban is elindul. diszkoszban az EK- döntő győztese Horváth Attila lesz az ellenfele. — Minden számításba lövő versenyzőt elindítunk - mondta Orendi Mihály, a nyíregyházi atlétáik vezetője — összesen kilenc-tíz dobogós helyre számítunk. Persze az is előfordulhat, hogy ezüst-, vagy bronzéremre esélyes atlétánk győzni fog, ez kellemes meglepetés lenne. A nyírségiek már pénteken elkezdhetik az „aranygyűj- tést”, 18 órakor Molnár Tamás, a 400 m-es síkfutás döntőjében áll rajthoz. Atlétikai OB A míg a nyári meleg öró- met jelent a strando- lóknak, a legmelegebb évszak feledékenysé- : get, tompulást okoz. így vannak ezzel megyénk há- i rom településén — Mária- ; pócson. Űjíehértón, Tisza- ; lökön — a labdarúgásért j felelős sportvezetők, akik ■ talán az említett meleg ha- í fására elfelejtették benevez- | ni csapatukat a megyei I. osztályú bajnokság küzdel- j meire. Előfordul az ilyesmi, ! bár olykor kellemetlensé- I gekkel járhat. Miért? Nos, a megyei szövetség ivezetői találgatásra kényi szerülnek: nem tudják, hogy a bajnokságra egyálta- | Ián kíván-e nevezni a három együttes. Mert július 11-én lejárt a fránya határidő, eddig várták a csapatok jelentkezését. A megyei j I. Osztályú bajnokságnak I nagy a vonzereje, több csapat mar korábban jelezte, ugrásra kész, ha e»etleg... De nem folytatjuk, mert I véleményünk szerint nem a bajnokságtól való visszalépésről, hanem egyszerű fe- : ledékenységről, merengés- j ről van szó. A megyei szö- I vétség még' ezen a héten el- I fogadja a „pótjelentkezést”. : Ezek tudatában kezdhetik el a bajnoki sorsolás készítését. Mert hogy eddig csak 13 csapat nevezett... Szabolcs-Szatmár-Bereg független napilapja. Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Olvasószerkesztők: Esik Sándor, Páll Géza. Tervezőszerkesztők. Csonka Zsolt, Sipos Béla. Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: dr. Harmati Sándor és dr. Kárpáti Imre ügyvezető igazgatók. Kiadó és Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401. Postafiókszámok. Lapkiadó: 25. Szerkesztőség: 47. Telefon: (42) 11-277. Telex: 73-344. Telefax: 16-624. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 10-329. Hirdetés: 10-150. Készült a Nyírségi Nyomdában. Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Jäger Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető minden postahivatalban és hírlapkézbesítőnél. Budapesten: XIII., Lehel u. 10/a. 1900. Előfizetési díj egy hónapra 199 forint, negyedévre 597 forint, fél évre 1194 forint, egy évre 2388 forint. Az áruspéldányok ára mindennap egységesen 7,90 forint. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk me’q és nem küldünk vissza. Indexszám: 25059 HU ISSN 0133-2058.