Kelet-Magyarország, 1991. július (51. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-19 / 168. szám
1991. július 19., péntek SZÍNES OLDAL Kelet-Magyarország 5 Repülés m Többen panaszolták szerkesztőségünknek. hogy csütörtökön Nyíregyháza felett a repülőgépek szokatlanul alacsonyan szálltak. s azzal — a „Hajrá repcsi'-t kiáltozó gyerekek kivételével — az emberek nyugalmát zavarták, annál is inkább, mivel a kánikulában sokan a lakásuk ablakait kénytelenek nyitva tartani. Kérdésük: a gépek repülésének mi az oka. arra ki adott engedélyt? — Július 18-án. csütörtökön délelőtt egyetlenegy gép körülbelül 30 percig repült Nyíregyháza felett — hangzott a megyeszékhelyi repülőtér illetékesének válasza. — Arról a polgármesteri hivatal megrendelésére légifotókat készítettek. A repülőgépes szolgálat miután a munkát elvégezte, a gép azonnal leszállt. Mik vannak...! I I A prostitúció be- f I tiltását célzó tör* I vénytervezetről tárgyalt a kínai parlament A prostitúciót valójában már betiltották a Kínai Népköztársaság megalakulása után 1949-ben. de az több tartományban ismét felütötte fejét. A tervezet szerint a vétkeseket öt évig terjedő börtönbüntetésre és 900 dolláros pénzbírságra ítélik. Az elmúlt években Kínában megnövekedett a nemi betegek száma, és a betegség további terjedésének kívánnak gátat vetni. Szó-tár mmmmmmmm Giecs ízléstelen, rikító, olcsó hatásokra törekvő műalkotás. Kezdetben műtárgyakra mondták (kerti törpe, pityergő kisfiú), festményekre (alkonyt erdő patakkal és szarvassal, gitáros cigánylány stb.). Napjainkban olyan irodalmi és zenei művekre, filmekre is mondjuk, amelyekben nincs eredetiség és művészi mélység, az igénytelen közönségnek a művészi élmény hamis érzetét nyútják. Zenében a magyar nóta, a sláger és az operett a giccs melegágya, irodalomban a kalandregények és a regényes életrajzok egy része. A giccs néha szembeötlően silány és primitív, de gyakran megjelenik technikai tökély álcájában is. Német eredetije mázol- mányt jelent. Nagy sikert aratott Nyíregyházán a szabadtéri színpadon Bernjén Ferenc műsora. A Morálisa együttes programja után kiizei két órán keresztül szórakoztatta a közönséget régebbi és új slágereivel. Ez utóbbiak között elhangzott az a dal is, amely % szovjet hadsereg kivonulása alkalmából született. A lírai alkotás címe: Mikor a harangok a csendért szólnak. HARASZTOS! PÁL FELVÉTELE Rendőrök versenye Augusztus 1-jétől négy napig rendezik meg a fővárosban, valamint vidéken az első hazai nemzetközi rendőrmotoros ralit, amelyen 40, a motorozásban kiemelkedő hazai rendőr mellett több olasz, német. csehszlovák, francia és angol kolléga száll nyeregbe. KARAMBOL. Egy személyautó egy kerékpárost ütött el július 18-án Nyíregyházán, a Kállói úton. A mentők a biciklist könnyű sérüléssel vitték kórházba. — Mindig tudtam, hogy kulturált, olvasó nemzet vagyunk...! IFJ. CSIZMADIA A. UTAZZON OLCSÓBBAN 11-555 HOROSZKÓP ÁLLATORVOSI ÜGYELET. Ezen a hétvégén szombat reggeltől hétfő reggelik az I-es állategészségügyi ügyeleti körzetben — Nyíregyháza, Nyírszőlős — Kálmánháza — Butyka — Vadas — dr. Ast János, Nyíregyháza, Sóstói u. 19., tel.: 17-70.3, a Il-es körzetben — Nyíregyháza — Oros — Napkor — Nyírpazony — Sóstó — Sóstóhegy — Borbánya dr Sánta János, Nyíregyháza, Kodály Zoltán u. 7., tel. 18-753 tart ügyeletet. Arckép Máthé Csaba Nyíregyháza (KM) — Nyáron néha 50 fokos hőségben, télen sokszor mínusz húszfokos'farkasordító hidegben rója a kilométereket. Nem túrázóról vagy a sport sze- szerelmeséről van szó. Az 59 éves Fábián Andrásnak, a MÁV nyíregyházi pálya- fenntartási főnökség vonalgondozójának ez a munkája. Kollégájával az ő feladatuk a legnehezebb: szolgalatban Nyíregyháza állomáson be kell járni a vonalakat és a kitérőket, vagy ahogy a köznyelv mondja, a váltókat. Hóban, fagyban, tikkasztó hőségben a napi penzum általában 8 kilométer, ehhez jön még hozzá a 60—70 kitérő vizsgálata. A vonalgondozó a sínpáron belül, a talpfákon lépdel és közben figyeli, mennyi csavar lazult meg, melyik váltó ragadt be és a sínpár bírja-e a terhelést. Ha valami hibát észlel, és saját maga meg tudja oldani, akkor hozzálát, ha Az előző napok feszültségeket okozó hatásai elvo- vultak, és helyet adtak a semleges kozmikus erőknek, ezért csak köznapi események várhatók. Az április 12—20. között születettek a jövő hét közepéig vállalkozhatnak olyanra, amihez kezdeményezőkészség és munkaintelligencia szükséges, sikerük lesz. A többség ma belső bizonytalansággal és ügyetlenkedésekkel kínlódik. Különösen a délelőtti órákban jelentkezik egy kedvezőtlen Szaturnusz-hatás. A többségnek az élményei — a semleges csillagbefolyások miatt — ma a szokásos keretek között maradnak Egyesek azonban a jövő hét közepéig túlbuzgóságukkal és elővigyázatlanságukkal viaskodnak. Ma jó formában van: teljes önbizalommal, igyekezettel kezdi a munkát, sikeres lesz. Délelőtt kellemes kapcsolatokra, jó együttműködésre, este a szerelemben szerencsére van kilátás. Ma éjjel megváltoztak a kozmikus viszonyok, kedvezőtlenül hatnak a többség lelkiállapotára és vállalkozásaira. Ma délelőtt sokaknál nagyobb bosszúság is jelentkezhet. A csillagok ma barátságukkal tüntetik ki: önbizalommal, vállalkozókedvvel, jó kedéllyel, kellemes kap- csolatökfcal, sikerekkel szép előmenetellel ajándékozzák meg. Országos táborok megyénkben i Az Ifjúsági Demokrata Fórum (Bp. Ó u. 8—10. Tel.: 1310-176) társadalompolitikai és kulturális konferenciát rendez Ibrányban július 22—augusztus 3. Meghívott előadók: Kónya Imre, Csurlka István, Entz Géza, Katona Tamás, Szörényi Levente, Csoóri Sándor, Horváth Balázs, Lezsák Forró nyomon Sándor, Keresztes K. Sándor. IDF nyári nyírbátori ifjúsági tábor lesz július 31— augusztus 7. ‘között. (Ellátás, sátras elhelyezés, jelentkezés esetén 500 Ft.) Tábortűz, gitárest, popkoncert, színdarab, vitaest vendégekkel, túra- és más sportlehetőségek. Elfogták az ékszertolvajt Nyíregyháza (KM — CS. GY.) — A Nyíregyházi Rendőrkapitányság eljárást indított egy 32 éves foglalkozás nélküli bashalmi férfi ellen, aki július 16-án az esti órákban betörte Nyíregyházán, a Zrínyi Ilona utcai ékszerbolt kirakatát, és onnan csaknem 13 ezer forint értékben ékszert lopott. A rendőr az elkövetőt a helyszín közelében elfogta. Július 17-re virradóra ismeretlen tettes betört a Demecseri Áfész székelyi élelmiszerboltjába, melyből 50 ezer forint értékű árut elvitt. Hasonló történt a Nyíregyházi Áfész orosi italboltja esetében is, itt a kár 40 ezer forint. Elszaporodott a kerékpárlopás, például egy nap alatt csupán Nyíregyházán 7-et tulajdonítottak el. Azok egy része közterületen volt, de lezárt állapotban, nehány pedig a bérházak közös tárolóhelyiségéből tűnt el. Következő számunkban: Köztér. tor-Túra A vonalgondozó nem. akkor jelzi a főpályamesternek. A legveszélyesebb, ha jön a vonat, figyelni kell a kitérők után, melyik vágányon halad tovább és akkor gyorsan ki kell lépni a sínpár közül. A fény- visszaverős, sárga mellényre, ami rajta van, természetesen a vonatvezetők is figyelnek. A lebarnult, a homlokán kicsit kopaszodó, izmos vonalgondozó a lábában már érzi ezeket a kilométereket, tervezi, ha jövőre nyugdíjba megy, kertészkedni fog. Kis hobbykertjében tölti szabadideje nagy részét, vagy túlórákat vállal. 1948-ban került a MÁV-hoz pályamunkásként, a Nyírtelek—Szerencs vonal újjáépítését végezték. Az 50-es évek elején hajnali két órakor kelt, hogy miskolci munkahelyére odaérjen időben. Jó munkájáért előmunkássá léptették elő, aki egy csapatot irányított. Később a kitérők specialistája lett, majd a gépesített mozgó pályamesteri szakaszban dolgozott. A pályafenntartási főnökséghez előmun- kásként került, onnan kérte át magát az idegfeszitő munka után vonalgondozónak. Fia a Krúdyban tanul, a műszaki egyetemre készül és kosarazik. Még egy évig naponta indul sárga mellényében felügyelni a vonalát, azután már több idő jut számára a pihenésre is. BSiaaMMMMBMMWHMBiffiiSg A töboségnek átlagos napja lesz. A szeptember 24—29. között születették azonban most hosszabb ideig kedvező Szaturnusz-hatás alatt állmaik, ami többnyire a célratörő-képesség, meg a szívósság fokozását, anyagi fellendülést és több biztonságot hoz magával. ■ Skorpió |X. 24.—XI. 2||j| Ma délelőtt semmi fontosra ne vállalkozzék! A nap további része a magánélet és a hivatás szempontjából már kedvező lesz. Némelyeknél este egy nagyobb, örvendetes meglepetés is adódhat. A hatások ma többnyire semlegesek lesznek, így minden a szokásos keretek között marad. A november 25—29. között születettekre egy kedvezőtlen Vénusz- hatás leselkedik. Az utóbbi napok kedvezőtlen hatásait már nem kell bekalkulálnia, mert éppen ellenkezőleg, a munkáiban sikerékre és jó előmenetelre, egyébként pedig jó kedélyre, valamint a környezetével - kiegyensúlyozott kapcsolatra számíthat. Ma az ön Vízöntő-karakterének a kedvezőtlen oldala nyomul előtérbe. Hajlamos lesz ideges kapkodásra, szétszórtságra, valamint arra, hogy mindenképpen „eredeti pofának” tüntesse fel magát. Délelőtt csalódásban is része lehet. Aktivizáló és támogató csillagbefolyásokra számíthat. Délelőtt vállalkozhat olyanra, amihez megfelelő hangulat, jó együttműködés szükséges, és egy kis szerencse sem árt. Szép estéjük lesz a szerelmeseknek. Emília Tulajdonképpen megfejthetetlen a mai EMÍLIA nevünk értelme, de az biztos, hogy eredeti latin alakja az Aemilius volt, melynek női párja az Aemilia. Az ókori Róma egyik nemzetsége viselte az Aemilius nevet és a többi római nemzetségnévhez hasonlóan ebből is személynév lett. Magyar nyelvben azonosítják az Emmával is, pedig ehhez a névhez semmi köze nincs. Az Emíliákat bordó mályvarózsával (Althaea rosea), az Emmit, Emikét pedig e virág rózsaszínű változatával köszöntsük. A TISZA Tiszabecs- nél —210 cm, apad, 2 százalék, 22,4 fok, Vásá- rosnaménynál —146 cm, állandó, 7 százalék, 24 fok, Záhonynál —246 cm apad, 6 százalék, 25,^ fok, Dombrádnál 16 cm, apad, 20 százalék. A SZAMOS Csengéméi —56 cm, apad, 4 százalék, 24 fok. A TŰR Garbóiénál —89 cm, árad, 7 százalék, 21,2 fok. A KRASZNA Ágerdőnél 116 cm, apad, 21 százalék, 22,4 fok. 04.55 20.24 14.34 23.51 Ma százhetvenöt éve, 1816. július 19-én született Lucas Eduárd német pomológus. Ő alapította az első németországi politológiái intézetet. Jelentős szak- irodalmi munkásságot fejtett ki, összeállított egy több mint 2000 gyümölcs leírását tartalmazó, 8 kötetes művet, s több szaklapot is kiadott. Néhány műve magyarul is megjelent. Megér egy mosolyt Három bárhölgy beszélget: — Ha nyerek a lottón, veszek egy nyaralót. — Én egy vadonatúj BMW-t vennék — tódít- ja a másik. Mire sóhajtva megszólal a harmadik: — Én egy egész hónapig egyedül szeretnék aludni! Hírügy eletea: Cselényi György Telefon: U-*77 17 óra után: 4l/li-l*4 Várható időjárás ma estig; Keleten tovább csökken, nyugat felől ugyanakkor időnként erősen megnövekszik a felhőzet, legfeljebb egy- egy zápor fordulhat elő. A délnyugatira forduló szél napközben időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13. 18. a leg- % .«magasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok